A költő, akinek a versei ellen álruhás rendőrt is bevetettek – 94 éves lenne Allen Ginsberg, az Üvöltés hangja

–

Aki szinte már a bölcsőben is politizált

Allen Ginsberg 1926-ban született, Newarkban, egy zsidó apa és egy orosz bevándorló édesanya gyermekeként. Az irodalom iránti fogékonyságát tanár és hobbiköltő apjától örökölte, míg a közélet iránti érdeklődése szókimondó kommunista anyjától ragadt rá.

Már tizenéves korában hosszú, politikai témájú leveleket írt a New York Timesnak, műveltségével és kíváncsiságával kiemelkedett kortársai közül, első versét pedig még a gimnáziumi évei alatt publikálták a Paterson Morning Call nevű napilapban.

Sorsfordító csoporttársak

A gimnázium elvégzése után egy zsidó származású tanulókat segítő ösztöndíjat megszerezve beiratkozott a nagy hírű Columbia Egyetemre, és New Yorkba költözött. Ez a döntés az egész életét megváltoztatta, mivel itt ismerte meg többek között Jack Kerouacet és William S. Burroughst, akik szintén fiatal írók/költők voltak. Együtt hozták létre a New Vision irodalmi irányzatot, együtt váltak a beatnemzedék néven ismert, az amerikai költészetet merőben megújító művészcsapatává.

Ginsbergék a New York-i éveik alatt sok izgalmas élménnyel gazdagodtak: a szorossá formálódott barátságaik már-már a szerelem határán táncoltak (még úgy is, hogy Ginsberg volt a csapat egyetlen beismerten meleg tagja), beutazták együtt Amerikát, és még egy gyilkosság is becsúszott a képbe, ami már önmagában megérne egy külön cikket. A fiatal költők egymást inspirálva, sokszor egymást a műveik főszereplőivé téve alkottak együtt, ám a gyilkossági üggyel járó rövid médiafigyelmen kívül sokáig relatíve ismeretlen művészek voltak.

Idővel mindegyikük megalkotta azt a művet, ami halhatatlanná tette (Kerouac az Úton című regényt, az írást későn kezdő Burroughs pedig a Meztelen ebédet), az alkotásaik pedig azóta kiirthatatlanul beépültek, nemcsak Amerika, de a világ irodalmának szövetébe is.

Ginsberg számára az áttörést azóta is legismertebb verse, a 112 soros Üvöltés jelentette, ami megjelenésekor hatalmas port kavart az országban. 

Az Üvöltés, amely kapukat nyitott meg

1955-ben, huszonkilenc évesen írta meg művét, amely a címének megfelelően egy elkeseredett, tiltakozó kiáltás a hidegháború korát jellemző konformizmus ellen. A vers sok szempontból megelőzte a korát: beszédszerű, laza szerkezetével, a dzsesszzenét idéző képeivel, s főként vulgaritásával, ami a kor emberei számára a leginkább szemet szúró tulajdonsága volt.

A verset először a Six Gallery versfelolvasó eseményén, öt másik meghívott költő társaságában mutatta be a nyilvánosság előtt. Ginsberg persze alaposan megosztotta vele a közönséget, de hatása kezdettől fogva elsöprő volt: Ginsberg nem sokkal a felolvasás után levelet kapott Lawrence Ferlinghettitől, aki a City Lights nevű könyvesbolt és kiadó vezetője volt, és érdeklődését fejezte ki a műveinek kiadása iránt. Egy Ginsberg nagy példaképének, Whitmannek írt levél jól ismert első sorával üdvözölte a költőt:

„Köszöntelek egy csodás karrier kezdetén. Kérlek, küldd el a kéziratot!”

A költő igent mondott, és 1956-ban, további versek hozzáadásával megszületett Ginsberg első verseskötete. Ám merész stílusa, amivel megfogta az embereket, nemsokára felkeltette az amerikai cenzorok figyelmét is, durva nyelvezete, valamint szexre és a droghasználatra való gyakori utalásai miatt. Így aztán 1957-ben felsőbb utasításra lefoglaltak ötszázhúsz, Angliából érkező példányt, majd egy álruhás rendőrt is bevetve előbb Shig Murao üzletvezetőt, később pedig a könyvet kiadó Ferlinghettit is lecsukták a hatóságok.

