–

Mi jut eszedbe anyádról?

Az „anya” szóról nagyon sokaknak az önzetlenség, önfeláldozás, feltétel nélküli szeretet, melegség, gondoskodás, védelem, odaadás jut eszébe. Egy finom, puha fészek, amelybe bármikor vissza lehet térni egy kis melegségért, megértésért, figyelemért, gondoskodásért – megfürödni abban az érzésben, ahogyan egy anya gyönyörködik a gyerekében.

Noha rengeteg ember soha nem kapja meg ezt az érzést az anyjától, iszonyúan szeretjük fenntartani az illúziót, hogy az anyák csupa szeretetből és melegségből álló lények, akiknek a közelében minden szép és jó. Sokan hallani sem szeretnek arról, hogy vannak anyák, akik nem tudják szeretni a gyereküket, alázzák, riválisnak tekintik, védelem helyett bántják, feltétel nélküli szeretet helyett manipulálják, vagy érzelmileg zsarolják őket. Hogy vannak, akik nem tudnak örülni a gyerekük örömének, önzetlenek lenni velük, akik önfeláldozás helyett a saját gyereküket áldozzák fel, akik puha fészek helyett szúrós, tüskés bokrok. Akiknek a közelében csak fázni lehet.

Az anyaság mítosza

Pedig ez a helyzet: vannak anyák, akik nem tudnak adni, csak kapni akarnak, akik nem tudják a gyerekük határait figyelembe venni, tiszteletben tartani. Akik használják a gyerekeiket önfényezésre, önérvényesítésre, saját álmuk megvalósítására – vagy épp a férjük elleni bosszúra. Vagy gyakran csupán arra, hogy ők jó anyának érezhessék magukat.

Sokféle módon megnyilvánulhat, ha egy anya nem tudja a gyerekét szeretni – és sajnos rengeteg anya-gyerek kapcsolatot terhel, lehetetlenít el ez a probléma. Mégis meglehetősen kevés szó esik róla: a tabutémák élén jár az anyaság mítosza.

Biztos vagyok benne, hogy a babaváráskor senki nem úgy képzeli, hogy majd bántani fogja a gyerekét, netán képtelen lesz szeretni. De annyi minden befolyásolja, hogy ez az érzés ki tud-e alakulni! Függhet attól is, hogy az anyát szerette-e valaha valaki. Hogy ő kapott-e melegséget, volt-e talaj a lába alatt, amikor a babáját várta. Szerelemből fogant-e a gyerek, vagy esetleg erőszakból. Emlékezteti-e a gyerek valakire, akivel rendezetlen a kapcsolata, esetleg, aki iránt intenzív ellenérzése van (nem ritka, hogy ez a személy a gyerek apja)? Rabságnak éli-e meg az anyaszerepet? Esetleg szó szerint a társa, férje fogságában van-e érzelmileg vagy fizikailag. 

Tükröm-tükröm, ne mondd meg nékem!

A befolyásoló tényezők ugyanakkor nem csak külső körülmények lehetnek. A gyerek ugyanis a szülő tükre. Viselkedésével, problémáival, szorongásaival, félelmeivel, tüneteivel olykor kíméletlenül tolja az arcunkba azt, milyenek vagyunk hozzá, mit kap tőlünk, mennyire érzi szeretve magát. A gyerekeknek ez a bámulatba ejtő tulajdonságuk nem ritkán ártalmas rájuk nézve.

Hiszen gyakran könnyebb a tükörképtől eltávolodni, elfordulni, a tükröt összetörni, megtörni, mint belenézni.

Minél rosszabb arcát mutatja egy anyának (vagy apának) a gyermek, annál könnyebben fordul el tőle. És annál kevésbé fogja tudni azt a gyereket szeretni. Minél több problémája van a gyereknek, minél látványosabbak, minél inkább látszanak rajta a szülői negatív bánásmód nyomai, annál inkább választania kell a szülőnek. Vagy belenéz ebbe a tükörbe, akármennyire nem tetszik neki, amit lát, és megpróbál a nem tetsző tükörképen változtatni, vagy elfordul a saját gyerekétől. Nem tudja úgy szeretni, ahogy szeretné, mert nem érzi jó anyának magát mellette. A saját kudarcát látja benne. Vagy éppen a saját élő lelkiismeretét, amivel nem tud megbirkózni. Egy biztos: a szeretet hiányának sohasem a gyerek az oka.

 Elhitetjük önmagunkkal

Mivel minden anya tudja, hogy szeretnie kellene a gyerekét, megtanulja a szeretet hiányát eltakarni. De a valódi érzést nem tudja kicsikarni magából. A külvilág előtt el tudja játszani a gondoskodó, szerető anyát, de a legprofibb színjátékkal sem tudja a gyerekét becsapni. Egy gyerek a zsigereiben érzi, ha szeretve van – és azt is, ha nincs.

A gyermek egy ideig kénytelen elhitetni magával, hogy az anyukája szereti, mert ez az érzés kell a túléléshez. Ehhez mindig az anya játékszabályai szerint játszik, aszerint éli az életét, nehogy elveszítse ezt a szeretetet. Csakhogy a valódi anyai szeretetet szerintem soha nem lehet elveszíteni. Ami elveszíthető, ami csökkenni vagy múlni tud, az nem anyai szeretet, csak egy illúzió. Az illúziókergetés pedig sok veszéllyel jár.

Sok ember élete rámegy arra, hogy ezt az illúziót kergetve a szülői játékszabályok szerint élje a már felnőtt életét is. Legbelül tudja: ha vét az íratlan szabályok ellen, elveszíti a szeretet illúzióját. Így az anyai szeretet utáni vágy egy életen át tartó érzelmi fogsággá alakulhat.

Az ember nem meri a saját életét élni, nincs szabadsága a döntéseiben. Mert kapaszkodik valamibe, ami vagy egyáltalán nem is létezik, vagy ami egyáltalán nem valódi. Álbiztonság ez, hiszen bármikor kiszakadhat a kezünkből. Gyerekkorban kell az anyai szeretet illúziója a túléléshez. Ha azonban felnőttkorban is ezt kergeti valaki, az is csak a túlélésre lesz elég: csak túl-, de nem megéli a saját életét.

Ha gyerekként a saját anyám nem szeret engem, megszokom, megtanulom, hogy elveszettként, nem szeretettként miként kell közlekedni egy rideg és ijesztő világban. Ha felnőttként még mindig az ő nem létező szeretetével próbálom áltatni magam, akkor a világ rideg és ijesztő hely marad, instabil kapaszkodókkal.

Leszámolni az illúziókkal

Ha elengedem ezeket a kapaszkodókat, ha nem kergetem tovább az illúziót, ha elfogadom, hogy ő nem szeret engem, és soha nem is szeretett, akkor a világ elkezd szépen lassan felmelegedni. Olyan hellyé válhat, ahol az egykor nem szeretett gyerekek is méltók a szeretetre.

Ahol találhatnak valódi, megingathatatlan érzelmekkel járó kapcsolatokat. Ahol végre szabadok lehetnek a saját életükben, döntéseikben. Ahol ők írhatják a saját játékszabályaikat. Ahol nem ők bűnhődnek a szülők bűneiért. Ahol úgy szeretik őket, ahogy az nekik jó – vagy úgy, ahogy azt korábban elképzelni sem tudták, és végre fürdőzhetnek a valódi kapcsolatok melegségében. Nem kell folyamatos készenlétben állniuk a következő támadás, szúrás ellen. Ahol már nem a szeretet elvesztésének a félelme irányítja az életet.

Hiszen a valódi anyai szeretetet soha, semmilyen körülmény nem tudja elvenni, megszüntetni, azt elveszíteni nem lehet. Az az anyai szeretet, aminek az elvesztésétől fél az ember, könnyen lehet, hogy valójában soha nem is létezett.

 Sebestyén Eszter