–

Kurucz Adrienn/WMN: Interjúnknak, ha nem is apropója, de érdekes háttérinformációja, hogy éppen száz éve szerzett, szerezhetett mérnöki diplomát Magyarországon elsőként egy nő, addig ez a pálya csak a férfiak előtt állt nyitva. Első idehaza diplomázott nőtársunkat pedig úgy hívták: Pécsi Eszter, és ragyogó nemzetközileg is számon tartott pályát futott be a későbbiekben. Eltelt száz év, és most itt ül velem a PTE Műszaki és Informatikai karának dékánja: Medvegy Gabriella professzor, aki bizonyos szempontból szintén úttörő, hisz karának első női vezetője, ami azért kommentár nélkül is elég beszédes adat. Hogy alakul most önöknél a lányok-fiúk aránya a hallgatók között? Látszik valamiféle kiegyenlítődés a nemek közt?

Medvegy Gabriella: A karunk 2500 hallgatójának körülbelül egyötöde lány. Többféle tudományterület képviselteti magát nálunk a klasszikus mérnök diszciplínáktól az építészeten át az IT-ig, és eltérek a számok, ha egyenként is belenézünk. Az építész szakainkon mondhatni, eléri az 50 százalékot a lányok aránya, de például a környezetmérnököknél ennél még magasabb, míg a gépész-villamos szakainkon nagyon kevés a lány, évfolyamonként néhányan vannak. Azt azért látjuk, hogy az elmúlt egy-két évtizedben történt változás az arányokban; saját pályám kezdetén az évfolyamunk még 30-70 arányú lehetett a fiúk javára.

K. A./WMN: Olvastam egy Eurostat-adatot, miszerint Magyarországon a tudósok-mérnökök közt a férfiak-nők aránya 75-25 százalék, míg az EU-ban ez átlagosan 59-41. Mi lehet az oka annak, hogy nálunk még mindig kevesebb lány dönt pályaválasztáskor a reáltudományok mellett? Annak ellenére, hogy gimnáziumban nem rosszabbak az eredményeik ezen a területen a fiúkénál. 

M. G.: Társadalmi-kulturális, neveltetésbéli okai vannak ennek. Egy egyszerű példával: míg egy kislány automatikusan babát kap ajándékba a rokonságtól, egy kisfiú markolót. Talán ezzel is összefügg, hogy csak nagyon kevés kislány álmodozik arról, hogy majd felnőttként gépészmérnök lesz, és efféle gépeket tervez. A karunkon most húsz százalék a nemzetközi hallgatók aránya, ők jellemzően Európán kívüli országokból jönnek, Közel-Keletről, Távol-Keletről, Dél-Amerikából, köztük még kevesebb arányaiban a lány, mint nálunk, ha Nyugat-Európa populációját nézzük, ott pedig több.

Az IT-területen látok dinamikusabb fejlődést ezen a téren, legalábbis nálunk ezen a szakon nőtt leginkább a lányok száma. Hogy később ki lesz hightech-programozó, csúcs hardver-szoftver fejlesztő, a fiú vagy a lány hallgatónk, az más kérdés, vezető pozíciókban kevés nő van a piacon, ezt látjuk. Ez igaz a műszaki-mérnöki szakmákra is. A diplomaszerzés egy dolog, az életpálya alakulása egy másik. Van még teendőnk, az biztos.

K. A./WMN: Ha jól értem, a karrier alakulása szempontjából még ma sem azonos feltételekkel indulnak a nők ezeken a pályákon?

M. G.: Az induláskor még lehetnek egyformák a feltételek, de később valóban eltérni látszik. Mondom ezt úgy, hogy engem hátrány, ki merem jelenteni, soha nem ért a pályán – abból fakadóan –, hogy nő vagyok. Az tény, hogy hagyományosan nálunk, és a világon mindenhol egyébként, a család kikerekedése inkább a nők karrierjét szokta érinteni. Amiről kevesebbet hallunk, az a férfi-női bérek közti különbség. Az Európa Unió monitorozza az úgynevezett „gender pay gap” mértékét, ami azt jelenti, hogy az azonos területen dolgozó nők és férfiak fizetése között milyen eltérések vannak. Akad olyan uniós ország, ahol ez a szám 20 százalék fölötti – utóbbiak javára –, ami számomra döbbenetes. Magyarországon szerencsére ez a különbség közel sem ilyen markáns, de a 14 százalékos hátrány azért érezhető.

