A bécsi Harry Potter-kiállítás egy drága, tematikus szelfimúzeum
Óriás lelkesedéssel készültünk a kiállításra, amit a kilencéves Harry Potter-rajongó, az első négy kötetet és filmet ismerő lányom kapott a születésnapjára (és részt vett rajta a hétéves húga is, aki ugyanennyire ismeri). Ez egy négyfős családnak kifejezetten nagy tétel, aktuális euróárfolyam függvényében hatvanezer forint körül mozog, plusz ehhez jön az útiköltség is, ha az ember nem Bécsben él (ahogy mi sem). Azért írom le az őszinte csalódottságomat, mert feltételezem, hogy sok olyan rajongó van, akinek egy londoni túra nem fér bele, és ahhoz képest valóban olcsóbb – de szerintem nem éri meg. Mondom ezt úgy, hogy a londonit még (!) nem láttam, de sokat olvastam róla (például Gyárfás Dorka beszámolóját). Cserébe ajánlok más, hasonlóan Harry Potter-es élményt, ennek az árnak a töredékéért, a pozitív végkicsengés jegyében. Tóth Flóra írása.
–
Jó, jó, de…
Szeretném leszögezni, hogy a gyerekeim minden percét élvezték a kiállításnak, és én sem azt mondom, hogy szörnyű élmény volt, egyszerűen csak azt, hogy felnőttként hiányérzettel jöttem ki a csarnokból. Leginkább azért, mert azt éltem át, hogy sem extra élményt, sem extra gondolkodnivalót nem kaptam, és valójában
a legjobb pillanat az első teremben megtörtént, utána pedig már nagyjából mindenhol ugyanaz várt.
Ez a bizonyos első jó élmény az volt, hogy a kötelező e-mail-cím-megadós, fotós regisztráció után minden aktuális látogató megjelent névvel a Tekergők Térképén, ettől tényleg leesett az állunk. Onnantól viszont csak könnyű műanyagból épített díszletmásolatok, vitrin mögötti eredeti ruhák és érintőkijelzős feladatok voltak végig, különböző tematikák szerint. Volt varázspálcás feladat, kristálygömbös jóslat, bájitalfőzés, mumuslegyőzés – ezek mind érintőkijelzőn zajlottak, és fájón egyszerűek voltak, még a hétéves, angolul épphogy tanuló lányom is gondolkodás nélkül csinálta végig őket. A kiállítás egyébként kétnyelvű, a német mellett minden ki van írva angolul is, ez kifejezetten pozitív.
Két izgalmas feladat volt, amely offline zajlott: meg lehetett húzni egy-egy mandragórát, ami ettől sikított, és kvaffal célba lehetett dobni a kviddicskarikákra. Emellett pedig minden helyszínen volt fotózási lehetőség a valóban szép, de láthatóan „nem igazi” díszletelemekkel, sajnos kifejezetten rossz fényviszonyok között.
Persze értem, hogy van, akinek nagy élmény beülni Harry lépcső alatti gardróbjának másolatába, de nekem ennél több kell ahhoz, hogy úgy érezzem, kaptam valamit.
Minden tematikus teremben volt 2-6 állomás, amelyeken az úgynevezett feladatokat végre lehetett hajtani, és 1-2 fotós helyszín is. Körülbelül 10 terem volt összesen, és egy nem különösebben frekventált időpontban is minden lehetőséghez sorban kellett állni, éppen ezért akármit csináltál épp, kicsit nyomasztva érezted magad, hogy „kurva gyorsan tedd”, mert mögötted még vagy 10 ember vár ugyanerre. Tudom, hogy ez ilyen, értem is, hogy sokan akarják látni, kipróbálni, de ez semmiképp nem javítja a látogatói élményt.
És végül: merchandising a köbön
Bár arra számítottunk, hogy lesz legalább egy tematikus büfé, ami szintén kiváló alkalom a rajongók pénzköltésre buzdítására, ehelyett az AliExpressz teljes kínálata várt bennünket a kilépés előtt, az itthonról és külföldről rendelhető Harry Potter-es holmik (mindkettőben van tapasztalatom) átlagárának nagyjából a duplájáért.
A gyerekek és a jelmezben érkező óriás rajongók láthatóan élvezték a kiállítást, szóval nem szeretném lehúzni, mert kifejezetten igényes, csak valahogy az a plusz hiányzik, amitől egy ilyen típusú kiállítás hosszan veled maradó élmény lesz.
Erre vágytam volna, de sajnos nem ezt kaptam.
Valódi(bb) Harry Potter-élmény az otthonodban
Az egyik karácsonyi ajándékunk az volt, hogy kipróbálhattuk az úgynevezett otthoni szabadulószoba egyik Harry Potter-es verzióját, ami viszont olyan tartalmasnak bizonyult, hogy az már szinte túlzás. Elmondom, mire gondolok: két, kvízekben, logikai feladványokban és ilyen típusú játékokban kifejezetten otthonosan mozgó felnőttből, és két friss Harry Potter-tudással felvértezett, szintén sok logikai játékot ismerő gyerekből álló csapatunk több mint kétórányi, feszült figyelemmel eltöltött feladatmegoldás után jutott el a célig. Ez azért fontos információ, mert
kicsit lazább játékra készültünk, utána konkrétan elkéstünk valahonnan (de megérte).
De közben szuper kaland volt, nagyon sokféle és változatos nehézségű feladvánnyal. A négy részből álló (kifejezetten az első négy könyvön alapuló) nyomozás során egyetlen feladattípus sem ismétlődött, és eljutni a megoldáshoz óriási sikerélményt adott. Utána még napokig előjöttek a feladatok az otthoni beszélgetésekben, és már most alig várják a lányok, hogy eljussunk A Főnix Rendje elolvasásáig, és nekiugorjunk az ahhoz kapcsolódó kalandnak (arra már készülünk hideg élelemmel is).
Ez a nyomozás alapvetően számítógépen történik. Mi összekötöttük a tévével, így sokkal jobb volt, de kaptunk nyomtatható kiegészítést is, ami a gyerekeknél nagyon hasznosnak bizonyult, mert ők azért (hiába, alfa generáció) otthonosabban mozognak még a papíralapú feladatmegoldásban. A gyerekeknek ez volt az első nem klasszikus szabadulószoba-élményük, amit a kezdeti meglepődés után kifejezetten élveztek. Mondanom sem kell, az ára a nagyszabású kiállítás töredéke, és persze össze sem lehet hasonlítani a két élményt, de ha a maga kategóriájában nézzük, akkor én az otthoni szabadulószobát előbb ajánlanám.
A bécsi kiállításról ITT tudtok tájékozódni (március 19-ig elérhető), az otthoni szabadulószobáról pedig ITT (mi az Éld újra a történetet című játékot próbáltuk ki).
Képek: Harry Potter The Exhibition / S. Ramones
