Kapás Boglárka: „El kellett döntenem, hogy felkészülök az olimpiára vagy gyászolok”

Még nem tudja, hogy úszóiskolát nyit vagy kávézót, esetleg sportpszichológusként épít civil karriert. De abban biztos, hogy megadja magának az időt a gondolkodásra és a gyászra. Ötévesen ment le először az uszodába, és negyed évszázados sportolói pályától köszönt el tavaly decemberben a budapesti rövidpályás vb-n. Most úgy érzi – ahogy fogalmaz – „31 évesen meg kell tanulnom élni”. Kapás Boglárka nem véletlenül az ország egyik legnépszerűbb olimpikonja; minden mozdulatából árad valami kedves finomság, akár sír, akár nevet, akár életének legnehezebb pillanataiba avat be éppen. Például a húga, Vanda elvesztésének időszakába, ami egybeesett a tokiói olimpiai felkészüléssel; azzal az olimpiával, amelyen szerinte, a riói bronz után, esélye lett volna akár győzni is. Egy elképesztően eredményes és gazdag úszókarrier után egy pszichoterápiás folyamatban, az ötéves Bogival „beszélte meg”, hogy a gyerekként megálmodott olimpiai bajnoki cím nem jött össze végül. Már tizenéves korában elkezdett mentális szakemberrel dolgozni a fizikai edzések mellett, ennek köszönhető, hogy a pánikbetegségét is képes kontroll alatt tartani, amely abban a bizonyos tokiói felkészülési időszakban volt a legrosszabb, amikor minden nehézség összejött. Hogy van most, a nagy búcsú óta? Milyen a nem úszó Bogi? Hogyan támogatják és egészítik ki egymást férjével, Telegdy Ádámmal az uszodában és otthon? Évek óta várunk rá, és nagyon örülök, hogy végre sikerült összehozni ezt a beszélgetést – és örülök, hogy most sikerült összehozni. Elviszlek magammal: Telegdy-Kapás Boglárka.