„Nekem azt tanították, hogy a haladás útja se nem gyors, se nem könnyű” – 87 éve halt meg korunk legnagyobb kutatója, Marie Curie

–

„Nekem azt tanították, hogy a haladás útja se nem gyors, se nem könnyű”

Albert Einstein úgy tartotta róla: „Madame Curie az egyetlen a híres emberek között, akit a hírnév nem rontott el.” Ennek pedig egyebek mellett az lehetett az oka, hogy a varsói születésű kutatónő, aki huszonhét éven át a Maria Skłodowska nevet viselte, nem a díjakért, az elismerésekért dolgozott, hanem az emberekért. És magáért a tudományért, amiért a végletekig rajongott.

De alázatosságában talán az is közrejátszott, hogy nagyon hamar megtapasztalhatta: nőként egyáltalán nem magától értetődő, hogy a tehetség ajtókat nyit meg. Már a középiskola befejezése után kénytelen volt ugyanis azzal szembesülni, hogy dacára kitűnő eredményeinek és a tudás iránti vágyának, le kell mondania a továbbtanulásról, hazájában, Lengyelországban ugyanis nők nem járhattak egyetemre. Hát kitartóan dolgozott helyette, nevelőnői fizetése egy részéből pedig Párizsban tanuló nővérét támogatta, és később követte őt a francia fővárosba. Ott végre egyetemi tanulmányait is megkezdhette.

A férfiak azonban nehezen engedtek számára helyet a tudományos világban; a megkülönböztetés, ami nőisége miatt érte, óriási sikerei ellenére sem csökkent.

A férje halála után öt évvel jelölték a Francia Természettudományi Akadémia tagjai közé, de Nobel-díj ide vagy oda, a férfi vetélytársakkal szemben nem volt esélye. Hogy ez megtörte volna? Szó sincs róla, dolgozott tovább, egészen addig, míg el nem nyerte a kémiai Nobel-díjat a rádium és a polónium felfedezéséért, illetve azok fémállapotú előállításáért és vizsgálatáért.

A nő, aki a legsúlyosabb magánéleti veszteségekből is felállt

Tizenkét éves volt, amikor édesanyja, Bronisława, aki egy tekintélyes lányinternátust vezetett Varsóban, tuberkulózisban elhunyt. Két évvel anyja halála előtt Maria a legidősebb testvérét is elvesztette, Zofia tífuszban halt meg. Egyes életrajzírói szerint ezek a tragédiák Maria istenhitét is megrengették, és elfordult a római katolikus vallástól.

De szerelmi élete sem volt mentes a veszteségektől: első nagy szerelme, a matematikusnak készülő Kazimierz Żorawski volt. A jómódú fiatalembert azonban a családja tiltotta a nincstelen lánytól. Hiába volt kölcsönös a vonzalmuk, engedve a szülői akaratnak, Kazimierz végül levélben szakított szerelmével, és Maria ennek hatására döntötte el végül, hogy Párizsba költözik a testvéréhez, ahol a tudományos sikerei is elindultak. (A férfi egyébként sosem feledte őt, idős professzorként is gyakran üldögélt a nő szobránál a varsói Rádium Intézet előtt.)

Ennél is fájóbb volt számára férje és kutatótársa elvesztése, akinek halálát követően Marie a munkába menekült, hogy új értelmet keressen az életének. Pierre tragikus balesetben hunyt el: egy esős napon épp át akart kelni az utcán, amikor tisztázatlan körülmények között egy lovas kocsi kerekei alá került; súlyos koponyatörést szenvedett. Csupán 46 éves volt. Halálát a mai napig találgatások övezik, egyesek szerint ugyanis a balesetben az is közrejátszott, hogy Pierre radioaktív sugárzásnak régóta kitett szervezete nagyon le volt már gyengülve – ezt azonban nem támasztották alá bizonyítékokkal.

