–

Egyet az agynak: A színes bőrű, gömbölyded Miss Marple

Alexander McCall Smith a No.1 női nyomozóirodával robbant be a köz- majd nem sokkal később az én tudatomba is, még jóval azelőtt, hogy a könyveit elkezdték volna lefordítani magyarra. Az apja halála után saját nyomozócéget létrehozó Precious Ramotswét, hűséges segédjét, a gépírónő Mma Makutsit lehetetlenség nem azonnal megszeretni. Engem a sorozat (mert az első átütő sikerek után természetesen nem értek véget Ramotswe asszony kalandjai, hanem még további 19 köteten át folytatódnak!) egy kicsit mindig Agatha Christie Miss Marple-ös krimijeire emlékeztetett, a színes bőrű nyomozónő legalább annyi okos meglátással van a hétköznapi életet, az emberek szokásait és gyarlóságait illetően, mint angol kollégája, és a környezetét is hasonlóan szeretetteljes, csipkelődő humoros érdeklődéssel figyeli. Csak a helyszín más, az angol falucskák egyenletesre nyírt sövényei helyett ezúttal Botswanát ismerhetjük meg, az agg angol hölgy szerepét pedig egy optimista, nagyszívű, teltkarcsú afrikai nő veszi át, és ered a maga kimért tempójában és rendhagyó módszereivel a bűn nyomába.

A cselekmény ugyan nem az a körmöt tövig rágós, buszról leszállni is elfelejtős pörgettyű, ám én ezt személy szerint cseppet sem bánom, hiszen így még inkább kiélvezheti az ember a háttérben folyamatosan ott hömpölygő afrikai életet.

„Nagyon sajnálta a fehéreket, akik képtelenek ilyesmire, akik állandóan csak rohannak és olyan dolgok miatt aggódnak, amik amúgy is meg fognak történni. Mi annak a rengeteg pénznek a haszna, ha soha nem tudsz a fenekeden maradni, vagy pusztán megfigyelni, hogyan eszik a tehenek a füvet?”

Ha a könyv olvasgatása közben úgy érzed, a szerző skót hangzású neve valójában egy tősgyökeres afrikai szívet takar, nem is állsz messze az igazságtól, Alexander McCall Smith (akinek a nagypapája valóban skót volt) az akkor még brit gyarmatnak számító Rodézián – ma már Zimbabwe – született és élt 17 éves koráig, mielőtt elköltözött volna Edinborough-ba jogot hallgatni. Később pár évre visszatért Afrikába, ahol egy darabig a Botswanai egyetemen tanított.

Ha Afrikába nem is jutsz el idén nyáron, a strandon, a kerti hintaágyban vagy a kanapédon kucorogva a No.1 detektíviroda sorozattal garantáltan elröpítheted magadat a távoli kontinensre.

Egyet a szívnek: A macsó haldoklása

Tudom, kicsit rendhagyó, hogy éppen ezt választottam e sorba, hiszen az írója és a főszereplője is amerikai, a helyszín azonban Afrika, de remélem, ennyi rugalmasságot megengedsz nekem, A Kilimandzsáró hava című műhöz ugyanis úgy érzem, duplán is kapcsolódom.

A nagypapámról mindig úgy tartottam, hogy egy igazi hemingway-i figura, mínusz a nők és az ital fékevesztett habzsolása. Kevés szavú, zárkózott, ám elképesztően okos és vagány pasi volt, fiatal korában bokszolt (így tört el az orra), siklóernyőzött (jól le is zuhant szegény, a bokáját aztán úgy rakosgatták össze kilenc darabból, két ízben is), lovagolt, vadászott, még nagypapa korában is remekül tudott kézen állni és járni, az unokák legnagyobb örömére, és a hetvenes éveiben pedig rendszeresen lejárt a barátjával kenuzni a Dunára. Emellett – tudom, szinte már túlzásnak tűnik! – roppant okos is volt (angolul tanított építészetet az egyetemen, plusz jó pár igen nívós szakmai díj büszke tulajdonosa lett), no meg állati jóképű is volt, ráadásul egy igazi gentleman… nem csoda, hogy a nagymamám egészen el volt tőle alélva fiatal lány korában. Később persze árnyalódott a kép, hiszen amíg a nagypapa épp a nagyvilágban valósította meg magát, addig neki kellett egyedül helytállnia otthon a két gyerekükkel, háztartással, így vigaszképpen talált magának egy olyan figurát, akiért gátlástalanul lehet távolról rajongani, és nem csorbítja a képet a szürke hétköznapok rabigája, ő pedig nem volt más, mint a csodálatos Gregory Peck. A nagymama, ha a sármos színész feltűnt a vásznon, ábrándosan csak azt rebegte, hogy „az ÉN Peck-em!”, mire a nagypapám odamorogta az orra alatt, hogy „cöcöcö, a Pék Gyurka”.

Hemingway, Afrika, no meg a Pék Gyurka (bocs, nagyi) pedig varázslatosan összefonódik egy réges-régi 1952-es filmben, a Kilimandzsáró havában – amely alapja Hemingway azonos című novellája, a főszereplője pedig a nagymamám Peckje.

