„Rosszul érint, hogy itt befogadnak és szeretnek” – Interjú Stefanovics Angélával és Szászi Mónival

–

Dián Dóri/WMN: Dolák-Saly Róbert már többször nyilatkozta, hogy ezt a társulatot valaki mindig megmenti – vagyis most két megmentővel beszélgetek. De miért kell, hogy négyen legyetek?

Szászi Móni: Ez jó kérdés. A négy az már jó. Pont jó. A kettő vagy a három még nem társaság.

Stefanovics Angéla: Igen, akkor már kvartettben tök jól lehet mindenféle felállásokat hozni. Abból már lehet tömeget is csinálni. 

Sz. M.: És egyébként az Angéla a megmentő, mert ugye ő jött most negyediknek. És nagyon jól tette.

D. D./WMN: Amikor Nagy Natália távozott, ha jól tudom, Dolák-Saly Róbert, Laár András és Pethő Zsolt egy évig hárman vitték a társulatot, de aztán világossá vált, hogy kell egy nő…

Sz. M.:

Tényleg! Én is voltam megmentő! De jó, köszönöm! Ez jó érzés!

D. D./WMN: Móni, a te belépésedről Dolák-Saly Róbert több helyen is azt mesélte, hosszan könyörgött neked, hogy szállj be szereplőként is a társulatba. Egy interjúban viszont azt nyilatkoztad, hogy Nagy Natália távozása után a te ötleted volt a belépés. Most akkor ki emlékszik rosszul?

Sz. M.: Robi engem akkor már nagyon-nagyon régóta győzködött, szóval nem az volt bennem, hogy mi lenne, ha én… Végül az döntött, hogy olyasmit akartam csinálni, ami teljesen ellentétes azzal, amit valaha is gondoltam magamról. Én a magánéletben is csetlek-botlok, bocsánatot kérek mindenért százezerszer, úgyhogy adta magát, hogy bungee-jumpingoljak egyet.

D. D./WMN: Szép ugrás volt…

Sz. M.: Köszönöm, utólag én is így ítélem meg. Te meg mit akarsz itt? (Fordul az asztalhoz lépő Pethő Zsolthoz.)

Pethő Zsolt: Rólam mondtak már valami szépet?

D. D./WMN: Még nem.

P. Zs.: Kérdezz rá nyugodtan, hogy mennyire aranyos a Zsolt, meg ilyesmi. (És ezzel a lendülettel elveszi Angéla ebédjét az asztalról.)

Sz. M.: Egy-két céklát hagyj meg nekem, kérlek.

P. Zs.: A céklát akartam megenni.

Sz. M.: Akkor edd meg.

S. A.: Utána átmegyünk a Lidlbe, van külön cékla, veszek neked.

Sz. M.: Jó!

D. D./WMN: Visszatérve, egy új tag érkezése, gondolom, megborítja az addigi csapatdinamikát. Angéla érkezése mit hozott a társulatba?

Sz. M.: Dinamikát. Vidámságot. Minden jót, tényleg.

S. A.: Engem igazából tök rosszul érint, hogy ilyen gördülékenyen sikerült beilleszkednem. Megszoktam, hogy egy csomó akadály van az életemben, meg nehezen mennek a dolgok. 

Itt viszont befogadnak, szeretnek, és ezt nagyon rosszul élem meg, mert ilyenben nem nagyon volt még részem. Még fog itt valami történni szerintem.

Sz. M.: Biztos, persze.

D. D./WMN: Milyen fennforgásra számítasz?

S. A.: El sem tudom képzelni. Talán Móni Frigid Mirtillként az Egérszagú Kislánnyal – aki én vagyok – valami galád dolgot művel.

Sz. M.: Nem Frigid Mirtill fog…

D. D./WMN: Szoktátok egymást ugratni a színpadon?

Sz. M.: Szerintem most kezdjük. Ehhez még nem játszottunk sokat együtt, de most szépen lassan elkezdjük. Nagyon jó lesz, csak meg kell szoknunk egymást.

S. A.: Azért mondja Móni, hogy meg kell egymást szoknunk, mert van egy új jelenet, amit eddig kétszer játszottunk, gyakorlatilag próba nélkül. Szóval nem arról van szó, hogy el vagyunk szokva egymástól, mert annyira idegenek lennénk, hanem még a szöveg is idegen. És hogy még egy másik ember is ott van amellett, hogy azt sem tudom, mit kell csinálni, az meg tudja nehezíteni a dolgot. De ez kívülről egyáltalán nem látszik, mert anyukámék most nézték meg nemrég az előadást, amikor először debütált ez a jelenet, és odavoltak érte.

