A médiamogul lánya

Ghislaine Noelle Marion Maxwell Franciaországban látta meg a napvilágot egy francia anya, Elisabeth Meynard és egy ortodox zsidó, csehszlovák apa, Robert Maxwell kilencedik gyermekeként. Apja (eredeti nevén Ján Ludvík Hoch) rettenetes szegénységben nőtt fel, családjának nagy részét a holokausztban elvesztette, ezért Franciaországba menekült a nácik elől. Később többször is nevet változtatott, míg ki nem kötött a Maxwell névnél, amelyet előkelőnek és skót hangzásúnak ítélt. Egyik legérdekesebb tulajdonsága a különösen jó nyelvérzéke – olyannyira, hogy senki nem tudta megmondani, az angol nem az anyanyelve, ugyanis a brit felső tízezerre jellemző akcentussal beszélt. A háború után Angliában telepedett le, ahol mesés vagyonra tett szert, először könyvkiadó-tulajdonosként, majd médiamogulként, mint a Mirror Group feje.

Ghislaine egy tizenöt hálószobás villában nőtt fel, ahol gyakran rendeztek fényűző partikat – a vendéglistára pedig csakis a leggazdagabbak és leghíresebbek kerülhettek fel.

A Maxwell családnak magánrepülőgépe és -helikopterei is voltak, ezért úgy tűnt, Ghislaine élete teljesen problémamentes lesz, ám szinte a születésével egy időben 15 éves bátyja súlyos autóbalesetet szenvedett és kómába esett (nem is épült fel soha, hét év múlva meghalt). A tragédia az egész családot megviselte, a kis Ghislainre pedig életének első éveiben, amikor éppen a legfontosabb lett volna, nem jutott elegendő figyelem. A lelki trauma abban is megmutatkozott, hogy a kislány hároméves korában már anorexiában szenvedett.

Robert Maxwellt a legtöbben szigorú, despotikus természetű, félelmetes emberként írták le, akinek Ghislaine egész fiatalkorában próbált megfelelni – sikertelenül.

Ghislaine Maxwell és édesapja 1984-ben – Forrás: Getty Images/Mirrorpix

Dicséret ritkán hagyta el a száját, gorombaság és hangos szó annál gyakrabban. A szülők egy idő után bűntudatot éreztek, amiért elhanyagolták a kislányt, és ezt anyagilag igyekeztek kompenzálni – olyannyira, hogy 22 éves korára mindenféle tapasztalat nélkül beültették egy, az édesapja tulajdonában álló futballklub igazgatóságába. Ghislaine emellett apja médiabirodalmában is ellátott néhány feladatot. Egyetemi tanulmányait a patinás Oxfordi Egyetemen végezte, ahol modern kori történelmet hallgatott.

Lady Ghislaine

Tanulmányai végeztével apja egyik lapjánál, a The Européernél kezdett dolgozni, miközben Robert Maxwell az Egyesült Államokban próbált terjeszkedni, meg is vásárolta a New York Daily Newst. Ghislaine gyakran megjelent apja mellett a tengerentúli eseményeken, megnyitókon, csodásabbnál csodásabb ruhákban és ékszerekben. A fiatal nő divatszerkesztő akart lenni, de tekintve, hogy a lap bűnügyekkel és sporttal foglalkozott, ez a kívánsága még neki sem teljesülhetett.

Robert Maxwellnek sosem volt elég, amit elért, arról álmodozott, hogy a lánya hozzámegy valamelyik Kennedyhez, és így két dúsgazdag család egyesül majd.

Még a legkedvesebb tulajdonát, a jachtját is legkisebb lányáról nevezte el, így lett a tengeri luxusjármű neve Lady Ghislaine.

Kilenc hónappal az amerikai terjeszkedés után Robert egymagában indult útnak a jachton a Kanári-szigetek felé, de tisztázatlan körülmények között életét vesztette. A legénység szerint az út során jókedvű és derűs volt, így különösen sokkoló, hogy reggelre a hullámok között találták meg élettelen testét. Az ügy nem sokáig maradt titokban, Robert Maxwell halálhíre a címlapokon is megjelent, Ghislaine addigi élete pedig egy csapásra összeomlott.

