„A szolgátok leszek, ha kimentetek innen” – Ezt jelenti a szír kislány szívet tépő mondata valójában

A török-szír földrengés egyik legmegrázóbb videója körbefutotta a világot. A kis Mariam harminchat órán keresztül a testével védelmezte az öccsét a házuk romjai alatt. A tudósítás önmagában szívfájdító. Engem azonban az taglózott le igazán, hogy ez a kislány azt mondta a mentőcsapat tagjainak: „a szolgátok leszek, ha kimentetek innen”. 

A mondat kőkemény, és ne ringassuk magunkat abba az illúzióban, hogy a gyerek véletlenül mondta.

Egy európai vagy amerikai kislány jobbára csak a mesékből vagy rajzfilmekből ismeri a szolga kifejezést, még ha jobbmódúak is, akkor is maximum csak az alkalmazottakkal vagy a személyzettel találkoznak, a rabszolgaságról pedig egy ilyen korú (vélhetőleg öt-hat éves) gyereknek nem nagyon van fogalma. Az pedig egyszerűen nincs benne a gondolkodásában, hogy ő maga is (rab)szolga lehetne.

Erről egy gyerek csak akkor beszél, ha önmagát képes rabszolgaként elképzelni.

Pontosítsuk a dolgot: egy ilyen helyzetben mindenki a legnagyobb értékét ajánlja fel azért, hogy megmentsék. Ez a kislány tisztában volt azzal, hogy rabszolgaként értéket képvisel. Sőt, úgy gondolta, hogy az egyetlen érték, amit a saját és testvére életéért cserében fel tud ajánlani a megmentőinek az, hogyha a szolgájuk lesz. 

A (kis)lány értéke 

Az életet szolgaság árán megváltani jelensége évezredek óta létezik az ősi társadalmakban. Manapság azonban a „szolgád leszek” kifejezést az arab világban jobbára vallási kontextusban használják. Azt jelenti, hogy valaki a hitét jelképező vallási vezetőnek, személynek vagy az isteni közösségnek szenteli az életét, és követni fogja annak tanításait és utasításait. A hétköznapi életben is jelen van ugyan a kifejezés, de inkább csak mint szófordulat, az alázat, az engedelmesség jelzésére. Egyik ma használatos kontextusa sem értelmezhető arra a helyzetre, amibe Mariam került. A testvére és a saját életéért harminchat órán keresztül küzdő kislány száját valószínűleg nem hitfogadalomból és főként nem megszokásból hagyta el ez a mondat, hanem komolyan gondolta, hogy bármit vállalna, akár a (rab)szolgaságot is, ha kimentik őt és a testvérét. 

De tekintsünk is el Mariamtól, hiszen nem ismerjük az életét, családi viszonyait, neveltetését, annyit viszont tudunk róla, hogy kurd és muszlim. A kurdok Törökország és Szíria határán élő, sokat szenvedett nép, akiket mind az ISIS, mind Erdogan katonái ellenségnek tekintetnek, tehát nemre és korra való tekintet nélkül kiirtásra ítéltettek, attól függetlenül, hogy muszlimok. Az ISIS elleni háború legjobban képzett katonái éppen a kurd pesmergák voltak (nevük azt jelenti, hogy „akik szembenéznek a halállal”), akiktől az Iszlám állam harcosai is rettegtek. A kurd népesség tehát főellenségnek számít az ISIS szemében, de Törökország is ellenségnek tartja őket, (leegyszerűsítve) azért, mert a saját területi függetlenségéért harcol a Törökország területén élő 25 milliós kurd lakosság. 

Gondoljunk tehát egy átlagos kurd kislányra, akinek a városát már többször elfoglalta az ISIS. Egy ilyen családban fel kellett hogy merüljön a nők és a gyerekek rabszolgává válása, ha másért nem, hát azért, hogy a gyerek szükség esetén felismerje a veszélyt, és el tudjon menekülni. Valószínűsíthető az is, hogy már ő maga is találkozott rabszolgákkal. 

Ugyanis a világ több területéhez hasonlóan a Közel-Keleten is jelentős a gyerekrabszolgák száma és ez a szám folyamatosan nő.

A Közel-Keleten, főként az ISIS által elfoglalt területeken a rabszolgaság veszélyének leginkább a lányok vannak kitéve, mivel az elfoglalt területek asszonyait szexrabszolgaként vásárolhatják meg a harcosok.