Sz. M.: Az Egérszagú Kislány és Frigid Mirtill van benne, és ez egy ilyen gyereknevelő műsorrész. Mert amikor megjött Angéla, akkor szerintem mindenki akart neki egy olyan jelenetet, amiben ő a gyerek.

D. D./WMN: Neked ez nem új feladat Angéla, hiszen színházban is sokszor játszottál gyerek karaktereket.

S. A.: Igen, ez ilyen alkati adottság. De most már ebből kiöregszem, úgyhogy nagyon félek, most itt kapaszkodok, hogy megmaradjak.

Mert ugye a gyerekszerepek már nem játszanak, nagymamákhoz még nem vagyok elég idős, nőket meg nem osztanak rám.

Sz. M.: Na, most nálunk játszol gyereket, játszol nőcit, és a következő estben meg Néhai néni meg Hamvai néni leszünk. Úgyhogy mindent megcsinálunk!

S. A.: Jó!

D. D./WMN: Milyen gyakran szoktatok próbálni? Hogy néz ki a munkafolyamat az új felállással?

Sz. M.: Egyrészt, sokat próbáltunk, amikor összeraktuk az előadást.

S. A.: A sokat az azért egy színházi berkekből jövő embernek mást jelent. Ott a bemutatót minimum három-négy hét próba előzi meg, úgyhogy az, hogy sokat próbáltunk, nekem egy kicsit vicces.

Sz. M.: És csak miattad csináltuk!

D. D./WMN: Te hoztad be a szigort a társulatba?

S. A.: Nem, a szigor ott ül, aki az ebédemet megette. (A szomszéd asztalnál ebédelő Pethő Zsoltra mutat.)

Sz. M.: De az tény, hogy az Angéla pontossága és alázata azért ránk is hat.

S. A.: Tényleg?

Sz. M.: Abszolút, persze!

S. A.: De jó!

Sz. M.: Amúgy meg kommunikáltunk egymással e-mailben, és küldtünk egymásnak hülyeségeket. Egészen nagy hülyeségeket is néha.

D. D./WMN: Amikor bejelentettétek, hogy Angéla csatlakozik a társulathoz, őszintén szólva én nem lepődtem meg. Mármint olyan természetesnek tűnt, hogy itt volt egy Stefanovics Angéla alakú lyuk, ami így sikeresen betöltődött. Te is így élted meg?

S. A.: Nem, nekem nem ilyen volt. Számomra tényleg nagy megtiszteltetés, hogy bekerülhettem a csapatba. És egy nagy kihívás is, mert ez egy speciális humor. Az is kérdéses volt, hogyan mit szól majd hozzám a közönség, és ahhoz, hogy jól fogadjanak, arra is szükség volt, hogy a társulat olyan helyzetbe hozzon engem az előadáson belül, ami ezt lehetővé teszi.

D. D./WMN: Arra gondolsz, amikor a legelején már azzal poénkodtok, hogy mi a fenét keresel te itt?

S. A.: Igen, az is egy merész dolog. Jó is, hogy ezt felhoztad, mert ez a rész azt jelenti számomra, hogy vagyunk olyanban, hogy lehet ezzel viccelni, hogy kifigurázhatjuk egymást. Ez már eleve egy közvetlen viszonyt feltételez.

Sz. M.: Még azt hozzátenném, hogy mi ugyanúgy meg vagyunk tisztelve, hogy Angéla csatlakozott. Egyrészt azt gondoltuk, hogy ki más jönne, ha nem ő, másrészt, hogy ki passzolna hozzánk, mert mi annyira hülyék vagyunk.

De kiderült, hogy ő is hülye. Úgyhogy szinte azonnal összerázódtunk.

De azért abból a szempontból ez tényleg félelmetes volt, hogy én sem tudtam, hogy Angéla milyen emberileg, és ő sem, hogy én milyen vagyok. Elsülhetett volna rosszul is.

S. A.: Még elsülhet.

Sz. M.: Ja, persze.

