„A házasság nem arra való, hogy boldoggá tegyen. Nem erre lett kitalálva. Ma mégis ezt várjuk tőle” – Modern házasságok, modern válások

–

Péterfy-Novák Éva író háromszor vált el, tíz éve Péterfy Gergely házastársa. Szerinte a hosszú házasságnak az a titka, hogy nem kell azon görcsölni, hosszú házasságot akar az ember. „Ez viszonylag egyszerű. Olyan emberrel kell házasságban élni, aki mellett nem szenvedsz, aki mellett önmagad lehetsz, aki nem bánt sem szóval, sem tettel. Aki nem szenved melletted, aki önmaga lehet, és te azt az énjét szereted, akit sem szóval, sem tettel nem bántasz. Minden egyéb esetben a hosszú házasság csak szenvedés. Szenvedni pedig miért kellene? A lét nem túl hosszú ugyanis.”

Ezzel együtt szerinte igenis van értelme megházasodni, ő is mélységesen hisz a házasságban. „Hiszek abban, hogy ez egy szövetség, és nekem ennek kötéséhez fontos a ceremónia, még akkor is, ha sokakat megmosolyogtat, hogy többször is nekiveselkedtem. Minden alkalommal komolyan gondoltam, és komolyan vettem a partneremet.” A holtomiglan-holtodiglannak is van szerinte létjogosultsága a mai napig, hiszen mindig van esély arra, hogy sikerül. „De megfordítom, egy picit, ha nem bánod.

Abban nem hiszek, hogy erény lenne a rosszban ragadni pusztán azért, hogy megmutassuk: nekünk sikerült. A magunk boldogságát nem szabad feláldoznunk az elvárásokért. Nagyon nem éri meg.”

Számára a házasság egy nagyon erős szövetséget jelent; de az egymás tiszteletben tartása, a barátság és a szeretet mellé kell még a szerelem is. „Igen, tudom, hogy megkopik idővel, ez teljesen természetes, és ettől nem kell megijedni.

Soha ne féljünk kimutatni a szerelmünket, szeretetünket, ragaszkodásunkat, attól ugyanis, hogy ezt megtesszük, nem leszünk kevesebbek, értéktelenebbek. Ne féljünk a másikat olykor váratlanul megölelni, megcirógatni, ne féljünk a kedvében járni.

Ez nem tanács, ez egyszerű tapasztalat, és mindkét félnek szól.”

Egy kapcsolatban azonban szerinte a legfontosabb a humor, hogy a felek tudjanak együtt jókat röhögni (persze legfőképpen magukon).

Kinga és a férje, Balázs 23 éve házasok, négy közös gyereket nevelnek. Míg Kinga szerint a hosszú házasság titka az önismeret, férje inkább a másikkal megélt szabadságra helyezi a hangsúlyt: „Szeressük egymást feltétel nélkül, és hagyjuk egymást élni úgy, hogy mindenki megőrizze a saját egyéniségét.” A házasságban leggyakrabban felbukkanó problémák listájának tetején Kinga a hűtlenséget, az első gyerek érkezését – és az ezzel bekövetkező változásokat –, az elkötelezettség és a kommunikáció hiányát, illetve az anyagi gondokat látja, Balázs pedig azt, hogy a kihűlő kapcsolatot nem megmenteni akarják a felek, hanem inkább elkezdenek külön utakon járni, új kapcsolatokban keresnek örömöt. A humor és a nevetés szerintük is elengedhetetlen egy jó kapcsolathoz. És hogy számukra, ennyi közös év után mit jelent a házasság? „Van egy másik felem, aki kiegészít, négy fantasztikus gyerekem, és így együtt már rengeteg kalandot éltünk át!” – feleli Kinga. Balázs árnyalja a képet:

„Nekem nem a házassag ad sokat, hanem a társam (aki történetesen a házastársam), akivel együtt élek.

Együtt vagyunk jóban, rosszban, rengeteg örömöt, energiát, szeretetet és élményt ad, illetve a mi esetünkben még négy gyereket is, ami hatalmas ajándék.”

