A szellem (és a gyereksírás) súlya – Miért hiszik sokan, hogy 21 grammot nyom az ember lelke?
Mennyit nyom az emberi lélek? A közkeletű felfogás szerint 21 grammot – sokan ezt az információt a hasonló című, 2003-as amerikai filmdrámából vélik tudni, amely egy tragikus kimenetelű autóbaleset főszereplők életére gyakorolt hatását ábrázolja, illetve ugyanezt a nézetet terjeszti Dan Brown egyik könyve, Az elveszett jelkép is. Ám ezekből egyáltalán nem derül ki eme izgalmas és sorsdöntő információ forrása – nyilván, hiszen a megkérdőjelezése nem tenné ily forradalmivá és/vagy kattintékonnyá. Honnan ered a lélek súlyával kapcsolatos mítosz és mennyi igaz belőle? Fiala Borcsa írása.
–
Mennyi az annyi?
Az 1866-ban született Duncan MacDougall amerikai orvos igen vallásos volt. Talán a mély hite keltette fel benne a vágyat a bizonyosságra: kerek perec meg akarta tudni, létezik-e a lélek, és ha igen, meg lehet-e mérni. Tudományos kíváncsiságát egy roppant izgalmas, bár nem kevésbé bizarr kísérlettel igyekezett kielégíteni 1901-ben. Eredményeiről aztán, amelyeket tényként állított be, 1907-ben számolt be a New York Times hasábjain.
Így mérj lelket
Maga a kísérlet receptje nem túlságosan bonyolult: végy hat végső stádiumban lévő, haldokló embert, tedd őket egy Fairbanks mérleggel felpimpelt kórházi ágyra, majd várd meg, amíg meghalnak, hogy összehasonlíthasd az életük utolsó pillanatában nyomott súlyukat a holttestük tömegével. Az első esetnél MacDougall rögtön lenyűgöző felfedezést tett: azt tapasztalta ugyanis, hogy a halál beállta után a tetem 21 grammal könnyebb lett. A következő alanynál aztán megismétlődött e különleges jelenség – nagy vonalakban, de ezt még később tisztázzuk. A doktor (akinek munkáját négy kollégája is segítette) úgy érezte, átütő erejű felfedezést tett, és végre bizonyosságot nyert az emberiséget oly régóta kínzó kérdés: igenis van lelkünk.
Egy komótos hulla
A harmadik betegnél azonban nem teljesen az addig megszokottak szerint alakult a vizsgálat eredménye. A halál pillanatában ugyanis semmi súlyváltozás nem volt kimutatható, és ez egy teljes percen át nem is változott meg. MacDougall ezt az ellentmondást a páciens személyiségével magyarázta, a flegmatikus férfi természetéből adódóan a lelke is lassabban távozott a testéből, amúgy is jóval tovább haldokolt, mint sorstársai.
Ebben az ebben nincs semmi spiritusz!
A jó doktor ennél a pontnál úgy érezte, az emberi lelket illetően már sínen van, vizsla szemét így más élőlények felé fordította, és tizenöt kutyán is elvégezte a kísérletet. Az ő esetükben azonban a halál nem hozott semminemű súlybeli változást, amiből MacDougall arra következtetett, hogy ezek szerint kizárólag az embernek van lelke, az oktalan állatoknak nincs.
Később több állatos kísérlet követte ezeket, hasonló eredménnyel: az élő és a halott egerek, patkányok ugyanannyit nyomnak. Ez alól csak az egyik 2001-ben elvégzett vizsgálat jelentett kivételt, ami érdekes módon azt állapította meg, hogy a részt vevő hét birka súlya, minimálisan ugyan és csupán pár másodpercre, de növekedett a szívük leállása után. Ez a jelenség azonban nem jelentkezett a szintén megvizsgált kecskékkel és bárányokkal.
Aurafotózás
Sok kétely és kritika is érte MacDougallt, aki ezek után úgy érezte, mélyebben bele kell ásnia magát a problémába, úgyhogy másik megközelítéssel próbálkozott: le akarta fényképezni a lelket, amint az elhagyja a kihűlő testet. Egy újságcikk erejéig azt állította, hogy ehhez már ki is fejlesztette a megfelelő fényképező apparátust, ám végül nem járt sikerrel. 1920-ban aztán sajnálatos módon az ő lelke is elhagyta ezt az árnyékvilágot anélkül, hogy megtudta volna, valóban 21 grammot nyom-e.
