Húzd ki magad a gödörből!

–

Nyáron nagyon mélyen voltam,

aztán az egyik hajnalban kaptam egy üzenetet Dredan Szilárd személyi edzőtől. Ebben leírta: ő úgy érzi, hogy tudna nekem segíteni, szeretne is, és mi lenne, ha elmennék, és edzenék vele egyet.

Aki ismer, tudja, hogy sosem jártam edzőterembe, és személyi edzővel sem dolgoztam még, sőt minden porcikám tiltakozott is ez ellen. Valahogy azt gondoltam, ez nem az én műfajom, amúgy sem szeretek mások előtt mozogni, mert zavarban vagyok, és bénának, amatőrnek érzem magam.

Szilárd üzenete azonban annyira egyenes és őszinte volt, hogy igent mondtam rá, bár ő akkor még arra fogadott magában, hogy az utolsó pillanatban lemondom, és nem megyek el.

Nem így lett, mert augusztus elején megjelentem a teremben. 

Nem volt őszinte a mosolyom az első alkalom után

Ömlött rólam a víz, többször rosszul lettem közben, de végigküzdöttem. Szilárd az edzés után arra kért, hogy adjak neki (és persze magamnak is) három hónapot, utána meglátjuk, mi lesz. 

Én pedig úgy döntöttem, megéri ez a három hónap, hiszen heti egy edzést azért csak kibírok ennyi ideig.

Kibírtam. Sőt, az első hónap után kértem, hogy legyen inkább heti két alkalom, most pedig, a negyedik hónapban, már néha a heti három is előfordul.

Még mindig nem hiszem el, hogy a crossfitben találtam meg magamat

Súlyok, kettlebellek, gumiszalagok között érzem jól magam, miközben a saját – nem kevés – testsúlyommal dolgozom. Nem mondom, hogy mindent azonnal megcsinálok, és közben nem szenvedek, mert ez nem lenne igaz. Sőt, van, amikor magamban átkozom a pillanatot, amikor belevágtam ebbe a kalandba.

Szilárd el is nevezett „hisztis dívának”, ami valljuk be, azért néha illik rám. Néha.

De mit is adott nekem ez a három és fél hónap?

Rengeteget! Nekem minden egyes alkalom egyfajta terápia is. Szilárd figyel arra is, hogy vagyok lelkileg, éppen mi foglalkoztat, vagy miért vagyok dekoncentrált. Rengeteget beszélünk magánéletről, közéletről, múltról és jövőről, mindig kicsit megváltjuk a világot. Nekem pedig jólesik, hogy kibeszélhetem magam, már amikor éppen kapok levegőt rendesen. Közben pedig testileg is folyamatosan fejlődöm, érzem, ahogy a befektetett energia megtérül: ami alatt nyögtem és szenvedtem augusztusban, ma már könnyedén felemelem – ezt egyáltalán nem gondoltam volna. 

Az is kiderült útközben, hogy hozzám a kettlebell áll a legközelebb, azzal szeretek a legjobban dolgozni, és még élvezem is. Én is meglepődöm, ahogyan épülnek az izmaim, alakul át a testem, és a változás is látható már. Kivéve a mérlegen, mert ott nem mozdul a súlyom, amin először kiakadtam, de végül beláttam, hogy egyrészt nem is feltétlenül ez a lényeg, másrészt pedig az izom kisebb és nehezebb, mint a zsír. Azért nem leszek szomorú, ha végre kicsit elindulnak lefelé a kilók is rólam.

Nemcsak fizikailag, hanem mentálisan is nagyon sokat erősödtem, fejlődtem

Az elején nem hittem magamban, és mind a mai napig sokszor előfordul, hogy a köredzés ismertetése közben úgy érzem, nekem ez biztosan nem fog menni, mert nem fogom bírni.

A legtöbbször fejben kell legyőznöm magamat, át kell szakítanom magamban azt a gátat, amit én magam építek fel.

Az edzőm azt is nagyon jól „leveszi”, milyen állapotban vagyok éppen. Azonnal látja a szememben, ha elbizonytalanodom, kétségbeesem, és olyankor mond egy-két olyan varázsmondatot, ami helyre tesz. Aztán nekidurálom magam, és megcsinálom, ami utána baromira jó érzés.

A legjobb az egészben, hogy hétről hétre le kell győznöm magamat, át kell lépnem a korlátaimat, ami nagyon jót tesz az élet többi területén is. Sokkal kiegyensúlyozottabb vagyok, könnyebben alszom, jobban érzem magam egy-egy edzős nap után. Aztán másnap persze fáj, néha olyan helyeken is, ahol eddig nem is gondoltam volna, hogy lehet izomláz. Jelentem, van. Bárhol.

Szükségem is van arra, hogy egyben legyek, egészségesebben éljek, összeszedettebb legyek

Rengeteg minden történik körülöttem, szinte már egyáltalán nincs nyugalmas időszak. És nem a munka miatt, hanem azért, mert továbbra sem adom fel az oktatás megváltoztatásáért folytatott, sokszor szélmalomharcnak tűnő küzdelmet.

Sztrájkolok, engedetlenkedem, írok, beszélek. Rendületlenül, bár néha belül nagyon is megrendülve.

Olyankor pedig minden bennem lévő feszültséget beleadok egy fekvenyomásba, egy kettlebell swingbe, vagy abba, hogy a tőlem telhető legtöbbet kihozzam magamból edzés közben, kiürüljön a fejem, és lehiggadjak. Azt hiszem, Szilárdnak igaza volt: tényleg tud segíteni, tényleg kellett ez nekem.

És nem állok meg, megyek előre, elszántan. Sportoljatok ti is, megéri!

A képek a szerző tulajdonában vannak

Balatoni József