Ilyen volt gyereknek lenni Magyarországon 2022-ben

Az áprilisi választásokkal egy időben megtartott „gyermekvédelmi népszavazás” és az azt kísérő plakátkampány korábban soha nem látott intenzitással célozta a gyermekvédelmet. Sajnos egy olyan dimenzióban, amit a több mint 64 ezer szóból álló gyermekvédelmi törvény eddig nem ismert. 

Azt a sebet, amit ez a népszavazás okozott, most nem tépném fel újra, azt azonban fontosnak tartom elismételni, hogy a gyerekek egészséges fejlődéséhez és felnövekedéséhez nyilvánvalóan hozzátartozik, hogy ne érjék őket az életkoruknak nem megfelelő tartalmak. 

Az is fontos, hogy a gyerekeket se szexualitásukban, se testképük vagy énképük kialakításában ne érjék negatív hatások.

Ennek szavatolása azonban nem úgy érhető el, ha a gyerekeket elvágjuk a minőségi szexuális edukáció lehetőségétől, vagy ha egy társadalmi csoportot megbélyegezve azt a hamis képzetet keltjük egy egész országban, hogy a gyerekekre közvetlen veszélyt jelentenek a nem heteroszexuális felnőttek.

És az sem segít, ha elhazudjuk, hogy vannak, akik már 18 éves koruk előtt tudják, hogy a saját nemükhöz vonzódnak, vagy egyéb miatt „mások”. 

Sajnálatos, hogy mégis ez történt.

És talán még sajnálatosabb, hogy mindez „gyermekvédelem” címszóval zajlott. Használva és torzítva egy olyan fogalmat, amit eddig a gyerekek jóllétének megteremtésére, valós veszélyeztető helyzetektől és bántalmazástól való védelmére használtunk. 

2022 volt az első olyan év, amikor a „pedofiltörvény” néven elhíresült szabályozás miatt nem lehetett az iskolákban szexuális edukációval (se más fontos témákkal, mint amilyen például a kábítószer-használat) kapcsolatos foglalkozásokat tartaniuk kívülről érkező szakembereknek. Eddig sem volt tudomásunk arról, hogy akár iskolás, akár óvodás gyerekeket hosszú tömött sorokban tereltek volna nemátalakító műtétekről szóló előadásokra, de most még az egészséges testkép, a menstruáció, a fogamzásgátlás, a párkapcsolati erőszak, vagy a szexuális zaklatás témájában is teljesen magukra maradnak a gyerekek (és a szülők). 

Sok-sok családban kellett az év elején arról beszélni, hogy kik azok a melegek, mit jelent a transzszexualitás, mitől kell „megvédeni” a gyerekeket. Kérdések, amelyekkel egy csomó szülő nem akkor és nem úgy foglalkozott volna (ha egyáltalán), ahogy a köztereket ellepő plakátok, a társadalmi célú hirdetések kényszerítették őket. 

Ezért is mély együttérzés van bennem mindenki iránt, akit ez a népszavazás és a kampánya olyan helyzetbe hozott, amit nem volt könnyű felelős felnőttként megoldani. És fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a bántalmazás egyik formájának tartom azt is, ha a közbeszéd erőszakos, megbélyegző, kirekesztő. 

A gyerekekkel kapcsolatos bántalmazásról nem szabad leállni vitatkozni. Abban következetesen és egyértelműen azt vallom, hogy az erőszak minden formája megengedhetetlen, és valamennyi formája megelőzhető.

Noha az áprilisi népszavazás érvénytelen volt, és a társadalmi kommunikációban ezek után már nem szerepelt olyan hangsúlyosan ez a téma, az egyértelműen kiderült 2022-ben, hogy a „hagyják békén a gyerekeinket” teljesen új megvilágításba került, és mindenki a maga szájíze szerint tudta, tudja használni. 

Gyerekek a kampányban, gyerekek az utcákon

A választás kapcsán a politikusoknak távol kellett (volna) tartaniuk magukat a gyerekektől, és attól, hogy kampányeszközként használják, kihasználják őket. Ez továbbra sem sikerült, és nem hagyták békén a gyerekeket, miközben érezhető volt a választók oldaláról egy erősödő nyomás a gyerekek manipulatív használatának visszaszorítására. 

