– 

Általában nagy odafigyeléssel választok operát, ha valakivel meg szeretném ismertetni a műfajt: az első élmény fontos és meghatározó, így próbálok senkit sem elijeszteni. Van azonban egy nevezetes túlkapásom, amely gyakran kerül terítékre, ha társaságban az operáról beszélgetünk: az Angels in America. Sok évvel ezelőtt ugyanis annyira megörültem, hogy meghívtak a darab lengyelországi bemutatójára, hogy hanyatt-homlok rohantam Wrocławba, cipelve magammal a férjemet, hosszasan áradozva neki Eötvös Péter nagyszerűségéről. Csak akkor kezdtem gyanakodni, amikor az operaházba érve azt láttam, hogy díszlet sehol, a színpadon hangszerek és énekkari dobogók sorakoznak. A helyszínen esett le, hogy nem olvastam el elég figyelmesen a meghívót, amely a mű koncertszerű előadására szólt. Semmi baj, nyugtattam a férjemet, lesz felirat, mindent értesz majd. Volt is: lengyel nyelven. Így esett, hogy a férjem életének első operaélménye egy angol nyelvű kortárs darab volt koncertszerű előadásban (értsd: a színpadon fekete ruhában állt és énekelt mindenki), lengyel felirattal. Az előadás végén annyit mondott: azt érzi, hogy most valami egészen zseniálisat hallott, de ha lehet, akkor ő most egy ideig nem jönne Operába.

Nem csak itthon világhírű

Nehéz jó párhuzamot találni arra, pontosan mennyire fontos szerző is Eötvös Péter az operavilágban, de mondjuk nagyjából úgy kell elképzelni, mintha Damon Albarn magyar lenne, és hazánkból érte volna el sikereit (Blur, Gorillaz). Eötvös a műveit a világ jelentős operaházainak és a zenei élet meghatározó szereplőinek felkérésére írja, a legrangosabb lapok kritikusai beszámolnak szinte mindenről, amit alkot – nemrég megjelent, Gliding című lemezén például Hakan Hardenberger, a világ egyik legismertebb trombitaművésze játszik. A Müpában Eötvös Péter a jelenlegi évad művésze, így azok is betekintést nyerhetnek az életműbe, akik egyébként kissé idegenkednek a kortárs komolyzenétől.

Eötvös Péter - Forrás: MÜPA

Valami Amerika

Az Angels in America szövegkönyvét Eötvös alkotótársa és felesége, Mezei Mari írta. A mű alapja Tony Kushner amerikai drámaíró 1993-as, Pulitzer- és Tony-díjas darabja, amelyből az HBO 2003-ban készített minisorozatot parádés szereposztásban: Meryl Streep, Emma Thompson és Al Pacino főszereplésével.

A Nemzeti Színház 2012-ben mutatta be a Kushner-művet Szálinger Balázs fordításában, Andrei Şerban rendezésében, Eötvös operáját azonban mindeddig nem láthattuk magyar színpadon. A párizsi Théâtre du Châtelet felkérésére írt Angels in America Eötvös Péter második legtöbbször játszott operája, igaz, könnyen lehet, hogy csak azért nem első (még), mert később született, mint a virtuóz Csehov-parafrázis, a Három nővér. A téma – noha a nyolcvanas évek Amerikájában játszódik a mű – nem lehetne ennél maibb: homoszexualitás, kirekesztés, társadalmi megbélyegzés, politikai képmutatás.

Kushner drámájában jóval erősebb a politikai szál, az opera szövegkönyve inkább az általános jelenségekre, a képmutatásra, a politikusok hazudozására koncentrál. A kémkedés vádja miatt minden valószínűség szerint ártatlanul kivégzett Ethel Rosenberg szelleme megjelenik ugyan a színen, de absztrakt módon, lényegében az ártatlanul bűnhődők jelképeként. A minisorozat 2003-ban minden fontos kategóriában hazavitte az Emmy-díjat, és öt Golden Globe-ot is begyűjtött. 

Az ember tragédiája

A cselekményre biztosan sokan emlékeznek itthon is: a főszereplő, a meleg, protestáns Prior Walter szembesül azzal, hogy AIDS-beteg. Amikor bevallja szerelmének, a zsidó Louisnak, az elhagyja őt. Prior ekkor angyalokat kezd hallani és látni, egyikük pedig felszólítja, hogy váljék prófétává. A többi szálon láthatunk meghasonlott mormon hivatalnokot, aki nem képes szembenézni saját homoszexualitásával, örök tagadásban élő ügyészt, aki az orvosnak sem hiszi el, hogy AIDS-es, meleg férje mellett szexmentesen, nyugtatókon tengődő feleséget és bigott anyát. Az emberi drámákat két dolog okozza (egymással szoros összefüggésben): a homoszexualitás eltitkolása (hol politikai, hol vallási okokból) és a különböző – zsidó, mormon, protestáns – vallási közösségeken belüli kibírhatatlan megfelelési kényszer. Prior látomásai (amelyek gyakran összetalálkoznak egy másik síkon a benyugtatózott feleség hallucinációival) elemelik a történetet a Reagan-éra valóságától, ám

az idő és a tér tulajdonképpen amúgy is mindegy: napjaink aktuálpolitikai eseményei remekül mutatják, hogy 1985 óta semmivel nem lett elfogadóbb vagy kevésbé képmutató a világunk.

Greta Thunberg vádbeszéde

Eötvös Péter azt mondja, a mű mondanivalója semmit sem változott annak megszületése óta. „Annyira nem, hogy

amikor Greta Thunberg nemrég elmondta azt a gyönyörű beszédét, az jutott eszembe: nahát, ez benne van a darabban! Megírta a Kushner: amikor Prior fölmegy a mennybe, vádbeszédet mond, ez az egyik alapja a műnek. És az, amire Greta felszólít, harminc év óta nem történt meg – és semmi garanciát nem látok arra, hogy egyszer majd megtörténik.

