–

Azt gondolhatnánk, a lubrikáció erősen biológiai történés: a hüvelybemenetnél található úgynevezett Bartholin-mirigyek extra nedvességet termelnek a szexuális érintkezés elősegítésére. Igen ám, de csak mi, emberek tulajdonítunk különböző jelentéseket ennek a mozzanatnak, mi vagyunk azok, akik értelmezzük ezeket a folyamatokat – és egyáltalán nem mindegy, hogyan tesszük ezt. Már önmagában az is érdekes, hogy adott két szerv, a hímvessző és a hüvely, amelyek mindegyike merevedik és nedvesedik (a Cowper-mirigyek teszik sikamlóssá a makkot), mégis a péniszhez szinte kizárólag az erekciót, a hüvelyhez pedig a lubrikációt kötjük a behatolásos szex, illetve az aktív férfi és a passzív női szerepek alapértelmezettségéből kiindulva.

Mondjuk, a behatolásos szexet eleve nevezhetnénk körülöleléses szexnek is, ha női nézőpontból fogalmaznánk meg az aktust. 

Ezt a felvetést Wendy Maltz A szexuális gyógyulás útján című könyvében olvastam (ITT írtam róla), arról pedig, hogy miért lett a nemi közösülés „az igazi szex”, az amerikai történész Henry Abelove állított fel érdekes elméletet. Kutatásaiból kiderül, hogy míg az ipari forradalom előtt rendkívüli diverzitás jellemezte az emberek szexuális szokásait, addig a termelékenységgel kapcsolatos megszállottság nemcsak a gyárakba, hanem a hálószobákba is beszivárgott: a szaporodásért felelős aktus vált kimagaslóan népszerűvé, minden más gyakorlat pedig, beleértve az orális szexet vagy a közös maszturbációt, „az előjáték” dobozba került, és ettől kezdve másodrangúnak minősült. 

A szexualitás nagyon szűk értelmezése jött létre, és valamennyire ennek a negatív hatásaitól szenvedünk még évszázadokkal később is. 

Vizsgálatok rendre kimutatják például, hogy minél változatosabb a szex egy heteró vagy egy meleg pár életében, annál kevésbé viseli meg őket az erekció átmeneti zavara, mert az illető más módokon nyújt kielégülést a partnerének. Nem görcsölnek rá a problémára, ami önmagában segít, hogy ne váljon tartóssá, hiszen legközelebb kevésbé szoronganak attól, lesz-e merevedés. 

De visszatérve a nedvesedésre: ahogy az lenni szokott, ekörül a funkció körül is rengeteg a szorongás. Pár évvel ezelőtt interjúkat készítettek a témában, és az eredményekből látszott, hogy a nők nemcsak „a túl kevés”, hanem „a túl sok” nedv miatt is aggódnak: nem lesz-e riasztó, kellemetlen a partnerüknek, nem fogja-e róluk azt gondolni, túlságosan buják. És valóban, nőként nehéz az egymásnak is ellentmondó társadalmi elvárások között lavírozni: hogy egyszerre legyél szűzies és piszkosul érzéki.  

A nemi szervi reakció nem egyenlő a vággyal vagy az élvezettel

Elterjedt az a vélekedés is, hogy a péniszünk vagy a vaginánk „őszintén elárulja, mitől indulunk be, hiába tagadjuk vagy fojtjuk el valódi vágyainkat”. Nem lehet eléggé hangsúlyozni, mennyire káros ez a hiedelem. Egyszer olvastam egy férfiról, aki azért nem avatkozott közbe egy erőszakos jelenetnél, amelynek szemtanúja volt, mert hirtelen annyira szégyellte, hogy merevedése támadt. Azok a nők pedig, akik nedvesedést tapasztalnak, miközben abuzálják őket, még inkább összezavarodnak, miközben a bántalmazó is azt ismételgeti nekik: „tudom, hogy te is akarod”. Holott a nemi szervi reakció nem jelent semmi mást – pláne nem beleegyezést! –, csak azt, hogy az agyad észrevette, az érzékelt inger összefüggésben áll a szexszel. 

