–

Amikor kitaláltam, hogy erről írok, azt hittem, az én történetem lesz a legrémesebb. Aztán bedobtam a témát egy anyukacsoportban, és azóta több száz komment ráébresztett, hogy bizony nem vagyok egyedül. Sőt, rengetegen vagyunk. Az anyaság extrém módon megemeli az ingerküszöbünket, és olyan dolgok történhetnek velünk, amiket, ha filmben látunk, azt gondolnánk, hogy ilyen az életben tuti nincs. Pedig.

Én naiv, azt hittem, hogy a téma felvetésekor leginkább amiatt fognak nekem írni, hogy mégis hogyan mondhatok olyat, hogy az anyaságnak van undorító oldala! Hát, meglepődtem. 

Na de kezdem az én történetemmel, és közben javaslom, készítsétek a gyomrotokat, hogy kibírja a cikk végéig. 

Sosem voltam viszolygó típus, de a gyerekvállalás még annál is jobban megedzett. Ám arra, ami hat éve történt, még én sem voltam felkészülve, pedig még csak nem is én voltam az igazi áldozat. Még Berlinben éltünk, és épp életünk egyik legijesztőbb eseményén voltunk túl: a másfél éves kisfiunk másfél métert zuhant arccal a betonra. Két nappal később hányni kezdett, el is vittük megint orvoshoz, félve, hogy a baleset okozta a rosszullétet. De hazaküldtek bennünket, hogy biztos valami vírus. Lefeküdtünk aludni, szegény baba végeláthatatlanul szopizott, én pedig békésen elaludtam közben. A következő dolog, amire emlékszem, hogy felültem, és veszettül hányni kezdtem, egyenesen szegény gyerek csupa seb arcára. Nem tudtam magamról, rázott a hideg, a férjem berohant, övé volt a hálás feladat, hogy a riadalomtól iszonyúan üvöltő babát elvigye megmosdatni, a sebes arcát és a haját lemosni. A kicsi pokolian sírt, tiltakozott minden lehetséges módon, így csak a sebek lettek kitisztítva, a göndör fürtjeiben ott maradt az áldás, jött vissza hozzám szopizni, de ez nekem kiesett teljesen, a férjem mesélte csak, hogy annyira össze tudtam szedni magam, hogy kigomboljam a felsőm a szoptatáshoz, de amúgy hányásszagú delíriumban telt az éjszaka.

Nos, ezzel a felvezetéssel indítom az alábbi gyűjtést, ami akár óvszerreklámnak is beillene, de azt

azért a biztonság kedvéért leszögezem: az anyaság többségében természetesen nem ilyen. Viszont ilyen is. 

Szerintem ezzel nem fogok kitűnni, de soha nem gondoltam volna, hogy ennyire fog érdekelni egy szar állaga, színe, mint amióta gyerekem van. Legutóbb le is fotóztam, mert sárgát például sose láttam még. Fantasztikus.

És akkor most jöjjenek a felvetésemre érkezett best of gusztustalan anyukatörténetek – szigorúan név nélkül. 

„Ezt eddig kimaxoltam” – Szentesi Éva harminchét lett

WMN Life – 2022. január 13. – SzÉ

 

„Elég undi” kategória

„Féléves se volt a fiunk, amikor mentünk a nagyszülőkhöz külföldre. Három váltás ruha és pelus volt kéznél, volt átszállás, tokától bokáig fosás, turbulencia, amit akartok. Annyit mondok, hogy mire megérkeztünk, a baba mindössze egy szál pelusban volt, a férjemen meg az én nyári kendőm volt a testére csavarva.”

„Amikor napokig nem értettük, honnan jön fura szag, hiába szellőztetünk, porszívózunk és mosunk fel. Négykézláb mászva kerestem a forrását, így derült ki, hogy egy pisivel teli műanyag poharat rejtett a konvektor mögé, ami fűtött…”

„Én az első kiesett fogat kerestem így, gumikesztyűben, mert hát mégiscsak az első. Aztán két adag eredménytelen átvizsgálása után úgy döntöttem, hogy lesz még kieső fog, az elsőhöz meg egy jó sztori is.” (Itt jegyezzük meg, hogy a random dolgok lenyelése utáni kakamustra bizony eléggé alap.)

