Egy hete mutatták be a Centrál Színházban Az ártatlanság vélelme című monodrámát, amelyben egy tehetséges ügyvédnő (Martinovics Dorina), aki mind ez idáig sikeresen védte nemierőszak-ügyekben a vádlottakat, maga is áldozattá válik, és így saját bőrén tapasztalja meg, mit ér egy nő szava a férfiakra szabott jogrendben. Fiala Borcsa írása.
–
A nő, aki (majdnem) mindig győz
Tessa ambiciózus, fiatal nő, aki sokat dolgozott azért, hogy elérje a célját: elismert és sikeres védőügyvéd lett belőle. Az évfolyamtársaival ellentétben, akiknek gazdag, befolyásos szülők egyengették az útját, amely magániskolákon keresztül vezetett, neki sokkal nehezebb dolga volt, egyedülálló, takarítónőként dolgozó édesanyja és mihaszna öccse mellett nem élt soha kivételezett helyzetben, mindazt, amit elért, ő maga kaparta ki magának.
Tessa joggal büszke tehát a jelenlegi életére, karrierjére, és arra is, hogy hónapok óta nem veszített ügyet, az egyik legjobbnak tartják a szakmájában. Hisz a jogban, és hisz az igazságban, ezzel együtt ügyvédként úgy gondolja, neki az a feladata, hogy a kliense történetét a legjobb színben feltüntetve mesélje el. Magát egy versenylóhoz hasonlítja munka közben, akit majd szétvet a temérdek energia, ám ahogy átszellemülten magyaráz a munkamódszeréről, inkább tűnik egy okos ragadozónak, aki szépen lassan, kíméletlenül cserkészi be áldozatát, azaz kapja önellentmondáson a tanúk padján reszkető személyt.
Tessa az utóbbi időben egyre gyakrabban képvisel olyan férfiakat, akiket szexuális erőszak ügyében állítottak bíróság elé, nemcsak azért, mert ügyesen érvel, okos és tehetséges, hanem valószínűleg azért is, mert nő, és ez a felállás az esküdtek előtt jobban veszi ki magát.
Jelenet Az ártatlanság vélelme című drámából – Fotó: Horváth Judit
A fiatal, karrierista nő éli tehát a dolgos mindennapokat, szinte pezseg a tárgyalóteremben, hogy aztán a sok, éjszakába nyúló munkával felgyűlt gőzt féktelen bulizással engedje ki. Aztán egyik este a romantikusnak induló találkája a kollégájával megrázó fordulatot vesz, és Tessa, aki számára addig páncél volt a talár, és a végeláthatatlan sikerek porondja a bírósági terem, egyszer csak teljesen új helyzetben találja magát.
Az ártatlanság vélelme a jogban
azt jelenti, hogy mindaddig ártatlannak kell vélelmezni valakit, amíg be nem bizonyosodik a bűnössége. Igen ám, de egy nemi erőszak esetében ez sokszor lehetetlen, hiszen a legtöbb esetben nincs szemtanú, így X szava áll Y-éval szemben. Hogyan dönthet tehát az esküdtszék okosan, és tehet különbséget tévedhetetlenül a férfit hamis vádakkal tönkretenni vágyó nő és a valós áldozat között? Főleg, ha az az áldozat először valóban benne lett volna az együttlétben, de aztán meggondolta magát, az aktust azonban így is keresztülerőltette rajta az elkövető? Egy biztos: a védőügyvéd kérdéseinek kereszttüzében egyre inkább összezavarodó nő habogása a tanúk padján nem segíti a tisztánlátást… vagy a saját ügyét, döbben rá Tessa is, amikor megérzi a saját bőrén, mit élhettek át mások az ő keresztkérdései nyomán. Így megtapasztalja, milyen érzés ott ülni a tárgyalóteremben 782 nappal az eset után, miután újra és újra el akarták őt tántorítani, le akarták beszélni arról, hogy feljelentést tegyen, hogy bíróság elé vigye az ügyét.
Hogy milyen valójában a tanúk padján reszketni, miközben a teremben az elkövető támogató barátai felkuncognak egy-egy kijelentésén. Hogy milyen szót emelni szegénysorból származó lányként a befolyásos apa mellett élő fiú ellen.
Jelenet Az ártatlanság vélelme című drámából – Fotó: Horváth Judit
Egyre lassuló dobbanás
Közben a darabot bevezető versenylovak patkójának dobogása szívdobogássá alakul át, és ezzel párhuzamosan az egykor törtető fiatal lány is megváltozik. A saját esetén keresztül meglátja a nagyobb képet, a férfiak felelősségét is egy olyan jogrend kialakításában, amely nem tudja értelmezni a tényt, hogy az áldozatok nem képesek a velük megesett drámákat kristálytisztán látni, és előadni. És a nőkét is, akik közül hiába minden harmadik volt már valaha szexuális abúzus áldozata, mégis sokszor alapból elutasítják, hogy higgyenek egy másik nőnek. Így lesz egyfajta harcias kiáltvány Tessa védőbeszéde, amelyet ezúttal nem ügyvédként, hanem mint áldozat fogalmaz meg a bíróság előtt.