K. A./WMN: Nézzük az ön pályáját, indulását! Úgy tudom, kiskunsági lány volt, onnan ment a pécsi egyetemre. Amikor a műszaki pályát választotta, támogatták a döntésében a szülei?

M. G.: Igen, apukám mezőgazdasági gépészmérnök. Édesanyám óvónő, úgyhogy ott volt előttem egy másik típusú minta is. Négyen vagyunk testvérek egyébként, három lány és egy fiú. Úgy alakult, hogy az egyik húgom mérnök lett, mint én, a másik óvónő, a fivérünk pedig grafikus. De szó sincs arról, hogy klisék mentén neveltek minket, soha nem mondták, hogy ilyen vagy olyan szakmát válasz, vagy ez és ez való inkább egy lánynak, teljesen ránk bízták, mit választunk. Köszönhetően az iskolának, a családi környezetnek, megkaptam minden lehetőséget a fejlődésre, és mert minden érdekelt, mentem, ahova csak lehetett, az irodalomfakultációtól a matematikaversenyeken át a rajzszakkörig, úgyhogy nem volt könnyű döntés a pályaválasztás. Az utolsó pillanatokban találtam rá az építészetre.

Az járt a fejemben, amit ma is szoktam mondani pályaválasztás előtt állóknak, hogy a műszaki-mérnöki terület jó arra, hogy további kapukat nyisson ki. Egy interdiszciplin-terület, remek alapozás.

K. A./WMN: Nyilván nem én vagyok az első, aki megjegyzi, megdöbbentem, amikor találkoztunk. Ma, Magyarországon ugyanis sajnos nem megszokott jelenség a jellemzően patriarchális, szigorúan szervezett egyetemi hierarchiában egy dékán, aki történetesen nő, ráadásul csinos és fiatal. Őszintén: jelentett ez a triász bármiféle hátrányt a pályáján?

M. G.: Nem, rengeteg támogatást kaptam a kollégáktól, a tanáraimtól, a feletteseimtől. Nem csak a munkán, a sikeren is osztoztunk. Nekem az egyetem mindig elsősorban fantasztikus alkotóműhely volt. Egy műhely, ahol egyébként oktatás is folyik. Az ötödik nő vagyok az egyetem történetében felső vezetői beosztásban, igaz, a karunkon valóban az első. Tíz kar van az egyetemen, tíz dékán, csak én vagyok nő, valóban van a helyzetnek néha egyfajta – hogy is fogalmazzak… humora. Nem szeretem, amikor a korábbi berögződések miatt automatikusan címzett „Dékán Úr” megszólítású e-mailt kapok. Viszont nem szoktam csapkodni az asztalt, ha a mellettem ülő professzort professzor urazzák, engem meg „gabiznak”. Szeretek nő lenni, és megpróbálok előnyt kovácsolni abból, hogy nőnek születtem, például úgy, hogy tisztában vagyok vele, más lesz az egyetem képe általam, és én a kép részének tekintem magamat.

K. A./WMN: Példa lehet a fiatal lányoknak a sorsa: lám, ez választásra nagyon is érdemes pálya – és még szép tudományos-egyetemi karriert is be lehet futni rajta. Mennyire tekinti missziójának azt, hogy kedvet csináljon a nőknek a műszaki-tudósi pályához?