„Mi egyszer szinkronban hánytunk le egymást az ölemben ülve. Ő azért, mert rosszul volt, én meg azért, mert nem bírom a hányást.”

via GIPHY

„Rezignált, kétgyerekes anyaként már csak annyi az elvárásom az ovisaim felé, hogy a fikát ne a kanapéba, hanem a kanapé mögé kenjék.”

„Én úgy szoktattam le a gyermekeket a pelenkáról, hogy egyszerűen nem adtam rájuk, csak gyakran kérdezgettem, hogy kell, nem kell? Minden szobában volt a földön egy bili. Na, hát a fiam pucéran sétálgatott, láttam, hogy végre elmolyol valamivel, addig beraktam a mosást, tettem-vettem. Egyszer csak jött utánam és gyanús volt, hogy látszanak a lábnyomai… Konkrétan odakakált a padlóra, belegyalogolt, majd szaros talpakkal elcsúszott többször is, miközben engem keresve áttrappolt a lakáson. Órákig takarítottam… borzalmas volt.”

„Ó, te jó ég” kategória

„A legszörnyűbb emlékem, amikor éjjel megébred a hároméves, én épp a féléves tesóját szoptatom, aznap jött meg. Felállok, mellemen a kicsi, ahogy elindulok, elönt a vér, a nagy felébreszthetetlen, üvöltős rémálmodik. Ott állok, fél kézzel szoptatok, másik kézzel nyugtatom a nyugtathatatlant, közben folyik végig a lábamon a vér. Életemben nem sajnáltam magam annyira. És akkor megébredt a kicsi ikertesója. De legalább nem hányt senki.”

„Nagyjából öthetes volt a kislányom, mikor az ő kivételével az egész család elkapott egy ételtől valami fertőzést. Az ágy szélén ülve szoptattam, közben a térdem közé szorított vödörbe hánytam. A pici nem kapta el, hála az égnek.”

„A kedvenc sztorim, amikor az akkor öt hónapos gyerekemmel jöttem hazafele metróval. Május volt, jó idő. Ő békésen szundikált a mellkasomon, hordozókendőben. Néhány megállóval az otthonunk előtt felébredt. Mosolygott, majd nagyot ásított és pukizott egyet. Legalábbis én ebben a hitben voltam. Amikor leszálltunk, megsimogattam a hátát és ezzel a lendülettel szétkentem rajta a pukinak hitt dolog végtermékét, ami akkorra már szépen átütött az ő ruháján és a hordozókendőn is. Sőt, elindult lefelé a lábán, az én lábamon, kettőnk között felkúszott kb. a mellkasunkig, és ahogy a záródó ajtóból visszanéztem az ülésekre, láttam, hogy bizony hagytunk némi emléket a többi utas számára is. Azóta is csak remélem, hogy nem ült bele senki.”

„Neveznék egy Covid-gyorsteszt elvégzéséhez szükséges mintagyűjtéssel. Mivel még kicsi, nem tud önként semmilyen testnedvet adni kérésre, úgyhogy az orrszívó porszívó tartalmát bele kellett lapátolnom egy fél centi átmérőjű kémcsőbe.”

„Szerintem nem annyira gusztustalan, de van, aki szerint tuti az: pár hetes volt a fiam, megszoptattam, a férjem elvitte sétálni, én meg ledöglöttem a kanapéra fejni (mert akkor még azt hittem, minden szoptatás után kell). Amikor végeztem, iszonyatos szomjúság tört rám, de nem volt erőm felkelni, úgyhogy megittam a saját tejem. Mentségemre mondom, hogy semmit nem aludtunk, és hullafáradt voltam…”

via GIPHY

„Azt hittem, a barátnőim túloznak, amikor lapockáig becsinált babákat emlegettek. Azóta nálunk is eljött a férjem által csak »szarmageddon«-nak emlegetett eset, amikor a szopizó babám karjánál a bodyból csöpögött ki a cucc.

