Miért született ez az ítélet a gyerekpornóval lebukott, volt perui nagykövet ügyében? – Erről és a hasonló ügyek bírósági döntéseinek hátteréről

–

Amire az ítéletből következtetni lehet

Elképesztő ítéletként írnak az újságok a 19 ezer gyermekről készült pornográf felvétellel lebukott egykori diplomata ügyében. Sokakat felháborít, hogy nem kell börtönbe mennie, míg mások keveslik, hogy ezért a cselekményért a bíróság felfüggesztve is csak egy év szabadságvesztés büntetést, és 540 ezer forintos pénzbüntetést szabott ki. 

A konkrét ügyben hozott döntésről nehéz véleményt mondani, mert nem ismerjük a részleteket, hogy milyen szakértői vélemények születtek, a nyomozás során mi nyert bizonyítást, mit vett figyelembe enyhítő körülményként a bíróság, stb. 

Amit tudunk, hogy a bíróság megállapította a vádlott bűnösségét, tehát szándékosan kellett, hogy elkövesse a cselekményt (azért nem lehet elítélni senkit, mert véletlenül a neten böngészés közben gyereket ábrázoló pornóra bukkan).

Azt is tudjuk, hogy a letöltött felvételeken bizonyítottan 18 éven aluliak szerepeltek, és az elkövető tisztában volt vele, hogy gyerekek vannak a képeken. 

Utóbbi kijelentés azért mondható ki biztonsággal, mert a magyar szabályok szerint a pszeudo-fotók, tehát nagykorú nők felvételei, akiket úgy öltöztetnek fel, mintha gyerekek lennének, nem számítanak gyermekpornónak, illetve az alapján sem lehet senkit elítélni, ha rajzolt vagy manipulált felvételeket tölt le. 

És végül az utolsó feltétel, aminek teljesülnie kellett az ügyben ahhoz, hogy elmarasztaló ítélet szülessen: a felvételnek pornográfnak kell lennie. Tehát kifejezetten vágykeltési célzattal készült, vagy alkalmas arra, hogy szexuális vágyat keltsen (az ábrázolás nyíltsága, a meztelenség mértéke miatt, stb). 

Tehát, azt tudjuk, hogy az elítélt személy szándékosan, szexuális örömszerzés céljából töltött le gyerekekről készült felvételeket az interneten.

Mivel a magyar szabályozás abban is speciális, hogy annyi rendbeli cselekményt kell megállapítani, ahány áldozatot beazonosítanak a felvételeken, így ha jelen esetben a bíróság 19 ezer rendbeliként határozta meg az elkövetést, az azt jelenti, hogy ennyi felvétel esetén nyert bizonyítást, hogy valódi gyerekről készült és pornográfnak minősül a kép vagy videó. De ennél akár több pornográf, illetve gyereket ábrázoló meztelen felvétel is lehetett a birtokában.

Ha ebből a szemszögből nézzük, sokakban felmerülhet, hogy ezért a cselekményért a kiszabott – és felfüggesztett – egyévi szabadságvesztés büntetés kevés, és ennél vastagabban is foghatott volna a bíró ceruzája. 

Kérdés, hogy tényleg így van-e? 

A gyermekpornográfia büntetése – mi a sok, mi a kevés?

A gyermekpornográfia bűncselekményénél többféle elkövetési magatartás lehetséges. A legenyhébb, amikor valaki „csak” saját maga számára birtokolja a felvételeket, nem olyan gyerek szerepel rajtuk, aki az elkövető nevelése, felügyelete vagy gondozása alatt áll, és az elkövető nem adja tovább, nem teszi közzé a felvételeket, nem kereskedik velük. Ebben az esetben legfeljebb három évig terjedő szabadságvesztés büntetést tesz lehetővé a törvény. Feltehetően tehát a jelenleg megismerhető vagy kikövetkeztethető információk alapján, a volt nagykövet ügyében erről az „alapesetről” van szó. 