Az egész az irrealitás keretén belül mozog. Itt mindenki angyal. Annyira különböző angyal, amennyire különbözőek mi, emberek vagyunk. Ezek az alapkonfliktusok pedig – vallás, kisebbségek, kirekesztés, homoszexualitás – sajnos állandóak.”

A rendező, Matthias Oldag azt mondja, nagyon szerette a minisorozatot, de nem azzal kezdte a munkát, nehogy megrekedjen miatta, csak a munkafolyamat egy adott szakaszában nézte meg. „A történet elvileg melegekről, zsidókról és kapitalistákról szól – Amerikában. Szerintem viszont emberekről szól. Valójában csakis ennyi a fontos.”

Mennyből az angyal

Az egyik legerősebb szál a történetben, hogy az AIDS-betegek miként néznek szembe a közelgő halállal. „Csodálatos ötlet Kushnertől, hogy Prior kitalálja magának azt a technikát, hogy ne haljon meg – mondja Eötvös. – Nincs ideje meghalni. Feladata van. Ez egy létező technika, amit nagyon sok nagybeteg tud gyakorolni, csak ahhoz egyfajta affinitás kell, hogy ezt az erőt akkor megtalálja magában, amikor arra a legnagyobb szükség van.

Priornak megvan ez a tehetsége: mit kellene csinálni, hogy ne haljak meg? Megmenteni a világot! Hát jó, akkor csináljuk. De ezt én nem tudom egyedül, kellene valaki… Egy angyal! Jöjjön egy angyal, és mondja, mit tegyek!

Az a csodálatos örvénykör, amit ebben a figurában kitalált Kushner, nekem a szívem közepe. Úgy próbáltam megalkotni a karakterét, hogy ez az erő derüljön ki belőle. Hogy nem adja fel.”

Az angyal visszatérő figura Eötvösnél: az Esterházy Péterrel közös Oratorium balbulum című művében például egy alkoholproblémákkal küszködő angyal szerepel. „Az opera műfajának a legizgalmasabb figurái az irreális lények. Minden, ami álom, irreális, hallucinatív, az operának a hangzó alapjai. A realitásnál kell vigyázni – az mindig veszélyes. Az operában ne legyen reális hangzás, ennek a műfajnak az igazi alapállapota az, ami az Varázsfuvolában van: jönnek az oroszlánok meg az Éj királynője. Vagy az Orfeuszban: hát ki járt már az Alvilágban?”

Musicaltől operáig

Az Angels in America viszont nyíltan kacérkodik a musical elemeivel zeneileg és szövegileg is. Eötvös gondolkodásában nyoma sincs annak az elitista hozzáállásnak, amely lenézi a musical műfaját. Stephen Sondheim vagy a West Side Story fontos inspirációs forrása, azt mondja, a huszadik századot számára olyan – zeneileg szerteágazó – nevek fémjelzik, mint Miles Davis, Gershwin, Stockhausen vagy Boulez. „Én fiatalkoromban Magyarországon megéltem, hogy a színház azt jelentette, hogy van Vígszínház, Nemzeti Színház, van kabaré, opera, balett – rengeteg fajta hely van. A musical később, az operetten túl érkezett ebbe a körbe.

Gondoljunk csak bele, milyen összetett feladata van a musicalszínészeknek: kell tudniuk énekelni. Nem hangosan, de karaktert énekelni. Beszélniük kell tudni, táncolniuk, és humorral kell, hogy rendelkezzenek. Ezt az opera műfajában együtt nagyon-nagyon ritkán sikerül elérni – a musicalben ez feltétel. Nekem az ideális színésztípus a musicalszínész, az ideális zenés színház a musical.

Az operában a hangminőség az első: ha valakinek csodálatos hangja van, az vezeti őt – és ez egy nagyon pozitív irányba szűkített lehetőséget jelent. A musicalnek viszont, ami az operettből és a kabaréból nőtt ki, megvan ez a széles palettája.”

Egy kis segítség a hallgatáshoz

Eötvös Péter zeneszerző nemcsak a bécsi próbafolyamatot kísérte végig, de a magyar közönség abban a szerencsében részesül, hogy ő maga vezényli művét a Müpában. Megkérdeztem a rendezőt, mi volt az első gondolata, amikor kézhez kapta a partitúrát. „Modern zene kicsivel több időt vesz igénybe, hogy átlássam a szerzői szándékot, mint egy Mozart-operánál. De amint ráéreztem az ízére, nagyon megszerettem. Csodálatos színei vannak ennek a műnek, mély érzelmek, tűz, és emellett humora is.” A Kushner-darab és így az opera előadásaiban egy színész több szereplőt is alakít – nem ritkán különböző neműeket. Ez hangilag izgalmas lehetőségeket tartogat: Prior legjobb barátja például egy ápoló, aki „civilben” drag queen – őt egy kontratenor alakítja.

Eötvös Pétert arra kértem, a Müpa-beli koncert előtt osszon meg velünk néhány érdekességet az Angels in America zenéjéről.

A darab elején utcazajt hallunk – ezt a komponista New Yorkban rögzítette, hogy autentikus legyen.

„Ebben a zajban hallható két hang: egy autóduda, ami egy F-et és egy A-t játszik – magyarázza Eötvös. – Ez az F–A jelenteti meg a főszereplő Priornál pavlovi módon az angyal-asszociációt. Meghallja a hangot, megjelenik előtte az angyal, aki mondja neki, hogy hajrá, munkára!” 

 Csepelyi Adri

Képek: Armij Bardel