Afrika legmagasabb hegyének lábánál vesztegel lerobbant járművével az író Harry (Gregory Peck) és a barátnője, Helen (Susan Hayward). Harry pár nappal korábban egy tüske miatt apró sérülést szenvedett el, ám fertőtlenítőszer híján a seb elfertőződött. Harry, miközben a hatalmas hegy lábánál üszkösödő lába miatt haldoklik, lázálmában felidézi életének egyes epizódjait, egyfajta számvetést készítve, és egyúttal újabb nővel gazdagítva az összetört szívű szerelmeinek hosszú listáját. És hogy mit jelent a hegy tetején a megfagyott párduc teteme? Nos, ahhoz meg kell nézned a filmet – vagy elolvasni a könyvet, mindent én sem árulhatok el!

A Kilimandzsáró hava (1952) című film korabeli plakátja - Forrás: Getty Images/LMPC

Egyet pedig a gyomornak: Bobotie, a pikáns nemzeti étel

Dél-Afrika nemzeti ételeként tartják számon ezt a vicces nevű fogást, a „bobotít”. Van, aki a brit pásztorpitéhez (barátainak csak shepperd's pie) hasonlítja, és láttam olyan leírást is miszerint ez az „afrikai muszaka”. Én azonban azt mondom, nem kell mindig mindent valamivel azonnal párba rakni, csak azért, mert darált hús az alapja, és tejes-tojásos mártás a teteje.

A bobotiet legalább olyan egyszerű elkészíteni, mint amilyen elképesztően gazdag az ízvilága. A fogás gyökerei állítólag még az ókori Rómába nyúlnak vissza, a recept azonban sokat finomodott azóta – mind ízben, mind az elkészítési technikát illetően. Ahogy minden ikonikus fogásnál, itt is áll az „ahány ház, annyi szokás” elve. Van, aki banánt tesz bele, van, aki diót, mazsolát, köretnek sárga rizst (kurkumával és/vagy sáfránnyal főzve), savanyúságot, chutney-t, sült sütőtököt, zöldborsót vagy pirított kókuszt ad mellé… ha beleásod magadat a bobotie-univerzumba, szédülés nélkül garantáltan nem keveredsz ki belőle.

Oda se neki, szerintem így te is nyugodtan alakítgathatod a saját ízlésed (és a boltban fellelhető alapanyagok) szerint, végtére is te fogod megenni, elég ha magadat boldoggá teszed, nem igaz?

Vágjunk is bele!

A sütőt begyújtottam 180 fokra. Két szelet kenyeret beáztattam egy bögre tejbe. Vajon megdinszteltem egy felkockázott hagymát, négy gerezd fokhagymát, rádobtam egy-egy kiskanál curry port, kurkumát, római köményt, őrölt koriandermagot, oregánót, majd hozzákevertem 600 gramm darált marhát, és jól lepirítottam. Ekkor ment bele az alaposan kinyomkodott kenyér (a tejet nem szabad kiönteni, az kell majd későbbre!), egy evőkanál baracklekvár, egy marék mazsola, egy evőkanál sűrített paradicsom, egy citrom leve és lereszelt héja, egy evőkanál Worcester szósz, só, bors, és egy fél bögre gyümölcs csatni. (Ez lehet készen vásárolt barack- vagy mangócsatni is, de te is könnyedén elkészítheted otthon: hámozz meg és kockázz fel egy mangót vagy pár szem sárgabarackot, esetleg a kettő kombóját, hazai körülmények között az jóval gazdaságosabb. Egy serpenyőben piríts meg két gerezd fokhagymát, dobj mellé egy kevés csilit, reszelt gyömbért, római köményt, koriandermagot, szegfűszeget, aztán szórd le három evőkanál barna cukorral, fél deci fehérborecettel, tedd hozzá a gyümölcsöt, majd forrald sűrű lekvárrá. Ha nagyobb adaggal készítesz, akkor tedd el szépen befőttes üvegbe a csatnidat, és a kerti grillezéseken brillírozz vele, sült húsok mellé is kiváló!) No de vissza a bobotiehez!

A kész húsos masszát kivajazott hőálló kerámiatálba lapogattam, és 40 percre a sütőbe toltam. A visszamaradt tejben (ez kábé 300 ml legyen) elkevertem három tojást, majd a 40 perc leteltével a húsos alapra öntöttem a tojásos keveréket, pár babérlevéllel díszítettem és még 15-20 percig sütöttem.

Persze ezeken kívül is még egy csomó remek módja van annak, hogy megünnepeld ma Afrikát: például nézd meg újra a csodálatos Sivatagi Show-t (aminek egyébként az eredeti címe: Animals Are Beautiful People, azaz: Az állatok gyönyörű emberek), Az istenek a fejükre esteket, olvasd el Doris Lessing A fű dalol című regényét, netán nézd meg a Távol Afrikától című mozit, amit legutóbb Gyárfás Dorka ajánlott a szerelmes filmek rajongóinak figyelmébe.

Fiala Borcsa

Kiemelt kép: Getty Images