A maximum három év azt jelenti, hogy a bíró alapvetően a középmértékből indul ki (1,5 év), majd számba veszi az enyhítő körülményeket (büntetlen előélet, stb.), a cselekmény társadalomra veszélyességét, az ítélet visszatartó erejét az elkövetőre nézve, és ennek alapján hozza meg a döntését. 

Jelen esetben tehát azt, hogy a büntetés célja (azaz: az újabb elkövetés megelőzése) teljesül anélkül is, hogy az elkövető ténylegesen börtönbe menne, és az enyhítő körülmények miatt az egy év az arányos döntés. 

Azon lehet vitatkozni, hogy az egy év felfüggesztve sok-e vagy kevés. A nemzetközi gyakorlat sem egységes.

A világon jelenleg 60 olyan ország van, ahol egyáltalán nem bűncselekmény a gyermekpornográfia. Ide tartozik például a Maldív-szigetek, Észak-Korea, Afganisztán, Irak, Irán, Etiópia.

Vannak olyan országok is, ahol ugyan bűncselekmény, de csak akkor, ha valaki maga készíti, vagy kereskedik a felvételekkel. Ilyen például Paraguay, Oroszország vagy Szingapúr. Tehát az „egyszerű letöltők” ezekben az országokban is megússzák a büntetést. 

A skála másik végén található például az USA, ahol szövetségi és tagállami szinten is igen keményen büntetik a gyermekpornográfiát. Az első alkalommal gyermekpornográfia miatt bíróság elé állított elkövetők esetén öt-húsz év szabadságvesztés lehet a büntetés. Visszaesőknél ennek többszöröse a kiinduló tétel. 2004-ben például egy visszaeső elkövetőt, aki kereskedett is a képekkel, életfogytig tartó szabadságvesztésre ítéltek. 

De sok országban aszerint is változik a büntetési tétel, hogy hány éves gyerek szerepel a fotón. Franciaországban simán kap öt év börtönbüntetést az, aki 12 évnél fiatalabb gyereket ábrázoló pornográf felvételt birtokol.

Angliában, ahol nagyon komoly infrastruktúrával dolgozik a rendőrség a gyerekekkel szemben elkövetett cyber-bűncselekmények felderítésében, a gyermekpornó miatt bíróság elé állított elkövetőknek kevesebb mint a fele kerül csak börtönbe. A többiek esetében a bíróság rendszerint felfüggesztett büntetést vagy közérdekű munkát szab ki. 

A nemzetközi gyakorlatot nézve tehát a magyar maximum három év szabadságvesztés gyermekpornó birtoklásért egyfajta középutas megoldásnak tekinthető. A büntetés felfüggesztése pedig eléggé elterjedt.

Egy alkalommal az angol igazságügyi miniszter úgy fogalmazott, hogy ha minden elkövetőt börtönbe küldenének, akit gyermekpornográfia miatt ítélnek el, nem maradna hely másnak… (ami szerintem az egyik legszomorúbb mondat, amit ebben a cikkben leírtam). 

Minek tekintjük a gyerekpornó-fogyasztókat?

De nem csak az a kérdés, hogy börtönbe kerülnek-e az elkövetők, vagy sem. Sok országban függetlenül a kiszabott büntetéstől, automatikusan bekerül a „szexuális bűnelkövetők nyilvántartásába” az, aki gyermekpornográfia fogyasztása miatt ítéltek el, és több helyen is kötelező az ilyen elítélteknek speciális terápián, foglalkozásokon részt venni.

Látszik tehát, hogy ezekben az ügyekben a bíróság ítélete valójában azt tükrözi, minek tekinti a társadalom (és az igazságszolgáltatás) a gyermeket ábrázoló pornográf tartalmak fogyasztóit. Beteg, de ártalmatlan embereknek, akik ahelyett fogyasztják a pornót, hogy hús-vér gyerekeket bántanának (ami elég elterjedt szexuális elkövetői mítosz), vagy szexuális ragadozóknak, akiket minden körülmények között távol kell tartani a gyerekektől. 