D. D./WMN: Visszakanyarodva a debütálásodhoz: hogy érzed, jól fogadott a közönség?

S. A.: Igen. Nagyon nagy szeretettel fogadtak, és úgy érzem, kíváncsiak rám. A poénjaimon is nevetnek. Szóval egyelőre még nem dobáltak meg vagy pfujoltak ki.

D. D./WMN: Említetted, Angéla, hogy ez egy speciális, abszurd humor, amiben alkottok. És ha már az abszurditásnál tartunk, felmerült bennem a kérdés, hogy miért nem foglalkoztok közéleti, politikai témákkal. Úgy képzelem, hogy alapanyag lenne hozzá.

S. A.: Visszakérdeznék: miért kellene?

D. D./WMN: Nem állítom, hogy kellene, de a humornak van egy olyan aspektusa, hogy az ember ezen keresztül ventilálhat kicsit, röhöghet azon, ami körülötte történik. És a műfajba szerintem bele is illene.

Sz. M.: A közélet folyamatosan változik, jönnek-mennek ezek a dolgok.

S. A.: A politika pedig szintén. Igaza van a Móninak, az aktuális témák másnap már nem azok, így az ezekről szóló jeleneteket sem lehetne hosszú távon játszani.

Sz. M.: De persze, inspirálódik ebből az ember, hiszen itt élünk. Egy olyan mondás volt már korábban például az egyik jelenetben, hogy „akkorát kapsz, mint egy focistadion”.

D. D./WMN: Igen, ilyenekre gondoltam, nem pártpolitikai ügyekre.

S. A.: Nekem semmi bajom azzal, hogy ennyi stadion van, de jó lenne őket kreatívabban kihasználni. Mondjuk, lehetne bennük bújócskázni tízfős csapatokban, vagy rekordot felállítani, mert az magas. De akár mi is felléphetnénk egy stadionban.

Sz. M.: De ezek olyan nagyok, hogy te nem is látszanál.

D. D./WMN: Ha már az inspiráció jött szóba, Móni, te azt nyilatkoztad, hogy a karaktereket nem te alkotod meg, hanem benned vannak és csak előbányászod őket. Angéla, a karaktered, Ifjabb Özvegy Keselyűné dr. Dögevő Virág ornitológus benned lakott, vagy te alakítottad?

S. A.:

Hát figyelj, nagyon sokan laknak bennem. Úgy kell engem elképzelni, mint egy nyolcemeletes panelházat. Minden lakásban más lakik, de egy csomó ajtón még nem kopogtak be.

D. D./WMN: És Móni, benned még hányan laknak?

S. A.: Ő is egy ház, csak nem nyolc-, hanem tízemeletes.

Sz. M.: Szerintem ugyanannyi vagyok, mint Angéla.

S. A.: Nem, te többemeletes vagy. Eleve magasabb vagy nálam.

Sz. M.: De honnan tudod, hogy nem lefelé? Nálam van garázs és pince is.

S. A.: Nálam nincs.

D. D./WMN: Ott laknak a sötét, gonosz karakterek?

Sz. M.: Igen, ott lakik a keserűség.

S. A.: Tudtam, hogy nem hepienddel fog ez végződni… Frigid Mirtill is ott lakik?

Sz. M.: Nem, ő a földszinten. Meg a Néhai néni is.

D. D./WMN: És az ornitológus hol lakik?

S. A.: Hát, azt nem tudom. A harmadikon, talán. Együtt voltunk nála, nem?

Sz. M.: Nem, nála csak te voltál. De szerintem valami bal oldali lépcsőfordulóban…

S. A.: Ne politizálj, most mondtuk, hogy nem politizálunk!

D. D./WMN: És min múlik, hogy egy karakter meddig marad veletek?

Sz. M.: Egyrészt azon, hogy a közönség szereti-e, másrészt pedig, hogy nem untuk-e meg. Mert a közkedvelt figuráit meg tudja unni az ember, és elkezd olyanokat csinálni vele, ami már valahogy nem is hasonlít a régihez. És ha valaki abba akarja hagyni, akkor a többiek szólnak neki, hogy állj, ne csináld, menjél vissza, szeresd meg újra a karakteredet.

Elmondjuk, hogy mi imádjuk ezért és ezért, és így visszadumáljuk őt a figurába vagy a figurát őbelé.

