Reneszánsz emberek a vörös szőnyegen: az Oscar idei női sztárjai

–

Oscar és a nők

Ha elvégzünk egy kis felmérést az idei Oscar-felhozatalban, akkor még mindig szomorúan tapasztalhatjuk, hogy a 220 jelölt (producerek, rendezők, forgatókönyvírók, vágók, sminkesek, fodrászok stb.) között mindössze 69 a nő, ami nagyjából a jelöltek 31 százaléka. Ebből persze nem kell messzemenő következtetéseket levonni: nem bélyegezzük hímsovinisztának az Amerikai Filmművészeti és Filmtudományi Akadémiát, főleg hogy négy évvel ezelőtt Cheryl Boone Isaacs – az intézmény több mint 90 éves történetének harmadik női, és első afroamerikai elnöke – a sokszínűség mellett tört lándzsát.

Az akadémia határozottan fejlődőképes: mindössze 80 évig tartott, mire Kathryn Bigelow első nőként 2010-ben átvehette a legjobb rendezésért járó aranyszobrocskát, amit ráadásul volt férje, James Cameron elől happolt el A bombák földjén című háborús filmmel. Az igazsághoz persze hozzátartozik, hogy a legjobb rendező kategória korábbi 81 jelöltje között is voltak nők: Lina Wertmüller 1977-ben a Világszép Pasqualinóért, Jane Campion 1994-ben a Zongoraleckéért és Sofia Coppola 2004-ben az Elveszett jelentésért került az illusztris társaságba. 2009 óta viszont csupán egyszer tudta nő beverekedni magát a legjobb rendező jelöltjei közé: 2017-ben Greta Gerwig a Lady Bird című filmjével.

Tavalyig tehát egy kezünkön meg tudtuk számolni az Oscar-jelölt női rendezőket, és felfelé fordított hüvelykujjunkkal a díjazottak számát! Idén azonban minden tekintetben megtörni látszik a jég, és végre két női rendező is esélyes a legjobb címre: A nomádok földjéért díjat díjra halmozó Chloé Zhao, és az Ígéretes fiatal nőért az elsőfilmes Emerald Fennell.

A két rendezőfenomént a 93. Oscar-gálán akár többször is a színpadra szólíthatják a hétvégén: a legjobb rendező és film mellett Fennell az eredeti, míg Zhao az adaptált forgatókönyv kategóriájában esélyes; Zhao maga vágta a filmjét, amiért szintén jelölték, így ő négyszeres, Fennell pedig háromszoros Oscar-díj-várományos! Utóbbi meglehetősen gyakori – pont tavaly Bong Joon Ho nyert három Oscar-díjat az Élősködőkkel –, előbbi talán kevésbé, bár a közeljövőben aligha fogja bárki is felülmúlni az 1954-ben a hat jelöléséből négyet díjra váltó, és ezzel a legtöbb Oscar-díjat bezsebelő Walt Disney teljesítményét. 

De ki ez a két nő, aki – Oscar-díj ide vagy oda – már most zsebre vágta Hollywoodot?

(Nem is olyan) átlagos fruskák

A 39 éves Chloé Zhao Pekingben született egy egészségügyben dolgozó anya és Kína legnagyobb acélipari vállalatának vezető tisztviselőjeként nagy karriert befutó apa lányaként. Kiskamaszként a suliban nem igazán jeleskedett, helyette inkább mangákat rajzolt, fan fictiont írt, és falta a filmeket. Meghatározó filmélményének Wong Kar-Wai Édes2kettes című romantikus drámáját tekinti. Lázadt minden és mindenki ellen: a nők számára előre kikövezett kínai életút helyett (à la Mulan) jobban vonzotta a nyugati kultúra sokszínűsége. Tizenöt évesen, szinte nulla angolnyelv-tudással édesapja az Egyesült Királyságba, a Brighton College-ba küldte tanulni. Zhaónak azonban ez nem volt elég messze, a szíve az Egyesült Államokba húzta, és hamarosan a tengerentúlon találta magát, ahol politikatudományi diplomát szerzett.

Majd hirtelen elhatározásból beiratkozott a New York-i Egyetem filmgyártás szakára – és egy csapásra megtalálta a helyét az életben.

A 35 éves Emerald Fennell a legtöbbünk számára A korona című, nagy sikerű televíziós sorozatból lehet ismerős, a Károly herceg fejét elcsavaró Camilla Parker Bowles szerepében, aki Diána hercegné riválisa volt a walesi herceg szívében. A színésznő Londonban született egy ékszertervező apa és Louise Fennell írónő gyermekeként. Iskoláit a Marlborough Főiskolán, majd Oxfordban végezte, itt is fedezték fel egy egyetemi színdarabban. Előbb tévésorozatokban, majd olyan nagyjátékfilmek mellékszerepeiben tűnt föl, mint a Glenn Close-t férfinak öltöztető Albert Nobbs, a 2012-es Anna Karenina Keira Knightley-val vagy a dán transznemű úttörőről, Lili Elbe festőművészről szóló A dán lány.

