„Ma már valószínűleg lecsuknának ezért” – Valie Export, a női test szószólója
Az Albertina kiállítása felkavaró, fojtogatóan erős élmény
„Manapság valószínűleg lecsuknának ezért” – összegezte életművét az Albertina Múzeum retrospektív kiállításának megnyitóján Valie Export, a XX. század egyik legfontosabb feminista művésze. (Kor- és pályatársáról, Maria Lassnigról, akivel Export 1980-ban közösen szerepelt a Velencei Biennálén, szintén egy Albertina-beli retrospektív kiállítás kapcsán itt írtam.) A női test, a nemi szerepek, társadalmi elvásárok és konstrukciók alkotják a magját ennek a rendkívül szerteágazó, néhol fojtogatóan erős, néhol polgárpukkasztó, néhol pedig könyörtelenül szembesítő életműnek. Csepelyi Adrienn kiállításajánlója.
–
Gyönyörű, letisztult, már-már monokróm térbe lép, aki megérkezik a mozgólépcsőn a Valie Export-retrospektív tárlatra a bécsi Albertina Múzeumban. Felületes szemlélő számára biztosan ez az első, ami feltűnik, ám a folyamatos kutyaugatás azért sejteti: ez nem egy hétköznapi fotókiállítás.
Ó, de nem ám; elég megkeresni a hang forrását:
Valie Export meztelen fotójának emberméretű nagyítása fekszik leszíjazva a földön, körülötte három tévé, azokban három ugató németjuhász. A női test és a mindenki véleménye. Tökéletes.
És ez még csak a kiállítás kezdete.
A női test, meg ahogy bánunk vele
„A női test mindig is konstrukció volt” – mondta a megnyitón a művész, utalva ezzel arra, hogy az, amit a női testről gondoltunk, amit attól elvártunk (legyen szó a külső jegyekről vagy épp a teljesítményéről, amit megköveteltek tőle vagy megengedtek neki), mindig az aktuális társadalmi berendezkedés kénye-kedve szerint alakult.
Legyél szexi, de ne túlságosan, szűzies, de azért az ágyban tégy meg mindent, miközben a te gyönyöröd másodlagos, szülj, lehetőleg korán és sokat, de azért ne túl korán, mert az milyen már, későn semmiképp, mert karrierista vagy – szerintem mindannyian pontosan fújjuk kívülről azt a végeláthatatlan felsorolást, amelyhez képest a 22-es csapdája alsós feladvány.
Valie Export olyan kíméletlenül okosan mutatott rá mindezekre már a XX. század második felében, hogy az még ma is formabontónak számítana. Épp ez amúgy részben a „szerencséje” is: annyira modernnek számított akkoriban a művészete, hogy performance-aival szemben lefagytak a hatóságok, az utca embere pedig egész másként reagált, mint ahogyan ma tenné.
Ez az egyik legszebb eredménye Valie Exportnak és kortársainak: a művészetük elérte, hogy ma már nem hozhatnák létre ugyanezt ebben a formában, mert sokkal érettebb, tudatosabb társadalomban élünk.
Többnyire legalábbis.
Elszakadni mindentől
Valie Export osztrák avantgárd művész Waltraud Lehner néven, 1940-ben született. Művésznevét 1967-ben vette fel, ezzel is demonstrálandó, hogy egyetlen férfi nevét sem viseli, sem az apjáét, sem a volt férjéét, és elszakad („Export”) mindentől, amit mindez jelentett.
Exportot a német akcionisták performance-ai nagyban inspirálták – de nem maguk az alkotások, hanem azok hatása, a pezsgés, a botrány, amit az osztrák szcénában okoztak.
Csakhamar pedig ő maga lett az, aki a legtöbb botrányt és a legnagyobb felhördülést kiváltotta. Pedig ő csak mérnöki pontossággal mérte be a társadalom visszásságait, és helyezte azokat reflektorfénybe. Akár azon az áron is, hogy önmagát tárgyiasítsa egy-egy performance erejéig.
Élő performance-ai mellett kiemelkedően fontos a fotóművészete – az Albertina túlnyomórészt erre fókuszál, igaz, a képeken át betekintést kapunk a leghíresebb akciókba is.
Genitális pánik
Valie Export legismertebb képe az Aktionhose: Genitalpanik („Akciónadrág: Nemiszerv-pánik) című, amelyen középen kivágott farmerban, terpeszben ül (ma már ennek neve is van angolul: „manspread”, ami a nyilvános terekben a férfiak indokolatlanul széles terpeszét, túlzott helyfoglalását jelöli). Kezében géppuska, a szeméremszőrzet teljes valójában látszik, a póz kifejezetten férfias.
