Mielőtt belekezdenék konkrét könyvek ajánlásába, érdemes tisztázni, mit nevezünk egyáltalán BDSM-ről szóló regénynek. Ha kizárólag azokat, amelyekben a szerző rögzíti, hogy szereplői márpedig domináns–szubmisszív kapcsolatban élnek, erre minden harmadik bekezdésben hivatkozik, a kiadó pedig teleszórja a betűszóval a fülszöveget, nos, akkor nagyon kevés ilyen regényt találunk.

Ha viszont minden alkotást BDSM-regénynek nevezünk, amelyben valamelyik szereplőnek bekötik a szemét, megpaskolják a fenekét, vagy játékosan beleharapnak a vállába, akkor a fejünkre borul a teljes pornóirodalom. 

Én nem pornót vagy romantikus regényeket válogattam össze, inkább olyan könyveket, amelyekben megjelenik a dominancia és a szubmisszivitás, a szadizmus és a mazochizmus, függetlenül attól, hogy a főszereplőknek vannak-e rá ma is ismert szavaik.

Elizabeth McNeill: 9 és ½ hét

Egy Moszkva (ma Széll Kálmán) téri árusnál figyeltem fel erre a könyvre: picike volt, olcsó, tetszett a borítója, érdekesnek tűnt a címe, így hát megvettem. Ma már, gondolom, rátesznek egy „18+”-as karikát, de akkor még nem voltak ilyen jelzések, és az eladó sem kérdezett rá, nagykorú vagyok-e már. Nem voltam, de szerencsére nem törte össze a lelkivilágomat a könyv. Igaz, azt sem innen tudtam meg, mi az a BDSM – arra még jó pár évet várnom kellett. 

A történet szereplői maguk sem igazán adnak nevet annak az érzésnek, szexuális játéknak, amit átélnek.

Úgy tűnik, valós beszámolót olvashatunk, amelyben két ember próbálja kitapogatni, hol van az a határ, ahol a fájdalom és a megalázás még vágyat gerjeszt, élvezetet okoz.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Természetes, hogy ezeket a határokat a domináns fél feszegeti, ám úgy tűnik, valójában egyikük sincs pontosan tisztában azzal, milyen módon kellene (vagy egyáltalán: hogyan kellene és lehetne) rögzíteni a végképp áthághatatlan tabukat. Elizabethet új és új utakra viszi a férfi, akibe alig pár napos ismeretség után beleszeret, és egészen az utolsó oldalakig úgy tűnik, a nő mazochista, szubmisszív énje maximális kielégülést nyer ebben a kapcsolatban – csak a legvégén szembesülünk vele (ahogy ő maga is), hogy a játék olyan sebet is okozott, amely nem begyógyítható.

Bár McNeill regényében a BDSM kifejezés meg sem jelenik (az 1990-ben megjelent magyar fordításban legalábbis szó sem volt ilyenről), a kapcsolatban a betűszó mindegyik értelmezési formája tetten érhető. A bondage (kötözés) és discipline (fegyelmezés) a férfi részéről, a D/s, vagyis dominancia és szubmisszivitás a kettejük kapcsolati dinamikájában, az SM, vagyis szadizmus-mazochizmus az érzéki vágyak megélésében, az egyre durvább játékokban. Az alcím szerint szerelmi történetet olvashatunk, és többször is úgy tűnik: valóban ilyen kapcsolatról van szó, a nő részéről biztosan, de még a férfi alkalmi gyengédsége is erre látszik utalni. Ez azonban nem elég: míg eleinte felszabadító, önbizalom-erősítő hatással van Elizabethre a kapcsolat során megélt önfelfedezés, kitárulkozás, egy idő után olyan események is történnek, amelyek a végsőkig felzaklatják, és összeroppantják.

De Sade Márki könyvei 

A francia író, filozófus vonzódott ugyan a szadizmushoz (vagy legalábbis a szadizmus kreatív ábrázolásához), erős a gyanúm, hogy annak élményszerű gyakorlására valójában közel sem került olyan gyakran sor, mint ahogy azt írásainak szereplői teszik. Ha egyáltalán…

Társadalomkritika, szatirikus ábrázolás, blaszfémia, a bigott, álszent, szemellenzős arisztokrácia, középosztály és papság kigúnyolása: az egymás kínzásában tobzódó szereplők összes megmozdulása ezt szolgálja. Ja, és néha még élvezetet is. 

De Sade alakjai rendkívül sokat beszélnek: a Filozófia a budoárban című regényében például a szereplők két (technikailag és anatómiailag megvalósíthatatlan pozíciót ábrázoló) pornográf jelenet között száz bekezdésen át ostorozzák az előkelő társaság megvetendő, álszent gondolkodásmódját.

Úgy tűnik, ezek a nők és férfiak ritkán fáradnak el az orális, vaginális és anális behatolás, fájdalomokozás és -elszenvedés műveleteiben, a beszédben pedig egyszerűen soha.

Ebben a regényben a szereplők tudatosan és tervezetten a lehető legaljasabbul viselkednek: a történet tetőpontján a lányáért aggódó, a férje által rendszeresen bántalmazott nőt annak lánya segítségével erőszakolják meg és fertőzik meg szifilisszel. 