Áprilisban még nem gondoltuk, hogy ez a kérdés az év második felében más előjellel, de újra megjelenik.

Az oktatás helyzetével elégedetlen és a pedagógusok mellett kiálló diákokat a tüntetésekkel, sztrájkkal és polgári engedetlenséggel egyetértők pozitívan értékelték, és a gyermekjogok érvényesülését látták benne. Míg a tiltakozásokkal egyet nem értők a gyerekek manipulatív felhasználását és kihasználását látták az iskolai ülősztrájkot, reggeli élőláncos tüntetést szervező és abban részt vevő diákokban. 

Jó lenne ebben igazságot tenni, de valószínűleg az a helyzet, hogy vannak iskolák, amelyekben valódi odafigyelés van, ahol a gyerekek önálló véleményt alkothatnak, és maguk dönthetik el, hogy mit gondolnak és miben vesznek részt, és itt a gyerekek részvétele valódi és nem kihasználás. És vannak iskolák, amelyekben erre nem figyelnek oda, és a gyerekeket pró vagy kontra meggyőzni akarják ahelyett, hogy abban segítenék őket, hogy a saját véleményüket kialakítsák és megfogalmazzák – amiben aztán a tanárok támogathatják őket (akár egyetértenek azzal, akár nem). 

Jókora hullámokat vetett tehát 2022-ben az a kérdés, hogy a gyerekeket mibe lehet bevonni, mennyire lehetnek önállók, mitől kell megvédeni őket, és mennyiben, hogyan lehetnek aktív részesei a társadalmi folyamatoknak, változásoknak. 

Háborús narratíva, egzisztenciális szorongás

A közbeszéd és a közterek egész évben olyan valóságot hoztak létre (a gyerekek köré is), amelyben háborúban álltunk, a vesztünkre törtek, a gyerekek félve bújtak az anyjukhoz, és bombák hullottak ránk Brüsszelből.

A közbeszédben folyamatosan fenntartott háborús narratíva, egy kirobbanó háború szomszédságában nagyon kemény érzelmiteher-tételt jelentett a gyerekeknek ebben az évben. Mindez a Covid-időszak után, a járványválság minden mentális és fizikaiteher-tételével együtt nehezedett rájuk. 

A szülőkben is nyilván nagy a feszültség. Az infláció és a romló gazdasági helyzet miatt nagyobb a szorongás, a félelem, és a legtöbb családban most még kevesebb idő jut a gyerekekre, mint korábban.

Ez a gyermekegészségügyi rendszer rossz állapotával együtt különösen veszélyes elegy. 2022-ben tovább romlott a házi gyerekorvosi hálózat helyzete, nagyobb lett a férőhelyhiány a gyermek addiktológiai ellátóhelyeken, a pszichiátriákon és azoknál a szakembereknél, akik tenni tudnának a gyerekek mentális egészségéért. Az év végére egyre több hír látott napvilágot kamaszok öngyilkosságáról, az önsértések emelkedő számáról, és arról, hogy a szakemberek egyre nehezebben tudják ellátni a nagyszámú, rossz mentális állapotban lévő gyerekeket. 

Valamit tenni kell

Nekünk kell tennünk, mert mi vagyunk a felnőttek, és mert mi, felnőttek, felelősek vagyunk a gyerekekért.

Nem létező veszélyek és elképzelt szellemek üldözése helyett a valóságos és kézzelfogható problémákra kellene fókuszálni, azokra, amelyekről tudjuk, hogy a gyerekeink jóllétét szolgálják itt és most. 

Nem szabad, hogy a gyerek kampányeszközzé váljon. Ahogy a gyermekvédelem, az oktatás, az egészségügy muszáj, hogy felelős és erős alapokon nyugvó közpolitika legyen. 2022-ben ezzel kapcsolatban sok minden elcsúszott.

Jó lenne látni, hogy 2023-ban ez megváltozik. 

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Malte Mueller