–

De miért nem beszélünk róla, hogy ez mennyire nehéz?

Teljesen köztudomású tény, hogy a szülés fáj. Szerintem még az óvodás és kisiskolás gyerekeim is tudják. Ehhez képest arról, hogy milyen az élet egy kisbabával (ami sokszor szintén fáj – az anyáknak gyakran fizikailag is), még felnőtt, esetleg éppen gyerekvállalásra készülő emberek sem tudnak túl sokat. Szerencsére ez már átalakulóban van, de még mindig hajlamosak vagyunk csipkekesztyűs kézzel fogni az újszülött- és csecsemőkort, és legyinteni, hogy hamar elmúlik. Köhler Kata szerint ez nem teljesen véletlen: „Szerintem azért nem beszélünk az első időszak nehézségeiről, mert akkor lehet, hogy csökkenne a megszületett gyerekek száma. Hiszen

egy hosszan tartó, nehéz helyzetet senki nem kívánna magának, és félelmetes lenne ezt előrevetíteni. Így lehet félni a szüléstől, ami egy pár óráig, maximum másfél napig tartó »szenvedés«, de azt túlélve, megszületik a baba, ami egy csoda. És tényleg egy csoda! Csak éppen jön vele egy csomó váratlan nehézség.

És ezek egy része azért extra nehéz, mert felkészületlenül ér, hiszen nem lehet egy teljesen új kihívásra előre felkészülni. A legtöbb szülő, illetve a valamennyire magára maradt anyuka azt gondolja, hogy csak ő küzd ezekkel a nehézségekkel. Sokan azért nem mernek bepillantást nyújtani a megterhelő pillanatokba, mert szégyellik, hogy nekik ez nehéz, azt hiszik, csak ők élik meg azt, hogy a szülőség azért gyakran kegyetlen, fájdalmas és szorongató. És időnként még azt is érezheti egy szülő, hogy nem is ezt kívánta. De rögtön követheti ezt az érzést a lelkiismeret-furdalás, mert »milyen ember az, aki erre gondol, és nem élvezi az anyaság minden pillanatát«. Vagy akár többször nem élvezi, mint igen. Hiszen az általános narratíva a kisbabás évekről még mindig inkább az, hogy csodásak, gyönyörűek, nagyon gyorsan elmúlnak, és soha nem térnek vissza. És a legtöbb szülő természetesen megéli a csodát is, amikor éppen alszik vagy mosolyog, és mindennel elégedett a baba, de nem kizárólag ilyen pillanatokból áll egy nap. Van közben egy csomó kevésbé csodás pillanat és sok nehéz óra is.”

Ráadásul az első időszakban még nagyon erős hatása lehet a szülésélménynek is, amire ugyan a legtöbb család nagyon készül, de sajnos a jelenlegi egészségügyi helyzetben kábé tízből nyolc-kilenc szülés nem úgy alakul, ahogy a szülők eltervezték. Sokszor az anya igényéhez nem illeszkedő kórházi miatt, a megfelelő kommunikáció hiányában egy nagyon nehezen kontrollálható folyamattá alakul a szülés, aminek a hatásával akkor is meg kell majd küzdenie az anyának, ha alapvetően pozitív élményként is élete azt meg. Az anya szülésélményének az elbagatellizálása („legalább egészségesek vagytok”) sem segíti ezt a feldolgozást.   

Légüres tér tele kérdőjelekkel és feladatokkal

Ebben a cikkben már meséltem róla, hogy az első gyerekem születése utáni időszakban úgy éreztem magam, mint Harry Potter a VII. kötet vége felé a King’s Cross-szerű átmeneti és időtlen térben, ahol Dumbledore-ral beszélgetett, csak éppen az én pályaudvaromon nem volt ott Dumbledore sem. (Aki nem ismeri a könyvet/filmet, annak ez nem mond sokat, úgyhogy picit megmagyarázom: ez egy meghatározhatatlan, nem végleges tartózkodási helynek tűnő átmeneti tér, ahol valójában nem tudod, hogy mennyi időt töltesz el, és aminek a kapcsán az is felmerül, hogy valójában mindez „csak” a fejedben történik… de ettől még nem kevésbé valóságos.) Ezt a „légüres tér” érzetet Köhler Kata is megerősíti:

„A legtöbb kisbabájával otthon maradó anya egy egészen más élethelyzetből hirtelen kerül egy olyan szerepbe, amelyhez se tudása, se eszköztára nincs még, miközben a teljes korábbi élete elveszni látszik, az addigi erőforrásai, az identitásának részei és az összes korábbi ingerforrása egyszerűen megszűnik. Az önmagában is nagyon sokkoló és szorongató érzés, hogy neki kell életben tartania egy kisbabát,

és ezt az állapotot még fokozzák a kontrollálhatatlan hormonális változások és a szülést követő testi fájdalmak. A kisbabád születése előtt valószínűleg önálló voltál, független, a munkádban és az életed szervezésében kompetens. Az anyaság új szerepében teljesen eltűnnek a korábbi viszonyítási pontok, amelyek eddig biztonságot adtak. Ahogy ezt megtapasztalod, elkezded azt érezni, hogy ez akkor már nem fog változni, hiszen a baba mindig itt lesz, és a vele kapcsolatos nehézségek sem csökkennek, mert amikor egy problémát megoldasz (mondjuk, a szoptatást vagy etetést), akkor rögtön jön egy következő nehézség (például a fogzás vagy a szeparációs szorongás). Ráadásul a napok egy kisbabával nagyon egyformák, és annak, aki korábban változatosabb életet élt, az első időszak tényleg monoton is lehet. Szóval bekerülsz egy ilyen időtlenségnek érzett állapotba, amit az is nehezít, hogy a te saját igényeid, szükségleteid az első időszakban teljesen eltűnnek.” 