Ezt az ítéletet tehát nem lehet önmagában értékelni. Nemzetközi összehasonlításban is látunk jobb és rosszabb megoldásokat is. Valójában az egész jelenlegi magyar szabályozást kell alaposabban megnézni, és azt is, hogy mi a gond vele.

Akkor lássuk, mi a gond a szabályozással?

1. A neve

Alapvető probléma önmagában az elnevezés. A gyermekpornó helyett ma már általában a „sexual child abuse material/CSAM” elnevezést használják az ezzel foglalkozó globális szervezetek. Ez sokkal jobban kifejezi, hogy gyerekpornográfia esetén fel sem merül az önkéntesség, vagy az, hogy a gyerek szabad döntése és akarata történne a felvétel. Itt minden esetben olyan fotóról, videóról van szó, ami egy gyerekkel szemben elkövetett szexuális erőszakot, abúzust örökít meg. 

És a szavaknak erejük van. Sokat segítene a jelenség igazságszolgáltatási rendszeren belüli megfelelő megítélésén is, ha, mondjuk, „gyerekkel szemben elkövetett szexuális erőszakról készült felvétel”-nek hívnánk, és nem pornográfiának.

2. A halmazatisága

Szintén fontos tudni, hogy gyermekpornográfia esetén a gyerekkel szembeni szexuális erőszak cselekmények melletti leggyakoribb halmazati cselekményről van szó. Ez azt jelenti, hogy igen gyakran készítenek felvételeket az erőszaktevők az áldozataikról; illetve, ha a szexuális erőszaknak gyerek az áldozata, jellemző, hogy az elkövető gyermekpornográfia-fogyasztó is. 

Jelenleg a szabályozás azt nézi, hogy hány gyerekről készültek ezek a felvételek. Hány gyerek vált áldozattá, és ennek megfelelően állapítják meg, hány rendbeli elkövetésről van szó. Ennek van értelme például abban a pár hete kipattant ügyben, ahol egy óvónő a rábízott gyerekekről készített felvételeket, míg partnere a saját gyereküket, és más gyereket is bántalmazott, és róluk is készültek felvételek. Ebben az esetben sokat számít, hogy hány gyerek érintett az ügyben, hiszen mindegyik gyerek esetében valamiféle elégtételt jelenthet az elkövető elítélése. De – mint ahogy ez az ügy is mutatja – ha alapvetően az internet a forrása és a terepe a gyermekpornográfia elkövetésének, akkor nevetségesen nagy számok is kijöhetnek („megviccelve” a teljes bűnügyi statisztikai adatbázist is).

Fontos lenne újragondolni, hogy van-e értelme így tekinteni ezekre a cselekményekre, főleg ha – mint ahogyan ezt a mostani eset is mutatja – nincs érdemi különbség a bírósági gyakorlatban a 19 ezer rendbeli és, mondjuk, a hat rendbeli elkövetés esetén kiszabott büntetés között.

3. Az, hogy nincs igazán hatékony büntetés

A következő komoly probléma a jelenlegi szabályozással, hogy nem igazán van alkalmas büntetés az ilyen cselekmények elkövetői számára. Ki az, aki azt gondolja, hogy egy gyerekpornó-fogyasztó attól, hogy eltölt X évet a börtönben, kigyógyul ebből a vonzalmából, és soha többet nem fog ilyen tartalmat letölteni?

Remélem, kevesen gondolják így, mert azon túl, hogy ezeket az embereket zárt helyen tartjuk egy ideig, ahol „a többi elítélt majd jól helybenhagyja őket” (ami kétséges erkölcsi jóvátétel), önmagában kevés ahhoz, hogy valójában elejét lehessen venni a visszaesésnek.

A hatékony büntetéshez tudni kellene, mi áll a gyermekpornó fogyasztás hátterében, és annak megfelelő terápiát, foglalkozást, vagy más reakciót kellene adni. Ha ez nem megy, akkor pedig eltiltani örök időkre attól, hogy gyerekkel találkozhasson, dolgozhasson, foglalkozhasson. Vagy felvenni őt a „szexuális elkövetők nyilvántartásába”.  

