Attól, hogy nyomon követed, még nincs biztonságban – Az okosórákról gyerekjogi szempontból
A legtöbb szülő szerint ma már nem ugyanazt jelenti a gyerekek egyedül közlekedése, mint az ő korukban. Ahogy sem a világ, sem pedig a biztonságunkat biztosítani hivatott eszközeink sem ugyanazok. Sőt, már maga a biztonság is mást jelent valamennyire. A gyerekeknek készült okosórák egyre népszerűbb megoldásnak számítanak a szülők között, akik egyfajta digitális pórázként próbálják az önállósodás aggodalmas útját mindkét fél számára biztonságosabbá és könnyebbé tenni. De mikor lesz egy helymeghatározásra és alapvető kommunikációra alkalmas digitális eszköz valódi segítség? Mi lehet az ára annak, hogy nyomon követjük a gyerekünket? Hogyan lehet visszaélni ezzel, és miért fontos, hogy tiszteljük a gyerek magánéletét? Németh Barbara pszichológus, gyerekjogi szakember összeszedte a gyerek okosórák kockázatait és a felelősségteljes használatukhoz szükséges fő szempontokat.
–
Mire jó egy gyerek okosóra?
A helymeghatározással rendelkező okosórák segítségével a szülők nyomon követhetik, hol tartózkodik a gyerekük és szükség esetén kommunikálhatnak velük – anélkül, hogy okostelefonokat, általuk a teljes internetet és a drága készülékek iránti felelősség terhét adnák a gyerekek kezébe.
Mára elképesztően sokféle modell kapható, amelyek tudásukban igen változatosak. Fő céljuk, hogy a helymeghatározást, valamint a segítségkérést és -nyújtást különféle funkcióval támogassák. A GPS-koordináták megosztásával és tárolásával lehetővé teszik, hogy a szülők az okoskészülékeiken valós időben lássák, hol tartózkodik a gyerekük, vagy utólag ellenőrizzék azt. Képesek értesítést küldeni, ha a gyerek elhagy egy bizonyos területet, leveszi az órát, de kérhetünk értesítést a gyerek aktuális helyzetéről megadott időközönként is. Lehet vészhívásokat, telefon vagy videóhívásokat indítani és fogadni róluk, van rajtuk pánikgomb, be lehet állítani előre meghatározott vészhívókat, és egy szűkített kontaktlistát is, akikkel a kommunikáció engedélyezett. Tárolhatók rajta vészhelyzeti információk, némelyikük médialejátszóval, naptárral, játékkal és más extra funkcióval is rendelkezik. A beépített mikrofonjuk távoli bekapcsolása révén pedig arra is alkalmasak, hogy a telefon környezetében zajló eseményeket a szülő hallhassa – lényegében lehallgassa a gyereket.
Gyakran ezek az órák a belépők az okoseszközök világába, hiszen a biztonsági funkciókra összpontosítanak, kisebb anyagi és digitális kockázatot ígérnek, és rajtuk keresztül a gyerek megtanulhat felelős tulajdonosa és felhasználója lenni egy digitális eszköznek.
Szükség van rájuk?
Könnyű lenne elintézni ezt azzal, hogy valójában senkinek nincs szüksége okosórára. A szüleink, nagyszüleink nem igazán aggódtak azon, hogy történik valami a gyerekekkel, amikor egyedül mennek iskolába, edzésre, pedig nem volt semmilyen hasonló segítségük. Ez csak plusz egy kütyü, a gyártók ügyesen ráéreztek a szülők kontrolligényére, a gyerekek kütyüszeretetére – érvelhetünk. De miért ne hívjuk segítségül a technológiát arra, hogy nagyobb biztonságban tudjuk a gyerekünket? Létezik a technológia, egy valós igény hívta életre, van egy növekvő kereslet és a kínálat, szóval
a kérdés sokkal inkább az, hogyan használjuk megfelelően.
Önmagában nem a gyerek életkora dönti el, hogy szüksége van-e okosórára. Fontos, hogy a gyerek akkora legyen, hogy a döntéshozatali folyamatba, a mérlegelésébe már érdemben bevonható legyen, és az online világ, valamint az okoseszközök kockázatairól is lehessen vele beszélgetni.
A közös döntés feltételezi, hogy a szülők és a gyerekek egyeztetnek arról, ki, mire és hogyan használná az órát, illetve mi jelenti a biztonságot a gyerek, és mi a szülő számára. Amellett, hogy az anyagi lehetőségeikkel összevetik egy ilyen óra előnyeit és alternatíváit, jó tudni azt is, hogy a család számára (és egyébként a gyerek közösségében) mi az érzelmi jelentősége.
