–

Felelősség, kényszergyógykezelés

Először is, senki nem mondja, hogy azoknál a személyeknél, akik gyilkosságot követnek el, ne állna fenn valamilyen pszichés nehézség vagy lelkiegyensúly-vesztés. Látni fogjuk ugyanakkor, hogy ezek az állapotok gyakran a) klinikai értelemben nem tekinthetők súlyos mentális zavarnak (ettől még maga a tett súlyos és rettenetes!); b) általában nem önmagukban vezetnek bűncselekményhez, hanem több más rizikótényező együttes jelenléte mellett. 

Azt is fontos rögtön az elején hangsúlyozni, hogy

lehet bárkinek bármilyen betegsége, viselkedészavara, nehéz élethelyzete, vagy traumákkal teli gyerekkora, ez nem ad számára felmentést: ettől még felelős a tettéért. Enyhítő körülmény lehet viszont, ha valaki nem beszámítható.

Ennek megállapítása igazságügyi elmeorvos-szakértők bevonásával történik, akiknek a szakvéleménye alapján a bíróság elrendelheti a vádlott kényszergyógykezelésbe vételét. Ez határozatlan időre szól, a kezelés átlagosan 4-5 évig tart, és félévente vizsgálják felül a szükségességét – olvasható a Büntetés-végrehajtás honlapján.   

A túláltalánosítás veszélyei

Mielőtt rátérünk a legfontosabb kutatásokra, statisztikákra, röviden vegyük sorra, miért káros, ha a valóságosnál szorosabb, mondhatni egy az egyben kapcsolatot feltételezünk a súlyos mentális zavarok és az erőszakos bűncselekmények között. 

  • Ha azt gondoljuk, hogy minden egyes, súlyos pszichiátriai diagnózissal (például skizofréniával) élő ember közveszélyes, az rendkívül stigmatizáló. Ez a hiedelem hozzájárulhat ahhoz, hogy ezeket az embereket elzárják, kirekesszék, üldözzék, listázzák stb.

  • Ez azért is baj, mert tovább fokozza az érintettek elszigetelődését. Előfordulhat, hogy egyáltalán nem kapnak munkát, kétségbeejtő anyagi helyzetbe kerülnek, vagy a megbélyegzéstől tartva nem mernek segítséget kérni. 

  • A munkanélküliség, a szegénység, az elutasítottság érzése, az ellátatlanság viszont mind olyan tényezők, amelyek fokozhatják a tünetek súlyosságát, így növelhetik annak esélyét, hogy az illető valóban veszélyessé válik. De vegyük észre: ennek a veszélynek nem a betegség önmagában az oka, pláne nem a kiindulási állapotában. A tünetek felerősödéséhez nagyban hozzájárulnak azok a járulékos problémák, amelyek javarészt az ellenséges társadalmi környezet hatására jöttek létre.

  • Ha egy bűncselekmény okait elintézzük annyival, hogy az illető „biztos megőrült”, akkor más, elsőre nem annyira szembeszökő tényezők rejtve maradhatnak előttünk. Ha azonban nem fordítunk kellő figyelmet a szociokulturális faktorokra (például az Egyesült Államokban a fegyvertartási szabályokra) és a rendszerszintű hibákra, akkor nem leszünk képesek olyan prevenciós megoldásokat kidolgozni, amelyek eléggé hatékonyak. 

Mit mondanak a számok?

Az Amerikai Pszichológiai Társaság 2021-ben megjelent cikkében foglalkozik a mentális zavarok és az erőszak összefüggéseivel. Bemutatnak egy, az amerikai populációra nézve reprezentatív, közel 35 ezer fő részvételével készített vizsgálatot, amelyben Richard van Dorn és munkatársai azt találták, hogy a súlyos mentális betegséggel küszködők – idesorolták a major depressziót, a bipoláris zavart, a skizofréniat és a skizoaffektív zavart – valamivel nagyobb valószínűséggel követnek el erőszakos cselekedeteket.