A Justine, avagy az erény meghurcoltatása az előző könyvnek némiképp az ellenpontja. A cselekmény arra fut ki, hogy szegény, meghurcolt erényű Justine felmagasztosul, züllött életvitelű nővére pedig szembesül a bűneivel, amikor látja, mennyit szenvedett a húga. De Sade együttérzése azért egy cseppet hamisnak tűnik, tekintve, milyen élveteg részletességgel ábrázolja a gyönyörű, rendkívül erkölcsös Justine rendszeres szexuális abuzálását: a lány láthatólag csupán azért menekül meg egyik erőszaktevőjétől, hogy minél hamarabb segítségére siethessen egy másik, aki még kreatívabban és sokoldalúbban használja ki őt.

A fentiek miatt – bár a szadizmus, mazochizmus és megaláztatás nyilvánvalóan megjelenik ez utóbbi regényben – a Justine-t nem szívesen nevezném igazi BDSM-alkotásnak. BDSM-elemek természetesen megjelennek benne, számolatlan mennyiségben, ám az optimális BDSM-kapcsolat alapját képező bizalom és konszenzus egyetlenegyszer sem. Ilyen szempontból más a Filozófia a budoárban című, korábban említett De Sade-mű: annak a legnagyobb része teljes konszenzuson alapul, a verést például kifejezetten kéri a mazochista fél, a szexuális aktusban részt vevők mindegyike látványosan élvezi a szadisztikus eseményeket. A befejezés viszont itt is nettó nemi erőszak és súlyos testi sértés. 

Pauline Réage: O története

Rejtélyes világ tárul fel előttünk ebben a regényben. A főszereplő nő, „O”, valódi nevét sosem tudjuk meg: a betűválasztás önmagában egyértelmű utalás arra, mit jelképez a szereplő a férfi parter(ek) számára. A könyv első része egyetlen épületben játszódik, ahol a férfiak és nők sajátos törvényeknek engedelmeskednek, és „játszanak” szadomazochista játékokat. A részvétel látszólag önkéntes: O-t nem kényszeríti fizikailag a partnere arra, hogy ott maradjon, és a szövegben elhangzik utalás arra, hogy O korábban is szívesen engedelmeskedett a férfi különleges, akár fájdalmat okozó szexuális vágyainak kielégítése során.

Az épület, amelyben a nyitott köpeny alatt meztelen nők és domináns férfiak élnek, segít az olvasónak abban, hogy fikcióként kezelje a történetet. A szubmisszivitás–dominancia és a szexualitás mindent áthat, de valami távoli, színpadias módon, a maga kimódolt, nem e világi játékszabályaival, törvényeivel. 

Ám amikor O és partnere elhagyja a palotát, és folytatják hétköznapi életüket, szembesülünk a lány munkájával, látjuk őt a hétköznapi életében, valahogy megdöccen, ijesztőbb és zavarba ejtőbb lesz a történet (legalábbis számomra). A férfi részéről megjelenő elvárások, igények még durvábbak, ám O részéről folyamatos a beleegyezés, a partnerség. Az olvasónak azonban sokszor így sem túl komfortos érzés olvasni – míg a 9 és ½ hét Elizabethje újra és újra látványosan kielégül (testileg, és sokáig érzelmileg is), itt sokkal inkább úgy tűnik, hogy O számára az egyetlen kielégülést az jelenti, hogy örömet szerez a szerelmének. 

A teljes mértékben (tehát a szexuális együttléteken kívül, a hétköznapi életben is megélt) D/s kapcsolatban ez természetesen éppúgy konszenzusosnak számíthat, O nagykorú, és úgy tűnik, ez a kapcsolat számára így tökéletesen megfelel. Az átlag olvasónak azonban nehéz ezzel azonosulnia, különösen a regény végére érve. A befejezésre az író maga két verziót ajánl fel, de ezek egyike sem szolgálja a főszereplő egészségét, és az olvasót is kényelmetlen választás elé állítja: ugyan mit is kívánjon ennek a remélhetőleg kitalált, a szerelme szexuális (és talán lelki) kielégülésért bármit vállaló nőnek?

Edith Templeton: Gordon – Egy pszichiáter szexuális rabságában

Ez a könyv fentiekhez képest üdítő kivételt jelent. Kezdem a végével:

a női főszereplő épen és egészségesen túléli legnagyobb szexuális kalandját, és teljesen önként, kíváncsian és nyitottan fordul egy új, valószínűleg szintén BDSM-kapcsolat irányába.

Folytatom az elejével: gyönyörű, nem különösebben okos (bár az eszére büszke) nő kapcsolatba gabalyodik egy Mefisztó-szerű, szándékosan titokzatosan viselkedő, meglehetősen idegesítő férfival. Bár a korábbiakhoz képest itt is egy domináns és szubmisszív felek közötti kapcsolatot mutat be a regény (a 9 és ½ héthez hasonlóan női szemszögből), a kettejük közötti kapcsolati dinamika sokkal erőteljesebben van ábrázolva, mint bármelyik másik történetben, és a férfi dominanciája is másképp, kifinomultabban jelenik meg. 