Egy szűzlány ára ötezer dollár körül mozog, és az ISIS által kiadott útmutató szerint a rabszolgákat nyolcéves koruktól lehet szexuális játékokra használni, tizenkét éves kortól pedig – függetlenül attól, hogy menstruál-e már – teljes szexuális életet lehet élni velük.

Bár az ISIS a Koránra hivatkozik, valójában ez a rendelkezés is a Korán kiforgatásán alapszik, hiszen a Korán tiltja a rabszolgákkal való kegyetlen bánásmódot, és első sorban a Könyv népéhez tartozókat (a muszlimokat, zsidókat és keresztényeket) védelmezi. 

A gyerek mint tulajdon

A probléma nem a Koránnal vagy éppen a Bibliával van, hanem a patriarchális gondolkodással. Izmael a muszlimok ősapja, szerepel mind a zsidó, mind a keresztény Szentírásban, és természetesen a Koránban is. Ám éppen Izmael születésének története mutat rá világosan arra, mit is jelent a patriarchális gondolkodás.

Ábrahám felesége Sára volt, Sára szolgálólánya (tehát rabszolgája) Hágár. Mivel Sárának sokáig nem született gyermeke, a kor szokásainak megfelelően a szolgálónője, Hágár szülte meg Ábrahám elsőszülött fiát, Izmaelt. Ám amikor Sára megszülte Izsákot, Hágárt és a fiát kitették a sivatagba, és csak az isteni beavatkozáson múlott, hogy nem haltak meg. 

Ez a történet akkoriban teljesen jogszerű és legális cselekedetekből állt, ma azonban szinte minden egyes pontja törvénybe ütköző. Ám fundamentalisták ezeket a több mint négyezer éves törvényeket és szokásokat ma is élőnek és tarthatónak gondolják.

Gondoljunk bele: Ábrahám idején még csak bronzeszközöket használó törzsek éltek a Duna vidékén. Érdekes lenne ezeknek a törzseknek a szokásait visszahozni a mai, XXI. századi életünkbe. A fundamentalisták azonban éppen ezt teszik a patriarchális társadalmi rend megerősítésével. Ha most Szíriáról és az Iszlám Állmaról nem is beszélünk, vegyük példaként Törökországot, amelynek kormánya elsőként ratifikálta ugyan az Isztambuli egyezményt, azonban elsőként is lépett ki belőle, mégpedig arra hivatkozva, hogy a szerződés szembemegy a török családi tradíciókkal több szempontból is. A kifogásolt tényezők között szerepelt, hogy az egyezmény a családon belüli erőszak fogalmát szélesebb körben definiálja, mint a hagyományos török családjogi gyakorlat, támogatja a nők és lánygyermekek jogait a családban, felhívja a figyelmet a családon belüli erőszak problémájára, ami a török kormány szerint a családi tradíciók tiszteletét (!) sérti. 

A török kormánynak igaza van abban, hogy az Isztambuli egyezmény (amit hazánk nem ratifikált!), éppen a patriarchális társadalom túlkapásaitól akarja megóvni a nőket és a gyerekeket.

A férfijogú ókori társadalmakban az asszony és a gyermek a családfő tulajdona volt, bármit megtehetett velük, rabszolgának is eladhatta őket, vagy akár elvehette az életüket is (lásd: Izsák története).

Ha azt hisszük, hogy ez az idő lejárt, nagyon tévedünk. Egy tanárnő ismerősöm egy észak-afrikai muszlim állam leányiskolájában tanított angolt. Az iskola nem számított túlzottan fundamentalistának, hiszen lányok tanultak benne, és a hitetlenek nyelvét is engedélyezték tanítani. Éppen ezért rázta meg a tanárnőt az, amikor az egyik tanítványát saját kezűleg fojtotta meg az apja, mert a 12 (!) éves kislánynak nem jött meg időben a menstruációja. Az apa befolyásos ember volt, ezért a tettét semmiféle felelősségre vonás sem követte, hiszen a patriarchális gondolkodás szerint helyesen cselekedett, mivel visszaszerezte a család jó hírnevét, amin a lány (vélt) paráznasága foltot ejtett. 

Jogrend és valóság

A nők és gyermekek jogait számtalan nemzetközi egyezmény védi, ennek ellenére az ENSZ adatai szerint a világon jelenleg közel negyven millió ember él rabszolgaságban, és közülük tizenöt millió a gyerek.