Egész pontosan 2,9 százalékuk vitt véghez ilyen tetteket a kutatás kezdete utáni 4 évben. Ez azt is jelenti, hogy túlnyomó többségük, 97,1 százalékuk nem volt erőszakos.

Összehasonlításképpen: 0,8 százalék volt az elkövetők aránya azok körében, akiknek sem súlyos mentális zavaruk, sem szerhasználati problémájuk nem volt. Utóbbi két nehézség együttes jelenléte viszont nagy veszélyt jelentett: az elkövetők aránya 10 százalékra ugrott azok körében, akik súlyos mentális zavaruk mellett ittak, vagy drogoztak.  

Ahol mindenki mindent jobban tud: ezért nem lehetsz soha elég jó az interneten

WMN Life – 2022. június 2. – CSA

Idegeneket ritkán ér támadás

Az Amerikai Pszichiátriai Társaság 2016-ban hosszú könyvfejezetben foglalta össze a témával kapcsolatban eddig felhalmozott tudást. Ebben többek között azt írják, hogy a kutatások szerint a skizofrén emberek valamivel (de nem sokkal) gyakrabban követnek el gyilkosságokat, mint az általános népesség tagjai. Ugyanakkor a megnövekedett kockázat ellenére is annak az esélye, hogy valakit megöl egy skizofrén, vagy éppen pszichotikus állapotban lévő idegen, rendkívül alacsony. 

Egy 2011-ben megjelent tanulmányt idéznek, amelynek szerzői kiszámították, hogy 14,3 millió lakosra jut évente egy olyan gyilkosság, amit pszichotikus, illetve skizofrén, az áldozat számára idegen személy követ el. Amikor ezt felszorozták az Egyesült Államok 320 milliós népességének megfelelően, azt kapták, hogy évente nagyjából 23 embert ölhet meg ilyen elmeállapotú, nem az ismeretségi körébe tartozó gyilkos. Ezzel szemben Amerikában évente 330 ember hal meg amiatt, mert belecsapott a villám.

Körülbelül 14-szer nagyobb tehát a valószínűsége annak, hogy valaki villámcsapástól hal meg, mint attól, hogy megölje egy, „az utcán késsel vagy pisztollyal rohangáló őrült”, ahogy a sztereotípia tartja.  

Veszélyes, de kevésbé „látványos” zavarok

A MacArthur Violence Risk Assessment Study az egyik legprecízebb és legszélesebb körben idézett kutatás a témában. A Virginia Egyetem munkatársai végzik, akik többek között arra voltak kíváncsiak, mely tényezők jelzik előre, hogy ki követ el erőszakos cselekedeteket a pszichiátriai osztályról való elbocsátása utáni 20 hétben. Azt az eredményt kapták, hogy két faktor játszott ebben kiugróan fontos szerepet: 

  • az úgynevezett parancshallucinációk megléte, tehát amikor egy pszichotikus hang utasítja a személyt, hogy ártson másoknak;

  • és a pszichopátia, amely egy empátiahiánnyal, gátlástalansággal, túlzott kockázatvállalással, mások kizsákmányolásával jellemezhető kórkép (korábban részletesen írtam róla ITT). A pszichopátia egyik sajátossága, hogy a társadalom széles rétegeiben megtalálható, a legszegényebbektől kezdve a legnagyobb pénzembereken át a hataloméhes politikusokig.

Sokan közülük diagnosztizálatlanok maradnak, és nem is feltétlenül félünk tőlük, pedig kellene. Ráadásul általában a manipuláció nagymesterei, rendkívül sármosak, elbűvölők és bájosak tudnak lenni, ha az érdekük úgy kívánja. Könnyen az ujjuk köré tudnak csavarni másokat. 

