–

A 13 éves Mei Lee valódi egyéniség: nagyszájú és magabiztos az egyik oldalon, kötelességtudó és tiszteletteljes a másikon. A megtestesült szülői álom, igazi mama kedvence: mindennapjait – barátai legnagyobb bánatára – szinte kizárólag az iskolának és a családnak szenteli. Egy csapásra kibújik azonban belőle az állat, amikor kedvenc fiúzenekara ellátogat a városba, és a szülői szigor tiltótáblát helyez a koncertlátogatásra. Hatalmasra nyílik lelkében a szakadék a megfelelés kényszere és a kamaszkor káosza közt, amelybe ­– vörös panda képében – benyomakodik az addig elrejtett, megörökölt énje.

Mei Lee kezdetben szabadulna a családi átoktól. A serdülőkor testet és lelket egyaránt megsorozó hormonbombázása már így is több a sok(k)nál. A háta közepére sem kívánja, hogy ahányszor izgatott lesz, még esetlen és szőrös medvévé is változzon. Panda énje azonban elhozza azt a szokatlan és törékeny egyensúlyt, amelytől az élete teljesebbé válhat. Így jókora dilemma elé kerül, amikor döntenie kell arról, hogy a maci menjen-e, vagy maradjon.

Domee Shi író-rendező a Bao című rövidfilmjével nyert Oscar-díjat, amely A hihetetlen család 2. előtt dolgoztatta meg szülőként a lelkünket és a könnyzacskóinkat a mozikban. A Merida, a bátor után a stúdiónál ez a második film, amelynél nő kerül a kormánykerékhez – ezek szerint a Pixar nem csak a mesék terén innovatív. Érdekes, hogy a hangsúly mindkét filmnél a medvéken, a változáson és az anya-lánya kapcsolaton található. Az elsőfilmes Shi szájbarágó didaktikusság helyett inkább kézen fogja a gyerekeket, és elképesztő empátiával, valamint sok-sok humorral vezeti át őket a kamaszkor jéghegyei közt. Amin pedig lehet nevetni, azzal már érdemes azonosulni, és talán nem is kell tőle annyira félni.

A Pirula Panda minden könnyedsége és egyszerűsége ellenére egy meglepően összetett és rétegzett mese.

A kamaszkorral együtt járó fizikai változások a pandában öltenek testet: Mei Leeben zavart, félelmet, sőt pánikot kelt a megváltozó testképe, szörnyetegnek látja magát. Ahogy a mesében, a valóságban is fontos a környezet együttérző reakciója, amelyet a szerető család és a támogató baráti kör nyújthat. Ez azonban korántsem ilyen egyszerű, mert a dackorszak valójában sosem múlik el. Sőt, mintha együtt nőne a gyerekkel.

Mei Lee levetkőzi a szófogadó kislány szerepét. Az olykor valóban eltúlzott szülői elvárások, a megfelelési kényszer és a saját vágyai robbanásveszélyes elegyet alkotnak. Az indulatkezelési problémák Pirula Pandá-s megoldása jól jelzi a kamaszok érzéseiben és a gondolkodásában bekövetkező eltolódást a családról más társas kapcsolatok irányába. A barátság felértékelődése teljesen természetes folyamat. Mei Lee „második családja” pedig igazán sokszínű csapat, minden értelemben. Ami pedig a legfontosabb: elfogadók, akikre mindig lehet számítani – még ha a lelkükbe gázolunk is.

Mert a barát már csak ilyen: jobban ismer bennünket, mint mi saját magunkat. Átlát rajtunk. Az olykor szúrós, máskor cuki pandabundán legalábbis mindenképp.

A fiúzenekaros koncert szülői tilalma kihozza Mei Leeből az ellenszegülést, az akaratosságot és az önállóságra törekvést. Csatasorba állítja a barátait, hogy szedjék össze önerőből a koncertjegy árát. Miközben nyomon követjük mókás és kacagtató kalandjaikat, a lány nemcsak kibékül a külsőségeivel, hanem megtanulja értékelni is.

Ennél fontosabb üzenete pedig nem is lehetne egy kamaszoknak szóló mesének: elfogadom és vállalom is minden szerethető és kevésbé szerethető, külső és belső tulajdonságomat. Mert mindegyik érték. Engem, az egész valómat tesz mindegyik darabkája értékessé. Tetszik vagy sem, ez vagyok én! Lehet szeretni. Mert én szeretem magam!

A Pirula Panda nemcsak a kamaszkort járja körbe, hanem az anya-lánya kapcsolatot is.

Milyen viselkedési mintát hozunk otthonról magunkkal? Mit adunk tovább a gyerekeinknek? Hogyan fordulhat elő, hogy az általunk el- és megszenvedett nevelési formát örökítjük akaratlanul is tovább? Tökéletes alap ehhez a kínai hagyományőrző kultúra, ahol a családok saját őseiknek emelnek templomot. A gyermekek szemében a szülő felér egy istenséggel. Hiszen – jobb esetben legalábbis – hozzá kapcsolódik minden olyan pozitív érzelme, mint a bizalom, a hit és a szeretet. A kamaszkor ilyen értelemben kicsit ateistává tesz. Megfakul a szülői dicsfény, és előtérbe kerül az én. A szülői naprendszer árnyékából kilépünk a felnőttkor csillagközi terébe.

A fentiek tükrében a panda szimbóluma a változás és a rejtett én mellett a családi örökséggel is kibővül.

Ezek a sokrétű, ráadásul egymásnak látszólag ellentmondó jelentésrétegek remekül működnek a mesében. Mielőtt azonban nagyon megijednénk ettől a pironkodó pandától, szögezzük le: e tanulságos történet mindenekelőtt szórakoztatni akar. Így is van összerakva, csak kicsit talán empatikusabban, mint kommerszebb társai, hogy a nézője – kamaszkoron innen, közben vagy túl – kifordított helyzeteiben magára ismerjen.

  

A Pirula Pandát elsősorban lányoknak ajánlanám, tízéves kortól. És nekünk, szülőknek. Föleleveníteni és tudatosítani magunkban ezt a korszakot, amelyen gyerekkorában mindenki végigment, és most kézen – és nem a hajánál – fogva újra, több gyerek esetén pedig újra meg újra és újra át kell vezetned rajta a te „kicsikédet”. Ez a panda majd emlékeztet, hogy te is voltál ilyen böszme medve!

Bányász Attila

Képek: Fórum Hungary