D. D./WMN: Dögevő Virág visszatér még?

S. A.: Ha nem rúgnak ki, akkor igen.

Sz. M.: Érdekes, hogy csak ettől félsz, hogy kirúgunk… Lehet, hogy örökre velünk maradsz.

D. D./WMN: Már csak az a kérdés, ugye, hogy melyik a nagyobb fenyegetés. De ha már a figuráknál tartunk, bevallom, amikor megnéztem az előadásotokat, kicsit reménykedtem, hátha feltűnik Anzselika Habpatron. Most elspoilerezem, hogy nincs benne, de később várható, hogy felbukkan?

Sz. M.: Mi is bíztunk benne, de az elején mondta, hogy nem.

S. A.: Anzselika Habpatron csatornája nemcsak az enyém, hanem egy csapaté, éppen ezért nehéz lenne összefésülni a kettőt. Az is kiderült már, hogy Habpatron kisasszony akkor tud igazán sziporkázni, ha egyedül szerepel, de elképzelhető, hogy egyszer valamilyen formában felbukkan, de nem mostanában. Már csak azért sem, mert jelenleg nem készülnek új videók. Sok időt vett igénybe a csatorna állandó működtetése, és most egy másik projekten dolgozik a csapat.

D. D./WMN: Ha már az aktualitás kérdése került szóba, az elmúlt hetek közbeszédének egyik meghatározó témája volt a női humor Nacsa Olivér kijelentése nyomán, amely szerint ez nem egy női műfaj. Ezzel kapcsolatban olvastam egy kutatásról, miszerint a nők sokkal többet viccelődnek, ha nincs férfi a társaságban. A társulaton belül nyilván nem, de a magánéletetekben tapasztaltátok ezt?

S. A.: Azért nem, mert nincsenek barátnőim.

Sz. M.: Nekem se sok.

S. A.: Móni meg nem a barátnőm, hanem a munkatársam.

Sz. M.:

Így van, mi viccelünk, de nem vagyunk barátok.

D. D./WMN: Pedig a Reggeli című műsorban azt mondtad, Angéla, hogy barátnők lettetek, csak ezt Móninak is meg kellene erősítenie. Ezek szerint mégsem?

Sz. M.: Erről nekem nem szólt. 

S. A.: Azután megfenyegettek, úgyhogy nem fogom ezt többet kijelenteni.

D. D./WMN: Ért valamilyen retorzió emiatt?

S. A.: Végül is igen, mert az Egérszagú Kislány-os jelenetben végig szívat. Az ezért van?

Sz. M.: Nagyon vicces volt, mert amikor mondtam neki, hogy Angéla, te lennél az Egérszagú Kislány, halálra váltan rám nézett, és azt mondta: „Gyűlölöm az egereket.”

S. A.: Iszonyatosan félek az egerektől. De amúgy felmerült, hogy egérszagom van, mert ha egerek jönnek a házamba, akkor biztos, hogy a ruháim közé költöznek. Ahol én vagyok, ott előbb-utóbb megjelennek az egerek. Például, ahol most lakom, sosem volt egér. De most bejött egy. És én fogtam el.

D. D./WMN: Még a női humor témájára visszakanyarodva egy kicsit: akkor nem vettétek magatokra Nacsa Olivér megjegyzését?

Sz. M.:

Ja, igen, erre a szerencsétlen férfira visszatérve az jutott eszembe, hogy egyrészt ugye elvesztegettem az életemet, másrészt, hogy kell a reklám. És a negatív reklám is reklám. Mármint nem Pottyondy Edinának, neki nincs szüksége rá.

S. A.: De az igaz, hogy kevesebb női humorista van itthon. Bár én nem tartom magam humoristának, sokkal inkább színésznőnek. 

Sz. M.: Én nem igazán tudom definiálni valójában, hogy mi vagyok. Színpadi jeleneteket, dalszövegeket, színdarabokat és könyveket írok, meg szeretek játszani – noha Angélához képest színésznek csak hétvégi színjátszókörös kismiska vagyok.

S. A.: Visszakanyarodva a kérdéshez, most ez a férfi felhívta a figyelmet arra, hogy kevés a női humorista. Ettől majd most fordulni fog a kocka, és a nők lesznek többen.

Sz. M.: És akkor majd mi nyilatkozunk ilyeneket.

A képeket készítette: Lőrincz Emma

Dián Dóri