Érdemes tehát kiemelni, hogy a mentális zavarok sokfélék, és több olyan diagnózis van, amely nem igazán mutat kapcsolatot az erőszakos viselkedéssel (idesorolhatók a visszahúzódással, anhedóniával, passzivitással járó állapotok). Más a helyzet például, amikor valakinek paranoid gondolatai vannak, és azt képzeli, hogy üldözik, bántani akarják, csipet akarnak ültetni a fejébe, vagy lézersugarakkal célozzák meg. Ekkor dühössé, ingerlékennyé válhat, elsősorban azért, mert védekezni akar. Egy másik példa, amikor valaki mániás szakaszban van. Ilyenkor a felfokozott energiaállapot, pláne drogokkal megspékelve, agresszióba csaphat át. Erre van valamennyi esély. 

Ugyanakkor sok elkövető pszichopata, vagy klinikai szinten narcisztikus (korábban írtam róla ITT). Ők az empátiahiányból, a feljogosítottságérzésből adódóan különösen veszélyesek lehetnek, gyakran mégsem illeszkednek az „őrült elkövetőről” alkotott sztereotip képünkhöz. Sőt, van, hogy vígan élik világukat, magas pozíciókat töltenek be, a közösségük megbecsült tagjai, míg azok, akiken átgázoltak, akiket bántalmaztak, a pszichiátrián kötnek ki, diagnózisokat kapnak, és őket kezeljük fenntartásokkal. Azzal együtt is létezik egy ilyen tendencia, hogy jól tudom: a legtöbb elkövető korábban, főleg gyerekkorában maga is áldozat volt.  

Elmentünk a falig. És most az a kérdés: jöjjön a gyógyszer, vagy sem? – Egy SNI-s gyerek anyukájának gondolatai

WMN Life – 2022. június 2. – WMN

Léteznek erősebb tényezők

A már említett MacArthur Study egyik legmegdöbbentőbb eredményét akkor fedezték fel, amikor összehasonlították az erőszakos cselekmények előfordulását a pszichiátriai osztályról elbocsátott, nem szerfüggő személyek, valamint azok körében, akik velük azonos környéken laktak. Kiderült, hogy ez a két érték közel azonos, más szóval:

ha a kerület szegény, nem biztonságos, és gyakori benne a bűnözés, az erőszak egyformán valószínű kimenetel függetlenül attól, hogy valakinek van-e mentális betegsége, vagy nincs.

A szerzők hangsúlyozzák, hogy azok a tényezők, amelyek a pszichiátriai zavarokkal élő emberek esetében javarészt kiváltják az erőszakot, azonosak lehetnek azokkal a tényezőkkel, amelyek a tágabb populáció esetén teszik ugyanezt. 

Ennek a kérdésnek ment utána Eric Elbogen és csapata is. Sorra vették, mi minden késztetheti erőszakra a súlyos mentális zavarral élő embereket. Három tartományt különböztettek meg:

  • a belső tényezők közé tartozott például a düh, az elutasítottság, vagy az észlelt fenyegetettség érzése;

  • a helyzeti tényezők közé a válás, a különélés, a munkanélküliség, vagy az anyagi problémák; 

  • valamint tekintetbe vették az alkohol- és drogproblémákat, amelyek a gátlások oldásával, az önkontrollfunkciók drasztikus csökkenésével járulhatnak hozzá az agresszív viselkedéshez. 

Amikor a kutatók ezeket a tényezőket statisztikai módszerekkel számításba vették, az erőszak és a mentális betegségek közti kapcsolat azonnal meggyengült. Sőt, a súlyos mentális zavarban szenvedők még kisebb valószínűséggel is követtek el ilyen tetteket, mint azok, akiknek nem volt súlyos zavaruk. 

  

Más kérdés, hogy az életben kevésbé érvényesül az ilyen típusú matematika: a mentális zavarok pontosan a fenti problémákkal fonódnak össze, amiben a társadalomnak, az emberek hozzáállásának, az információhiánynak és a káros sztereotípiáknak egyaránt szerepük van. Ezt az ördögi kört csak a tudatosság fokozásával tudjuk megtörni, mindannyiunk nagyobb biztonsága érdekében. 

Milanovich Domi

Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images / KatarzynaBialasiewicz