Csaba és Balázs 12 éve élnek együtt, egy éve házasodtak össze, részben azért, hogy ha bármelyikük kórházba kerül, ha örökölni kell, vagy ha a közösen nevelt gyerekükkel adódik valami, akkor ne legyen semmiféle jogi akadálya az ügyintézésnek, látogatásnak, segítségnek, de lakáshitelt is könnyebben tudtak így felvenni. „Nekem az esküvő mint a kapcsolat egyik mérföldköve is nagyon fontos volt. Hiába van az ember x éve együtt a másikkal, ez akkor is egy másik dimenzió, amit az ember alaposan átgondol, mielőtt meghozná a döntést” – teszi még hozzá Csaba.

Balázs saját bevallása szerint hosszú ideig nem foglalkozott ezzel a kérdéssel, méghozzá elvi okokból. „Magyarországon a melegek bejegyzett élettársi kapcsolatot köthetnek, ami lényegében a házassággal azonos jogokkal ruházza fel a feleket. De én úgy voltam vele, ez kicsit olyan, mint amikor a feketéknek az Egyesült Államokban külön mosdóba kellett menniük, amire hiába mondták, hogy az egyenlő, valahol mégiscsak a szegregáció egyik formája volt.” Azonban amikor kiderült, hogy gyerekük lesz, egy pillanat alatt meggondolta magát. Csaba ekkor kérte meg a kezét. „Ha tudod, hogy valakit nagyon szeretsz, hogy össze akarod vele kötni az életed és együtt akartok megöregedni, amikor megkéri a kezedet, az felülírja a fenntartásaidat – legalábbis így volt az én esetemben. Aminek külön örültünk: az esküvőnkön az anyakönyvvezető nem is volt hajlandó használni a »bejegyzett élettársi kapcsolat« kifejezést.” Ezzel együtt mindketten úgy tartják, hogy teljesen felesleges külön intézményt fenntartani meleg pároknak, hiszen csak egyfajta szerelem, egyfajta szeretet és egyfajta összetartozás-érzés van, nem kéne különbséget tenni ahhoz képest, hogy ki kit szeret. Balázs még hozzáteszi:

„Éppen ezért, amint lehetővé válik a házasság melegek között is Magyarországon, nem kérdés, hogy megkérem Csabi kezét.”

Zoli háromszor házasodott. Az első házassága egy hosszúra nyúlt diákszerelem volt, amiből két gyereke született, a második csak négy évig tartott, a harmadik feleségével viszont már 15 éve vannak együtt. Kérdésemre, hogy szerinte mi a hosszú házasság titka, azt felelte, hogy ezt nem igazán tudja, egy biztos: mostanra már nem olyan magasak az elvárásai. Ehhez még hozzáteszi, szerinte a szerelem sem annyira összeegyeztethető a házassággal. Véleménye szerint sokan azért is válnak el, mert van egy kép a fejükben arról, hogy milyennek kellene lennie egy jó (vagy rosszabb esetben tökéletes) házasságnak, és ha a valóság eltér ettől a képtől, akkor már el is megy a kedvük az egésztől.

A boldog házassághoz szerinte „a másik embert kell feltételek nélkül elfogadni, és szeretni”.

Eszter és Tamara négy éve élnek együtt, azt tervezik, hogy külföldön házasodnak össze, ahol ez legális, részben azért, hogy rendelkezhessenek azokkal a jogokkal, amik egy heteró pár számára magától értetődők. „A kórházban az én párom nem kapna tájékoztatást, ha a villamos levágja a lábam. Illetve nem örököl lópikulát se utánam, akkor se, ha egy egész élet munkája van a közös vagyonunkban. Így ki lenne szolgáltatva a többi rokon jólelkűségének… ami röhejes. Nyilván, meg lehet oldani végrendelkezés útján ezt, de miért van az, hogy más ezt a jogot készen kapja, mi meg »oldjuk meg, ahogy akarjuk«? Ha nem vagyunk elég előrelátók, akkor jól meg lehet szívni.” De emellett azért is szeretnék hivatalosan összekötni az életüket, hogy ezáltal is kifejezzék maguk és mások számára is a kapcsolatuk értékességét és fontosságát.