A per

Az ügyet Clayton W. Horn bíró kapta meg, ami már eleve rossz jel lehetett volna a kimenetelére nézve, mivel Horn közel sem állt szabadszellemű, liberális gondolkodó hírében. Ferlinghettinek az volt a szerencséje, hogy sikerült olyan ügyvédet fogadnia, akit New York legkíméletlenebb, legravaszabb védőjének tartottak, és az ügyfelei rendszeresen a város befolyásos figurái közül kerültek ki, így ebben a tapasztalt bíróban is tiszteletet tudott ébreszteni. 

Maga a tárgyalás még a beatnemzedék korábbi botrányainál is nagyobb figyelmet kapott, részben a vers hatalmas népszerűsége, részben az ügy szimbolikus jellege miatt:

a kérdés nemcsak az volt, hogy az Üvöltés sérti-e a közízlést, hanem hogy mi tartozik és mi nem tartozik bele a szólásszabadság intézményébe.

A tárgyalóteremben számtalan szakértő és műkedvelő felszólalt a vers mellett, a másik oldalon javarészt civilek vagy helyi hírességek harcoltak az amerikai erkölcs védelméért. Az ellenzők főleg a vers trágár nyelvezetét kritizálták, így felmerült annak a lehetősége, hogy esetleg ezek átírásával újra kiadható lenne a vers. Ezt azonban sem Ginsberg, sem Ferlinghetti nem akarta, így végül Horn bíró haladékot kért, és elvonult az otthonába, hogy ne csak az Üvöltést, de az előző évek több hasonló okokból cenzúrázott művét is megvizsgálja, és csak ezután volt kész döntést hozni az ügyben. 

Horn két hét gondolkodás után került elő, azzal döntéssel, hogy az Üvöltést nem szabad cenzúrázni, és engedélyt adott a mű árusítására. Választását azzal indokolta meg, hogy a vers alapos átolvasása során arra jutott, hogy ha annak akár egy apró részét is elvenné, az változtatna a jelentésén és ezáltal az értékén is, pedig a mű visszássága ellenére is értékes alkotás. A tárgyalás végkifejlete – ahogyan maga a vers is – alaposan megosztotta a közvéleményt, de a hozzáértők már akkor a cenzúra szorításának engedését látták a döntésben. És igazuk volt.

Hivatalos: tabut dönteni szabad!

A tárgyalás bemutatta, hogy az Üvöltés jelentősége nemcsak minőségében vagy korrajz mivoltában rejlik, hanem abban, hogy – csakúgy mint az alkotója – képes volt tabukat dönteni és megváltoztatni az irodalom világát.

Mai szemmel szinte felfoghatatlan, mekkora lavinát indított el pár kósza baszd meg, és hogy mennyire lényeges tudott lenni mindez a művészetnek a cenzúrával folytatott évszázados harcában.

Nemcsak ennek az egy versnek a sorsa múlt Horn döntésén, hanem sok-sok más alkotásé is: ha Ferlinghetti elvesztette volna a pert, a New York-i rendőrség az őt letartóztató rendőrkapitány parancsára szabadon lefoglalhatta volna a város könyvesboltjaiból a „szennynek” ítélt műveket, ami évtizedekkel visszavethette volna az alkotói szabadságért folytatott törekvéseket és ellehetetleníthette volna Ginsberg karrierjét is.

Így viszont a vers – miután elfoglalta méltó helyét a könyvespolcainkon és a szívünkben – utat tört sok más, korábban obszcénnak bélyegzett könyv előtt is, amelyek hosszú porosodás után először váltak kiadhatóvá. Az Üvöltés képes volt megtenni azt, amit a címe ígért nekünk: Ginsberg hangja átszelte Amerikát és később a világot is, örökre megváltoztatva az irodalmat és a művészethez való viszonyunkat. 

Úgyhogy örüljünk ma is a vers utolsó sorának: „az élet versének önnön testükből kihasított abszolút és évezredekig jóízű szívével”.

Nyáry Luca

Kiemelt kép: Getty Images