Martinovics Dorina: Akkor érzem magam biztonságban, ha nem teszem ki, hogy nő vagyok – Elviszlek magammal
Támogatott tartalom
2023. május 31.
|
DTK
Hú, nagyon izgalmas karakter. És hú, nagyon nem szeret magáról beszélni. Olyannyira nem, hogy általában mindent elkövet, hogy megakadályozza az interjúk létrejöttét. Mi is egy évet vártunk rá. Most viszont olyan választóvonalhoz érkezett az élete, hogy ő maga is belátta: beszélni kell. Sőt – megkockáztatom, helyette is – beszélni (néha) jó. Élete szerepét próbálta épp, amikor találkoztunk; egy kortárs monodrámát, amelyet a West Enden és a Broadwayn a „brit Martinovics Dorina”, Jodie Comer játszik, óriási sikerrel. Persze Dorinának ehhez többszörösen is át kellett lépnie (mit lépnie, ugrania) a saját határait; negyvenévesen eljönni a Radnótiból, belépni egy új társulatba, a Centrálba, kilépni az örökös „lány, aki sír” szerepekből, és eljátszani karcos, megosztó, izgalmas nőket. Mint például Tessát, az ügyvédet, aki szexuális ragadozó férfiakat véd nagy meggyőződéssel a bíróságon, egészen addig, amíg áldozattá nem válik maga is. A téma kőkemény, a szöveg sűrű, Dorina meg is küzdött vele rendesen, azt sem tagadja, hogy a saját maga és a kolléganői, sőt a közönségben ülő emberek traumáival is szembe kell néznie esténként. A színpadra egy kétéves és egy tizenöt éves gyerek mellől érkezik, általában „fiús” ruhákban, smink és frizura nélkül. Mert azt a nőiességet, amit az ezredfordulós Pannon GSM-reklám óta ismer belőle az ország… na, azt nem szereti megmutatni. Elviszlek magammal: Martinovics Dorina.
Neked ajánljuk
Kult –
2023. május 7.
–
FB
Ajánlunk egy darabot, amely megragad, és aztán sokáig nem ereszt.
0 like / 0 dislike
63 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 14.
–
DTK
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!
0 like / 0 dislike
29 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 21.
–
DTK
Túlélő üzemmódban vagyunk, és úgy próbáljuk tompítani a feszültséget, hogy belebetegszünk. Az átlag 65+-os magyar ember 3-4 évvel él kevesebbet egsészségben, mint uniós társai. Mi köze a mentális állapotunknak a fizikai egészségünkhöz, és hogyan lehetne ténylegesen csökkenteni a stresszt? Az Elviszlek magammal vendége: Dr. Márky Ádám orvos, longevity kutató.
0 like / 0 dislike
65 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. június 4.
–
DTK
Benedek-Epres Panni továbblépett, de az az érzése, hogy az ország egy része nem lépett vele együtt. Köszöni, nem kéri többé az özvegyi fátylat és nem kéri az ítélkezést sem. Egyedülálló anyukaként új életet épített, autonóm nőként pedig saját vállalkozást. Öröm nézni!
0 like / 0 dislike
84 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. június 11.
–
DTK
Tíz év, 310 epizód, tízezer kilométer után az Elviszlek magammal című műsor befejeződik. Az utolsó, rendhagyó epizódban korábbi vendégek és olvasók kérdezik a műsorvezetőt, D. Tóth Krisztát. Moderátor: Fegyverneki Sanyi.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. június 14.
–
WMN
190 óra őszinte beszélgetés és 60 millió megtekintés után véget ér az Elviszlek magammal, amely 10 éve indult útjára – statisztikák és érdekességek a WMN és D. Tóth Kriszta műsoráról.
0 like / 0 dislike
19 megosztás