Spáh Dávid: Idő kellett hozzá, hogy az ikertestvéremmel ne vigyük haza a balhét – Elviszlek magammal
Támogatott tartalom
2023. április 19.
|
DTK
Érzékeny gyerekek voltak, akiket ma már speciális nevelési igényűként definiálnának, és így foglalkoznának velük az iskolában is… de a nyolcvanas–kilencvenes években még „menekülniük” kellett a valóságból. Így hát gyerekszínészek lettek, és a Filmgyár lett az iskolájuk. Nyolc évvel később, miután a Família Kft. Ricsimisijeként egy ország szeme láttára nőttek kisfiúból nagykamasszá, megint menekülőre fogták; ezúttal a kamera másik oldalára. Dávidból rendező lett, Károlyból operatőr. Ott és akkor, a sorozat végén, ketté is vált az életük, kellett néhány év külön töltött idő, hogy feldolgozzák mindazt, ami történt velük, és közben megtalálják külön-külön is magukat. Ma már újra együtt dolgoznak, de a képernyőre úgy, ahogy annak idején, soha többé nem akartak visszatérni. Károly még a nyilvánosság elől is menekül, míg Dávid szívesebben mutatja meg magát, ha van miért. És most van miért, többszörösen is. Tavaly év végén jelent meg első regénye egy vastagon önéletrajzi, de közben mégiscsak a valóságtól elemelt időutazós sci-fi. Közben elért az élet úgynevezett közepére, negyvenéves lett, szembenézett egy régmúltban történt bántalmazással, kiírta magából a válságát, és közben ledobott 36 kilót. Ahogy ő fogalmaz: „Egy sántikáló, csípő- és térdbeteg, ízületi fájdalmakkal és mellkasi kellemetlenségekkel élő, nagyjából ötvenhét éves férfi voltam.” Most viszont láthatóan nagyon jól van. Elviszlek magammal: Spáh Dávid.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2025. április 9.
–
DTK
Szentesi Éva az elmúlt évben harmadszor győzte le a rákot. Ő maga is búcsúzott már az élettől, de aztán mégis maradt. Az Elviszlek magammal búcsúévadának első epizódjában arról mesél, hogy mi változott, mit tanult és mit kezd azzal a csodával, amit az életének hívnak.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 16.
–
DTK
Steigervald Krisztián a generációkutatás rocksztárja, elképesztő sikerszériát fut az elmúlt években. Mint az ország elsőszámú szakembere a témában azt mondja: valójában generációkba csomagolt önismeretet oktat, ami szerinte a XXI. század legfontosabb képessége. Most magáról is mesél – sokkal többet, mint szokott.
0 like / 0 dislike
55 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 23.
–
DTK
Ábel Anita az elmúlt tíz évben alaposan újrarajzolta magát; most békésebb, mint valaha. Saját bevallása szerint köszönhető ez a korának, a nagy életeseményeinek és nem utolsó sorban: a jógának. Jó, hogy itt van az Elviszlek búcsúévadában.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 7.
–
DTK
Úszóiskolát nyit vagy kávézót, esetleg sportpszichológusként épít civil karriert. Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó ötévesen ment le először az uszodába, és negyed évszázados sportolói pályától köszönt el tavaly decemberben a budapesti rövidpályás vb-n. Most megadja magának az időt a gondolkodásra és a gyászra.
0 like / 0 dislike
16 megosztás
Elviszlek magammal –
2023. december 3.
–
KAd
Az örök mosoly mögött hatalmas szomorúságok. Esztergályos Cecília vendégeskedett DTK-nál az Elviszlekben:
0 like / 0 dislike
37 megosztás
Kult –
2022. december 21.
–
GyD
„Szerintem annak idején azért vágtam bele a gyerekszínészetbe, hogy a »normális« gyerekkorból, vagyis a valóságból elmeneküljek, mert féltem attól a realitástól, ami várt rám. Ez tehát egyfajta kiugrási kísérlet volt, ami egy torz valóságot eredményezett. Innen kellett visszatérni a tényleges valósághoz, ami így nehezebben ment” – meséli Spáh Dávid, a Família Kft. egykori gyerekszereplője, aki mára, felnőttként újabb terepet talált arra, hogy kiszakadjon a valóságból: regényt írt.
0 like / 0 dislike
49 megosztás