Vásároljunk tudatosan!
Nézzünk utána a technikai specifikumoknak, próbáljuk ki, mert egy nem megbízható készülék csak növelheti a szorongást. Érdemes tudatosítani minden eszköz technikai limitációit. A GPS-meghatározás nem mindig stabil – különösen épületeken belül –, lemerülhet, vagy tévesen is jelezhet. Ezért fontos, hogy később sosem csak az így megismert információra hagyatkozzunk, hanem próbáljuk felvenni a kapcsolatot a gyerekkel, és az előzmények ellenőrzése esetén is mindig beszéljünk vele.
A modell kiválasztásánál vegyük figyelembe, hogy a gyerek kényelmesen, könnyen tudja kezelni azt, és lehetőleg ne tudjon többet, mint ami a korosztálya számára megengedett – 13 év alattiak például nem használhatják önállóan az Instagramot, Facebookot, TikTokot és más népszerű alkalmazásokat. Fontos a technikai beállításaira időt szánni.
Ismerjük meg a biztonsági kockázatait!
Önmagában kockázatot rejt, bármi értékes van nálunk, de az internetre kötött eszközöknél számolni kell az online visszaélésekkel és a digitális lábnyomunk növekedésével is.
Ne áldozzuk fel az online biztonságunkat az offline biztonságunkért!
Lehet, hogy az egyik veszélytől megvédem a gyereket, de egy rosszabbnak jobban kiteszem. A statisztikák szerint sokkal nagyobb eséllyel környékezik meg idegenek vagy zaklatják a gyerekeket online, mint a parkban vagy az úton közlekedve.
Még egy kütyü, még egy biztonsági kockázat. Nem csak te tudhatod minden pillanatban, hol a gyereked, hanem más is.
Tudj róla, hogy egy okosórával növeled a gyerek digitális lábnyomát, a beépített mikrofonok távolról történő bekapcsolásával pedig a potenciális támadók számára is kiváló lehallgató-eszközök lehetnek.
Az utóbbi években több ilyen biztonsági rést azonosítottak, többek között a norvég fogyasztóvédelem átfogó vizsgálata során.
A GPS-manipulációkkal megtéveszthetők voltak a szülők a gyerekek hollétéről, lehetséges volt az SOS gombhoz rendelt vészhelyzeti telefonszám illetéktelen átírása, így akár a támadó saját számára is. Problémásnak találták a gyerekek lokációjának és személyes adatainak továbbítását, vagy hogy bár éppen ennek ellenkezőjével hirdették az órát, az ismeretlen féltől is fogadott hívásokat. Több óra esetében a gyártó gyakorlatilag semmilyen tájékoztatást nem adott az adatfelhasználás feltételeiről, így lényegében bármilyen felhasználói információt begyűjthetett mindenféle hozzájárulás nélkül.
Nem véletlen, hogy Németországban már 2017-ben betiltották a gyerekeknek gyártott okosórákat, melyben az említett biztonsági réseken túl a szülők túlkapásai is szerepet játszottak.
A szülők ugyanis lehallgató-eszközként kezdték használni az órákat, belehallgatva a gyerekek magánbeszélgetéseibe, sőt az iskolai tanórákba is.
A nyomkövetés nem egyenlő sem a biztonsággal, sem a szülőséggel
Az okosóra nem helyettesíti az önálló, biztonságos közlekedésre való felkészítést. Fontos, hogy a gyerek ismerje az útvonalat, ahol közlekedik, azt többször megtegyék együtt egy bizalmi felnőttel. A nyomkövetés nem egyenértékű egy felnőtt felügyeletével, hiszen nem vagy jelen, a gyereknek kezelnie kell a helyzetet addig is, amíg a jelzés/ kapcsolatfelvétel megtörténik, vagy a segítség megérkezik. Érdemes feltenni a kérdést, hogy megengednéd-e a gyereknek az adott dolgot az óra nélkül is. Ha a válaszod nem, akkor gondold át újra, mi kell ahhoz, hogy a gyerek biztonságban legyen, és kezelni tudjon egy helyzetet.
A kontroll növekedése nem feltétlenül arányos a biztonságérzet növekedésével. Azért adjuk a gyerekünknek, hogy érezze, itt vagyunk mögötte, hozzáférhetők vagyunk. Hiába menő az osztályban, vagy néz ki nagyon vagányan, ha valami olyat jelképez a gyerek számára, amitől inkább szabadulna.