„A szüleim lassan negyvenöt éve élnek boldog, szeretetteljes házasságban minden nehézség ellenére. Nekem mindig ők voltak a példa, én is ezt »a tisztánlátás ellenére i« megingathatatlan szeretetet kerestem. Tamival való kapcsolatomban érzem magam először életemben igazán biztonságban. Először érzem azt, hogy mindketten növekedünk egyfajta megtartó szeretetben, és nem egymás kihasználása megy, vagy a saját önbecsülési gondjainknak a másikra való kivetítése.”

Eszternek korábban már volt egy bejegyzett élettársi kapcsolata, a házasságát abban az esetben részben a dac motiválta, hogy bebizonyítsa a környezetének, ő igenis így szeretne élni. „A döntésünk inkább szólt a rokonság egy bizonyos részének, hogy ha beledöglünk is, akkor is megmutatjuk, hogy nem leszünk heterók akkor se, ha a legkeményvonalasabb katolikus nagynéni szenteltvízzel locsol tikkelő szemmel, és azt ordibálja, hogy hordjunk szoknyát és eszünkbe se jusson a házasság.

Az exemmel való tiszta gyerekkori szerelem, aminek el kellett volna múlnia idővel, ahogy benő a fejünk lágya, kábé itt betonozódott be. Azt hiszem, ez egy elfogadó társadalomban nem így alakult volna. Hét évig voltunk együtt, ebből három évig bejegyzett élettársak.

Csakhogy közben felnőttünk, megkomolyodtunk, fejlődtünk – csak épp nem együtt, hanem szét. Így jutottunk el a válásig. Azóta bennem is megfogalmazódott jó néhány dolog: miket rontottam el, mit nem szeretnék újra elkövetni, milyen csapdákba, játszmákba nem akarok belebonyolódni. Én ki vagyok és ki akarok lenni a párom mellett. Milyen emberré akarok válni mellette, szeretem-e azt az embert, aki mellette vagyok? Ő mit kap azáltal, hogy velem van, ő szereti-e azt az embert, akivé mellettem épül? Hagyom-e, hogy a régi tudattalan, immár tudatossá tett félelmeim irányítsák a jelen kapcsolatomat, vagy dolgozom rajta, hogy ez ne így legyen?

A legnagyobb felismerés a félrement kapcsolatomban az volt, hogy általában olyan dolgokat is kivetítünk a másikra, amik nem is a másik hiányosságai, hanem a saját, kinagyított félelmeink, törékenységünk.

Amiket a másik fél hiányosságai maximum csak hatványoznak, de sokszor nem közvetlen okozói a problémáknak. Ezeket a felismeréseket már hoztam a mostani kapcsolatomba. Arról meg ne is beszéljünk, hogy Tami olyan személyiség, akivel mindent meg lehet beszélni. Alapvetően nyugodt, nyílt, érdeklődő, aki képes higgadtan reagálni, szeretni és meglátni bennem az embert a legrosszabb pillanataimban is.”

Emesének összesen öt gyereke van három különböző férfitól, de állítása szerint több férje már nem lesz. Az első házasságát még a körülmények és a külső nyomás szülte. Huszonnégy éves volt, vidéki kisvárosból származik, a kilencvenes években arrafelé nem volt divat „vadházasságban” élni, így amikor Zala megyében a párjával együtt munkát kaptak, a szülők is presszionálták, hogy házasodjanak össze. Két gyerekkel később azonban kiderült, hogy nem passzolnak össze. Emese úgy érezte, egyedül maradt a terhekkel, a férje megmaradt – ahogy ő fogalmaz – egyetemsita szemléletűnek, ábrándosnak. Hiányzott neki az az erő és biztonság, amit a szülői házban tapasztalt gyerekkorában. 