A nedvesedés „tanult magatartás, egyszerű feltételes reflex, amely önmagában nélkülözi a tetszés momentumát. Nem utal sem vágyra, sem élvezetre” 

– írja Emily Nagoski Úgy, ahogy vagy című könyvében (Szentesi ITT ajánlotta). A szakember többek között egy olyan vizsgálatot idéz, amely egészen meglepő eredménnyel zárult. A résztvevők videókat néztek, pornót, illetve bonobó majmok szexuális aktusairól készült felvételeket. Közben értékelniük kellett a szubjektíven megélt izgalmi állapotukat, a kutatók pedig mérték a nemi szervi válaszokat, az erekció, valamint a nedvesedés mértékét.  

Azt találták, hogy míg férfiaknál nagyjából ötven százalékos átfedés mutatkozott a nemi izgalom megélése, illetve a nemi szervi reakció mérhető adatai között, addig nők esetén ez mindössze tíz százalék volt! Az eredményhez természetesen hozzájárulhattak a laboratóriumi körülmények, vagy az, hogy a megkérdezettek igyekeztek jó benyomást kialakítani magukról. Ezzel együtt is látszik, hogy „egy inger akkor is lehet erotikus hatású, ha valójában kevéssé találjuk vonzónak, sőt, kifejezetten a nemtetszésünk ellenére is lehet stimuláló”. Nem az történik tehát, hogy titkon a bonobószex, vagy a megalázó pornójelenetek állnak közel a vágyainkhoz. A testi reakcióink „nem őszinték, pusztán automatikusak, csak azt árulják el, hogy amit láttunk, annak köze van a szexhez”. 

A síkosító nem az alkalmatlanságod bizonyítéka

A fentiekben vázolt összhanghiány teljesen normális jelenség, amelyet jóformán mindannyian megtapasztalunk életünk során. Természetesen fordítva is működik: van, hogy kifejezetten vágyunk a másikra, vonzónak tartjuk őt, mégsem nedvesedünk be. Lényeges, hogy a partner ebben az esetben a szavainknak higgyen, ne a nemi szervünk jelzéseinek. Odafigyelhet más testi reakcióinkra is, például arra, hogy egyre gyorsabban lélegzünk, kipirulunk, megfeszülnek az izmaink. A legegyszerűbb, amit a lubrikáció hiánya vagy csökkent mértéke kapcsán tehetünk, hogy – amennyiben nem áll fenn fertőzésveszély – a saját vagy a partnerünk nyálát, nemi váladékát, illetve síkosítót használunk. 

Utóbbitól sokan idegenkednek, mondván, ez a fajta külső segítség a saját elégtelenségüket fedi fel. Ez egyrészt nem igaz (alább kifejtjük), másrészt: 

a síkosító teljesen oké dolog: épp annyira elfogadható, mint bármely más termék, egy szappan vagy egy sampon, amit a mindennapokban alkalmazol, hogy megkönnyítsd az életedet. 

Ha óvszerrel vagy pesszáriummal védekeztek, amúgy is érdemes lehet síkosítót használni, hogy fokozza a védekezés hatékonyságát és élvezetesebbé tegye az együttlétet. A lubrikánsok csökkentik a súrlódások, kidörzsölődések, mikrosérülések veszélyét, így elkerülhetitek, hogy fájdalmassá váljon az aktus. Érdemes kifejezetten hüvelyi használatra szánt, vízbázisú készítményt vásárolni, akár közösen kiválasztani a megfelelő terméket, amely nem tartalmaz olyan anyagokat, például mesterséges színezékeket, amelyek irritációt okozhatnának. Az összhanghiány ily módon orvosolható, de általában nem is ez szokta a valódi problémát jelenteni. 