Egyedül a színpadon, 90 percen keresztül
Az ausztrál szerző, Suzie Miller egyébként mielőtt drámaírásra adta volna a fejét, maga is jogászként dolgozott, gyerekjogokkal és emberi jogokkal foglalkozott (jogi tanulmányai előtt pedig szerológiát és mikrobiológiát tanult az egyetemen), tehát egyáltalán nem áll távol tőle a jog világa és az ott tapasztalt ellentmondások.
Jelenet Az ártatlanság vélelme című drámából – Fotó: Horváth Judit
Mindig lenyűgöznek az egyszereplős drámák, mint amilyen Az ártatlanság vélelme is, elképesztő teljesítménynek tartom, hogy valaki egymagában be tudja tölteni a színpadot, egy másodpercnyi szünet nélkül viszi magával a nézőket a hátán, leköti a figyelmüket. Martinovics Dorina temérdek érzelmet vonultat fel ebben a másfél órában a Takács Lilla alkotta lenyűgözően ötletes, minimalista, ám mégis sokarcú díszletek között. Dorina játéka előtt földig hajolok, ahogy a magabiztos, ambiciózus nőből átlényegül az érzékeny (de nem megtört!) áldozattá, az egészen briliáns. Csodálatommal nem vagyok egyedül: a közönség jó párszor visszatapsolja, én pedig kíváncsian nézem, hogyan hull le róla minden színpadra lépéskor a tapsviharban egy újabb és újabb rétege az iménti szerepnek, és vedlik vissza ünnepelt színésznővé az imént még megrendült ügyvéd.
Jelenet Az ártatlanság vélelme című drámából – Fotó: Horváth Judit
Nem mintha lehetne illúziónk azzal kapcsolatban, hogy ez csak egy színdarab, puszta kitaláció volt csak, játék a színpadon, és a valóságban sokkal több megértéssel és érzékenységgel találkoznak az áldozatok a bíróságon és a rendőrségi kihallgatószobában.
(Ha kíváncsi vagy Martinovics Dorinára, illetve a személyes gondolatait is meghallgatnád a darabbal kapcsolatban, akkor feltétlenül kövesd az Elviszlek magammal-ban is, amely május 21-én a Spectrum Home-on lesz elérhető, május 31-én pedig felkerül a WMN YouTube-csatornájára is!)
Ő volt a horgolt sapkás lány az ezredfordulón, a Pannon GSM-reklámban. Ő volt Léna a Társas játékban. Ő volt a Radnóti Színház ünnepelt naivája, „a lány, aki sír”. És ő volt az, aki a negyvenedik születésnapján egy határozott mozdulattal zárt le egy egész korszakot. Most, egy évvel később, élete szerepét játssza, pedig mindent elkövetett, hogy ne kelljen. Ahogy az interjú ellen is, de végül csak összejött. Hála istennek! Martinovics Dorina az e heti Elviszlekben.
Amikor a rajongó és a rajongás tárgya ennyire jól megtalálja a közös hangot, abból valami egészen szuper dolog képes kisülni. DTK elvitte magával Básti Julit, akit – szerintünk – régen láthattál ennyire felszabadultnak.
Olvasónk, Kriszta, évekkel ezelőtt szexuális erőszak áldozata lett. Arról ír, milyen érzések, gondolatok születtek meg benne a bűncselekmény óta, és milyen felismerésekre jutott.
A módszer, ami a büntetés helyett a felelősségvállalásra, a jóvátételre irányul és a felek közti kommunikációnak ad teret, könnyen elképzelhető iskolai helyzetekben, vagy kisebb kaliberű bűncselekmények esetén. De mennyire használható akkor, ha valakit súlyos trauma ért, például éveken keresztül abuzálták, vagy egy fegyveres támadás során pisztolyt szegeztek a fejéhez?
Jacky Dejo egy fiatal holland lány, aki gyerekinfluenszerként, snowboardosként, bikinimodellként és közösségimédia-vállalkozóként szerzett hírnevet. Ez 2024-ben nem is számít nagy dolognak. A története attól lesz érdekes, hogy már korai tinédzserévei alatt globális rajongótábort épített ki: elsősorban felnőtt férfiakból.
Jó darabig a kényszer hozta, hogy az örökölt zománcos lábosban, az ütött-kopott edényekben főzzön. Az, hogy bármiből újat vegyen, fel sem merülhetett. Arra már nem jutott pénz. Az idők változnak, a mások tárgyai után való vágyakozás pedig szép lassan átalakul megelégedéssé, a nagyszülők régi tányérjainak megbecsülésévé. Olvasónk novellája.