Miközben sokan gondolják, hogy a felfüggesztett börtönbüntetés az „semmi”, valójában ez nincs így. Ismételt elkövetés esetén le kell tölteni ezt a büntetést is. De az, hogy a felfüggesztett büntetés mellett tényleg semmilyen olyan jogkövetkezmény nem alkalmazható, ami a gyerekeket védené a jövőben az elkövetőtől, ez komoly aggályokat vet fel. 

4. Ellentmondásos a szexting jogállása

Végül egy igazán komoly problémája a jelenlegi szabályozásnak – ami a bírói gyakorlatot is mély dilemmák elé állítja ezekben az ügyekben –, hogy totálisan figyelmen kívül hagyja a szexting-jelenségét. Ez azt jelenti, hogy

miközben egyik oldalról a 12. életévét betöltött gyerekeket engedjük szexelni (a szabályok szerint beleegyezéses szexuális kapcsolatot létesíthetnek), a szexting (tehát a vágykeltési céllal egymásnak küldözgetett fotó, felvétel) tilalom alá esik, hiszen gyermekpornográfiának minősül, ami különbségtétel nélkül minden 18 éven aluli személyt véd. 

Egy 14 éves lány és a 16 éves fiúja tehát gond nélkül szexelhet, de nem küldhetnek egymásnak felvételeket magukról, hiszen 14 éves kor felett már büntethetők, és a szexting során küldött fotóknak már önmagában a birtoklása is törvénybe ütközik, hiszen 18 éven aluli személyt ábrázol a vágy felkeltésére alkalmas módon. 

Kitapinthatóan megnőtt az utóbbi években a 14-18 éves fiatalkorú elkövetők száma ebben a bűncselekményi körben, miközben magát a tényállást azért hozták létre, hogy a pedofiloktól (és más felnőtt szexuális predátoroktól) védje a gyerekeket, nem pedig egymástól. A jelenlegi bírósági gyakorlatot tehát az is befolyásolja, hogy egyidejűleg, és ugyanazon tényállás alapján kell ítéletet hozniuk egy 19 ezer rendbeli gyermekpornográfia fogyasztó felnőtt, és egy 16 éves, exbarátjáról vagy barátnőjéről a telefonjában fotókat tároló fiatal ügyében. 

Tévedés ne essék, ha egy fiatal a neki küldött meztelen, félmeztelen felvétellel visszaél, azt megosztja, terjeszti, nagyon-nagyon fontos, hogy ezért büntetőjogilag is felelősségre vonható legyen. De nem oké, hogy nincs pontosan végiggondolva, tulajdonképpen miért nem lehet szextingelnie azoknak, akik egyébként szexelhetnek. (Mondjuk, ha már ezt végiggondoljuk, akkor azt is megbeszélhetnénk, hogy miért 12 év a beleegyezéses szexuális kapcsolat alsó korhatára.)

A teljes kép

Tudom, hogy így nagyon messzire kerültünk a volt perui nagykövet ítéletétől, de mint minden ügyben, itt is a teljes képet kell látni ahhoz, hogy megalapozott véleményt alkothassunk.

Persze, sokkal frappánsabb lenne egy mondattal ítéletet mondani az ítélet fölött, de azt meghagynám a kommentszekciónak. Akit viszont tényleg érdekel a téma, és felháborít ez az ítélet, azt arra kérem, hogy egységében nézze a jelenséget.

Mert annál sokkal, de sokkal több dolgunk lenne a gyerekekkel szembeni szexuális erőszak és a gyermekpornográfia területén, minthogy egyetlen bírósági döntés felett pálcát törjünk. Még akkor is, ha sokan ebben a konkrét ügyben most az ügyészségnek drukkolunk, és nagy reményekkel várjuk a másodfok eljárását és döntését. 

Dr. Gyurkó Szilvia

Kiemelt képünk illusztráció