Egy grafomán feminista a 20. század útvesztőiben – Schwimmer Rózsa halálának évfordulójára

–

Mostanában rendre felmerül a kérdés, hogy vajon mi a közös a Horthy-korszak, a szocializmus, illetve a rendszerváltás utáni politikai berendezkedés nőideáljában. Persze hosszasan boncolgathatnánk a témát, de egy dolog bizonyos: egyik sem kedvezett a 20. század első két évtizedében virágkorát élő polgári liberális, feminista egyesületek által preferált nőképnek. Ezzel összefüggésben a mozgalom emlékét is igyekeztek viszonylag mélyre ásni, aminek következményei máig vezetnek. A nők gazdasági, társadalmi és politikai jogainak együttes kiterjesztését elsőként követelő egyesületek vezetőiről és munkásságukról ugyanis szinte semmit sem tudunk. Ki hallott például az 1913 nyarán a fejlett világ szinte valamennyi szegletéből több ezer delegáltat Budapestre vonzó nemzetközi nőkongresszusról? Vagy arról, hogy a Nobel-békedíjat 1948-ban a jelölt, Schwimmer Rózsa halála miatt nem adták át?

„Részeges csapodár válik belőled, ha így folytatod az ivást. Kár volna érted!”

Schwimmer Rózsa 1877. szeptember 11-én látta meg a napvilágot egy a vallását nem gyakorló budapesti zsidó családban. Az édesapa vállalkozásának bukása után a szülők Rózsával és két testvérével hamarosan Temesvárra költöztek. A helyét eleinte nehezen találó, a források tanúsága szerint öngyilkos hajlamokkal küzdő és – a gyerekkori barátnőjétől idézett figyelmeztetés alapján – néhányszor az alkohollal is közelebbi kapcsolatot ápoló Rózsa az 1890-es évek közepén végül a fővárosban lelt otthonra. 

Kenyerét kezdetben nevelőnőként kereste, ami azért tűnt kedvező megoldásnak számára, mert a vidékkel összehasonlítva már akkor is drágának számító budapesti lakhatását és ellátását így a munkáltatói biztosították. Egy vélelmezhető szerelmi csalódást követően Schwimmer a hivatalnoknői pálya felé orientálódott, amelyen a korabeli Budapest rohamos gazdasági fejlődése miatt egyre többen helyezkedtek el. Ekkor ismerkedett meg azokkal a nőtársaival, akikkel az 1900-as évek kezdetén új alapokra helyezték a magyarországi nőmozgalmat…

Kékharisnyák gyűjtőhelyei? Korántsem!

Schwimmer nevéhez nem kisebb teljesítmény köthető, mint a modern nőmozgalom életre hívása és innovatív eszméinek terjesztése – elsőként Budapesten, majd a vidéki városokban.

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a korábbiakban nem voltak Magyarországon nőegyletek! A kiegyezés (1867) utáni évtizedekben gombamód szaporodtak a nők intézményes oktatásának kiterjesztéséért vagy az egy adott munkakörben – például tanítónőként – dolgozó asszonyok érdekvédelméért alapított csoportok, amelyek ugyanakkor szinte kizárólag a jótékonykodás mentén szerveződtek.

Mindez nem állítható a Schwimmer által formálisan vagy informálisan irányított egyesületekről, a Nőtisztviselők Országos Egyesületéről és a Feministák Egyesületéről. E csoportok a nők jogvédelme, valamint többek között a leánykereskedelem és a prostitúció elleni harc (ami ekkor a magyar közvéleményben még jócskán tabutémának számított) mellett kötelezték el magukat, s még az első világháború éveiben is igyekeztek elzárkózni a segélyek szétosztásától. Sokkal fontosabbnak tartották a nők szakképzését, a megfelelő munkaalkalmak teremtését és az érdekvédelmüket. 

A profiljában, tagságában és vezetőségében számos hasonlóságot mutató két szervezet

több tízezer nőnek szerzett fizető munkahelyet 1918 előtt a fővárosban és azon kívül, állásközvetítő tevékenységükre pedig még a nyugat-európai nőegyesületek is mintaként tekintettek.

„Micsoda világhírű néni lesz Magából!”

A fenti idézet a legközelebbi kolléga és barát, Glücklich Vilma leveléből származik, aki nyugodt, megfontolt személyiségével élete végéig igyekezett tompítani Rózsa excentrikus jellemét. A húszas–harmincas éveiben járó Schwimmer rendkívül jó érzékkel építette kapcsolatait a korszak erőteljes pozíciókkal rendelkező nemzetközi nőmozgalmaival.

Újságírói vénájának, hihetetlen motivációjának és kiváló nyelvérzékének köszönhetően már az 1900-as évek kezdetén rangos osztrák és német lapok közölték a cikkeit, s ezeket kihasználva került bensőséges baráti kapcsolatba többek között a holland, valamint az egyesült államokbeli nőszervezetek vezetőivel.