„Más irányba fejlődtünk” – mondja, miért hozta meg végül a kényszerű döntést: beadja a válókeresetet.

A második férjével hamar összeházasodtak – a figyelmeztető jelek, és a barátok kétségei ellenére. A férfiról ugyanis kiderült, nemhogy a családjáról, de magáról sem igen tud gondoskodni, az esküvő előtti héten ráadásul az egyik vitájuk tettlegességgé is fajult. Sajnos ez nem egyedülálló eset volt, a verbális és fizikai abúzust Emesének később is meg kellett tapasztalnia, így rövid úton véget vetett a házasságának. Amikor megismerkedett a harmadik férjével, benne egy tiszta tekintetű, egyenes jellemű, szeretni képes, megbízható embert fedezett fel. Hosszú utat kellett megtenniük egymás felé, hiszen Emesének addigra már volt három gyereke, ráadásul nagyon messze éltek egymástól. A férfi azonban idővel félretette a félelmeit és vállalta őket – ennek 13 éve, azóta boldog házasságban élnek. Ehhez – hogy működjön a kapcsolatuk – sok minden hozzájárult. Emese túl van több év terápián, járt családállításra, illetve nap mint nap dolgoznak azon, hogy jól legyenek.

„Mi a hitünkben is megerősödtünk, és együtt erősödtünk meg a hitünben. A házasságra mint szentségre gondolunk, még akkor is, ha én ezzel már kétszer is befürödtem. Nincs olyan, hogy mi most összeházasodtunk, és akkor hátra lehet dőlni.

Ez egy folyamatos munka. Ha valamelyikünk leereszt, eltűnik a hétköznapok közönyében, akkor a másik felrázza. Valamelyikünk mindig erő a kapcsolatban. És nagyon tudunk együtt alkotni. Ez is nagyon fontos.”

Nagy Zsóka mediátorhoz nemrégiben három olyan fiatal pár is érkezett, ahol az volt az alapprobléma, hogy a házaspár férfi tagja eleve nehezen költözött ki az „anyahotelból”, sőt tulajdonképpen benne maradt lélekben. Az édesanyja a legfőbb bizalmasa, sem lelkileg, sem anyagilag nem tud leválni a szülőkről, azaz gyerekstátuszban él még mindig. Nem csoda, hogy a feleségek úgy érezték, ebből a kapcsolatból ki vannak szorulva. „Ezekben az esetekben nem tudták elengedni a szülők a gyereküket, még mindig felelősséget vállalnak a mostani életükért is. Ez a felállás leginkább a fiúkra jellemző.”

A házasságot illetően Zsóka úgy látja, főleg a lányok esetében ilyenkor egy álom valósul meg, úgy érzik, ez életük legszebb pillanata, amit meg kell élni, ahol gyönyörűen fel lehet öltözni, királynők lehetnek, és erre készülnek leginkább. Azonban ez nem a házasság, csupán az esküvő, ez csak egy nap (még ha annak elég költséges is, sok szülő ilyenkor komoly hitelekbe veri magát Zsóka tapasztalata szerint).

„Nem készülnek fel az emberek a házasságra úgy igazán, nem válnak eléggé felnőtté. A házasság két felnőtt kapcsolata, két gyerek viszonya csak barátság tud lenni. A kapcsolatoknak odáig kell fejlődniük, hogy vállaljanak felelősséget is a másikért, és fontosabb legyen a másik jólléte, mint a sajátjuk.

Ha mind a kettő vállalja ezt a fajta gondolkodást, akkor tud működni egy házasság. A szimbiózis időszakában, az első egy-két évben gyönyörű minden, csodálatosan tud működni a kapcsolat akkor is, ha nincs erős alapja. De aztán jön a gyerek, az anya otthon marad, szeparálódik, ingerszegénnyé válik a környezete, elveszíti a felnőtt kapcsolatai java részét (még ha csupán átmenetileg is), csak a gyerekről tud beszélni… Ez egy nagyon nehéz időszak. Az apa úgy érzeheti, ő csak a kutya után következik, mert az mindennap kap simogatást, meg ételt, ő nem biztos; az anya úgy érezheti, el van hanyagolva, a férje mehet a nagyvilágba nyakkendőben, míg ő otthon marad tréningruhában a gyerekkel. Itt beindul egy spirál.”