Nagyon sokat kérdezi, faggatja a nőt, próbálja megismerni, ám nem a szokásos, társasági módon. Együttléteikben van valami misztikus, idegenszerű, amelyet nem is az aktusok változatossága, szadomazochisztikus jellege okoz, hanem inkább a hangulat, amelyet a férfi létrehoz. A nőre ez nyilvánvalóan nagy hatással van, miközben folyamatosan küzd a másik dominanciája ellen, néha csak értelmetlen, logikátlan reakciókkal, vitákkal, máskor amolyan „dafke” viselkedéssel. A kapcsolatukban a férfi a domináns ugyan, aki intellektuálisan is valamelyest a nő fölött áll (legalábbis így tűnik), ám a történet végére egyértelművé válik, hogy ezt a dominanciát nem képes sokáig fenntartani, legalábbis úgy érzi, beleszeretett a nőbe. Ebben is különbözik a regény a korábban említettektől: itt mintha a nő vonódna be kevésbé érzelmileg. Ragaszkodik a férfihoz, szeretné folytatni a kapcsolatot, de nem tűnik úgy, hogy valóban mélyen szerelmes lenne belé.

E. L. James regénye rengeteg kárt okozott

A szürke ötven árnyalatával az az egyik legnagyobb baj, hogy úgy tesz, mintha klasszikus, igazi BDSM-tanulmánykötet lenne. Hosszan ecseteli, hogy az ilyen jellegű kapcsolat konszenzusos, hiszen lám, a domináns fél többoldalas szerződést ad a leendő szubmisszívnek, aki mindent elolvashat, mindenre rákérdezhet. Természetesen van menekülőszó is, ráadásul – micsoda dupla fenekű biztonság – kettő is: egy arra az esetre, ha már „kicsit rossz”, de a teljes játékot/együttlétet nem szeretné abbahagyni, a másik pedig arra, ha végképp meg akarna állni. 

Hát igen, ilyen egy igazi, mindent kielégítő BDSM-kapcsolat, amelyben a férfi fiatal, végtelenül jóképű, mérhetetlenül gazdag, felülmúlhatatlanul potens, no és persze rettentő szerelmes a gyönyörű, 21 évesen még szűz, bátortalan, ám öntudatos (nem, ne firtassuk) lányba… khm, szóval nem.

A poros utcán szembejövő domináns pasik valószínűleg pont azok, akik a poros utcán úgy egyébként szembejönnek: lehetnek gazdagok, lehetnek szegények, lehetnek jóképűek, kisportoltak, magasak, de kevésbé helyesek, túlsúlyosak vagy picik is. Viszont, ha valóban annyira tisztelik a partnerüket, mint bevallása szerint Mr. Grey, akkor nem adják el titokban a szerelmük autóját, csak azért, hogy vegyenek neki egy olyat, amire az illető nem vágyik, nem nyomozzák ki a lakcímét, és követik a tudta nélkül, nem kontrollálják a legkisebb döntéseit is – és itt most hangsúlyozottan a szexuális/BDSM együttléten kívüli életükről van szó.

Szóval, A szürke… legfőbb hibája, hogy nem elég szürke: nagyon is kontrasztosan, ám hiteltelenül ábrázolja a BDSM-kapcsolatot, de a felszínen elég vonzóan ahhoz, hogy sok olvasóval (főleg a nőkkel) elhitesse, hogy egy domináns pasitól ezt lehet várni.

Tiffany Reisz: Eredendő bűnösök

Az elmúlt évtizedben sok, már bevallottan BDSM-témájú könyv is megjelent, és bár ezek némelyikét valószínűleg A szürke... népszerűsége inspirálta, szerencsére egyre több olyan is a polcokra került, amelyet maguk a BDSM-et megélő emberek is életszerűnek neveznek. 

Nem szívesen írok olyan regényről, amit személyesen nem (vagy csak részletekben) olvastam, így ezek közül csak egyet említek meg: ez Tiffany Reisz Eredendő bűnösök-sorozata (első része: A szirén). Az ő könyveit nemcsak azért értékelik, mert korrektül és hitelesen mutatják be a szereplőket (ez valószínűleg a 9 és ½ hétről is elmondható), de a BDSM világát, az ahhoz tartozó kifejezéseket is közelebb tudják hozni azokhoz, akik számára ez ismeretlen és idegen. 

Reisz szereplői vonzóbbak (emberileg is), mint a korábbi évtizedek-évszázadok domináns és szubmisszív karakterei, illetve a történet nem hajlik pornográfiába. A sorozat darabjaira egyaránt illik a „romantikus”, az „erotikus” és a „BDSM-irodalom” címke, és a regényíró láthatóan törekedett arra, hogy ne elidegenítse, hanem közelebb hozza az olvasót az általa talán valóban jól ismert világhoz, megmutatva szereplőinek érzelmi és fizikai motivációit – amelyek pont annyira hasonlítanak és különböznek más emberekéitől, mint bármely két hagyományos pár egymástól.

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Pexels / Anna Shvets

H. Fekete Bernadett