Tetoválás mentette meg őket a szexrabszolgaságtól – A malakai ellenálló nők története
A háborút és a nők elleni erőszak fájdalmait lehetetlen leválasztani egymástól. Ahol az embertelenség, a brutalitás elszabadul, ott a nőknek sincs kegyelem. Ezzel tisztában voltak Timor szigetének női lakói is, amikor a japán hadsereg közelített feléjük. Csodával határos módon sikerült megúszniuk a szexrabszolgaságot, méghozzá egy régi hagyománynak, a tetoválásnak köszönhetően. Szabó Anna Eszter írása.
–
Több száz vigaszház
A hihetetlen történet Indonéziában, azon belül is a Timor szigetén lévő Malaka-körzetben történt. A malakai nők egyedülálló helyet foglalnak el az indonéz történelemben, aminek ma már alig vannak élő tanúi. A második világháború idején, amikor Indonézia és Délkelet-Ázsia nagy része japán megszállás alatt állt, nők százezrei szenvedtek a kegyetlen bánásmódtól és az erőszaktól.
A japán hadsereg bizonyos források szerint nagyságrendileg négyszázezer nőt rabolt el, hogy „vigasznőkké” tegyék őket (róluk bővebben ITT írtunk már), pontosabban: hogy „komfortot” nyújtsanak a katonáknak.
A nők szisztematikus erőszakolásának az előzménye az 1937-es nankingi mészárlás volt, amikor
hat hét alatt nők tízezreit erőszakolták és/vagy ölték meg japán katonák különös kegyetlenséggel – ez, nem meglepő módon hatalmas nemzetközi felháborodást váltott ki. A japán háborús minisztérium ezért szükségesnek látta a katonai bordélyhálózat kiépítését, mondván: ezzel majd meg lehet előzni a tömeges nemi erőszak következő hullámát.
Így hát több száz „vigaszállomást” állítottak fel, amiket orvosi ellátással és óvszerrel szereltek fel, ezzel biztosítva a katonák épségét.
Eleinte még voltak japán nők, akik önként dolgoztak ezekben a bordélyházakban, de ahogy a háború haladt előre, már kevésnek bizonyultak, ezért a hadsereg a megszállt területektől követelt magának újabb prédákat.
Ezekben a bordélyházakban nemcsak fiatal huszonéveseket, de olyan lányokat is fogva tartottak, akik még az első menstruációjukon sem estek át. Napi tíz–ötven katona „ment át” rajtuk, és a túlélők közül többen úgy fogalmaztak: ha szerencséjük volt, „csak” feküdniük kellett, de sokszor kellett szórakoztatniuk is a férfiakat tánccal, énekkel két erőszakolás és verés között.
Az áldozatok nagy része kínai vagy koreai származású volt, de más délkelet-ázsiai országokból is hurcoltak el nőket. És ezen a ponton jutottunk el történetünk helyszínére, Timor szigetére.
„Foglalt”
Az emlegetett szigetre is eljutott a hadsereg és a vigasznők híre, azonban a helyiek úgy gondolták: nincs vesztenivalójuk, megpróbálnak tenni valamit, és egy helyi szokást kihasználva tetoválni kezdték egymást.
A szigeten ugyanis speciális testdíszítéssel jelzik azt, ha valaki már házas, azaz „foglalt”, de tágabban értelmezve a motívumok egyben kifejezik a közösséghez tartozást, a bátorságot és a spirituális védelmet is.
Az egyik túlélő, Mariana így emlékszik vissza a megszállás idejére.
„Amikor a japánok megérkeztek, már tetováltuk magunkat, hogy azt higgyék, férjeink vannak” – mesélte a Vice riporterének, mutogatva a bőre alatt halványan felsejlő mintákra. „Ez azt jelenti, hogy házasok vagyunk. Azért tettük, hogy békén hagyjanak minket… Féltünk.”
Amikor a japán csapatok megérkeztek Malakába, jött velük a vigasznőket toborzó kampány is. Mariana és barátnői nem késlekedtek, és végül valóban a bőrük alá üttetett minták mentették meg őket a Japán Császári Hadsereg bordélyházaitól.
A tetoválások a nők végső és gyakorlatilag egyetlen fegyverévé váltak a japán katonák ellen – a módszer pedig valóban beváltotta a hozzá fűzött reményeket.
Halványodó hagyományok
Bár gyakorlatilag helyi nevezetességnek számítanak a tetovált ellenállók, ma már az ő történetük is elhalványulni látszik, egyre kevesebben emlékeznek rá.
A malakai fiatal nők már nem akarják a hagyomány szerint tetováltatni magukat, ha megházasodnak. Ennek részben az az oka, hogy Indonézia a függetlenné válása óta elkerülhetetlenül modernizálódik, erősen kopnak a régi, helyi hagyományok. A mai fiatalok már nem varratnak, amikor elkelnek, hanem a nyugati szerint gyűrűt hordanak.
Így hát, ahogy Mariana és társai öregszenek, tetoválásaik egyre halványabban látszanak. Hagyományőrzés ide, modernizáció oda, ezek a minták – amíg ezek a nők élnek – mementói lesznek bátorságuknak, leleményességüknek, és olyan rémtettek sorozatának, aminek több százezer nő esett áldozatául, ami azóta is lüktető, fájdalmas sebként tátong az ázsiai nők lelkén, ami elől nem volt menekvés. Kivéve a malakai tetovált nőknek…
Kiemelt képünk forrása: YouTube/ VICE Indonesia
