Már a negyvenes éveinkben elkezdhet átalakulni az agyunk

–

De miért fontos tisztában lennünk, legalább nagy vonalakban, az agyunk változó természetével akkor is, ha nem vagyunk orvosok, pszichológusok? 

Minek érteni ezt az egészet? 

Túl azon, hogy maga a témakör – ahogy azt remélem, alább látni fogjátok – elképesztően izgalmas, szerintem két fő oka van annak, hogy ezekkel a kérdésekkel foglalkozni érdemes. Az egyik, hogy

bár a kognitív hanyatlást sokan az öregedés természetes velejárójának tekintik, valójában nem elkerülhetetlen következmény. 

Míg egyes idősebb felnőtteknél már hatvanéves korban megmutatkoznak a kognitív hanyatlás egyértelmű jelei, addig mások a nyolcvanas éveikre, vagy akár azon túl is megőrzik kiváló kognitív funkcióikat. Min múlik ez? A kognitív öregedési folyamat sokféleségének feltérképezése azért is lényeges, mert a tüneteket okozó idegi változások gyakran már több évtizeddel a szimptómák megjelenése előtt elkezdődnek. Ez azt is jelenti, hogy az agyunk megfelelő karbantartásával már a harmincas, negyvenes éveinktől kezdve sokat tehetünk az időskori demencia előfordulásának késleltetése, megelőzése érdekében. 

Ennek nyilvánvalóan az egyéni életünk szempontjából is jelentősége van, de közösségi, társadalmi szinten sem mindegy, milyen állapotban leszünk öregebb korunkban, mennyi ápolást igénylünk, milyen színvonalon tudunk majd funkcionálni. Már csak azért sem, mert az előrejelzések szerint a következő évtizedekben az idősek aránya világszerte tovább növekszik.

Míg 2019-ben 703 millió 65 év feletti ember élt a földön, az ENSZ becslései alapján 2050-re ez a szám eléri a másfél milliárdot.

A két szuperrugalmas fázis

Agyunk fejlődése szempontjából természetesen a csecsemőkor a legnagyobb változások időszaka: belegondolni is elképesztő, hogy életünk első évében az agyunk másodpercenként több mint egymillió új neurális kapcsolatot hoz létre. Az idegrendszerünk ekkoriban még különösen képlékeny, rengeteg minden múlik tehát azon, milyen ingerek érnek minket. Egyes hálózatok – például azok, amelyek az észlelésben vesznek részt – viszonylag korán, jóval a serdülőkor előtt stabilizálódnak. Ha élete első éveiben, tegyük fel, vaksötétben nevelkedne valaki, később sem tudna látni. Ugyanakkor a motoros, a nyelvi vagy a zenei képességeket is egyre nehezebb elsajátítani az életkor előrehaladtával. 

A tudománytörténetben erre volt megrendítő példa, amikor a XVIII. században olyan gyerekeket találtak, akik a vadonban nevelkedtek. Ezek a tinédzserek állatias hangokat adtak ki, és hiába tanítgatták őket, ennyi idősen már nem vagy csak korlátozottan tudtak megtanulni beszélni. A fejlődéslélektanban ekkor alkották meg a szakemberek a kritikus, illetve a szenzitív periódus fogalmát. Ezek olyan időszakokat jelölnek az életünkben, amikor szükséges vagy optimális adott ingerekben részesülnünk ahhoz, hogy egyes képességeink fejlődni tudjanak. Mindannyian tapasztaljuk például, hogy minél később kezdünk el síelni, vagy idegen nyelveket elsajátítani, annál limitáltabb, hogy meddig juthatunk ezeken a területeken.

Ami az agyunkat illeti, a fejlődés korántsem csak méretbeli növekedést jelent.

Hatéves korunkra az agy mérete felnőttkori térfogatának mintegy 90 százalékát eléri. Ezért is van az, hogy az óvodások feje általában nagy a testükhöz viszonyítva, és mi, felnőttek, ezt cukinak észleljük (mint a nagy szemeket, vagy a kicsi nózit) – jól ki van ez találva evolúciósan.