Ez azt jelenti, hogyha Magyarországon mindenki rabszolga lenne a csecsemőtől az aggastyánig, akkor is csak kétharmadát tenné ki a földön élő gyerekrabszolgák számának. Ez a szám egyrészt csak becsült (a valós szám sokkal magasabb lehet ennél), és csak azokról a gyerekekről van szó, akiket pénzért vagy más szolgáltatásért eladtak a gazdáiknak. Az úgynevezett bújtatott rabszolgaságról nincs és nem is igazán lehet adatunk, hiszen például a kényszerházasságok rendszere is egy módja lehet a szabadság totális elvesztésének és az erőszakos gazdasági-, és szexuális kizsákmányolásnak, tehát a rabszolgaságnak. 

Debora Merhoff a 2010-es évek elején vizsgálta a női jogok kérdését, és arra következtetésre jutott, hogy a kényszerházasságok „szokása” szignifikánsan jelen van többek között a muszlim kultúrában is, nemcsak a Közel-Keleten vagy Észak-Afrikában, hanem Európában is, például Németországban. Ráadásul a 2011-ben egy iszlám jogtudós fatwájában (törvényi rendelet, mely a Koránon alapszik) eltörölte a lányok férjhez adásának alsó korhatárát, így most már jogszerűnek számít egy gyermekkorú kislány házasságra kényszerítése. A házasságtörést szigorúan bünteti a Korán, azonban a Közel-Kelet számos országában engedélyezett az „ideiglenes házasság” a „nika mut’ a”, amely tíz perctől 100 évig is tarthat. Ez a törvény gyakorlatilag a házasság mázával fedi le és legalizálja a szexrabszolgaságot és a prostitúciót.

…és mi van itthon?

A Global Slavery Index felmérése szerint 2018-ban Magyarországon 36 000 rabszolga élt. Ezzel az Európai Unióban az ötödik helyen végeztünk a dicstelen listán. Arról nincs adatunk, hogy a rabszolgák közül hányan lehetnek gyermekkorúak. Csak reménykedni tudunk, hogy a következetes anyakönyvezés, illetve a gyermekvédelmi törvények miatt jobb a helyzet, mint Ázsiában, illetve a Közel-Keleten. De ne ringassuk magunkat abban a tévhitben, hogy kicsiny hazánkban nem létezik a gyermekrabszolgaság. Hiába büntetendő, mégis jelen van, ha másutt nem, a gyermekprostitúció területén. Ám ennél rafináltabb formái is megjelennek a gyerekrabszolgaságnak, hiszen a családon belüli erőszak számos formája lényegében kimeríti a gyermek-(szex)rabszolgaság intézményét.

Amikor veszélyeztetett kislányoknak (10–14 éveseknek) tartottam tréninget a családon belüli erőszak megelőzésével kapcsolatban, többször beleütköztem abba a problémába, hogy egy-egy kislány nem értette, mit jelent, hogy önrendelkezési joga van a saját maga és elsősorban a teste fölött. Úgy nőttek fel, abba nevelődtek, hogy lánynak az a dolga, hogy kiszolgálja a férfiakat. És az a minimum, hogy a háztartási tennivalókat elvégzi (a férfi helyett), de sokszor a gazdasági tevékenységbe is korán bevonták őket. Értsd: dolgoztatták őket.

Előfordult az is, hogy a tizenkét éves kislány számára természetes volt, hogy a családi körből a nagybácsik, idősebb unokatestvérek, távolabbi rokonok, esetleg a szülők férfi „barátai” szexuális tárgyként használták. És ezek a kislányok, nem csak kisebbségi vagy mélyszegény családból származtak. A szó szerinti gyermekrabszolgaság talán kevésbé, de a gyerekek erőszakos kizsákmányolása jelen van a magyar társadalomban is. Csak nem olyan látványosan, mint Közel-Keleten, Ázsiában vagy Afrikában.

Források: telex.hu, Global Slavery Index, Isztambuli Egyezmény, Szexuális és nemi erőszak elleni egyezmény (ICEDAW), Gyermekjogok egyezménye (CRC)

Deborah Meroff: SOS: Mentsétek meg lányainkat!, Parakletos Könyvesház, Kiskunfélegyháza, 2017.

Kiemelt kép: Twitter

Miklya Luzsányi Mónika