Ahol a félelem az úr – A mai magyar valóságot mutatja fel az R.M.N. című román film

Három éve ilyenkor történt, hogy az erdélyi Gyergyóditróban fellázadtak a lakosok a helyi péküzem ellen, mivel ott két Srí Lanka-i vendégmunkást alkalmaztak. A község zöme „migránsveszélyt” kiáltott, és nem volt hajlandó többet vásárolni az ott készült kenyérből, majd felháborodásuk odáig vezetett, hogy a polgármester falugyűlést hívott össze, ahol a péküzem tulajdonosaitól kikényszerítették: a két vendégmunkás ne éljen a településen, és bár pékmesteri végzettséggel rendelkeznek, csak kisegítő feladatot láthassanak el (ne érjenek a tésztához), továbbá újabb külföldi vendégmunkások ne érkezzenek. Ez az eset akkoriban egész Romániában hírhedtté vált – többek között annak köszönhetően, hogy a falugyűlés felvétele teljes terjedelmében felkerült az internetre –, Gyergyóditróra pedig ráégette az idegenellenes, rasszista bélyeget.

Még a román újhullám legkiemelkedőbb, sokszoros nemzetközi elismeréssel kitüntetett rendezőjét, Cristian Mungiut is megihlette, aki ebből készítette következő filmjét, mely azóta megjárta a cannes-i filmfesztivált, és most Magyarországra is eljutott, ahová ő és az alkotás két női főszereplője (Judith State és Moldován Orsolya) is elkísérte. A Puskin moziban megrendezett különleges vetítésen azonnal és többször is hangsúlyozták:

az „R.M.N.” fikciós történet, a ditrói eset mindössze inspirációul szolgált hozzá. Ám aki megnézi, maga is láthatja, mennyi olyan történetszál és témafelvetés került bele, ami már egyértelműen a művészi szabadság jegyében kerekítette ki a történetet.

A film mindjárt egy olyan szereplővel indít, aki az egész „balhéból” kimarad: Matthiasszal, a harmincas, hirtelenharagú (vagy inkább: indulatkezelési problémákkal küzdő) férfival, aki Németországban dolgozik vendégmunkásként egy vágóhídon, de erőszakossága miatt kirúgják, és kénytelen hazastoppolni. Kiderül, hogy ebben a meg nem nevezett erdélyi faluban sem örülnek neki túlságosan: van ugyan felesége és egy kisfia, de már elhidegülten élnek, nem is alszanak közös hálószobában (vélhetően a bántalmazói magatartása miatt). A kisfiú, Rudi ráadásul épp egy friss traumából próbál felépülni, amitől megkukult: valamit látott az erdőben (amit minden reggel egyedül szelt át az iskolába menet), amitől elállt a szava, így még elmondani sem tudja, mi ijesztett rá ennyire.

Mindeközben a falu péküzeme (mely két nő vezetése alatt áll: egyikük a tulajdonos, másikuk az ügyvezető) komoly munkaerőhiánnyal küzd, hiszen a falu munkaképes lakosságának java már nyugaton dolgozik, és nincs, aki a helyi fizetségért dolgozni akarna (még Matthias sem, bár más munka sem akad a környéken). EU-s támogatást is csak akkor kapnának – amitől rentábilissá válna az üzem –, ha további öt hivatásos pékmestert felvennének. És mivel a környékről nincs jelentkező, kénytelenek munkaközvetítőhöz fordulni, aki Bukarestben dekkoló ázsiai vendégmunkásokat ajánl. Így érkezik meg a faluba Rauff és Mahinda, majd valamivel később Alick – de addigra már eszkalálódik a helyzet.

A rendező nagy energiákat fordít arra, hogy ne egyoldalúan ábrázolja a helyzetet, és senki felett ne ítélkezzen.

Így az erdélyi település – mely a valóságban 90 százalékban magyarlakta – itt a három legnagyobb erdélyi etnikumból tevődik össze: románokból, magyarokból és szászokból, akik békében, sőt barátságban élnek egymással, közös ünnepeket tartanak, együtt zenélnek, mind valamilyen szinten vallásosak, legfeljebb „az illendőség kedvéért” szidják egymást néha. Egyébként meg van egy összekovácsoló erő köztük: a cigánygyűlölet – ezt az etnikumot már sikerült is kiutálni a faluból. És most itt az újabb „fenyegetés”: a migránsok – bár ez a szó egyszer sem hangzik el a filmben, „sorosozás” viszont egyszer akad. 

A péküzem vezetői – ahogy a valóságban – magyarok, de nem mindegy, hogy a filmben két nő (a való életben egy férfi és egy házaspár): ők képviselik a nyugati típusú haladó gondolkodást, a nyitottságot, műveltséget és kapitalista szemléletet.