Relatíve kevésszer tulajdonítható elszigetelt zavarnak

A legtöbb nő megijed, amikor a nedvesedés hiányával szembesül: lehet, hogy nem kívánja eléggé a partnerét? Valami baj van vele? Tényleg alacsony lett a libidója? Bizonyos szempontból megnyugtató lenne a tudat, hogy a lubrikáció csökkenésének kizárólag szervi okai vannak – de általában nem ez a helyzet. Persze, fontos látni, hogy a hüvelyszárazsághoz a hormonok is hozzájárulnak: az életkor előrehaladtával egyre kevesebb ösztrogént termelünk. Az öregedés mellett alacsony ösztrogénszintet, ezáltal nedvesedési problémákat okozhat a dohányzás, az alkohol- és szerhasználat, a depresszió, a kemény testedzés, a kemoterápia, vagy a petefészkek műtéti eltávolítása. Egyes gyógyszerek (például antidepresszánsok vagy szívelégtelenségre, magas vérnyomásra és koleszterinszintre felírt szerek), illetve a hüvelyöblítés, a különböző krémek, higiéniai termékek alkalmazása is hatással lehet a váladék mennyiségére a szervezetben, ahogyan a szoptatás vagy az endometriózis is.  

A menopauzát követően a nők körülbelül fele tapasztal hüvelyszárazságot. Ez nemcsak szex közben okozhat fájdalmat, hanem kényelmetlenné teheti az ülést, az állást, a testmozgást vagy a vizelést is – függetlenül attól, hogy valaki szexuálisan aktív-e. Sok nő azt veszi észre, hogy a nőgyógyászati vizsgálat válik kellemetlenebbé, hiába használ az orvos síkosítót, vagy hogy folyamatosan húgyúti fertőzései vannak. Változások magában a hüvelyváladékban is bekövetkezhetnek: vizenyősebbé válhat az állaga, más lehet a szaga, mint korábban. Az is gyakori, hogy a hüvely máshogy néz ki, a szeméremajkak némileg elvékonyodnak. Bár ezek a tünetek aggasztóak lehetnek, általában egy természetes folyamat részei. 

A menopauza nem önmagában és nem törvényszerűen vezet a nemi vágy csökkenéséhez. Abban, hogy ez előfordul, szerepet játszhat a kialvatlanság, a fájdalmas szex, vagy az, hogy az ember átmenetileg kevésbé kényelmesen érzi magát a testében, illetve újfajta stresszhelyzetekkel szembesül. 

Érdemes belátni: a szenvedély egy idő után nem automatikus

Sok párkapcsolat egy már-már rögeszmés szakasszal indul, amikor alig tudjuk levenni a szemünket és a kezünket a másikról. De az újdonság varázsa a becslések szerint a legtöbb pár életében hat hónapig, maximum két évig tart. Mi jön ezután? Ahhoz, hogy hosszú távon is képesek legyünk kielégítő szexuális életet fenntartani, érdemes átgondolni, hogyan vélekedünk a nemi vágyról. A közkeletű elképzelés szerint a vágy csak úgy jön a semmiből: már úgy megyünk haza, vagy úgy érkezünk egy randira, hogy legszívesebben letépnénk a ruhát a másikról. De ha nem a húszas éveidben jársz, és/vagy évek óta monogám kapcsolatban élsz, ami a tetejében még biztonságos is, azt tapasztalhatod, hogy ez a típusú spontán vágy egyre ritkábban fordul elő veled. 

Teljesen normális és egészséges, ha a vágy inkább válaszként, fokozatosan érkezik – ezt nevezik a szakirodalomban reaktív vágynak. Vannak, akik egész életükben inkább reaktív vágyat tapasztalnak, azt szeretik, ha a másik kezdeményez. Romantikus időtöltésre, beszélgetésre, finom érintésekre, kellemes zenére, vizuális ingerekre van szükségük ahhoz, hogy tűzbe jöjjenek. Annak felismerése, hogy az érdeklődés fenntartása nem megy magától, hanem igenis odafigyelést, időt, erőfeszítést igényel, és ez az élet természetes része, sokat segíthet a párnak abban, hogy szexpozitív környezetet alakítsanak ki maguknak. 

