–

Szeretek pszichológiával-pszichiátriával kapcsolatos könyveket, dolgozatokat, cikkeket olvasni, és nagyon érdekelnek a ritka kórképek, különös mentális állapotok, illetve betegségek. Válogattam most nektek az olvasmányaimból tíz extrém példát, ám mielőtt elkezdenétek olvasni a listát, fontosnak tartom leszögezni, hogy még véletlenül sem áll szándékomban senki szenvedését relativizálni, megkérdőjelezni, esetleg gúnyt űzni belőle. Épp ellenkezőleg:

hiszem, hogy emberi létünk egyik legfontosabb tanulsága az, hogy figyelembe vesszük a mások miénktől eltérő valóságérzékelését, és megpróbálunk enyhíteni a kínjain, ha vannak.

(Ha viszont köszöni, jól van, akkor nem próbáljuk meg mindenáron „meggyógyítani”, csak mert más, mint mi, hanem békén hagyjuk.)

1. Minden szentnek maga felé hajlik…: a Fregoli-szindróma

Amikor évekkel ezelőtt elindítottam a blogomat, a Madame Fregolit, sejtelmem sem volt róla, hogy egy pszichiátriai kórképet is takar a Fregoli szó. (Én azért választottam ezt a nevet, mert újságíróként rendszeresen „teregetek”, nemkülönben anyaként, és az ötletek leggyakrabban e tevékenység közben születtek-születnek – a lassú, monoton rakosgatás közben ugyanis van időm töprengeni, álmodozni.) No, de azóta megtudtam, hogy a lélek doktorai is használják a fogalmat, olyan emberekre, akiknek az a kényszerképzetük, hogy valaki a környezetükben nem az, akinek mondja magát, tehát imposztor, csak tetteti a szeretetet például. Végül is éreztem már én is így…

2. Füvet legel és tehenet utánoz: azaz boantróf

A Bibliában, Dániel könyvében olvasható, hogy a nagy Nabukodonozor király (alias II. Nabú-kudurri-uszur vagy Nabukkó), aki az i. e. VI. században uralkodott az Újbabiloni Birodalomban, szerette utánozni a teheneket, négykézláb vezettette magát az embereivel, és füvet legelt a pusztán. Neve is van ennek a különös hóbortnak (vagy személyiségzavarnak, nézőpont kérdése): boantrófiának hívják. Akiket érint, tehénnek hiszik magukat, ezért úgy is viselkednek. Eric Berne pszichiáter szerint az efféle képzeteknek (hogy valaki valamilyen állattal azonosul) a lélekben archaikus gyökerei vannak, és rokon a totemizmussal, amely azt feltételezi, hogy az ember mély spirituális kapcsolatban áll egy állattal vagy egy növénnyel. A totemeket a törzsi társadalmakban mély tisztelet övezi, és mint őseikre tekintenek rájuk az emberek. Így már nem is annyira fura a boantrófia, ugye?

3. A legyet is röptében, avagy a Klüver–Bucy-szindróma

Emberekben ez a ritka kórkép születési rendellenesség vagy az amygdalát (érzelemközpont) is érintő lobotómia (halántéklebeny-eltávolítás) hatására alakul ki. A szindróma fő tünete a hiperszexualitás. Ezen ne erős libidót érts, hanem olyan szexuális megnyilvánulásokat, amelyeket nem tudnak kontroll alatt tartani, és amelyek nehezen tolerálhatók mások számára (állandó nemiszerv-tapogatás, különféle tárgyakhoz vonzódás, azok rögeszmés megérintése, megnyalása stb.).

Az ebben a betegségben szenvedőknek sokszor memóriazavaraik is vannak, és az étvágyuk is féktelen. Érzelmi téren ugyanakkor meglehetősen passzívak, és nem félnek semmitől.

4. Ép testben szenvedő lélek: az apotemnofília

Akik ebben a testképzavarban szenvednek, kényszert éreznek az öncsonkításra. Úgy érzik, siketen, vakon, esetleg valamelyik végtagjuk nélkül lennének egészek. Pontosan tudják, hogy mások szemében ez milyen bizarr vágy, ezért titkolóznak, vagy eljátsszák azt a fogyatékosságot, ami a valóságban nem jellemzőjük. Az orvostudomány meggyógyítani nem tudja őket, és komoly etikai vita van a szakemberek között, hogy szóba jöhet-e mint kezelési mód a csonkolás, vagy csakis a lelki és gyógyszeres terápia legyen engedélyezhető.

5. Szó szerint emészteni önmagunkat: az autofágia

A kifejezés ismerős lehet az élettanból: a sejtes önemésztést jelenti, amely nélkül nem lehetséges a létezés, ugyanis leegyszerűsítve a szervezet így takarítja ki magából az elöregedett, sérült alkotórészeket. Ugyanakkor létezik egy lélektani jelentése is a szónak, takar egy kényszertevékenységet. Megint csak egyfajta többé-kevésbé szimbolikus önpusztításról van szó. Gyakoribb, mint első pillanatban gondolnánk, ugyanis a kitépett haj, és a lerágott körömdarab, körömágy lenyelése is idetartozik, vagy a szánk széléről csipkedett bőrdarabkáké.