Az abszolút főszereplő, Csilla (akit a félig román, félig magyar Judith State alakít szinte végig magyar nyelven) érthetetlenül kilóg ebből a közegből: igazi urbánus alkat, aki látszólag mégis jól érzi magát ebben a közegben, csak hozzá illő férfit nem talál. Matthias hazatérvén erre a pozícióra pályázna, noha sok szempontból nem felel meg neki, mindenekelőtt azért nem, mert az abszolút hagyományos Kelet-európai (vagy akár balkáni) maszkulinitást képviseli, ami elsősorban a fizikai erőre, másodsorban a férfi előjogokra épít. Na, ez az, amiből Csilla köszöni, nem kér, bár egy laza viszonyra nyitott, elvégre neki is vannak testi igényei.

(Meghatározó jelenet, amikor sor kerül köztük szexuális együttlétre – nyilvánvalóan nem először, a nézőnek az az érzése, hogy hosszú múltra tekint vissza a kapcsolatuk –, és Csilla olyan magabiztossággal mozog meztelenül a szobában, ahogy a férfiak szoktak, miközben – klasszikus női igényként – azt követeli Matthiastól, hogy valljon neki szerelmet.) 

A film tehát négy síkon játszódik:

• Matthias családi problémái (elhidegülése a feleségétől, a kisfia nevelése, és az idős, beteg édesapja gondozása)
• Matthias céltalan bóklászása egy archaikus környezetben, amiben már nem találja a helyét, de ugyanígy nem találja a modern világban sem
• Csilla és a főnöke, Dénesné küzdelme a helyi előítéletek ellen
• A falubéliek dacos ellenállása a világ változásainak

Mindez együtt egy olyan jelenetben csúcsosodik ki, ami az elmúlt évtizedek egyik legerősebb Kelet-európai filmes élményévé válik: a falugyűlés megidézésében. 

Bár a többi jelenetet is egy kameraállásból, vágás nélkül rögzítették, itt egészen elementáris hatást kelt, hogy húsz percen keresztül sűrítve látjuk az orbáni propaganda lecsapódását, felmondva annak összes szólamát, miközben a kép előterében a két tehetetlen nő arcán követhetjük végig, hogy ezzel az indulatcunamival szemben esélytelenek.

Vérfagyasztó, és egyúttal mélyen emberi, ami a szemünk előtt zajlik, és nincs ember (szerintem) ezen a vidéken, akinek ne lenne mélyen ismerős élmény.

És amellett, hogy olyan látleletet ad Kelet-Európáról, amilyet eddig talán egyetlen film sem (éppen ezért fontos, hogy itt sem csak magyarok, hanem szászok és románok együtt szerepelnek), azt is megmutatja, hogy hát ilyen a mi demokráciánk, ezért tartunk itt: mert ez ma a többség. És tök mindegy, hogy azért ilyen, mert az őket elérő kommunikációs csatornákon ez a szemlélet kizárólagos uralmat élvez és teljes befolyást szerez felettük, vagy azért, mert a provincián mindig az állandóság, és nem a változás a vágyott állapot, még az is mindegy, hogy ezt a zárt gondolkodást – melyre itt a helyi értelmiség: a pap és az orvos is vevő – mesterségesen érték el, vagy eleve adott volt: ők vannak többen. Az ő hangjuk erősebb. Legalábbis ezen a vidéken.

És bár Matthias – a film valódi főhőse – érzékeli ennek a világnak a végességét is, de mint az utolsó, szimbolikus jelenetből kiderül, azt is csak fenyegetés képében. Igen, lehet, hogy a külvilág egyszer sokkal nagyobb erőkkel is betör ide, de abban sem lesz köszönet, mert ezek az emberek csak félelemből tudnak rá reagálni.

De most elárulom a legmeglepőbb dolgot: mindennek ellenére, a pesszimista végkicsengés dacára is az R.M.N. egy lebilincselően izgalmas filmélmény. Nálam legalábbis nem a nyomasztó mondandója dominált, hanem a rendezői látásmódnak az fantasztikus tulajdonsága, hogy érdekes jelenségként tudta ezt a történetet megmutatni annak minden apró részletével, és az odavezető úttal együtt – még a nyugati perspektíva is megjelenik mulatságos (vagy inkább nevetséges?) formában.

Mintha antropológusként vizsgált volna egy kihalófélben lévő kultúrát, ami minden erejét latba veti, hogy megóvja magát a külső hatásoktól. És ez tulajdonképpen természetes.

Minden, a túlélésért küzdő közösség ezt tenné. Más kérdés, hogy fenntartható-e ez a küzdelem. Mert a zárt világ repedései nem ott keletkeztek, hogy ázsiai bevándorlók érkeztek a közösségbe. Hanem ott, hogy a közösség erős, rátermett és munkaképes tagjai elhagyták az otthonukat, és máshol találtak boldogulást. Innentől pedig a folyamat önmagát gerjeszti… Vagy kihalnak, vagy megtanulnak a világgal együtt haladni.

(Az R.M.N. című film csütörtöktől látható a magyar művészmozikban)

Képek: Cirko Film

Gyárfás Dorka