Persze az sem mindegy, milyen a szex: ha egy nőnek nincs orgazmusa, amely a behatolásos-körbeölelős szex favorizálása miatt napjainkban is gyakran előfordul, akkor nem csoda, hogy egy idő után lankad a lelkesedése. De a vágycsökkenés hátterében rengeteg minden állhat: a kimerültség, a fizikai és mentális egészségi állapot problémái, a testkép változásai, a nem kívánt terhességtől való félelem, a partner elvárásainak való megfeleléssel kapcsolatos szorongások, az önértékelés problémái, a korábbi traumák, és még sorolhatnánk. 

Ráadásul azt is nehéz megfogalmazni, egyáltalán mi minősül „túl alacsony” szexuális vágynak, annak ellenére, hogy a nőkre gyakran rásütik a „frigid” vagy „prűd” jelzőket, illetve előszeretettel mondják rájuk, hogy „a szexuális készenlét zavarától szenvednek”. 

Aki utóbbi kifejezést alkalmazza, egy komplex folyamatnak maximum csak a végéből vesz észre valamit (arról, hogy a szex nem a hálószobában kezdődik, ITT írtam). A probléma egyébként sem abból adódik, hogy valaki élete egy adott szakaszában kevésszer kívánja meg a szexet. Hanem abból, ha a benne lévő vágy alacsonyabb, mint amilyennek szeretné, vagy mint amilyen a múltban volt, és ez az eltérés őt zavarja, illetve a partnerével jön létre köztük jelentős igénybeli különbség egy monogám kapcsolatban. 

Az a legszexibb, ha ki tudjátok iktatni a fékeket

Ahhoz, hogy a vágy alakulását megérthessük, fontos többet megtudnunk arról a központi vezérlőmechanizmusról, amely a nemi izgalmat irányítja. Ezzel kapcsolatban dolgozta ki a ‘90-es évek végén a Kinsey Intézet két kutatója, Erick Janssen és John Bancroft az úgynevezett kettős kontrollmodellt, amelyet Nagoski is ismertet a könyvében. Az elmélet jelentőségét az a felismerés adja, hogy a szexuális gátlás és serkentés két különböző rendszeren keresztül történik a szervezetünkben. A szexuális izgalom rendszere a külső és belső környezetünket, a világot és a gondolatainkat monitorozza, erotikus ingereket keres. A szexuális gátlás rendszere ugyanezt teszi, csak a potenciális fenyegetéseket rögzíti. Ha például attól tartunk, valaki ránk nyithat, miközben szexelünk, vagy félünk a nemi betegségektől, a gátlórendszer azonnal a fékpedálra tapos. 

Az egyéb félelmeink – például az orgazmus hiányától való szorongás, a testünkkel való elégedetlenség, a kimerültség, a munkahelyi és családi konfliktusok, stb. – inkább úgy működnek, mint a kézifék: el lehet velük döcögni, de sokkal tovább tart megérkezni, és jóval több üzemanyagot fogyasztunk közben.  

Emily Nagoski szerint (akinek új könyvéről ITT írtam) sokan azt a hibát követik el, hogy a serkentő ingerek számát igyekeznek növelni, „miközben nagyon is lehetséges, hogy a gátlást kiváltó ingerek túlzott mennyisége okozza a problémát”. Ha napi tíz órát dolgozol, mellette ügyeket intézel, háztartást vezetsz, gyerekekről, idős szülőkről gondoskodsz, akkor semmi csodálkoznivaló nincs azon, hogy nem veted rá magad a partneredre az első adandó alkalommal, de a következőkön sem, amikor végre levegőhöz jutsz.  