Ha nem a kölcsönös tiszteleten alapul a használata, inkább konfliktusforrás lesz a szülő és a gyerek között, és akár csökkentheti is a bizalmat, ami egy ilyen órát effektíve működtet. Ha a gyerek utálja, hogy követik, megtalálja a módját, hogy kijátssza a helyzetet vagy manipulálja azt.
Tiszteljük a gyerek magánéletét!
A nyomkövetés vagy a lehallgatás puszta lehetősége által is úgy érezheti egy gyerek, hogy a magánéletében turkálnak. Különösen, ha már kamaszodik. A privát szféra minden gyerek számára szentség, és joguk is van hozzá. Előfordulhat, hogy nem akarja elmondani, hogy megint bent hagyott valamit a suliban, hogy elhívott valakit egy randira, stb. Ne várd, hogy minden percével elszámoljon, a biztonságérzete jóval több annál, mint az, hogy hol tartózkodik vagy mit csinál.
Szeretnénk, hogy biztonságban érezze magát a gyerekünk, de azt nem, hogy úgy érezze, megfigyelik őt. Egyrészt mégis csak az a cél, hogy önállóbbá váljon, másrészt hamis biztonságérzetet is adhat a gyereknek, ha nem az ő megerősítéséről szól.
Egy digitális app/eszköz akkor lesz jó társad a szülőségben, ha azt segíti elő, hogy jobban a gyereknél legyen a kontroll, nem pedig azt, hogy minél inkább magadnál tartsd.
A lehallgatás-funkcióval is ez a baj. Nem a gyerek szükségletét, saját erőforrásait és a szülő hozzáférhetőségét hangsúlyozza, hanem a külső kontrollt, ezért aztán nincs összhangban a gyerekjogi szemlélettel.
Ne használjuk az órát a gyerekünk magánéletének lehallgatására. A gyerekek lehallgatása éppúgy sérti a jogokat, mint a felnőtteké. Ha kölcsönösen úgy érezzük, hogy ez a funkció a biztonságérzetünket növeli, akkor is feltétlenül egyezzünk meg abban előre, hogy mik azok a rendkívüli események és feltételek, amikor alkalmazzuk. Például megbeszélhetjük, hogy ha a pánikgombot használja, akkor bekapcsoljuk az indokoltnak tűnő időre, vagy akár választhatunk titkos szavakat is ennek lezárására. A lényeg, hogy a gyerek jelzése, hívása szerint alkalmazzuk, és ne önkényesen.
Közösen alakítsuk ki a kereteit!
Fontos, hogy a családtagok közösen alakítsák ki a gyerek okosóra-használatára vonatkozó egyezményes családi protokollt. Beszéljük át, mikor érdemes használni a különböző funkciókat, vészjelzéseket – hogy ha baj van, tényleg komolyan vegyük, és gyorsan, hatékonyan tudjunk cselekedni.
Mindenképpen tudjon arról a gyerek, ki és milyen formában „követi” őt – például valós időben vagy utólag, kérünk-e róla értesítést, csak szükség esetén nézünk rá, például, ha nem elérhető, vagy szólnak, hogy nem ért oda valahova, stb.
Beszéljünk arról, mi történik, ha a gyerek megnyomja a pánikgombot, ha kikapcsolja az órát, lemerül, vagy ahogy a lehallgató-funkciót használjuk.
Készítsük fel a gyerekeket a használattal járó kockázatokra, legyen tisztában az árnyoldalaival is (online veszélyek, képkészítéssel /tárolással/továbbítással kapcsolatos kérdések, nem kívánt tartalmak, stb).
Figyeljük meg, hogy elérte-e a célját!
Legyünk képben azzal, mire használja a gyerekünk az adott eszközt. Érdeklődjünk és merjünk szülőként „korrepetálást” kérni a témában a gyerektől.
Időről időre érdemes visszatérni arra is, hogy bevált-e, szeretitek-e. Arra használjátok-e az órát, amiért megvettétek, vagy másra? Nagyobb biztonságban érzitek magatokat? Segítette vagy visszatartotta az önállósodást? Az ellenőrzés vagy a kapcsolattartás eszköze lett? Növelte vagy csökkentette az aggódásodat a gyereked iránt?
Ha valami félrement, nézzetek rá a gyerekkel közösen a gyakorlatotokra és az órához fűzött elképzeléseitekre. Hibáztatás helyett pedig emlékeztesd magad, hogy a gyerek önállósága felé vezető utat mindannyian tanuljuk. Kütyüvel vagy anélkül – ez részletkérdés. De együtt, rendszeres beszélgetések révén.
Németh Barbara
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/CasarsaGuru