A méretbeli növekedés lányoknál átlagosan tizenegy és fél, fiúknál tizennégy és fél éves korra zárul le. A pubertás kezdetével azonban egy másik fontos folyamat is elindul: ez pedig a gyermekkorban kialakult idegi kapcsolatok gyomlálása. A szinapszisok jelentős része ugyanis megszűnik, az agykérgünk elvékonyodik. Ez a folyamat hátulról, a nyakszirti lebenytől halad a homloklebeny felé, egy lassú hullámban. Agyunk a neuroplaszticitásnak megfelelően, a külső hatásokra reagálva, a tapasztalatainak fényében folyamatosan tökéletesítgeti áramköreit: azok a szinapszisok, amelyeket sokat használunk, megerősödnek, míg a redundáns sejtkapcsolatok megszűnnek. A szakirodalomban nem véletlenül nevezik ezt a jelenséget metszésnek: mintha egy láthatatlan kéz azon munkálkodna, hogy a lehető legtökéletesebb funkcionális gyarapodást hozza létre.

A metszésből két dolog következik. Az egyik, hogy zavar is támadhat benne:

több elméletalkotó például a skizofrénia megjelenését hozza összefüggésbe a rendellenes metszegetéssel, míg mások arra hívják fel a figyelmet, hogy a serdülőkori szerhasználat, a drogok, az alkohol mennyire bezavarhat ebbe a folyamatba, neurológiai szintű károkat okozva a fiataloknak.

A másik, hogy a metszés a prefrontális kérget éri el utoljára, amely így körülbelül huszonöt éves korig fejlődik. Ez az agyterület felelős az úgynevezett végrehajtó funkciók kivitelezéséért, idetartozik az önkontroll, a tervezés, a figyelem akaratlagos fenntartása, vagy az impulzusaink legátlása – egy sor olyan képesség, amelyet elvárunk a kamaszoktól, de amelyekhez még nem feltétlenül érettek biológiai szempontból. 

Mindenesetre a serdülőkor viszontagságai után a húszas éveink második felére az agyunkban számos különálló hálózat van, amelyeket nagyfokú belső összehuzalozottság jellemez. Több kutatás szerint a harmincas éveinkre érjük el a legnagyobb kognitív terjedelmünket, ekkor vagyunk bizonyos tekintetben a legélesebbek, de azért a későbbiekben sem feltétlenül vészes a helyzet. 

A negyvenes éveink közepe táján jöhet a fordulópont

Tavaly jelent meg egy érdekes tanulmány a Psychophysiology című szaklapban. Az ausztráliai Monash Egyetem csapata korábbi 144 kutatás eredményeit elemezte újra, ezek a publikációk pedig több tízezer ember agyának felvételei alapján készültek. Az összesítés során kirajzolódott egy tendencia, ahogyan az idegi hálózatok fejlődhetnek az életünk során. Úgy tűnik, a negyvenes éveinkben az agyunk elkezd kevésbé összekapcsolódni a különálló hálózatokon belül (ami a specializált feldolgozáshoz szükséges), hanem helyette globálisan, az egyes hálózatokon átívelő módon kapcsolódik jobban, azaz egyre integráltabb lesz. 

Ezzel párhuzamosan a végrehajtó funkcióink, amelyek utoljára stabilizálódnak a fejlődésünk során, szintén a negyvenes éveinkben kezdenek el csökkenni. A középkorú, de főleg az idősebb felnőttek átlagosan kevésbé rugalmasak, mint a fiatalabbak, nehezebben tudják legátolni a reakcióikat, és kisebb eséllyel képesek vadiúj ötletekkel előrukkolni. Ezzel szemben a jól begyakorolt folyamatokat kevésbé befolyásolja az életkor, sőt más képességekben még fejlődhetünk is az idő előrehaladtával: ilyen tipikusan a szókincsünk, vagy a világról való általános tudásunk. 

De miért következnek be ezek az agyi változások? Erről egyelőre inkább csak hipotéziseink vannak. Az egyik legvalószínűbb elmélet azzal függ össze, hogy az agy meglehetősen erőforrásigényes szerv: 

noha a felnőtt agy a testtömeg mindössze két százalékát teszi ki, a teljes glükózellátás mintegy húsz százalékát emészti fel. 