Sikeres nők

Már Zhao bemutatkozó nagyjátékfilmje, a Songs My Brothers Taught Me is mérhetetlen empátiáról és a valódi emberi sorsok iránti érdeklődésről tanúskodik, amelyben hangsúlyos szerepet kap a környezet. A helyszín egy indián rezervátum, ahonnan a főszereplő fiatalember, Johnny egy jobb élet reményében elvágyódik, bár minden – elsősorban családi – körülmény röghöz köti. A filmet őszinte, nyílt és érzelmes naturalizmusa a filmfesztiválok, köztük a Sundance és a cannes-i kedvencévé tette. Zhao a forgatáson ismerte meg a cowboy Brady Jandreau-t, akinek életéből a következő filmjében, A rodeósban merített. A csaknem halálos kimenetelű fejsérülést elszenvedő Bradynek át kell értékelnie a múltját, amelynek romjain egy teljesen új életet kell felépítenie. Jandreau (akiről nekem mindig Josh Hartnett jut eszembe) önmagát alakítja a filmben.

A rodeóssal Zhao kivívta a helyét az amerikai filmipar függetlenjei közt, de a „Terrence Malick lánya” megtisztelő jelzőt még ki kellett érdemelnie A nomádok földjével.

Emerald Fennell örökölte édesanyja íráskészségét. Az önérzetes Emerald már hétévesen bejelentette a szüleinek, hogy gyilkosságokról szóló könyveket fog írni, és Amerikában fog élni. Nagyjából így is történt: a gyerekeknek szóló kísértettörténete 2013-ban látott napvilágot, a folytatását a következő évben Waterstones Gyermekkönyv-díjra jelölték, 2015-ben már felnőtteknek szóló horrorregénnyel jelentkezett. 2018 meghatározó év volt az életében: a feminista kémtörténet, a Megszállottak viadala televíziós sorozat második évadának vezető írójaként és producereként debütált, amiért Primetime Emmy-díjra is jelölték.

A koronában megkapta Kamilla szerepét, és egy megvilágosult pillanatában bevillant neki az Ígéretes fiatal nő kulcsjelenete, amelyből később felépítette a Golden Globe-ra és Oscarra jelölt filmjének elborultan zseniális sztoriját. És hogy kerek legyen az év, kiderült, hogy kisbabát vár.

Portrék a társadalom pereméről

„No, I’m not homeless” – kéri ki magának Fren karaktere A nomádok földjében. „I’m just… houseless.” Ez a magyarul csaknem visszaadhatatlan szójáték tökéletesen írja le annak a társadalom peremére szorult amerikai közösségnek a problémáját, amelynek tagjait a recesszió szó szerint földönfutókká tette: lakókocsikba kényszerülve vándorolnak oda, ahol épp valami alkalmi munka akad. Közéjük tartozik a középkorú Fren is, aki egyszerre próbál megbirkózni a feldolgozatlan gyászával, a nincstelenség tudatával és a mérhetetlen szabadságvágyával.

Az embert a körülötte felhalmozott tárgyak és az életébe bevont emberek határozzák meg, ezek adnak számára fogódzót. Amikor mindent elveszít, semmi más nem marad, csak az az élethelyzet, amibe belekerült. Nyakig. És az beskatulyázza. Nomádnak. Hajléktalannak.

Valami általánosító jelzőnek, ami megfosztja az egyéniségétől. Zhao dokudrámája ezeknek a hús-vér embereknek a megénekelt krónikája.

Zhao ennek a filmjének is úgy kezdett neki, mint a korábbiaknak: fordítva. Nem egy kész forgatókönyvből dolgozott, hanem előbb személyesen megismerte azt a környezetet, az életformát és az ott élő embereket, amiről és akikről forgatni akart. Az ő történeteikből, a portréjukból áll össze végül a forgatókönyv, amelyet az esetek többségében saját maguk játszanak el. A kamera előtt pedig megnyílnak: sokkal mélyebbről és sokkal többet merítenek, mint amire kitárulkozásuk előtt maguk is számítanak. Kivétel Fren karaktere, amely fiktív, már ha annak lehet nevezni a két Oscar-díjas színésznő, Francis McDormand életéből összeollózott pillanatokat, amelyekkel az író-rendező és a színésznő színesítette a kitalált figurát.

Jessica Bruder nomádok életét megörökítő könyve Zhaónak legfeljebb sorvezető.

A kisiklott emberi sorsok mögött nem kutatja az okokat, nem politizál, nem magyaráz bele dolgokat, hanem az egyetemes összefüggések megértésére törekszik.

A filmben elhangzik egy elcsépeltnek tűnő gondolat: mind csillagporból vagyunk. Zhao számára azonban ez egyfajta ars poetica: összekapcsol mindenkit egy olyan világban, amelyben folyamatosan emlékeztetnek minket arra, hogy mennyire különbözők vagyunk.

