Ki volt az eredeti Vivian Ward, és mi történt vele? – Lerántjuk a leplet a Pretty Woman című film titkairól
3000. Ez volt az eredeti címe annak a Disney-tündérmesének, ami egy prostituáltról szól, aki egy hét együttlét után annyira összegabalyodik a kuncsaftjával, hogy onnantól ásó, kapa, nagyharang, övék a sírig tartó boldogság. Ennyiből nem ismertél rá? Pedig ide a rozsdás bökőt, hogy nemcsak hogy láttad, de nagy valószínűséggel végig is sírdogáltad a klasszikust, ami a valaha volt legsikeresebb romkomok egyike. Harmincegy évvel ezelőtt, 1990. augusztus 9-én mutatták be idehaza a Pretty Womant, azaz a Micsoda nő!-t, aminek az elkészülte után a színészek is meg voltak róla győződve arról, a mozikba biztosan nem, legfeljebb a tékákba fog eljutni a kaotikus műalkotás. Fiala Borcsa írása.
–
Bár kissé kilóg a hercegnős sorból, de akár hiszed, akár nem, Vivian, a Hollywood Boulevard prostituáltja is a Disney-babaházból bukkant elő – ami sok romantikusan mesés elemet megmagyaráz. Az út azonban – ahogy az lenni szokott – kacskaringós volt, és viszontagságokkal teli. De mielőtt beleássuk magunkat a történet hátterébe, aminek során a csóró (és eredetileg kábszeres) lány eljut a maga Smaragdvárosába, egy kis emlékeztető, ha netán elfelejtetted volna a faékegyszerűségű történetet:
A mocskosul gazdag Edward (Richard Gere) elakad az autójával a Hollywood Boulevardon, ahol aztán egy szőke parókás prosti húzza ki a pácból, és fuvarozza el tíz dollárért a szállodájába. (Fun fact: a 23 éves Julia Robertsnek ekkor még nem volt jogsija, és nem is igazán tudott vezetni, mégis annyira imádott a Lotus volánja mögött ülni, hogy egyrészt a stáb néha alig tudta követni, úgy beletaposott a gázba, másrészt bevallottan ez lett a legkedvencebb jelenete a filmben.)
Edward végül beinvitálja a lányt egy éjszakára, ezután pedig ajánlatot tesz neki: töltsön vele egy egész hetet – főleg mert az üzleti tárgyalásain jól mutatna, ha nem egyedül, hanem egy dekoratív nővel jelenne meg. Innen indul a My Fair Lady-történet, és Vivian fejlődése is, akinek bele kell tanulnia a magas élet kihívásaiba (vele együtt pedig mi is elleshettük az elegáns éttermek evőeszköz-használatának ökölszabályát: mindig kívülről haladj befelé!). Végül (spoiler!) némi konfliktus (miért kellett a havernak elárulni, hogy megfizethető vagyok?) és önmagukba nézés után (üzletileg és jövendő célokat érintően) rájönnek, őket (immár pénzforgalom nélkül) is egymásnak teremtette az ég, majd boldogan élnek, amíg meg nem halnak… és remélhetőleg innentől fogva soha senki nem fogja felemlegetni megismerkedésük rendhagyó körülményeit.
Az eredeti forgatókönyv azonban nem teljesen így nézett ki. Szerzője, J. F. Lawton ez idő tájt maga is a Hollywood Boulevardon lakott, így testközelből ismerte a fánksütőket, dílereket és kurvákat, akikkel rendszeresen beszélgetett is.
Így mesélte el neki az egyik lány egy késő esti fánkozás közben, hogyan vitte el őt Vegasba egy gazdag pasas, akivel aztán egy teljes héten át élvezhette a luxust. A történet aztán beindította Lawton fantáziáját. Az ő kiindulópontja a következő volt: mi történik, ha összehozunk egy üzletember tőzsdecápát egy olyan lánnyal, akit épp az ő tevékenysége sodort az utcasarokra? Természetesen az eredeti cím is a pénzt helyezte főszerepbe, az ugyanis így hangzott: 3000. Mint… háromezer dollár, ennyit kér ugyanis Vivian egy hét odaadásért cserébe. (Idetartozik még szervesen egy másik ok is: Lawton édesapja azzal a tanáccsal látta el annak idején a fiát, hogy a legsikeresebb filmek címeiben mindig szerepel a 3-as. Ezek után nem lehetett kérdés a cím, ugye?)
Az eredeti történet is jóval komorabb volt, hiszen amikor Lawton megírta, még teljesen más forgalmazónál voltak a megvalósítás jogai. Ebben Cica (Kit, Vivian lakótársa) crackfüggő, Vivian is drogozik, Edward pedig egy önző, manipulatív fickó. A sztori végén Edward kocsival visszaviszi ugyanarra a szutykos sarokra Vivient, ahol felszedte korábban. Útközben összevesznek, a lány sírni kezd, a fickó pedig kirángatja őt az aszfaltra, majd a kezébe nyom egy borítékot: „Tessék, itt van a pénzed.” Vivian azonban visszautasítja a fizetséget, sőt amikor Edward elhajt, az autója után szórja. Csak akkor gondolja meg magát, amikor látja, hogy az utca szegényei elkezdik összeszedegetni a bankókat. Végül megígéri Kitnek, hogy a pénzből elviszi Disneylandbe, ahol majd lufit és egeres fejdíszt is vesz neki.