Kutatások kimutatták, hogy míg a férfiak többségénél a serkentőrendszer működése dominál, addig a nőknél átlagban érzékenyebb a gátlórendszer. Ez külön „pech”, mert ők azok, akiken a patriarchátusban amúgy is nagyobb teher van: sok családban dupla műszakot visznek, a gondozási feladatok ellátása, a láthatatlan munka rengeteget kivesz belőlük. Ők azok, akiket nem kizárólag, de számottevően nagyobb eséllyel értek traumatikus tapasztalatok a szex terén, és azok is, akik ritkábban elégülnek ki. Egyáltalán nem véletlen, hogy a vágycsökkenés is az ő esetükben gyakoribb.   

Nem veled van baj, hanem a kontextussal

Adott tehát a serkentő és a gátlórendszerünk, amely úgy működik, ahogy, annyira érzékeny, amennyire – ennek alakításában is van némi mozgásterünk. Ugyanakkor sokkal nagyobb befolyásunk lehet arra, milyen ingerekkel vesszük körbe magunkat, hogyan rendezzük be az életünket. A nők vágyára amúgy is erőteljesebben hat a kontextus a vizsgálatok szerint, mint a férfiakéra. Sokat számít, mik a körülmények (hol vagyunk, kivel vagyunk, mennyi újdonságot, kockázatot, vagy éppen biztonságot rejt az adott szituáció), illetve mi magunk milyen mentális állapotban vagyunk. Ahhoz persze, hogy egyik pillanatról a másikra ellazuljunk, extrém rugalmasnak kéne lennünk. Vannak is olyan technikák, amelyek a jelenlét elsajátításában segítenek (például mindfulness), ugyanakkor az is fontos, hogy a fentebb említett fékek közül minél többet kiiktassunk, csökkentsünk a stresszen, mozogjuk ki magunkból, többet pihenjünk, tágasabb legyen a világunk. 

Az is lényeges, hogy merjük felfedezni, milyen ingerek indítanak be minket. Mi az az optimális közelség vagy éppen távolság, amelynek fenntartásával jobban működik a szenvedély a párunkkal? Vannak-e olyan impulzusok, filmek, olvasmányok, fantáziák, szerepjátékok, amelyek izgalomba hoznak? Mi a helyzet a tánccal, a közös zuhanyozással, a nevetéssel, a sugdolózással, a finom illatokkal? 

Nagoski szerint „a kielégítő szexuális élet egyik kulcsa az lehet, hogy képes vagy-e felismerni a kontextus azon elemeit, amelyeknek köszönhetően fogékonnyá válsz a külvilág erotikus ingereire, és el tudod-e sajátítani azt a képességet, hogy a világot erotikusan stimulálónak tudd látni.” 

Sok múlik azon is, mennyire priorizáljátok a szexet. Ha túlterheltek vagytok, érdemes megpróbálni beütemezni az együttléteket. Ez elsőre nem hangzik túl szexinek, mégis segíthet, hogy tervezhetővé tegye az intim találkozásaitokat. Ha tudjátok, mikor lesztek együtt, több időt hagyhattok a ráhangolódásra, hogy frissebben lehessetek jelen.

Igazából azoknál a pároknál, akik évtizedek óta harmonikus a szexuális élete, két közös vonást találtak a kutatók: a szoros baráti viszonyt, illetve azt, hogy a szexet mindketten fontosnak tartják. Ha megvannak ezek az alapok, sokféle irányba el lehet indulni, hogy közösen tovább fejlődjetek. Legyen szó játékosságról, humorról, spiritualitásról vagy újfajta izgalmakról, rengeteg minden erősítheti a köztetek lévő szexualitást, amíg empátiával, tisztelettel, magas színvonalú kommunikációval fordultok egymás felé.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Witthaya Prasongsin 

Milanovich Domi