Zsóka állítja, minden onnan indul, hogy milyen volt a gyerekkor, sőt már korábban, onnan, hogy az illetőt hogyan várták születése előtt.

„Házasságkötés előtt azt kellene magunkban tisztázni, hogy mi az, amit a másik hozzáad az én életemhez. Miért pont őt választottam? Mi különbözteti meg őt az én szememben másoktól? Milyen tükröt tart nekem?

Mit tudok neki köszönni? Tisztáznia kell az embernek azt, hogy tulajdonképpen ő kicsoda a kapcsolatban. Ezek a mély gondolatok sokszor nincsenek kibontva. Megy a lendület meg a szerelem, a szex, de a mögötte lévő tartalom hiányzik.” Zsóka szerint szinte minden kapcsolatot meg lehetne menteni, ha az emberek kellő időben szakemberhez fordulnának. De sokszor mire hozzá kerülnek a párok, már annyira elmérgesedett a helyzet, már olyan sok kígyót-békát kiabáltak egymásra, hogy többé már nincs megbocsátás. 

Pirchala Berta, a Miitt.hu offline társkereső és programszervező közösség alapítója szerint nem csoda, hogy a statisztikák szerint minden második ember elválik, ahogy azt is sejthető, hogy a megmaradó 50 százalék sem mind kiválóan funkcionáló házasság. „A házasság ugyanis nem arra való, hogy boldoggá tegyen. Nem erre lett kitalálva. Ma mégis ezt várjuk tőle. Pontosabban, ezt is, meg még sok minden mást is. Egyszerűbb megérteni a problémát, ha a házasságra mint technológiára gondolunk. A házasság, mint megoldás, az utódok fizikai és gazdasági szempontból biztonságos felnevelésére, és vagyonok fenntartására, örökítésére egy jól működő intézmény. A gond az, hogy ma már sokkal többet várunk el tőle, és amikor ez az eredetileg egy szűkebb körű problémára tervezett megoldás számos más területen nem működik, meg vagyunk lepve. Ezt a két ember közti, eredetileg gazdasági alapú, utódgondozásra szakosodott szerződést gyakran kizárólag a szerelemre próbáljuk felépíteni, úgy, hogy minden emberi igényt lefedjen. Nem csoda, hogy nem áll meg a lábán.

Ma a társunktól – legyen ez párkapcsolat vagy házasság – elvárjuk mindazt, amit valamikor egy egész közösség adott meg az embernek. A párom legyen a legjobb barátom, a bizalmasom, aki meghallgat, megbocsát és felment, a szórakoztatóm, aki a hobbijaimban csatlakozik hozzám, akivel házon belül és kívül közös tevékenységeink vannak, jó szülő, jó szerető, szellemi partner, aki megadja nekem a biztonságot, de egyben kellően titokzatos is.

A házasság alapvetően gazdasági közösségként indult, majd bekapcsolódtak az egyházak és ideológiával töltötték fel. Sokkal erősebb lett a marketingje, mint amennyit a „termék” valójában tud.

A kérdés az, hajlandók vagyunk-e fejleszteni a technológiát akkor, amikor a probléma, amire használnánk, megváltozik, vagy készek vagyunk-e lemondani a házasság misztifikálásáról és az elvárásainkat a realitáshoz igazítani, arra használni az eszközt, amire való és amire képes. Az értés miatt nem kell lemondani az érzésről. A megértés segít olyan alapokra helyezni az emberi kapcsolatokat, és ezen belül a házasságot is, ahol felesleges kepesztés helyett bőséges tere keletkezhet a nagy és szép érzéseknek.”

Fiala Borcsa

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/Delmaine Donson