Ígéretes fiatal kismama a kamera mögött

Az ágyon fekvő részeg nő botladozó nyelvvel kérdezi az őt vetkőztető pasastól: „Mit csinálsz?” Amire persze nem érkezik válasz. Erre a nő felül, és immár józanul tárgyilagos hangon újra megkérdezi: „Mégis mit csinálsz?” Az Ígéretes fiatal nő ominózus kulcsjelenete (ez látható a film előzetesében is) volt az az alapötlet, amelyre Fennell felhúzta az egész sztoriját. Bizony, egy közhelyszámba menő filmes sémára, számos romantikus vígjátékban visszaköszönő elemre: a pasi addig itatja a csajt, amíg le nem fekszenek egymással, hogy aztán a nő másnap zúgó fejjel ébredjen rá, hogy kivel is bújt ágyba az éjszaka. Fennell szerint ez korántsem mókás. Kész horror!

Az Ígéretes fiatal nő egy meghökkentő műfaj- és stíluskavalkád, a színpompás cukormáz azonban csak a felszín: a bosszúfilm, a romantikus vígjáték, a lélektani dráma és a pszichothriller elemeit vegyíti rendkívül elegáns módon. 

Főhőse, Cassie látszólag azzal szórakozik, hogy részegnek tettetve magát hagyja, hogy felcsípjék, majd bosszút áll az őt kihasználó férfiakon. A „csak magának köszönheti” tipikus esete egyesek számára. De vajon egy magatehetetlen részeg nő miért kerül áldozati szerepbe, ellentétben, mondjuk, egy magatehetetlen részeg férfival? 

Nagyon egyszerű. Mert a részeg nő a férfiak fejében (tisztelet a kivételnek, persze) a lehetőségek tárgyává degradálódik. És ehhez még csak szexuális ragadozónak sem kell lenni.

Cassie körvonalazódó motivációjával fölsejlik az a trauma is, amely mélyen megsebezte. Egy bimbódzó kapcsolat talán gyógyírt jelenthetne számára, ám Fennell a függőség témakörével újabb réteget húz az Ígéretes fiatal nő dobostortájára. Carey Mulligan szenzációs a traumatizált Cassie szórakozott, már-már hűvösen visszafogott alakításában. Ha valami felemészt, az még nem jelenti azt, hogy nem nézhetsz rá derűvel. A humor, legyen az bármilyen fekete, gyógyító lehet. Fennell forgatókönyve pedig komoly témái ellenére is vicces és intelligens.

Emerald Fennell hét hónapos terhesen ült bele az Ígéretes fiatal nő rendezői székébe. Ezzel kapcsolatban csupán annyit mondott: „Nem volt olyan rossz. A nők sokkal nehezebb dolgokat is megtesznek hét hónapos terhesen, mint hogy levezényelnek egy forgatást.”

Csajok a csúcson

Fennell a szülés után három hónappal ismét a kamerák előtt állt: Kamillát játszotta el A korona negyedik évadában. Még az Ígéretes fiatal nő forgatása előtt Andrew Lloyd Webber színházi zeneszerző felkérte a Hamupipőke musicaljének megírására, amelyet idén májusban mutatnak be.

Chloé Zhao nem távolodik el szeretett Amerikájától: az Amazon felkérésére hamarosan westernfilmet forgat az első fekete rendőrbíró, Bass Reeves életéről. Az író-rendezőnek azonban nem ártana rendeznie a Kínával való rendhagyó kapcsolatát: hazája Zhao félreérthető sajtónyilatkozatai miatt bojkottálja a filmjeit. Ez különösen a következő projektjénél üthet vissza, mivel Kína a Marvel-filmek egyik legnagyobb piacának számít.

Igen, mindkét író-rendezőt megkísértette a képregény-adaptációk világa.

Zhao már első Marvel-produkciója, az előreláthatóan novemberben bemutatandó Örökkévalók utómunkálatain dolgozik. Vajon az elsőfilmes LMBTQ-képregény-karakter és indiai Marvel-szuperhős felvonultatásán kívül milyen új megközelítéssel tud még elkápráztatni minket a jeles rendező? Fennellt pedig a konkurens DC kérte föl forgatókönyvírásra, hogy a Wonder Woman után egy újabb feminin karakterrel, a mágikus erejű Zantannával gazdagítsa a képregény-adaptációk sorát.

De előtte még április végén vár rájuk az Oscar-gála, amelynek, bármilyen eredménnyel záruljon, ők csak nyertesei lehetnek. Hollywood, és vele együtt az egész világ ünnepli majd őket. Rendezőként, forgatókönyvíróként, producerként és Zhaót vágóként. Az első ázsiai nőt, aki elnyerte az Amerikai Rendezők Céhének díját, és az első brit nőt, akit a legjobb rendező kategóriában Oscarra jelöltek. De tudjátok, én mit látok? Reneszánsz embereket a vörös szőnyegen.

Bányász Attila

Forrás: ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT