–

Sokakat érintő érzékeny kérdés

„A tanköteles korú gyermek további egy nevelési évig óvodában történő részvétele kérdésében 2020. január 1-jétől az Oktatási Hivatal fog döntést hozni” – áll az Oktatási Hivatal honlapján. Elég nagy médiavisszhangot kapott az ügy, de talán mégsem elég nagyot. Mindössze harmincan kuporgunk a TASZ Megafon című eseményén – zömében pedagógusok vagy pedagógushallgatók –, hiába a sokakat érintő társadalmi kérdés. Az este folyamán négy, a téma különböző részeiben jártas szakember tartott rövid, tíz perces vitaindító előadásokat, amiket aztán Veiszer Alinda fogott össze beszélgetéssé. Deliága Éva gyermekpszichológus, Nagy Ágota tanító és gyógypedagógus, Ercse Kriszta oktatáskutató és gyógypedagógus, Asbóth Márton jogász voltak a szakértők. Mindannyian elkötelezetten keresik a kiutat a helyzetből.

Ha idő előtt megy iskolába egy gyerek, annak következményei nehezen átlátható problémahalmazt okoznak – gondolkodni, rágódni kell rajta, hogy az ember ráébredjen: ha mostohán bánunk a gyerekekkel, azzal a jövőjüket, a jövőnket ássuk alá.

Asbóth Márton, Ercse Kriszta, Deliága Éva, Nagy Ágota és Veiszer Alinda - Fotó: Bárdos Kata Kincső

Önbizalom, énkép, motiváció

Deliága Éva egy Facebookon megosztott cikke nagy port kavart 2016-ban: 14000 reakciót váltott ki, 1200 hozzászólás érkezett rá, és 19000 ember osztotta meg. Pedig a főként gyermekekkel és családokkal foglalkozó pszichológus csak mintegy megjegyezte a tényt, hogy az iskolai közeg milyen megbetegíthető hatással lehet a gyerekekre. De tudja ő is, hogy a közösségi média által adott figyelem nem feltétlenül valódi fegyver. Hamar a tárgyra tér, és a szociális érettség – amit jelenleg a rendszerben nem mérnek – részleteit magyarázza.

Akkor érett szociálisan egy gyerek, ha képes az autonóm munkavégzésre, van szabálytudata, feladattartása, és képes akaratlagosan irányítani a saját figyelmét, koncentrációját. Ezeket a készségeket nem osztogatják a hatodik születésnapi gyertyával, és a rossz hír az, hogy sürgetni sem lehet őket.

Ez nem csupán pszichológiai kérdés, hanem az idegrendszer sajátos fejlődési útja is, ami – nem meglepő módon – mindenkinél más. Nagyok a különbségek a verbális képességekben, a szókincsben, azonban Deliága a nemek közötti markáns különbséget is kiemelte: azt állítja, ő nem látott még hatéves fiút, aki iskolaérett lett volna, és ebben később színpadra lépő előadótársai is megerősítették. Hogy mi a veszélye annak, ha egy gyermek túl hamar megy iskolába? Például alacsonyabb lesz az önbizalma, torzul az énképe, elveszíti a tanulás iránti motivációját, hogy csak néhányat említsünk.

A törvényhez iga-zodj!

Nagy Ágota idestova harmincöt éve van a pedagóguspályán, jelenleg egy nagy vidéki iskolában tanít, ahol az osztályokban találkozik autista, ADHD-s, figyelemzavaros gyerekekkel is – sokan közülük diagnosztizálva sincsenek. Emögött az a súlyos ok áll, hogy a szülők mindenáron tagadják a gyerekkel kapcsolatos problémákat, amik így mindaddig rejtve maradnak, ameddig egy szakavatott pedagógusszem meg nem látja őket. Mivel jövőre elsősöket fog tanítani, Nagy Ágota attól tart, hogy a különböző érettségi szintek kezelhetetlenek lesznek. Ez nagy terhet ró majd a pedagógusokra, ezért félő, hogy sokan elhagyják majd a pályát.

Ercse Kriszta kutatói szemmel rögtön azzal kezdte, ami talán a probléma gyökere: hogy mások ma a gyerekek, mint harminc éve voltak. Sokkal kreatívabbak, emellett viszont a figyelmük, fegyelmük, szabálykövetésük vagy alkalmazkodókészségük kevésbé jó, mint régen.

Az előadók egyetértettek abban, hogy az óvoda és az iskola közötti átmenet az, ami a leginkább hiányzik a rendszerből.

Merthogy a rendszer elavult, és közben persze telis-tele van hangzatos újításokkal, látványos „reformokkal”. Ilyen az annak idején teljesen szükségtelenül, az autonómiát ellehetetlenítve bevezetett egységes tankönyvrendszer, ahogy arra a közönség soraiból felhívta a figyelmet Miklósi László, a Történelemtanárok Egyletének elnöke.

Egészen szűk kiskapu

Asbóth Márton a TASZ munkatársa, a Magánszféra projekt vezetője tartotta az utolsó vitaindítót. Jogászként igyekezett felhívni a figyelmet a gyerekek iskolaérettségére vonatkozó jogokra és kötelességekre. A gyereknek joga van tanulni, a szülőnek meg joga van a nevelés megválasztásához, ez lenne az alapfelállás. Mindemellett az állam feladata megteremteni az oktatás feltételeit, és biztosítani a gyermeket arról, hogy ha a szüleitől nem kapja meg a védelemhez és gondoskodáshoz való jogát, akkor kiemeli a családból, és megvédi azzal szemben. Asbóth később sok, a közönségben ülő szülők által feltett kérdésre is válaszolt, már amire tudott:

az új rendszer olyan lyukakat, jogilag és logikailag is megválaszolhatatlan kérdéseket hagy a levegőben, amelyek megválaszolása kizárólag a bevezetése után várható.

Egészen friss hír, hogy az EMMI az eddigi január 15-i határidőt január 31-re változtatta. Ez az a nap, ameddig be kellene nyújtani egy szülőnek a nyilatkozatot, amely arról szól, hogy gyermeke még nem iskolaérett. Ez a nyilatkozat pedig az Oktatási Hivatalon keresztül készül, szakértőt csak az ő kezdeményezésükre lehet bevonni a folyamatba (persze magánúton nagy nehezen elvileg ez is elintézhető). Legjobb esetben is maximum egy hónap áll a szülők rendelkezésére a cselekvéshez január 31-ig, hiszen jönnek az ünnepek. Józan ésszel belátható, hogy egy januárban elkészített vizsgálat talán nem fog reális képet mutatni egy gyermek készségeiről és fejlettségéről szeptemberben.

Senki sem lehet más

A szakértők aggálya tehát nem csupán erre a specifikus törvényjavaslatra irányul, hanem magára az egész iskolarendszerre.

Nincs idő a gyerekeknek a fejlődésre, nincs idő az általános iskola négy éve alatt a különböző érési szintekkel rendelkező iskolások számára, hogy behozzák egymást. Vagyis a differenciált oktatás ellehetetlenül.

Szomorú lett a hangulat a teremben, és úgy éreztem, Deliága Éva fogalmazta meg a kérdést, ami mindenkiben motoszkált: „Miért negyvenen beszélgetünk erről egy sötét pincében?! Miért alulról jövő kezdeményezés ez? Úgy tűnik, a magyar társadalom ebben a témában is a tanult tehetetlenség mentális állapotában van”.

Én meg csak annyit fűznék hozzá: miért kell, hogy így legyen?

Bárdos Kata Kincső