–

Négy évvel ezelőtt kezdtem beleásni magam a művészi aktfotózásba, és kiderült, hogy sokkal több mélysége van, mint ahogy először gondoltam. Ezzel párhuzamosan pedig egyre jobban bosszantani kezdett az az ellentmondás, hogy a női magazinok egyik oldalán azt olvashatjuk, hogyan fogadd el magad úgy, ahogy vagy, a következőn pedig azt, hogyan adj le tíz kilót három hét alatt.

A túlphotoshopolt Insta-képek világában időnként nehéz olyan fotósként működni, aki a testpozitív hozzáállást hirdeti. Türelmesnek kell lenni, mert az önelfogadáshoz és a testünk szeretetéhez sokunk számára hosszú út vezet. Szerencsére egyre több olyan oldallal találkozom, ami elhatárolódik a tökéletes testek eszményképétől, és hiszek benne, hogy szépen lassan változni fog az ehhez való hozzáállásunk.

Fotográfusként egy kicsit más szemmel nézem az emberi testet, és azt gondolom, hogy mindenféle forma és textúra, minden egyes apró vonal gyönyörű, akármilyen legyen is az íve.

A fő kérdés itt számomra nem a képek utómunkáján, hanem inkább a jó fények beállításán és az atmoszféra kialakításán múlik.

Fények

A portrézáshoz hasonlóan itt is az az elsődleges, hogy megtaláljuk a jó szögeket és azokat a fényeket, amelyek a legtöbbet hozzák ki az alanyból. Sokan azt gondolják, az aktfotókhoz modellalkat és sok retus szükséges, de ez egyáltalán nincs így. Néha kapok olyan megkereséseket, ahol az ügyfél szeretne magáról szép, ízléses képeket – majd, ha lead egy tízest, vagy ha visszaáll a heti három sportra, vagy ha „formába hozza” magát. 

Az alábbi képen kilenc fotót találtok egy nőről, akinek a testén semmit nem retusáltam, hanem csak a fényforrást helyeztem különböző pontokra. Ugyanaz a kamerabeállítás, ugyanaz a szög, kizárólag a fényekben van különbség. Szerintem így már hihetőbb, hogy az aktfotózásban sokkal inkább a megvilágításon és a jó szögek megtalálásán van a hangsúly, semmint a „tökéletes” testalkat hajszolásán.

Atmoszféra

Az elmúlt évek tapasztalatai megmutatták, hogy

amikor embereket fotózok, akkor a bizalmi légkör kialakításának legalább akkora, ha nem nagyobb jelentősége van, mint a technikai tudásnak.

Végig lehet vinni egy fotózást enélkül is, de a végeredményen mindenképpen látszani fog. Egyrészt mert a fényképeken ereje van az átható tekintetnek, másrészt pedig mert sokkal több beállítást tudunk megcsinálni, ha a vendégem bízik bennem. Bízik abban, hogy a fotózás és az utómunka során nem fogok visszaélni semmivel. Abban, hogy a legkitekertebb pózokból is szép végeredményt fogok kihozni. És abban is, hogy őszintén megnyílhat előttem. Ehhez pedig értő figyelemre és empátiára van szükség. 

Éppen ezért két évvel ezelőtt elkezdtem bejárni néhány kurzusra az egyik egyetem pszichológia szakán, illetve pár hónapja egy terápiás kommunikációs képzésre is járok. Amikor valaki olyan személyes történeteket oszt meg velem a fotózások alatt, mint amilyet a vendégeim, akkor felelősségemnek érzem azt a legjobb tudásom szerint kezelni (noha ezek a beszélgetések természetesen nem helyettesítik a segítő szakemberekkel végzett munkát). Egy percig sem szeretnék úgy tenni, mintha az önképzés elég lenne; ahhoz, hogy ez igazán működjön, nekem is végig kellett járnom a saját terápiámat. 

Történetek

A munkám során legtöbbször megkapott kritika az volt, hogy aki mindent csinál, az igazából nem csinál semmit, és többek szerint el kellett volna már köteleződnöm egy terület mellett, amelyben kiemelkedő szintre emelem a tudásom. Ezzel ellentétben én viszont mindig azt szerettem legjobban a munkámban, hogy változatos, és ha kedvem tartja, kipróbálhatom magam különböző műfajokban is. Bíztam benne, hogy amikor eljön az idő, akkor érezni fogom, merrefelé menjek tovább. 2019-ben elég sok időm felszabadult, és a művészi aktfotózás akkor már évek óta érdekelt, de addig nem mertem belevágni.

Az egész ott kezdődött, hogy meghirdettem két napot az akkori stúdiómban, ahová olyan modelleket kerestem, akiken gyakorolhatok. Pár napon belül több mint húsz nő jelentkezett, a legkülönfélébb területekről és életkorból. Addig a pontig az aktfotózás fénytechnikai és kommunikációs aspektusa érdekelt a legjobban, de ahogy elkezdődtek a fotózások, valami elkezdődött, amire nem számítottam. A ráhangolódós beszélgetések alatt az általam kevésbé vagy egyáltalán nem ismert nők elkezdték megosztani velem a személyes történeteiket. Evészavarokról, párkapcsolati problémákról, önbizalmi kérdésekről. 

