A magyar nő, aki forradalmasította a napenergia felhasználását
Ismerd meg Telkes Mária, a „Napkirálynő” izgalmas életét
Telkes Mária, a „Napkirálynő”, 1948-ban épített egy házat a Massachusetts állambeli Doverben: kívülről olyan volt, mint bármelyik másik átlagos épület, csak éppen ék alakban kettévágva, tizennyolc ablakkal a déli oldal második emeletén. Az ablakok mögött üveg- és fémpanelek rejtőztek, hogy befogják a nap melegét, a falakban pedig szigetelt tárolóedények voltak, amelyek huszonegy tonna glaubersóval, a fotózási és festési folyamatok során használt hőtároló vegyszerrel voltak tele. Ez a minden szempontból működőképes, két hálószobás ház volt Amerika első napenergiával fűtött otthona. Mózes Zsófi írása.
–
Telkes Mária 1900. december 12-én, Budapesten született
Telkes Aladár, egy jómódú bankigazgató és Telkes Mária nyolc gyereke közül a legidősebb volt. Az 1910-es években, amikor a napenergia-technológiákat még csak elvétve alkalmazták, ő minden alkalmat megragadott, hogy a napban rejlő lehetőségekről olvasson.
1920-ban fizika szakon szerzett alapdiplomát az egyetemen, majd négy évre rá fizikai kémiából doktorált. Bár a diploma megszerzése után felvették volna oktatónak az egyetemre, Telkes úgy döntött, inkább elfogadja nagybátyja, Ludvig Ernő meghívását az ohiói Clevelandbe, ahol a férfi a magyar konzulátuson dolgozott.
A Clevelandi Biofizikai Intézet kutatólaboratóriumában kapott munkát
Telkes egy ideig a sugárzás agysejtekre gyakorolt hatását tanulmányozta, majd megépítette első találmányát, egy fotoelektromos készüléket, ami az agyhullámok rögzítésére szolgált. Az eszköz országos ismertséget szerzett neki:
tíz közéleti szereplő, film- és sportcsillag mellett a New York Times 1934-ben az Egyesült Államok tizenegy legismertebb nője közé választotta.
Telkes 1939-ben Bostonba költözött, hogy a Massachusettsi Műszaki Egyetem (MIT) új, napenergia-átalakítási projektjének kutatójaként és professzoraként folytassa pályafutását. A vágya azonban, hogy olyan otthoni fűtési rendszert dolgozzon ki, amely a fosszilis tüzelőanyagok helyett a tiszta napenergiára támaszkodik, a második világháború miatt hamar szertefoszlott.
1941-ben áthelyezték az Egyesült Államok Tudományos Kutatási és Fejlesztési Hivatalához, itt a tehetségét egy hordozható tengervíz-sótalanító berendezés kifejlesztésére fordította, ami a Csendes-óceánon rekedt pilótákat és tengerészeket menthette volna meg a kiszáradástól. Szabadalmaztatott találmánya – egy összecsukható, átlátszó műanyag fóliából készült víztisztító – végül a katonai vészhelyzeti felszerelések alapjává vált.
A háború után Telkes visszatért az MIT-nél végzett munkájához, amelynek során az otthoni napenergiával való fűtéssel foglalkozott. Ez az ötlet a gazdasági világválság idején vált népszerűvé, amikor sokan nem engedhették meg maguknak a téli fűtéshez szükséges fosszilis tüzelőanyagokat.
1948-tól kezdve a Telkes által kialakított modell segítségével a Solar Energy Conversion Project kutatói hat különálló „napházat” építettek, hogy teszteljék az elméletet.
Telkes napházáért három nő volt felelős
Amelia Peabody bostoni szobrász finanszírozta a projektet, Eleanor Raymond építész tervezte meg az otthont, maga Telkes pedig megépítette a fűtési rendszert. Hartley E. Howe 1949-es Popular Science-beli cikke szerint a ház becslések szerint háromezer (mai árfolyammal számolva már nagyjából tízszer ennyi) dollárba került. Telkes glaubersó-alapú fűtési rendszere legalább tíz egymást követő rossz időjárású napra elegendő hőt tudott tárolni.
Passzív napenergia-rendszere nem sokban hasonlított a mai aktív berendezésekhez, amelyek a nap energiáját félvezető anyagokból készült fotovoltaikus cellák segítségével alakítják át elektromos árammá a napelemek belsejében. Ezeket az eszközöket jellemzően az épületek tetején helyezik el, a század közepén azonban ez a módszer még csak vágyálom volt.
Kiderült, hogy a modern fotovoltaikus cellákra, amelyeket először a Bell Labs fejlesztett ki 1954-ben, nem kellett sokáig várni, de Telkes napfűtéses találmányai – amelyek között egy sugárzó energiával működő hőátadó készülék (1946), egy hőtároló egység (1951), valamint egy hő tárolására és leadására szolgáló készülék (1952) szabadalma is szerepelt – a következő évtizedekben is a napenergia biztosításának legmegfizethetőbb lehetőségei maradtak.
Számos díjat begyűjtött életében
Az elsőt nem a tudományos munkájáért kapta, hanem azért, mert 1927-ben megmentette egy fiatal lány életét, akinek otthona kigyulladt az Erie-tó partján. Amikor Telkes látta, hogy egy kétségbeesett nő a lángok elől menekül, és segítségért könyörög a bent rekedt lánya megmentésére, berohant a házba, és kihozta őt.
1952-ben aztán olyan hőssé vált, akire a feltörekvő női tudósok is felnézhettek.
Egy évvel azelőtt, hogy az MIT-ről átkerült a New York-i Egyetemre, ő lett az amerikai női mérnökök társaságának első kitüntetettje. Az elismeréssel a kezében és a Ford Alapítvány támogatásával új projektbe kezdett New Yorkban: olyan hordozható sütőlapot fejlesztett ki, ami a piszkos és drága tüzelőanyag helyett napenergiával működött.
Az 1960-as években Telkes úgy látta jónak, ha egy időre kiszakad a tudományos életből, így a vállalati világ felé fordult. Termékek szigetelőcsomagolásának a tervezésével foglalkozott, de ez nem sokáig tartotta fenn az érdeklődését. Az 1970-es években visszatért a napelemes házak praktikusabbá tételére szolgáló technológiák kifejlesztéséhez, ezúttal a Delaware-i Egyetemen.
Sosem házasodott meg, gyermeke sem született
Életének az Egyesült Államokban töltött hét évtizede alatt Telkes csak egyszer tért vissza Magyarországra, 95 éves korában, ám a látogatás idején elhunyt.
Élete folyamán húsz találmányát szabadalmaztatta, ezek többsége a napenergiát hasznosította.
Az utolsó, öt évvel a halála előtt kiadott szabadalma egy olyan eszközre vonatkozott, amely a levegőt egy napkollektoros légkondicionáló berendezésben hűtötte és tárolta.
Telkes munkáját az Egyesült Államokban hatalmas elismerés övezte, 1977-ben elnyerte az Amerikai Tudományos Akadémia rangos életműdíját és az Amerikai Napenergia-társaság Charles Greeley Abbot-díját is. 2012-ben örök helyet biztosítottak neki a legnevesebb mérnököknek és feltalálóknak emléket állító Amerikai Feltalálók Dicsőségtermében – mindezek ellenére azonban Magyarországon sokáig semmit nem tudtak az általa elért úttörő sikerekről.
Kiemelt kép: Getty Images / Bettmann