Az elnök, aki megváltoztatta a modern politikusról alkotott képünket – Így kommunikál Zelenszkij a világgal

WMN Life – 2022. március 18. – GyD

 

Ez annyira igaz, hogy engem a második terhességem (és az ebből fakadó extra mennyiségű pisilés) ébresztett rá arra, hogy az azt megelőző évben napközben gyakorlatilag ignoráltam a saját, ennyire alapszükségleteimet is. Ez úgy derült ki, hogy nem volt rá „működési módom”, amikor a megindult hormonális változások miatt hirtelen állandóan azt éreztem, hogy pisilnem kell, ami egy egyéves baba mellett – aki már nem maradt ott, ahol „hagytad” – kifejezetten kihívás volt.

Jól érzitek, ez az a bizonyos mélypont (amikor a hős már pisilni sem megy ki, hiába kell neki), ahonnan már minden nép- és egyéb mesei logika szerint csak felfelé vezet az út. És valóban.

A megoldás: közösség és valamiféle „kényszerbátorság”

Az, hogy ez a kritikus időszak meddig tart, sajnos nehezen meghatározható. Függ a baba alaptermészetétől, hogy mennyire könnyen megnyugtatható, hogy mennyire elérhető a segítség, legyen szó nagyszülőkről vagy bébiszitterről. De azért az első év után általában sok mindent válik kiszámíthatóbbá… és tudom, hogy ez nem vigasztaló annak, aki még az első hónapokban jár, hiszen ez rengeteg idő. De Köhler Kata azért kínál az aktuális helyzetben is működő, könnyítő lehetőségeket: 

„Minél több területen tudsz valamit kontrollálni, vagy visszaszerezni a régi életedből, ami fontos volt, annál könnyebbnek fogod érezni a helyzetedet. Először általában csak nagyon piciben, aztán egyre tágul ez a kör.

Ebben nagyon sokat segíthet a közösség és valamiféle »kényszerhelyzet«, amibe te hozod saját magadat.

Ez furcsán hangzik, de akár az, hogy nem szakítod meg a tanulmányaidat, ezért muszáj megoldanod, hogy foglalkozz vele. Vagy egy megbeszélt találkozó egy másik anyukával, amire el »kell« menni, akkor is, ha az elindulás a babával sokszor tovább tart, mint maga a program, kicsit visszaadja a kontrollt a kezedbe. Vagy akár egy olyan mozgásos program, amit babával is lehet űzni, de egy elvileg a babáknak szóló éneklős foglalkozás, ami valójában az anyának a fontos, mert általa a felnőtt énjével csatlakozhat egy közösséghez, melynek tagjai hasonló élethelyzetben lévő anyák. 

Az, hogy ugyanolyan élethelyzetben lévő nőkkel találkozol, és beszéltek a tapasztalataitokról, egy csomó mindent megkönnyít.

A Mamakör csoportjaink nyolc héten át tartanak, és már ez a heti egyszeri kétórás program is strukturálja az addig egyforma napok, hetek kaotikus világát. 

Ahhoz azonban, hogy egy anya rászánja magát, hogy kisbabájával együtt egy kezdetben egyáltalán nem komfortos helyzetet vállaljon fel, fontos felismernie, hogy

amikor látszólag a saját igényét helyezi előtérbe (társaságban szeretne lenni), akkor nem önző, és nem árt a babájának vele. 

És az is fontos, hogy az ember anyaként is monitorozza magát, hogy mire van a legnagyobb szüksége, mi hiányzik a legjobban azokból a dolgokból, amiket feladott ebben az új helyzetben. Például egy kisbaba mellől még fodrászhoz eljutni is katartikus élmény lehet. Mert ha van bármi, ami feltölt, akkor azt követően felszabadultabban tudsz a babád mellett lenni, és az élmény maga kiránt az időtlenség érzéséből. Ha pedig emberekkel találkozol, akkor az elszeparálódásból is, amibe a jelenlegi nukleáris-család teszi a kisbabájukat nevelő anyákat.

  

Ezekhez a programokhoz bátorságot kell gyűjteni, hiszen mi van, ha sír, ha meg kell szoptatni nyilvánosan, ha felborul a még ki sem alakult napirendje, ha valaki mással marad otthon és sír, szóval nagyon sok kérdés merül fel, és gyakran az első ilyen tapasztalatok nem is maradéktalanul pozitívak, így nemcsak az első alkalommal kell legyőzni a félelmeket, hanem a második, harmadik alkalommal az első élményekből adódó plusz frusztrációkat is. De minden ilyen lépés közelebb visz ahhoz, hogy valamennyire visszaszerezd a kontrollt az életed felett, és minél több dolgot vissza tudsz szerezni kiszámíthatóan az »előző« életedből, a saját személyiségedből, a régi identitásodból, annál kevésbé lesz szorongató máskor lemondani róla. Bár az új életed már soha nem lesz a régi, de integrálódhat azzal az újjal, amit szülőként szereztél.” 

Köhler Katával beszélgettünk még a nőiségről az anyaságban, a szexualitás és a spontaneitás visszatéréséről is… szóval, ha szeretnétek, folytatjuk!

Tóth Flóra

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Westend61