A vérző sebek lenyalogatása is autofágiás aktus. Extrém esetekben azonban bizonyos betegek azzal csökkentik a szorongást, feszültséget, hogy harapással súlyosabb sérüléseket okoznak maguknak.

6. A féltékenység betege: az Othello-szindróma

A betegesen féltékeny emberek kapcsán szokás ezt a kórképet emlegetni. Habár nagyon nehéz megmondani, pontosan mikortól csúszik át egy tulajdonság személyiségzavarba, mindenesetre laikus megközelítésből is leszögezhető, hogy nem könnyű elviselni azokat az irányításmániásokat, akik a társukat állandóan ellenőrzik, figyelik a mobiltelefonjukat, az e-mailjeiket és a bankszámlájukat, hogy nincs-e megcsalásra, hazugságra utaló jel, és minden erővel azon vannak, hogy elszigeteljék szerelmük tárgyát (illetve a tulajdonuknak tekintett embert) a külvilágtól. És ami az ő szempontjukból pszichés zavar, azt a másik fél állandó bántalmazásnak, lelki terrornak éli meg.

7. Nem burleszk! Idegenkéz-szindróma

Kicsit olyan egyik-másik tünete, mintha egy Chaplin-filmet néznél, csak éppen kicsit sem vicces, ugyanis egy neurológiai betegségről van szó. A kéz, ritkábban a láb „önállósodik”, a beteg nem tudja irányítani, sokszor úgy érzi, mintha nem is hozzá tartozna. Nagyon rejtélyes kór, 1909-ben azonosították, és azóta nem több mint negyven-ötven rögzített esetet diagnosztizáltak az orvosok a világon. Igaz, sok esetben valamely más betegség tünetének tartják, például Parkinson-kórként címkézik.

Extrém esetekben az „elszabadult” kéz fojtogatja gazdáját, esetleg állandóan maszturbál, de gyakoribb, hogy az érintettek akaratlanul nyúlnak valamiért, megragadnak tárgyakat, tépik a ruhájukat, vagy egyik végtagjuk akadályozza a másik végtagot.

8. Nem ettem meszet! Ja, de…: a pica

Emlékeztek a Száz év magány hősnőjére, Rebecára, aki tizenegy éves, és földet szeret enni? A jelenségnek neve is van a lélektanban: az, hogy pica. Akik ebben az étkezési zavarban szenvednek, olyan dolgokat kívánnak, amelyek nem ételféleségek. Meszet a falból, porcicát, fémreszeléket, krétát, fogkrémet, szappant, vécépapírt, tollat, üveget… A gyerek esetében gyakori az ilyen késztetés, de sokszor kialakul felnőttekben is. Mivel szégyellik a viselkedésüket, csak kevesen mernek szaksegítséget kérni, pedig szenvedélyük veszélyes lehet, megsérülhet a bélrendszerük például vagy megmérgezhetik magukat.

9. Az élet zombiként: a Cotard-szindróma

Ez az egyik legritkább mentális betegség, de létezik. A Cotard-, más néven élőhalott-szindrómában szenvedők azt hiszik, hogy már nem élnek, csak itt ragadtak a földön. Emiatt szoronganak, depressziósak, zavarodottak. Gyakran azt érzik, hogy a testük rohad, az étel, amit esznek, undorító. Ezért nagy hajlamuk van az öngyilkosságra.

10. Nincs szomszédság Kolhaas-szindróma nélkül

No, és akkor még egy irodalmi vonatkozású „téboly”, amely perlekedési rögeszmét jelent. Nevét Kohlhaas Mihályról, Heinrich von Kleist lócsiszár hőséről kapta, aki egyre kriminálisabb eszközökkel harcolt az igazáért. (A kisregény aztán több alkotót is megihletett, született belőle film, dráma, opera.) A Kohlhaas-szindróma lényege az, hogy valaki hétköznapi szituációkban megszállottan ragaszkodik a saját álláspontjához, annak mindenáron érvényt akar szerezni, és erős igazságérzete mellett dominál benne a bosszúvágy és a megalázottság, kisemmizettség tudata. Ha szeretnétek közelebbről tanulmányozni ezt a kórt (ami nem is biztos, hogy betegség), csak el kell menni egy lakógyűlésre.

Voilà!

Kurucz Adrienn

Források: Tényi Tamás: Ritka pszichiátriai tünetek és szindrómák. Animula Kiadó, Budapest, 2009; és ITT, ITT, ITT, ITT, ITT, ITT és ITT

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images