Csepelyi Adrienn: Ha lenne egy országom

–

Ha lenne egy országom, örülnék, hogy laknak benne. Annak a legjobban, ha minél többféle ember: mit tanulhatnánk egymástól, ha mind ugyanolyanok volnánk? Kit hívhatnék fel a bajban, ha mindenki csak ugyanazt tudná, amit én? Hogyan juthatnánk egyről a kettőre, ha senki se lenne, aki máshoz ért, mint a többiek?

Azt mondanám: köszönöm, hogy itt vagytok. Isten hozott benneteket – a tietek is, az enyém is, de nevezhetjük univerzumnak vagy bárminek. A lényeg, hogy itt vagytok.

Ha lenne egy országom, szeretetet hirdetnék benne, nem a gyűlölet magjait locsolgatnám rezsicsökkentett vízzel. Azt hirdetném, hogy fontos vagy, és értékes, legyél akármilyen tanuló, származz bárhonnan, nyomj bármennyit a mérlegen, jó, hogy itt vagy. Hogy nem számít a bőröd színe vagy az, hogy éjjel ki mellett alszol el – amíg másokat nem bántasz, itt biztonságban vagy.

Azt mondanám: jó vagy, ahogy vagy. És ez itt az otthonod.

Ha lenne egy országom, örülnék, hogy dolgozol benne. Megadnék mindent, hogy így tehess. Nem luxusjachtról meg helikopterről nézném, ahogy fenntarthatatlanná válik az életed, és búcsút kell intened az álmaidnak, mert egy tollvonással lehetetlenné tettem a megélhetésed.

Azt mondanám: az álmok fontosak. A legfontosabbak. Boldogulj. Látom, hogy minden tőled telhetőt megteszel érte.

Ha lenne egy országom, vigyáznék rá. Azt kérdezném a szakértőktől, mit tehetek, hogy megőrizzük, ami fontos, hogyan legyen zöldebb, tisztább, élhetőbb. Mire van szükséged, hogy gazdálkodj? Mit adhatok hozzá, és mit vállalsz te cserébe ezért?

Azt mondanám: Ne árts! Hajolj le a törött szárnyú galambhoz, itasd meg a kóbor kutyát – de inkább ne legyen kóbor kutya. Érjük el együtt, hogy mindenki megtanulja, milyen, amikor felelősséget vállalunk egymásért.

Ha lenne egy országom, nem gyártanék ellenségképeket. Nem ötletelnék arról fényes tárgyalóasztalok mögött, ezen a héten kire irányítsuk a gyűlölet aknavetőit, kit alázzunk meg emberi méltóságában, tiltsunk ki valahonnan vagy tegyük közröhej tárgyává olyasmiért, amiről nem tehet.

Azt mondanám: itt vagyunk egymás mellett. Legyünk egymásért. Egymás szaggatása helyett zárjunk össze, amikor valakit bántanak, és védjük meg, mert lehet, hogy legközelebb majd minket próbálnak meg bántani.

Ha lenne egy országom, tisztelném, hogy sokan sokféleképpen akarnak létezni benne. Sokféleképpen szeretni, sok nyelven beszélni, látszani vagy épp láthatatlannak maradni, öltözködni, énekelni az utcán vagy épp csendben lenni. Elfogadnám a színeket, az ízeket, a véleményeket és mások megéléseit. Tanulni akarnám a különbözőséget, hogy tudjam, miként tudunk profitálni belőle. 

Azt mondanám: ez az ország a tied is. Lakd be úgy, ahogy neked kényelmes, csak figyelj oda másokra.

Ha lenne egy országom, nem tűrném a hazug szót. Megvetném a hazugokat, és senkit sem kényszerítenék igaztalanságba. Annak, aki önmagunk megtagadásától tesz függővé javakat, pozíciókat, előrejutást, fennmaradást, nem jár semmi, legfeljebb megvetés.

Azt mondanám: Mondd, amit gondolsz. Csak úgy mondd, hogy építsen, és én garantálom, hogy nem esik bántódásod miatta.

Ha lenne egy országom, vigyáznék a szavaimra. Mert szavakkal ölni is lehet. Lassan pusztítani és gyorsan elsöpörni is, felbujtani és megalázni, kisemmizni és védtelenné tenni. És nekem ebben felelősségem lenne, nagyobb bárkiénél.

Azt mondanám: ha semmi mást nem tudsz a szavaiddal, csak fájdalmat okozni, akkor maradj csendben. Fájdalomból és ártó szóból is van elég a világban.

Ha lenne egy országom, nem ámítanék, hogy a saját piedesztálomat ácsoljam. Egy ember: egy élet. Nincs több neki. És aki a tisztánlátás esélyét elveszi attól, aki kevesebbet tud, mint ő, az ugyanolyan gyalázatos gazember, mint aki anyagiakban lopja meg.

Azt mondanám: látom a jót, de látom a rosszat is. Nekem az utóbbival van dolgom: javítani rajta.

Ha lenne egy országom, nem keresnék folyton bűnbakot benne – és kívüle sem. Nem mindig a pálya lejt, és nem fújnak mindig ellenünk.

Azt mondanám: a lefújásig játszunk, azokkal, akik a keretben vannak, a mindenki által ismert szabályok szerint.

Ha lenne egy országom, büszke lennék. De nem mondvacsinált érdemekre, hanem a mindennapi küzdelmekre.

Tisztelném és jutalmaznám a hétköznapok hőseit, akik lehetővé tesznek, megjavítanak, boldog perceket szereznek szóval, dallal, tánccal, képpel. Akik sebeket tisztítanak, egyedül emelnek és ősz hajat fésülnek, deformált lábat tornáztatnak, akiknek a vállára borulhatsz, ha most sem sikerült, és lehet, hogy már soha nem is fog.

Azt mondanám: nélkületek nincs semmi. Hálásak vagyunk, és ezt ki is mutatjuk. Nem fellengzős szavakkal, hanem tettekkel, törvényekkel, védőhálóval. Ti elkaptok, ha esünk, mi elkapunk titeket, ha zuhantok.

Ha lenne egy országom, tisztelném a tudást. Nem hintenék el hagymázas elméleteket, amelyek emberéletekbe, barátságokba és szétszakadt családokba kerülnek. Azoktól kérdeznék, akik tanultak és tudnak, akiknek tapasztalatuk és rálátásuk van, nem pedig azoktól, akik a legélénkebben törleszkednek hozzám, hátha nekik is leesik valami az asztalról.

Azt mondanám: ehhez ti értetek a legjobban. Segítsetek, mit tegyünk.

Ha lenne egy országom, felnéznék azokra, akik a tudást átadják, és megsokszorozzák. Akik felkarolnak és bátorítanak, akik nem hagyják, hogy elkallódj, akik a saját idejüket, energiájukat adják azért, hogy egyszer majd jobb legyen – és mind többeknek legyen jobb.

Akik nem azt nézik, piszkos-e a körmöd, tetves-e a hajad, hanem azt, miként lehetne tiszta, és hogyan legyen majd a gyermekeidé is az. Meg hogy a szíved patyolat-e. És ha nem, megmosdatják.

Azt mondanám: összeteszem a két kezem, hogy miattatok le tudom írni, mennyire hálás vagyok értetek.

Ha lenne egy országom, az mindenki országa lenne, aki azt szeretné, hogy az övé is legyen.

Azt mondanám: gyertek haza, maradjatok. Könnyebbé tesszük. Nélkületek nem ugyanolyan itt.

Ha lenne egy országom.

Csak lassan már nincs.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / Robert Daly