M. G.: Őszintén ambícióm ez! Támogatni minden fiatalt, akinek lenne kedve műszaki pályára lépni, ám esetleg nincs elég önbizalma hozzá. Azt mi is tudjuk, hogy a munkaerőpiacról sok műszaki szakember hiányzik, ami elsősorban a demográfiának a kérdése: fogynak a fiatalok. Ugyanakkor, ha a lányokat a műszaki területek felé orientáljuk, az jót tehet a statisztikának is, és persze a lányoknak is.

K. A./WMN: Önben volt valaha önbizalomhiány a pályája során?  

M. G.: Talán egyszer. A második nap lehetett az egyetemen, és elérkezett az első mechanika előadás… (nevet.)  

K. A./WNM: Mi a helyzet a műszaki pálya presztízsével ma? Emlékszem, amikor 25 éve az én korosztályom felvételizett, nagyon menő volt a Műszaki Egyetemre, különösen az építészkarra menni.

M. G.:

Nagyon komoly presztízse van ma is. Őrült nagy lehetőséget jelent annak, akinek valamelyik diszciplína a szenvedélyévé válik. Az elhivatott, innovációképes szakemberekre óriási a kereslet. A világ változásainak egyre inkább feltétele a technológiai háttér, a digitalizáció, az IT. Egyre értékesebb a műszaki tudás. Azt látjuk az egyetemen belülről is, hogy kinyílt a világ számunkra.

A mesterséges intelligencia használata minden tudományterületen alapvetővé vált. Mondok egy példát: szeptemberben jövünk ki egy új képzéssel, a Biomedical Engineering, azaz egészségmérnöki mesterszakkal, ami abszolút mai ötvözete a műszaki és egészségtudományos világnak. Az orvostudomány új szintjét jelentik a sebészrobotok. A mi oldalunkról adják majd hozzá az orvosok tudásához az informatikai vagy mérnöki hátteret a kollégák. Érteniük kell egymás munkáját kölcsönösen, hisz a robotokat kezelni is kell majd, és tervezni sem lehet orvostudományi ismeretek nélkül, így a különböző karok összefogásával tud megvalósulni az oktatás. Hallatlanul izgalmas interdiszciplináris képzésről van szó. A jövő az ilyen specializációké. Keressük az olyan témákat is folyamatosan, amelyek össze tudnak köti gépészt és informatikust, informatikust és villamosmérnököt, de az építés digitalizációjának lehetőségét is látjuk. Nem állnak meg a diszciplínák a saját lábukon többé, minél több ponton össze kell kötni őket, ez az egyetem feladata. Ez egy belső progresszió, de a mai világot tükrözi. Az ipari innováció írja a tanrendet, rugalmasnak és naprakésznek kell lenni. Olyan gyors a fejlődés, hogy a piac nem tudja kivárni, amíg a felsőoktatás reagál a változásra, az igényekre, és szakembereket képez hat-hét év alatt ennek tükrében. A tananyagnak kell folyamatosan és maximálisan flexibilisnek, alkalmazkodóképesnek lennie. Ez elvárás egy modern kori egyetemmel szemben. (A PTE MIK missziójáról, képzéseiről további tartalmakat ITT találsz!)

K. A./WMN: Úgy emlékszem, egy felmérésben olvastam, hogy a legmagasabb kezdőfizetésre a mérnökhallgatók számítanak. Tehát tisztában is vannak azzal, mennyire felértékelődött az, amit tudnak.

M.- G.: Ez így van. Az IT az élen ezen a téren, de a többi műszaki területen tanulók is biztos megélhetésre számíthatnak. Adalék ehhez, hogy kapukat nyit ki számukra a végzettségük, ahogy már említettem. Mindig azt szoktam mondani a pályaorientációs napokon is a diákoknak, hogy ha bizonytalanok érettségi után, olyan szakot válasszanak, amelyről tovább lehet lépni bármerre. Kell egy bázis, hogy amikor már világosabban látják, mivel szeretnének foglalkozni, akkor csak az irányt kelljen valamelyest módosítani, ne elölről kezdeni a tanulmányokat. A műszaki végzettség ilyen bázis. Lehet rá építeni, a határ pedig ma a csillagos ég. 

Kurucz Adrienn