A Partizán dokumentumfilmje bemutatja, hogyan torzította el a kormányzati kommunikáció a közbeszédet, és hogyan vált a gyűlölet a politika fő eszközévé.
Egy erdélyi faluba két ázsiai vendégmunkás érkezik, a közösség pedig dönt: még abból a kenyérből sem hajlandók enni, amihez az „idegenek” hozzáértek.
Mi történik egy olyan társadalomban, amelyik elzárja magát minden külső hatástól több száz éven keresztül? Milyen emberek nőnek fel egy ilyen társadalomban? Aki mégis kívülről érkezik, hol talál helyet, milyen megpróbáltatások várnak rá? Megjelent egy minden szempontból izgalmas ifjúsági regény, és Kurucz Adrienn a szerzővel beszélgetett:
„Azt érzi mindenki, hogy ez a háború most valahogy minket is érint. És nehezebb is homokba dugni a fejünket, hiszen ha például valaki most a 4-6-os villamoson utazik, és elmegy a Nyugati pályaudvar mellett, akkor nem tudja nem észrevenni, hogy tömegek jelentek ott meg hirtelen, és most kivétel nélkül mindenki menekültekről beszél. Sokkal egyértelműbb az emberek számára, hogy akiket lát, a háború elől menekülnek, egy veszélyes, élhetetlen helyről. Más a keretezés.”
Olvasónk Németországban kezdett évekkel ezelőtt új életet. Most arról mesél, mi mindenre tanította meg a bevándorlólét:
Miért vagyunk ennyire előítéletesek? De tényleg!
Szerinted hogy esik az egy épp a bőröndjét cipelő magyar lánynak, hogy valaki odaszól neki a metrón: „te is jössz lakni Magyarországra?”??? Mikor lesz már végre vége ennek az egymás ellen uszító agyrémnek?!
Beszélgessetek a gyerekeitekkel, mert a világ nem olyan egyszerű, hogy egy kék plakáttal le lehet írni. Vagy akár ezzel a hat kérdéssel és válasszal...
Illegális bevándorló vs. migránsvadász. Nyugi, csak a moziban. De van tanulság, bőven. Filmkritika.
Közértes életkép a lepedékes Magyarországról.