„Egy nyugodt éjszakáért akár arcpakolást is csinálok a kakiból” – Az anyaság gusztustalan oldala, ahogy TI mondjátok
Imádjuk, szeretjük, őket, felragyog a Nap is, ha nevetnek. Nincs nagyobb csoda a gyerekeknél. És ez nem irónia, komolyan gondolom. Gondoljuk. De közben azt is észleljük, hogy nem minden rózsaillatú és csillámporos, ami hozzájuk tartozik, de nem ám! Akkor is, ha (még mindig) vannak olyanok, aki szerint az „ilyen” anyáknak nem való gyerek. De még velük együtt is, a múltkori gyűjtésünk alatt összegyűlt kommentek javarészt abban erősítettek meg minket, hogy bizony, az anyaság olykor számotokra is kifejezetten gusztustalan. És abban, hogy szerencsére a humorérzékünk a terheléssel együtt egyre jobb.Szabó Anna Eszter gyűjtése a TI történeteitek alapján.
–
Nagyon úgy tűnik, hogy mindannyian tudunk mesélni egy-két undorító anyatörténetet (és/vagy apatörténetet). Mégis, ilyen töménységben valahogy máshogy hat az egész.
Múlt heti cikkünk írása, szerkesztése és olvasása közben egy emberként röhögtünk sírva… leginkább saját magunkon. És mennyire, de mennyire felszabadító volt!
Én speciel úgy éreztem magam, amikor egyben elolvastam, mintha egy elcseszett Family Guy-epizódot néztem volna, csak még jobb volt, mert az élettől nem várnám el, hogy ilyen groteszk sztorikat írjon. Pedig…
Lássuk be, azt is jólesik látni, hogy nem vagyunk egyedül, nem csak a mi ivadékunk szar- és hányásterrorista.
Úgyhogy, mintegy folytatásként, egyben azért, hogy mindannyiunknak még egyszer jó legyen, szemezgettem egy csokorra valót a ti kommentekben megosztott történeteitekből.
Szar ügy
„Másfél éves volt a fiam, amikor egy hétvégét töltöttünk egy motelban, ahol jacuzzi is volt. Hárman ültünk csak benne. A gyermek félreérthetetlen fintora jelezte, hogy megszabadult súlyos terhétől. Az úszópelus nem veszettül bugyborgó jacuzzira van méretezve, úgyhogy a mókának vége szakadt, és lesütött szemmel közöltük a recepcióssal, hogy valószínűleg le kellene cserélni a vizet…”
„Három gyerekünk van. Hánytak, pisiltek, fostak le. Nincs ebben semmi rossz. Amikor a babának fáj a pocakja, és nem tud kakilni, akkor jön rá az ember, hogy tud örülni egy kis szarnak is!”
„Az a jó szélcső… Sosem gondoltam volna, hogy olyan kitörő örömöt okoz a kaki, ez esetben szó szerint, az egész szobát keresztbe lőve, de akinek hasfájós volt a gyereke, annak nem kell mondani, hogy ez így is öröm.”
„Egy nyugodt éjszakáért – amikor csak négyszer ébreszt a gyerek – így közel huszonegy hónap után, akár arcpakolást is csinálok kakiból, ha ez lenne az ára.”
„Egyszerre betegedtünk meg a hasmenős hányós vírustól, négyen, egy másfél szobás lakásban. Ezt még nem sikerült überelni.”
Róka móka
„Ovis fiammal a hátsó ülésen ültem az autóban. Rosszul érezte magát, én egy kicsit előredőltem, a farmerom dereka valamivel lejjebb csúszott, és elállt. A helyzetet maximálisan kihasználva… belehányt a nadrágomba!”
„A kisfiam szeptemberben kezdte az ovit, ahol az új közösség annak rendje és módja szerint végigszkennelte az immunrendszerünket felülről lefelé (kistakony, nagytakony, köhögés…). A végállomás az aktuális ovis hányós-hasmenős vírusállomány begyűjtése volt. Ezen a gyerek lazán egy nap alatt átesett, de csodálatosan végigbombázott maga körül minden felnőtt családtagot. Az első este nagyon közel hozott bennünket egymáshoz, mert a párom a fürdőben imádkozott a nagy fehér porcelánistenhez, én meg ültem az ágyban, ölemben a gyerek, az ő ölében a lavórkánk, amibe felváltva hánytunk, hol ő, hol én…”
„Gyerekem fejem felett emelem, reptetem, nevetek, s e csepp gyermek ebben e remek helyzetben BELEBUKOTT A SZÁMBA.”
„Kislányom az ölemben ülve hisztizett, a sok sírástól lehányta az arcomat, ezután én hánytam le az ő arcát. Azonnal abbahagyta a hisztit, utána együtt mentünk zuhanyozni.”
Köpöd ki azonnal!
„Az én kisfiam a molylepkét ette meg, lógott ki a szájából a szárnya.”
„Egy ovis barátnőm az éticsigát kóstolta meg. Anyukája próbálta a házánál fogva kihúzni a szájából, de a barátnőm nagyon szorította a fogát.”
„Bográcsban főztem pincepörköltet. Kisebbik (akkor kábé másfél éves) fiam a húst kitolta a tányér szélére, és csak a szaftos krumplit ette. Majd az útjába akadt egy a kajába belehalt, méretes, csápos futrinka. Kivette kézzel, forgatta, és mielőtt észbe kaptam volna, jóízűen megette…”
„Lehet, hogy nem elég gusztustalan, de a rendkívül válogatós kisfiam megtalálta a macskatálat, és nekilátott kienni belőle a száraz tápot. Az arcára az volt írva, ez igen, végre valami normális kaja.”
„Négykézlábas gyerek furcsa hangot ad ki, megyek be a szobába, öklendezik. Az előző este a pelenkázóról lerúgott kakis pelus tartalmának az utolsó darabját ő találta meg. Nyilván meg kellett kóstolni.”
Mit is írhatnék én erre? Azt hiszem, levonhatjuk azt a következtetést, hogy bármelyik oldalát is vizslatjuk az anyaságnak, az biztos, hogy az ingerküszöbünk minden pillanatban egyre magasabbra hág. Végül is, nem rossz képesség ez, halljátok! A humorérzékünk pedig mindig mellettünk áll, ha máskor nem, akkor utólag.
Szabó Anna Eszter
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Jamie Grill