Minden bizonnyal tudatos nemzetközi karrierépítésének – amelynek eredményeiből a budapesti szervezetek is rengeteget profitáltak – köszönhetően 1904-ben a korszak legmeghatározóbb szervezetének, a Nők Választójogi Világszövetségének (International Woman Suffrage Alliance, IWSA) berlini kongresszusán tarthatott hatalmas sikert arató előadást. Innovatív meglátásaira a szervezet vezetője, az amerikai Carrie Chapman Catt ezt követően mindig nyitott volt: az ő kezdeményezésére készült el az IWSA jelvénye és kitűzője, s ő indítványozta egy hivatalos folyóirat publikálását is.

A magyar és a nemzetközi szervezetek csúcsán

Schwimmer következő évei az első magyar nyelvű feminista havilap (A Nő és a Társadalom) szerkesztése mellett nyugat- és észak-európai előadókörutakkal, nőkongresszusok látogatásával teltek.

Szexuális orientációjával kapcsolatos kételyei a Bédy Béla újságíróval 1911-ben kötött házasságával egy időre nyugvópontra jutottak, ám a felek két év után a válás mellett döntöttek.

Nagyrészt Schwimmer kapcsolati hálójának köszönhető, hogy az IWSA hetedik kongresszusának 1913-ban az előzetes várakozásokkal ellentétben nem Bécs, hanem Budapest adhatott otthont. Az esemény, amely a magyarországi polgári-liberális, feminista nőszervezeteknek a nyugati szervezetek mellé történő felzárkózását erősítette meg, tartós reflektorfényt hozott Schwimmer számára, ugyanis az IWSA egyik vezetőjévé (sajtótitkárává) választották. E tisztséget 1914 januárjától töltötte be Londonban, ami azonban nem gátolta meg abban, hogy a távolból továbbra is nyomon kövesse Budapesten maradt társnőinek munkáját.

A békemozgalomtól a követi tisztségig vezető út

Az első világháború kirobbanásának hatására Schwimmer pacifista eszméi a korábbiaknál is erőteljesebben lángoltak fel. Az 1914 szeptemberi mozgósítást követően azonnal feladta IWSA-beli tisztségét, s minden európai és tengerentúli kapcsolatát igyekezett latba vetni a mielőbbi békekötés érdekében. A Henry Ford amerikai milliárdos által finanszírozott kezdeményezések mellett számos országban tárgyalt az IWSA, valamint Károlyi Mihály képviseletében, eredményeiről, vagyis inkább azok elmaradásáról meleg hangú, szeretetteljes levelekben számolt be otthon maradt egyesületi kollégáinak.

Nem mehetünk el szó nélkül a mellett, hogy a háború lezárását követően Schwimmert a világ első – hivatalos akkreditációval ugyan nem rendelkező – női követévé nevezték ki.

Megbízását 1918/1919 fordulóján Svájcban teljesítette, azonban kiváló kapcsolatrendszere ellenére sem váltotta be a Károlyi-kormány hozzá fűzött reményeit.

Nőmozgalom és pacifizmus emigrációban

A berni fiaskó paradox módon Schwimmer egész további életére árnyékot vetett: 1920 januárjában hazája elhagyására kényszerült: először Ausztriában, egy évvel később pedig az USA-ban telepedett le, ahova húga, Franciska is követte. Mivel sokan régi és „új” hazájában is bolsevik kémet láttak benne, rendkívül nehéz volt számára a beilleszkedés. A testvérek először Chicagóban, majd New Yorkban éltek, ahol egy baráti család támogatása mellett Schwimmer cikkeinek és előadásainak honoráriumaiból, valamint Franciska zongoraóráiból tartották fenn magukat. Rózsa békemozgalmi tevékenységét ekkor sem hanyagolta el: 

a második világháború előtti években olyan politikusokkal és közéleti személyiségekkel levelezett, mint Herbert Hoover, Kéthly Anna, Lenin, Sztálin, Winston Churchill vagy Charlie Chaplin.

Pacifista nézeteik miatt Franciskával sosem kaphatták meg az amerikai állampolgárságot, irataikban életük végéig a „stateless” (állampolgárság nélküli) bejegyzés szerepelt. Kvázi hontalanként élték tehát életüket, abban a tudatban, hogy valószínűleg soha többé nem látják Magyarországot.  

Az egyébként élete végén is hihetetlenül energikus és hatalmas munkabírású Schwimmer egyéni tragédiája azonban nem az emigrációs létben keresendő, hanem sokkal inkább abban, hogy az utókor láthatóan szinte teljesen megfeledkezett róla. Még úgy is, hogy mindent megtett annak érdekében, hogy ez ne következzen be: élete szinte minden percét dokumentálta magyar és angol nyelven, s a halála pillanatáig publikált különböző folyóiratokban. Utolsó, sokatmondó naplófeljegyzése a következő volt: „Sokkal hasznosabb lenne, ha a cikket írnám (az egészségi állapotomról vezetett feljegyzések helyett – Cz. D.). Mindenki olvas, de ezeket senki nem fogja…”

Czeferner Dóra

Kiemelt kép: Wikipedia