Vivian szerepére a producer rögvest az akkor még az ismeretlenség homályából épp hogy előbukkanó Julia Robertset nézte ki, aki persze boldogan rábólintott az ugródeszkaszerű lehetőségre. Roberts és a forgatókönyv jó darabig elválaszthatatlannak tűntek, ám időközben az eredeti filmforgalmazó, a Vestron csődbe ment, a jogok pár csavar után átvándoroltak a Disney-hez (illetve annak felnőtt részlegéhez, a Touchstone Picture-höz). A Disney pedig korántsem volt benne biztos, hogy egy ismeretlen színésznővel kell együtt dolgozniuk, így szép lassan új nevek szivárogtak be a képbe: Laura Dern, Demi Moore, Michelle Pfeiffer, Patricia Arquette, Diane Lane… csak hogy egypár alternatív példát említsünk a tömegből.
Olyan izgalmas belegondolni, hogy a szerep, ami gyakorlatilag annyira elválaszthatatlan lett Julia Robertstől, mint egy olcsó serpenyő a ráégett rántottától, és ami pillanatokon belül a világhír csúcsára repítette őt, akár lehetett volna egy teljesen más karakteré is, nem?
Amíg azonban a filmforgalmazó a főszereplőkérdéssel gatyázott, kiderült, hogy Julia elvállalt egy másik szerepet, így aztán a filmkészítők az online foglalások „épp hárman nézik, utolsó lehetősége, hogy lecsapjon e remek lehetőségre” hisztériájában mégiscsak leütötték Robertset. (Na, persze nem úgy.)
Ami pedig a férfi főszerepet illeti: hiába villódzott szinte az első pillanattól fogva Gere neve a producerek kívánságlistáján, a sármos színész nem volt teljesen biztos benne, hogy épp rá szabták a szerepet, így aztán megfuttatták Denzel Washingtont, Daniel Day-Lewist, Stinget, Al Pacinót és John Travoltát is többek között. Gere végül Roberts unszolására – aki az egyik tárgyalás közben egy post-itet csúsztatott oda neki, rajta a következő szöveggel: Légyszi, mondj igent – igent mondott.
A film sok vihart látott forgatókönyve a startmezőnél is még rendkívül képlékeny volt, egyszerűen nem tudták eldönteni, milyen stílusú filmet akarnak csinálni. Legyen könnyed, de ne túlságosan, vicces is, meg romantikus is… olyan bonyolult elvárásrendszerrel dolgoztak, hogy azt még a bíró okos lánya sem tudta volna teljesíteni. A rendező, Garry Marshall is folyamatosan átírogatta a forgatókönyvet, ráadásul egy csomó jelenetet rögtön három műfajban vettek fel: az egyikben komoran, a másikban viccesen kellett viselkedniük a színészeknek, a harmadikban pedig improvizálásra kérték őket. Ez utóbbi azért – utólag belátva – jó párszor bejött, hiszen többek között így született meg az egyik legmókásabb jelenet, ahol egy fél világ eshetett sírig tartó szerelembe Julia Roberts őszinte és sallangmentes nevetésével: az, ahol Edward rácsukja az ékszeresdobozt Vivian kezére, ami teljesen spontán jutott eszébe Gere-nek.
(Apropó: azt tudtad, hogy a nyaklánc valóban egy egész vagyont ért? Egészen pontosan 250 ezer dollárt, úgyhogy az ékszerbolt, ami kölcsönadta a stábnak, egy biztonsági őrt is csatolt mellé, aki folyamatosan felügyelte a fukszot.)
Ezek után el lehet képzelni, hogy a forgatás valójában egy roppant szórakoztató káosz volt.
Ebből a folyamatosan változó, többarcú katyvaszból csinált végül a vágó, Priscilla Nedd-Friendly egy olyan filmet, amitől nemcsak a nézőknek, de maguknak a színészeknek is leesett az álluk. „Ezen a forgatáson mi ott voltunk? Nem is emlékszem erre a jelenetre…” – mondogatták meglepődve.
Az eredmény pedig világsiker lett. A 14 milliós költségvetésű film 11 millió dollárt hozott az első héten, 12 milliót a másodikon, ez az elképesztő növekedés még jó darabig nem állt meg, összesen 400 millió dollárt hozva a konyhára. Mai szemmel nézve az emberben felmerül: vajon miért nem csináltak legalább egy folytatást? Az ok egyszerű: Richard Gere, Julia Roberts és Garry Marshall megesküdött, hogy a Micsoda nő! csak akkor nem marad egyke, ha mind a hárman benne vannak a buliban.
Bár 31 éve került a mozikba, még ma is szórakoztató és elandalító tündérmese, amelyet nézve talán még a hozzám hasonló kekecek is el tudják felejteni egy pillanatra, mennyire irreális egy olyan történet, ahol az elegáns szálloda igazgatója tanítja etikettre jószívű tündér keresztanyaként a prostituáltat, és ahol a dörzsölt üzletember a frissen akvirált nő hatására változtat üzleti stratégiáján, és ahol… de igazad van, nem kukacoskodom tovább. Hiszen ez a történet úgy, ahogy van, irtó romantikus.
Fiala Borcsa
Ha nem bírnál betelni a Micsoda nő!-nosztalgiázással, akkor olvasd el Csepelyi Adri írását a film főcímzenéjének kalandos történetéről ITT
vagy Szentesi Évi írását arról, hogy mit jelentett neki ez a tündérmese ITT!