Azonban ahogy öregszünk, a testünk lelassul, az anyagcserénk pedig egyre kevésbé hatékony. Tehát nemcsak az van, hogy kevesebb glükózhoz jut az agyunk, hanem az is, hogy kevésbé képes felhasználni a rendelkezésére álló üzemanyagot. Így a változások valószínűleg abból adódnak, hogy az agy átszervezi a hálózatait: gazdaságosabb üzemmódra vált, hogy a lehető leghatékonyabban tudjon a fogyatkozó erőforrások mellett is működni.

Attól még, hogy a negyvenes éveinkben elkezdődhet az újrahuzalozódás, egyáltalán nem mindegy, pontosan mikor, milyen ütemben zajlik ez a folyamat. A mentális erőfeszítéseink fenntartásával, rendszeres testmozgással, megfelelő táplálkozással jelentősen késleltethetjük a hálózatok átalakulását, ezáltal fitten tarthatjuk az elménket.

Ne akkor válts, amikor már baj van! 

A közelmúltban, 2022 második felében két olyan tanulmány is megjelent, amely azt vizsgálta, hogyan járulhat hozzá az ultrafeldolgozott élelmiszerek fogyasztása a kognitív hanyatláshoz. Ultrafeldolgozott élelmiszernek számítanak például az üdítők, a csomagolt sütik, a chipsek, a gyorskaják, a fagyasztott ételek, sok esetben még a csomagolt kenyerek is, tipikusan azok a termékek, amelyek ízfokozókat, különböző adalék- és színezőanyagokat, tartósítószereket tartalmaznak. Jellemző rájuk a magas kalóriatartalom, a silány tápanyag-összetétel, és az, hogy hizlalnak, mégsem lakunk jól tőlük. Nem összekeverendők a feldolgozott ételekkel, amelyek többnyire megőrzik természetes tulajdonságaikat (például a konzervben található zöldségek, a fagyasztott gyümölcsök, a száraztészták). 

Az egyik vizsgálatban 10 ezer, Brazíliában élő személy életét követtek nyomon a kutatók. Azt találták, hogy:

azok a résztvevők, akik a vizsgálat kezdetén több ultrafeldolgozott ételt fogyasztottak, nyolc évvel később valamivel nagyobb kognitív hanyatlást mutattak, mint azok, akik egyáltalán nem vagy csak minimálisan ettek ilyen termékeket.

A másik vizsgálatba 72 ezer embert vontak be Nagy-Britanniában. Az eredményekből az derült ki, hogy míg az ultrafeldolgozott ételeket nagyobb mennyiségben fogyasztók körében százhúsz személyből egynél diagnosztizáltak demenciát egy tízéves időszakban, addig ez az arány a másik csoportban csak százhetvenből egy volt. Bár utóbbi statisztikailag nem számottevő különbség, mégis óvatosságra inthet minket.

Korábbi tanulmányok szintén kimutatták, hogy a sok cukrot és zsírt tartalmazó ételek (így az ultrafeldolgozott élelmiszerek is) növelhetik a krónikus gyulladás kialakulását, fennmaradását a szervezetben, ami az agyunkra is káros lehet. Másrészt egyre többet tudunk az úgynevezett bél–agy-tengelyről is, az emésztőrendszerünk és az idegrendszerünk közti összeköttetésekről, valamint azokról a mikroorganizmusokról, amelyek az emésztésünket is segítik, az immunrendszerünket is befolyásolják, miközben az agyműködésünk szempontjából kritikus hormonokat és neurotranszmittereket termelnek. 

Azzal kapcsolatban is egyre több bizonyíték áll rendelkezésre, hogy egyes diéták, például a mediterrán diéta oly módon képesek megváltoztatni a bélben lévő mikroorgamizmusok összetételét, hogy az számunkra előnyös, és az agyműködésünket is segít jó színvonalon tartani. Érdemes tehát növényi alapú élelmiszereket, egészséges zsírokat, olívaolajat, magvakat, dióféléket, egyszerű szénhidrátokban szegény, rostokban gazdag ételeket fogyasztani.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Cavan Images

Milanovich Domi