A Peter Hassmank készítette kép egy 1969-es performance lenyomata: Valie Export ebben a nadrágban sétált be egy müncheni moziba, ahol az ülő közönség között mászkált (amelynek feje így a nadrág ülepéhez került).
A fegyver, mint fallikus szimbólum, a szabaddá tett női nemi szerv és az ehhez kapcsolódó félelem olyasmit hozott létre, amire addig nem volt példa: a vaginához nem alárendelt szerep, hanem uralom társult, ráadásul olyan érzelmek (ijedség, félelem) társaságában, amelyek jellemzően egy mások által nem kívánt módon szabaddá tett pénisz láttán születnek meg.
Taperolni tessék!
Elsőre talán vicces, másodszorra egyenesen viszolyogtató, és nem a művész miatt: a felöltözött Export a melleit bábszínházszerű díszletbe helyezve sétált Bécs utcáin, ahol a jelentkezők – miközben Export szemébe néztek – megfoghatták a meztelen kebleit.
Meglepő vagy sem, a fotók tanúbizonysága szerint bőven akadt jelentkező.
Kérdés, ki mit lát az akcióba: hogy tabuk nélkül kerülhettek közelségbe egy hús-vér nő testével? Hogy a látvány helyett az érintés a fontos? Hogy a női test nem más, mint cirkuszi látványosság?
Igazságot tenni talán meg sem kell próbálnunk. Elég lenne, ha beszélgetnénk róla.
Lábhoz!
A hatvanas években szintén hatalmas felhördülést váltott ki Valie Export azon performance-a, amelynek során társát, Peter Weibelt pórázon vezette az utcán.
A Josef Tandl készítette fotókon jól láthatók a csodálkozó, döbbent, zavarodott, nevető vagy épp ámuló arcok. Micsoda erős üzenet ez: a társadalom által gyengébbiknek ítélt nem kezében van az irányítás, a férfi meghunyászkodik, követ, szolgál – ilyesmi nyilvános térben addig szinte soha nem jelenhetett meg, legfeljebb az erotikus művészetben vagy épp a pornóban, ami pedig nyilvánvalóan nem jutott el szélesebb közönséghez.
Ki akadályozza meg, hogy szólj?
Egészen hátborzongató az a videóinstalláció, amelyben Valie Export a hang mibenlétéről, erejéről, hatásáról beszél – miközben a néző egy laringoszkóp felvételén át látja a művész hangszalagjait, amelyek a kamera miatt abnormális helyzetben kénytelenek működni, a beszélő a száját sem tudja rendesen bezárni.
Ez a kedvencem, azt hiszem, mind közül: csodálatos szemléltetése annak, hogyan gyengíti, torzítja a társadalom a nők hangját. Hogy elvileg megvan mindenünk ahhoz, hogy szóljunk, csak épp közben olyan akadályokkal kell megküzdenünk, amelyek épp ezt lehetetlenítik el.
És már eleve a látvány milyen felkavaró: a szervek erőlködése, a bizonytalanság, a sokak által sosem látott részlete az emberi testnek…
Ki itt belépsz, vállald a következményeket
Valie Export művészete annyira aktív, annyira élő és cselekvő ma is, hogy szinte képtelenség átadni írásban az erejét. Épp ezért azt javaslom, aki tud, töltsön el néhány órát itt, ezek között a különös fotók között, ebben a fojtogatóan tömény, revelatív tárlatban, és gondolkodjon. De legfőképpen érezzen. Hogy hol tartunk most, ennyi év után Valie Export törekvéseiben, azokhoz képest és azok ellenére.
Valie Export rendkívül megosztó. Karrierje során kapott méreggel teli leveleket, halálos fenyegetéseket, sorozatban jelentették fel – és voltak is erősen megkérdőjelezhető, súlyos kérdéseket felvető művei. Például az a performance, amelyben viasszal öntött le egy élő hullámos papagájt – a sokkoló képsorozat is látható az Albertinában. Vagy az idén tavasszal aláírt petíció (ez, mondjuk, közélet, nem művészet), amelyben számos német közéleti személyiséggel azt kérik, ne adjon senki fegyvereket Ukrajnának, mert az végső soron a háborút szolgálja. (Nem oroszpárti, hanem háborúellenes megmozdulás ez a saját bevallásuk szerint, ugyanakkor nyilván nem kell taglalnom, mennyire aggályos.)
Valie Export neve nem volt ismeretlen a számomra: Fajgerné Dudás Andrea Júlia több műve is kapcsolódik az életművéhez, a magyar képzőművész a Popfilterben is mesélt róla, milyen fontos inspirációs forrás számára az osztrák alkotó.
A képek a szerző tulajdonában vannak
