Alig vártam már, hogy újra eljöjjön az ősz, és vele együtt a hagyományos gimis táborunk is

Negyvennégy diákkal ismét Bernecebaráti felé vettük az irányt, ahol öt felejthetetlen napot töltöttünk együtt. Az időjárás nem mindig volt kegyes hozzánk, de ez nem tántorított el minket attól, hogy jól érezzük magunkat. Évről évre egyre nehezebb a dolgom, hisz legalább nyolc olyan diák van, aki már a tizenkettedik táborát tölti velem, de akad olyan is, aki a tizenhetediket.

Így azért elég nagy kihívás olyan dolgot kitalálni, ami még nem volt, sok agyalást igényel az, hogy minden tábor más és más legyen, tele újdonságokkal, friss gyakorlatokkal.

Mert persze a tréning nem maradhat el, anélkül nem is tábor a tábor. Most pedig összefoglalom nektek a két nagy játékot, gyakorlatot, annak tapasztalatait, amit idén együtt átéltünk.

Kövek és botok

Mivel egy erdő és egy patak mellett volt a táborhelyünk, így egyértelműnek tűnt, hogy kezdeni kell valamit az ott található kincsekkel. Azt a feladatot adtam mindenkinek, hogy hozzon egy tetszőleges követ és három botot. Tíz–tizenkét fős csapatokra osztottuk a gyerekeket. Az első feladat az volt, hogy „a kövekkel találd meg az egyensúlyt, ez a „find the balance”-gyakorlat. Körben álltak, majd egyesével kellett a köveket az előzőre tenni, hogy megálljon. Közben természetesen átbeszéltük, mennyire fontos az ember életében az egyensúly.

De ha nem tudja, hogy az egyensúly a cél, addig nem is képes jó döntéseket hozni.

Miután ezt megbeszéltük, elmehettek, hogy újabb köveket hozzanak, immár kifejezetten erre a célra. Mondanom sem kell, hogy másodszorra sokkal könnyebben sikerült megtalálni a köveknek és talán a gyerekeknek is az egyensúlyt. Utána pedig a kövekből, botokból kellett hidat építeniük az alábbi feltételekkel: át kell férnie alatta egy labdának, majd a csapat legkisebb tagjának rá kell állni, és el kell bírnia őt tíz másodpercig. Nagyon jó volt látni, ahogy terveztek, építettek. Persze azonnal kijött belőlük a mini-mérnök és néhányan a kezükbe vették az irányítást.

Meglepően gyorsan végeztek, és minden csapatban sikerült megvalósítani a kitűzött célt.

Úgyhogy utána nehezítettük a feladatot: közösen kellett építeniük egy olyan hidat, ami alatt át tud kúszni a tábor legkisebb tagja, és a tábor legnehezebb tagját (nem-nem én voltam) is el kellett bírnia. Mosolyogtunk, hogy „ezzel ellesznek egy darabig”. Ahha, persze! Tizenöt perc múlva állt a híd, rajta pedig a legnehezebb diák. Jó volt látni a közös munkát, az elszántságot. És mivel én nagyon bízom bennük, én is ráálltam a hídra. Kibírta.

„Szóljon hangosan az ének!”

Az utolsó reggel kiadtuk az aznapi feladatot: a csapatok tagjait azok alkották, akik eddig mindennap közösen ettek. Az öt–hat fős társaságoknak az volt a feladatuk, hogy alakítsanak zenekart, méghozzá egy megadott stílusban kellett egy tábori dalt írniuk. Eddig még eléggé hagyományos a feladat, úgyhogy csavartunk rajta még egyet: a hangszereket is nekik kellett hozzá elkészíteni. És persze követelték, hogy legyen tanári zenekar is, úgyhogy mi sem úsztuk meg. A gazdaboltban azért vettünk nekik néhány eszközt, hogy könnyebb legyen: damilokat, köteleket és egy kiló kukoricát. Szerintem örök emlék lesz a boltosoknak, hogy tanárok a táborozóiknak egy kiló kukoricát vittek…

Egész nap dolgoztak rajta, lelkesen készítették a hangszereket, írták a dalokat. Volt, aki öt órán keresztül faragott egy furulyát, de mivel végül nem szólalt meg, gyorsan összedobott egy gitárt helyette. Készültek a dobok, csörgők, de még egy mini hárfa is. Mi, tanárok is lelkesen próbáltunk.

Az esti koncert aztán felülmúlta minden várakozásunkat: tényleg zseniális dalok születtek. Ment a metálhörgés kifestett arccal, zengett az induló, tomboltunk a mulatósra, egy egész népi zenekar is megjelent, volt rap, rockopera, valamint a tábori Rómeó és Júlia dala is felcsendült.

Ezek után a tanári kar kezdeti bátorsága kicsit alábbhagyott, de mégiscsak kiálltunk a reggae-számunkkal, színes hajfonatokkal. Hihetetlenül jól szórakoztunk, mindenki kitett magáért. Utána már nem volt nehéz vidáman énekelgetni a tábortűz mellett…

Álmok és vágyak

Újra és újra megerősödik bennem, hogy a tábor ideális közeg a tapasztalati tanulásra, egy nagyon erős ön- és társismereti helyzet, ahol mindenki tanul valamit magáról, egymásról és a világról.

Balatoni József

Jocó bá szeretné az osztályát elvinni a tengerhez, és ott eltölteni egy hetet, közösen. Sajnos sokan anyagi okokból nem tudnának részt venni, ezért közösen egy gyűjtést indítottunk az ügy érdekében. Ha úgy érzed, támogatnád ezt az utat, akkor ne habozz! 

Kiemelt képünk illusztráció

További képek a szerző tulajdonában vannak