Mindenesetre nagy árat követelt a kutatói munkájuk

A Curie házaspárnak – ahogy senkinek abban az időben – fogalma sem volt a radioaktív sugárzás káros hatásairól, így kutatásaikat mindenféle védőeszköz nélkül végezték. Marie kezén gyakran rádium okozta égésnyomok voltak; a tesztelésre szánt, radioaktív izotópot tartalmazó csöveket a zsebében hordta, illetve az íróasztala fiókjában tárolta. 1934. július 4-én súlyos csontvelő-elégtelenségben, azaz aplasztikus anémiában halt meg. Férje mellé temették a sceaux-i temetőben, majd hatvan évvel később, 1995-ben maradványaikat átszállították a párizsi Panthéonba.

Marie volt az első nő, aki saját jogán, az érdemei miatt került a legdicsőbbek nyughelyeként szolgáló, híres mauzóleumba.

Mindkettejük koporsóját majdnem három centi vastag ólomréteg borítja a radioaktív sugárzás miatt, ami a maradványaikból – és összes tudományos jegyzetükből – árad.

„És hogy mi a sugárzás, erről félelmesen szép példázatot hallottam Zsebők Zoltán barátomtól, a röntgen-professzortól. Párisban járva két ízben is felkereste a Sceaux-i temetőben a Curie-házaspár sírját. Már évtizedek óta fekszenek a nedves földben, sejtjeiket régen elbomlasztotta a halál. De a sok évtizedes munka közben a rádiumsugárzás végleg beépült csontjaikba, ma is ott van, és jelzi sírhelyüket. Ha senki nem lenne a temetőben, hogy megmutassa, merre van a sír: egy egyszerű Geiger-Müller-számláló élénkülő lüktetése odavezetné a látogatót. Az ionizáló sugárzás törvényei szerint 1580 esztendőnek kell eltelnie ahhoz, hogy a Curie-házaspár sírjából érkező jelek erőssége felére csökkenjen” – olvasható Illyés Gyula Naplójegyzeteiben.

Erős, elhivatott, úttörő nőket nevelt

Marie lányai, Irène és Ève a korszak nagy tudósainak körében nőttek fel, a tudomány gyerekkoruktól kezdve a mindennapjaik része volt. És míg a kisebbet, Ève-t sosem érdekelte a kutatás – inkább a zene és az írás –, addig a nővére, Irène osztozott szülei rajongásában, és már huszonegy évesen édesanyja asszisztense lett a párizsi Radiológiai Intézetben. Maga is egy tudósba szeretett bele, és a szülei példáját követve ő is együtt kutatott a férjével. 1934-ben, édesanyja halálának évében, közösen fedezték fel a mesterséges radioaktivitást, egy évvel később kémiai Nobel-díjjal jutalmazták őket. 

A lányok igazi úttörők voltak a munkájukban: bár Ève-t leginkább arról emlegetik, hogy megírta anyja életregényét, de valójában ennél sokkal fontosabb eredményeket ért el. Újságíróként hevesen harcolt a nácizmus ellen – riportjaiért Pulitzer-díjra is jelölték –, majd belépett a Szabad Franciaország önkéntes női katonai egységébe. A háború után a NATO főtitkárának szaktanácsadójává nevezték ki, ő volt az első nő a nemzetközi diplomáciában, aki ilyen stratégiai jelentőségű beosztásban dolgozott. Ezt követően közel másfél évtizedig volt az UNICEF főigazgatója. Irène pedig a tudományos eredményei mellett sokat tett azért, hogy felhívja a figyelmet a Francia Természettudományi Akadémia nőkkel szembeni diszkriminációjára.

„Az élet egyikünk számára sem könnyű, de nincs semmi baj, ha az embernek van kitartása, s főleg önbizalma. Hinnünk kell, hogy tehetségesek vagyunk valamiben, és azt a valamit bármi áron is el kell érnünk”

– tartotta Marie Curie, aki lányai mellett nők százezreit inspirálta és inspirálja azóta is abban, hogy elhiggyék magukról: bármire képesek. És hogy helyük van ezen a mai napig férfiak uralta területen, a kutatói pályán. Tudományos felfedezései mellett ez Marie Curie legfontosabb hagyatéka.

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT

Filákovity Radojka

Kiemelt kép: Getty Images/Bettmann