Ja, és azt is megtanultuk már, hogy a babakakira a gravitáció nincs hatással.”

„Nekem a bilibe ejtett telefon volt a csúcs. Gondoltam, én azt fél kézzel kiviszem, mi az nekem, tudok én közben is telefonálni. Persze a telefon a kakiban landolt, a beszélgetőtársam meg iszonyú jól szórakozott rajta. Mondtam neki, hogy ne röhögjön, mert akkor nem halászom ki a kakiból.”

„Óvszerreklám, aranyfokozat” kategória

„Egyszer a gyerekem visszabukta a tejet a gírosztálamra, de én olyan rohadt éhes voltam, hogy megettem. Magam se értem! Ne ítéljetek el, brutál fáradt és elcsigázott voltam. Ja, és ÉHES!”

„Három hányós, fosós gyerek, egy szintén hányó anya, és a túlterhelés hatására kiöntött vécé. Bokáig szarban hányni: utánozhatatlan.”

„Nem volt orrszívó, kiszívtam a saját számmal a gyerek orrát.”

„A nem egészen egyéves gyerek megevett egy poloskát. NAGYON büdös volt a szája, és törött szárnydarabok voltak alatta a földön. Hívtam a Heim Pál toxikológiát, de csak annyit mondtak, hogy fene a gusztusát és egészségére. Egy napig tartott, míg valamennyire elmúlt a szag.”

„Hőmérőztem a gyerek seggét, amitől kakilni kezdett, és akkora volt a nyomás, hogy a számba is jutott belőle.”

via GIPHY

„Nyaralás előtt full bepakolt bőröndök, tinédzser keresztlány a barátjával vidékről idetelepítve, hogy egy hétig vigyázzanak a házra és a kutyára. A hétéves fiam kikiabál a fürdőből, hogy

»Anyaaaaaa, mozognak a kakimban valami kis izék.«

Soha életemben nem hallottam róla előtte, de a cérnagiliszta a legundorítóbb dolog szerintem.”

„Amikor terhes voltam, úgy a negyedik hónapig, mindenféle szagtól rosszul tudtam lenni. Nem tudtam teregetni, mosogatni, főzni, mert az öblítőtől meg a kajaszagtól is felfordult a gyomrom. Egyedül voltam este otthon, a férjem pedig vendéglátósként, szokás szerint sokáig dolgozott. Elfújtam az adventi gyertyát, és megcsapott a büdös viasz szaga. Kirohantam az előszobába, ott betámadott a macskakaja, aztán továbbszenvedtem magam a konyhába, ahol tele volt a mosogató. Azzal a lendülettel vágtattam a fürdőbe, de mikor kirobbant belőlem a sugárban hányás, még nem hajtottam bele a fejem a klotyóba, ezért végighánytam fölötte a falat, meg a vécédeszkát is.

Amikor láttam, mit csináltam, attól megint rosszul lettem, és lehánytam a vadiúj fürdőszobaszőnyeget is. Kimostam a számat, és kirohantam a fürdőszobából gyorsan ablakot nyitni, ugye, a gyertya szaga miatt. Nem mertem összetakarítani, mert attól is hányingerem lett, úgyhogy sírva felhívtam a férjem, hogy szörnyű, amit műveltem, nem bírom ki nélküle, és lógjon valahogy hamarabb haza. Akkor derült ki, hogy kivételesen hamarabb végzett, úton van, és még meg tudott állni egy üveg jéghideg kóláért nekem. Másnap már röhögtem, de átélni tortúra volt.”

Itt a gyűjtés vége. Én kérek elnézést. 

Ti jöttök.

Szabó Anna Eszter

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / diego_cervo