Volt, aki azért jött, mert nehezére esett a meztelenkedés, ugyanakkor szerette néha komfortzónán kívülre helyezni magát, mert így gazdagabb tapasztalatokra tehetett szert. Más három gyerek világra hozása után jött el, mert szerette volna megörökíteni magát ebben a formában.

És volt olyan is, aki daganatos betegség utáni operációt követően érkezett hozzám, és rengeteget tanított nekem arról, hogy a mellrák után felépülve mi mindennel küszködhet egy nő, ha a teste elfogadásáról van szó.

Mindkét próbanapon tíz órát töltöttem a stúdióban, és miután az utolsó vendég is elment, én csak ültem a kanapén az állványok és papírhátterek között, és éreztem, hogy itt valami fontos dolog történt. Szerencsére nem voltam ezzel egyedül, mert a képek átadása után a vendégeim visszajelzéseiből is világosan kirajzolódott, hogy a fotózás ugyanannyira feltöltötte őket is, mint engem. Elindítottam az aktfotós oldalamat, és elkezdtem háttérsztorikat, technikai érdekességeket megosztani a követőimmel.

Néha édesanyák is eljönnek hozzám, az egyik ilyen alkalom mélyen megérintett. Azon tűnődtem, hogy vannak dolgok, amelyeket hosszú távon célravezetőbb átkeretezni magunkban, mint megpróbálni megváltoztatni őket. Sokak számára kihívás megbarátkozni azzal, hogy a testük már soha nem lesz olyan, mint a szülés előtt. Világra hozni egy gyereket egy nő életének egyik legmeghatározóbb élménye lehet, testileg és lelkileg egyaránt, így természetéből fakadóan nyomot kell hogy hagyjon maga után. Ugyanúgy, ahogyan bármilyen szép, vagy éppen megrázó tapasztalat, amely örökre változtat valamit a személyiségünkön. Aki veszített már el közeli hozzátartozót, az pontosan tudja, miről beszélek.

A jelentőségteljes dolgoknak nyomuk marad.

Éppen ezért engem az ilyen testi változások inkább olyasmire emlékeztetnek, mint egy fotóalbum, amelyben a legmeghatározóbb emlékeink köszönnek vissza ránk.

Voltak persze zavarba ejtőbb fordulatok is. Például sosem gondoltam volna, hogy életem első dick pickjét egy nőtől kapom majd, aki kezdő fotósként szeretné kikérni a szakmai véleményemet a képeiről. Vagy hogy egyszer felhív majd egy férfi, aki rendkívül érzékletesen írja majd körül, hogyan és milyen állapotokban szeretné megörökíttetni hímvesszőjét, ánuszát, gáttájékát, amennyiben van rá mód. Az ilyen jellegű képek elkészítése nem tartozik a szakterületemhez, ezért erre nem volt mód.

Megerősítések

Természetesen, mint minden alkotói tevékenységet végző embernél, nálam is voltak nehezebb időszakok, amikor elbizonytalanodtam abban, hogy van-e értelme ezt csinálnom. 

Az egyik ilyen időszakom közepén landolt egy levél a postaládámban egy ismert színésznőtől, aki látta az oldalt, és szeretett volna bejelentkezni hozzám egy fotózásra. És aztán minden önálló életre kelt. Jelentkeztek hozzám más színésznők is, jöttek kismamák és nagymamák. Anorexiával és önértékelési zavarokkal küszködő nők.

A legtöbben olyankor jönnek, amikor valamiért a nőiség központi szerepet játszik az életükben, legyen az a gyerekvállalás, egy trauma feldolgozása vagy a változókor időszaka.

Most például éppen egy 84 éves nővel egyeztetjük a fotózás részleteit, aki külföldről utazik majd Budapestre. Az egyik legmeghatóbb élményem az volt, amikor egy fiatal nő az agyműtétje előtt jött el hozzám. Pár héttel később, egy este üzenetet kaptam tőle, amiben megírta, hogy éppen akkor tolták ki a műtőből, és csak szeretné velem tudatni, hogy jól van. De kaptam már olyan üzenetet is hetekkel a fotózás után, hogy egy kis lépést én is hozzátettem egy trauma feldolgozásához.

Fantasztikus nők tisztelnek meg a bizalmukkal, és mesélik el nekem a legmélyebb érzelmeiket: beszélnek a betegségeikről és megosztják a félelmeiket, a fájdalmaikat, az örömüket. És én ezért újra és újra, minden alkalommal hálát fogok mondani. Nem áltatom magam azzal, hogy egy fotózás bármit is megváltoztathatna, de amikor valakivel őszintén együtt tudunk lenni a nehéz pillanatokban, és teret adunk annak, hogy kialakuljon egy kölcsönös és mély kapcsolódás, olyankor mindig fontos dolgok történnek.

Képek: Hámori Zsófia / Lovelylinestoriez