Sokan vannak, akik magabiztosan lepszichopatáznak, leborderezline-oznak nehezen kezelhető, mások számára megmagyarázhatatlanul reagáló kollégákat, ismerősöket. Párkapcsolati krízis esetén nagyon sokan így címkézik fel a (volt) társukat. Amikor végképp elfogy a racionális magyarázat a fura reakciókra, érzelmi hullámzásokra, zavaros kapcsolati kudarcokra, akkor előkerülhet a lesajnáló megjegyzés: szegény, biztosan személyiségzavaros...

Gyakori kérdés a rendelőben: akkor, ugye a párom, főnököm, testvérem, anyám, apám és még sorolhatnám, ki mindenkim személyiségzavaros?

Öndiagnózis

Nagyon ritkán fordul csak elő az öndiagnózis: „Tessék mondani, akkor én személyiségzavaros vagyok?" Hogy ennek mi az oka? A zavar olyan természetű, hogy leginkább a környezet szenved, de az nagyon. A személyiségzavarosnak nincs rálátása a problémára, mert mindig akad egy remek válasza döntéseire, tetteire, aktuális őrületeire…

Ez egy állapot

A személyiségzavar nem betegség, inkább egy állapot, amely sokszor a fiatal felnőttkortól élethosszig kísér valakit, azonban előfordulhat, hogy 30-40 éves kor körül enyhülnek a tünetek.

A borderline szindróma a személyiségzavarok egyik sokat emlegetett és sűrűn diagnosztizált csoportja. A következőkben felsorolt tünetek azonban nem diagnózisalkotásra valók. Inkább azt a célt szolgálják, hogy a sokak számára homályos jelentésű probléma tünetei kézzelfoghatóbbá, életszerűbbé váljanak.

A borderline ismérvei:

– Kiszámíthatatlan viselkedés és reakciók.

– Nehéz beazonosítani, hogy mitől fordul át a jókedv az ellenkezőjébe.

– A kapcsolataik nagyon változékonyak. Olykor nagyon kötődnek, mert az egyedüllétet nehezen viselik el. Máskor azt hangoztatják, mekkora igényük van a függetlenségre, ezért eltaszítják maguktól az addigi partnerüket.

– Szélsőséges érzelmi megnyilvánulások nehezítik, ellehetetlenítik a velük való együttélést. Az egyik pillanatban rajonganak életük párjáért, míg a másikban teljesen elutasítók, agresszívek, gyűlölködők.

– Indulataikat alig, vagy egyáltalán nem tudják kontrollálni, nem ritkák az indulatkitörések, érzelmi viharok. Sérelmeiket, vélt vagy valós megbántottságukat, belső vívódásaikat sem tudják magukban feloldani, mindent a környezetükre, a hozzájuk közel állókra zúdítanak.

– Környezetükkel intoleránsak lehetnek, emiatt nincsenek tartós kapcsolataik.

– Rendkívül türelmetlenek, másoktól sokat követelnek, legfőképp állandó figyelmet. Képtelenek szabályozni belső feszültségeiket. Nem számít, hogy mit kíván egy adott helyzet, az illetőt aktuális indulatai vezérlik.

– Az esetek jelentős részében önsorsrontó impulzusoktól is szenvednek: gyakran túlköltekeznek, elővigyázatosság nélkül vezetnek, falásrohamokkal és egyéb függőségekkel is küzdhetnek.

– Azokat a személyeket, akik számukra fontosak, hajlamosak túlidealizálni, nemlétező jó tulajdonságokkal felruházni, másokat elutasíthatnak, lebecsülhetnek. Lényeg, hogy középút nem létezik, vagy minden fekete, vagy minden fehér.

– Céljaik elérése érdekében manipulatívak is lehetnek, rövid ideig esendőnek, empatikusnak tűnhetnek.

– A szokatlan viselkedés rendkívül sok konfliktust okozhat a személyiségzavaros környezetében. Súlyossági foktól függően a tünetek meggátolhatják a normális életvezetést.

Mit tehetünk mi?

A felsorolt „tüneteket” nem értékelhetjük jellemhibaként, és nem várhatjuk el az illetőtől, hogy megváltozzon.

A szokatlan viselkedés és reakciók a személyiségzavar velejárói, melyek legtöbbször merevek, hajlíthatatlanok. Az egész személyiségre az instabilitás jellemző, de az tartósan. Puszta belátással nem lehet az illetőt változásra bírni.

A diagnózisalkotás minden esetben szakember feladata. A lehetséges kezelési alternatívákkal és tünetekkel viszont nem árt tisztában lennie a szűkebb környezetnek, hisz az együttélés mindig nagy erőpróba elé állítja a borderline személyiségzavarral küzdő családját, szűkebb környezetét.

 

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus

Fotó: flickr