Banánhéjhegyek
Bár pofonegyszerűnek tűnhet első pillantásra a lélek súlyának vizsgálata matematikailag, azonban számos olyan tényező is van itten, amit nem feltétlenül vett figyelembe a doktor, feláldozva a tudományos precizitást a létező lélek bizonyításának oltárán.
Először is ott van a mindösszesen hat kísérleti alany: sajnos egy ennyire kis merítés távolról sem számít reprezentatívnak tudományos körökben. Arról nem is beszélve, hogy a hatból csupán egyetlenegynél volt egészen pontosan mérhető a 21 gramm, a többihez kellett némi maszatolás, hogy tudományosan elfogadható legyen. Hatból két beteget maga MacDougall zárt ki technikai problémákra hivatkozva: az egyik a mérlegre helyezés után öt perccel meghalt, e rövidke idő pedig nem volt elég az összes adat felvételéhez. A kómában fekvő cukorbeteg nő esetében pedig külső erők akadályozták a pontos mérést a halál beállta előtt. Azaz a hat alany rögtön már csak négy volt.
Másik két beteg nemcsak abban a pillanatban veszített a súlyából, amikor elhunyt, hanem kis idő elteltével még egy keveset. Az egyik beteg pedig nemhogy nem veszített a súlyából, hanem még fel is szedett a halál beálltakor (és igen, valahol érzem, hogy én épp ennek az illetőnek lettem a reinkarnációja).
A holttest súlyának megállapításakor is számos dolgot figyelembe kell venni: a légzéssel járó párát, az izzadást, és azt a sajnálatos és kínos tényt is, hogy a halál beálltakor sokaknak elereszt a hólyagja, bele, azaz: egyből kijön az a nyílt színen, amit egész életünkben igyekszünk diszkréten titkolni. E mellékterméket a doktor otthagyta, ahová folytak, hogy semmiképpen se befolyásolják az eredményt.
Az is problémát jelent a vizsgálat akkurátusságát illetően, hogy baromi nehéz megállapítani, pontosan mikor is áll be a halál, azaz mikor távozik a lélek (ha van egyáltalán). Akkor, amikor leáll a tüdő? Vagy amikor az agy hagyja abba a működést? (Pedagógus olvasóinkat ezúttal megkérném, ne kapjanak ijedten a szívükhöz, az órák unalmasabb perceiben üvegessé váló diáktekintetek semmiképp nem jelentenek jobblétre szenderülést!) Netán az az utolsó pont az életben, amikor a szív nem dobban többet? És akkor mi a helyzet azokkal, akiket kiütve visszahoztak az életbe? Vajon azoknak a lelke ott kavirnyált addig a környéken, arra várva, hogy tisztázódik a helyzet és a jövőkép?
Ennyi nehezítő tényezőhöz aztán még hozzájön, hogy hiába használt magas precizitásfaktorú ipari mérleget MacDougall, abba így is bele kellett kalkulálni öt-hat grammnyi lehetséges eltérést – tehát máris temérdek sebből vérzik a pontosan megállapított 21-es szám.
Mennyország Tourist
Egy pillanatra azért, a játék és az öreg MacDougall kedvéért tételezzük fel, hogy igenis létezik emberi lélek, és az nyom is valamennyit, s aztán az égbe távozik halálunk után. Ez azonban azt jelenti, hogy a lélek könnyebb a levegőnél, azért képes felszállni. Ez esetben viszont a holttestnek nehezebbnek kellene lennie, miután kilehelte e légnél súlytalanabb terhét. Persze, ha a lélek nehezebb a levegőnél, és ezért inkább lefelé távozik, azaz a közhiedelem szerint a pokol irányába, akkor elképzelhető a holttest súlycsökkenése.
A rőkölés súlya
Én a magam szerény módján csupán egy apró adattal egészíteném ki a fentieket: amikor ropogósan friss anyuka voltam az újszülöttemmel, a külső nyomás hatására természetesen életbe vágóan fontosnak éreztem, hogy szoptatás előtt és után is mázsáljam a gyermekem a roppant precíz digitális babamérlegen, ahogy az a nagykönyvben írva van. Így több ízben is alkalmam volt megállapítani, hogy a mérés macerájától mélységesen felháborodott, bömbölő kiskölök hangosan óbégatva többet nyom, mint nyugalmi helyzetben. Így több mint száz évvel MacDougall kísérlete után kijelenthetem, a gyereksírás súlya legalább 100 gramm. Erőteljesebb hisztinél lehet 200 is.
Fiala Borcsa
Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images