A hivatalos álláspont máig az, hogy apjának szívrohama volt, a rossz nyelvek szerint öngyilkos lett, a lánya szerint azonban meggyilkolták. A sajtómágnás halála után Ghislaine-nek nemcsak a jachton történtekről keringő pletykákkal kellett megküzdenie, hanem azzal is, hogy kiderült, Robert pénzügyei már korántsem álltak fényesen. Amerika második legnagyobb sikkasztási botrányáról volt szó akkoriban, ugyanis az öreg Maxwell a Daily News teljes nyugdíjalapját, több mint 700 millió fontot, eltüntette.

A mesés vagyon szinte pillanatok alatt semmivé vált.

A zűrzavar és a brit újságírók kérdései előli menekülésként az akkor alig harmincéves Ghislaine végleg New Yorkba költözött, egy egyszobás apartmanba – ekkor találkozott az akkor még ingatlanügynökként dolgozó Jeffrey Epsteinnel.

Epstein jobbkeze

Akik a botrány előtt is ismerték Ghislaine-t, azt mondják, apja halála után mintha egy teljesen más emberrel találkoztak volna, mintha kihunyt volna a fény a szemében. New York-i apartmanjában az apja halálhíréről szóló kivágott cikkekkel vette körbe magát, barátai pedig eltűntek mellőle. Epsteinnel 1991-ben találkozott először a baráti társaságán keresztül, és a brooklyni férfit ekkor még mindenki karizmatikus, intelligens embernek tartotta, akinek egyénisége Ghislaine-t sem hagyta hidegen. Arról, hogy pontosan milyen kapcsolat alakult ki köztük, egyelőre csak találgatni lehet, de a róluk készült fotókon gyakran ölelik, gyengéden fogják egymást.

Deborah Blohm, Jeffrey Epstein, Ghislaine Maxwell és Gwendolyn Beck egy partin, 1995-ben – Forrás: Getty Images/Davidoff Studios Photography

Egy biztos: Epstein pénze és Ghislaine kapcsolatai ördögi párosnak bizonyult. 

Miután apja halálával mindent elveszített, Maxwell – egy másik férfi révén – hirtelen visszakapta azt az életszínvonalat, amit fiatal lányként megszokott, és úgy tűnik, ehhez mindenáron ragaszkodott. Még arra is hajlandó volt, hogy kiskorú lányokat kerítsen újdonsült barátja és annak társasága vágyainak kielégítésére.

Jakab Zsolt: Konyha. Kő (novella)

WMN Life – 2021. december 28. – WMN

 

Azt, ami Epstein szigetein és villáiban történt, már nagy vonalakban ismerjük. A masszázsokat, a szexuális erőszakot, a kéretlen érintéseket, a hatalommal visszaélő gazdag és befolyásos vendégek listáját. De hogy mi visz rá egy elegáns brit nőt, hogy ebben az egészben részt vegyen, az már annál összetettebb kérdésnek bizonyul.

Az édesanyák, akik elengedték lányaikat a milliárdos házába, nyilvánvalóan annak reményében tették, hogy tudták, egy nő is jelen van, és abban bíztak, a gyerekük így jó kezekben lesz, és valóban tehetséggondozás zajlik. De ami a mostani tárgyalások vallomásaiból kirajzolódik, az valami egészen hátborzongató.

Juan Alessi, Epstein korábbi házvezetője, a ház úrnőjeként írta le Ghislaine-t, aki mindent az irányítása alatt tartott.

Alessi vallomása szerint Maxwell olyan utasításokkal látta el, miszerint sose nézzen Epstein szemébe, és csak akkor válaszoljon, ha kérdezik. De mindenekelőtt tisztelje a vendégek privát szféráját, és mindent kezeljen diszkréten. 

Úgy tűnik, Epstein és Maxwell kapcsolatában a határok elmosódtak a magánélet és a munka között, de Ghislaine nem bánta, Epstein ugyanis megteremtette azt az életstílust, amiről képtelen volt lemondani. Még sok más, ártatlan fiatal lány sorsa árán is.

Garamvölgyi Flóra

Kiemelt kép: Getty Images/Mathieu Polak