Az álmom: egy otthon – Élet a rászoruló családok átmeneti otthonában

–

„Sziasztok, ti kik vagytok?” – a vidám hang mögülünk jön, de mire megfordulnánk és válaszolnánk, a négyévesforma mezítlábas, pocakos kisfiú már gurgulázó kacajok közepette tovább is szalad. Pezsgő élet van késő délután a Szociális és Rehabilitációs Alapítvány rászoruló családok számára működtetett csömöri átmeneti otthonában: a nagy meleg már kezd elülni, a gyerekek az udvaron játszanak, a nők a konyhában vacsorát készítenek.

Illatok és nevetés töltik be a tereket, az ember, ha nem tudná, hol van éppen, nem is jutna eszébe, hogy itt mindenki nagy árat fizetett a jókedvért.

Egyedülálló szülőként a legnehezebb

Mint mindig, a Széra csömöri otthona és a hozzá tartozó kiléptető lakás Zuglóban most is telt házzal működik, összesen 17, különböző sorsú, eltérő hátterű család lakja. Egy közös van bennük: mind elvesztették a lakhatásukat, néhányan pedig még meg sem tapasztalták, milyen lehet az ellátórendszeren kívül, saját otthonban élni.

Andrea három gyermekével több mint egy éve költözött a csömöri CSÁO-ba – ahogy a bentlakók a családok átmeneti otthonát hívják –, és annak ellenére, hogy négyen osztoznak egy szobán, gyönyörű rend van, meleg otthonosságot varázsoltak a falak közé. A történetük szinte általánosnak mondható a bentlakók között.

„Egy idős úrtól béreltünk egy lakást, de a felesége beteg lett, megszorultak anyagilag, ezért el kellett adniuk az ingatlant. Próbáltam másik albérletet szerezni, de mivel roma származású vagyok és három gyerekem van, nem igazán álltak velem szóba” – meséli. Végső elkeseredésében a Gyermekjóléti Szolgálathoz fordult, ott tájékoztatták arról, hogy működnek családos szállók – a Szérához kettő is tartozik, Csömörön és a XV. kerületi Aporháza utcában –, ahová érdemes lenne jelentkezniük. Így került Csömörre két kislányával, a fiával, és az édesapjukkal, akivel azóta szétváltak az útjaik. „Nagyon kétségbe voltam esve, 17 évet töltöttünk együtt, nem tudtam, milyen egyedül lenni, főleg három gyerekkel.”

Andrea helyzete nem könnyű, pláne, hogy a gyerekei közül egyikük figyelemzavaros hiperaktivitással és enyhe értelmi fogyatékossággal küszködik. „Már korán rájöttünk, hogy nem az van Sancival, ami kellene, hogy legyen. Most tizenkét éves, hatodikos lesz ősztől, de már óvodába is speciális intézménybe járt. Jelenleg is gyógyszereket szed, néha-néha még elég komoly dühkitörései vannak, de megtanultam őket kezelni. A másik két gyermekem, Vanda és Vivi is sok mindenben segít körülötte” – mondja Andrea. A gyerekek egyébként viszonylag jól viselték, hogy a család átmeneti otthonba kényszerült, egyedül Vivinek volt szüksége időre, hogy megszokja, nincs külön élettere, mint korábban. Azzal, hogy kiesett egy kereset a családból, Andrea nem is tudna egyedül fenntartani egy albérletet, pedig stabil munkahelye van, egy általános iskolában tálalásvezető. „Az egyszülős családok helyzete különösen nehéz, főleg a nőké. Ha nincs segítő kapcsolat a családban, a gyerekek betegsége esetén az anya kénytelen olykor egy-két hetet is kimaradni a munkából, ami miatt sokszor ugrik az állása is.

A kétszülős, kétkeresős családok könnyebben találják meg a kiutat. Az egyszülősöknek sokszor szinte lehetetlen”

– fejti ki Kiss Ilona, a csömöri telephely intézményvezetője.

Andrea szerencsésnek érzi magát, hogy a csömöri otthonban lakhatnak, nagy segítség, hogy csak minimális összeget, 27 ezer forintot kell fizetniük a szobákért. Sőt, mivel a család kimagasló önállóságot mutatott már a kezdetektől, hamarosan kiköltözhetnek az alapítvány egyik kiléptető lakásába, ami az önálló élet egyik előszobája lehet, és ahol már csak négyen lakhatnak. Ha szerencséjük van, az ott töltött idő alatt akár egy önkormányzati bérlakáspályázaton is nyerhetnek, de ha más nem marad, mivel a kiléptető lakás térítési díja is alacsony, összespórolhatnak némi pénzt, hogy újra albérletet keressenek – reményeik szerint már nagyobb sikerrel. Mert, ahogy Andrea könnyek között elárulta, a legnagyobb álma, hogy rendeződjön a lakhatásuk, és a gyerekek stabil környezetben nőhessenek fel. Neki ez a legfontosabb.

Ördögi kör

„A családok eltérő okok miatt veszíthetik el a lakhatásukat és kerülhetnek átmeneti otthonba, de általában az alacsony iskolázottság, az alacsony jövedelem, illetve a munkahely hiánya, valamint a rendezetlen családi körülmények szerepet játszhatnak a folyamatban. Ha a családról a gondozás folyamán kiderül, hogy önellátásra képes, és olyan életmódot folytat, ami egy másik lakóközösségben is megállja a helyét, akkor kiléptető lakásba juthat. Az alapítványnak a XV. és a XIV. kerülettel van ellátási szerződése, így akár öt-hat lakást is használhatnak a csömöri intézményben élő családok. Egy évig tartózkodhatnak ott minimális térítési díj ellenében, hogy ez idő alatt megpróbálhassanak újra talpra állni – ez a törvényileg szabályozott idő fél évvel, vagy iskolás gyerekek esetében a tanév végéig hosszabbítható” – mondja Vig Tibor, a Széra csömöri intézményvezetője.

Sokszor azonban ennyi idő nem elég arra, hogy a család az összes problémáját rendezni tudja, újra talpra álljon és albérletbe vagy önkormányzati bérlakásba költözzön. Van, aki már a kiléptető lakásból kerül újra vissza a CSÁO-ba. „Ez nem feltétlenül a család hibája, hiszen aki már kiléptető lakásban van, az képes az önellátásra.

Az esetek többségében olyan halmozott problémák bújnak meg a háttérben, amikből nem lehet egy-másfél év alatt kikecmeregni”

– fejti ki Kiss Ilona.

Az, hogy az otthonból lehetőség van kiléptető lakásba menni, erős motivációt jelent a bentlakók számára. Megpróbálnak megfelelni az ehhez szükséges alapkritériumoknak. Tulajdonképpen a gondozási folyamat célja is az, hogy olyan életmódot folytassanak, aminek a végén megállhatnak a saját lábukon. Ideális esetben, ha nagy szerencséjük van, önkormányzati vagy fővárosi lakáspályázaton nyerhetnek, ha még nagyobb, akkor a lakhatási program valamelyikén keresztül jutnak saját jogon lakhatáshoz. De ilyen családokból még mindig túl kevés van évente, sokak útja a kiléptető lakásokból újra valamelyik CSÁO-ba vezet.

Csömörön jelenleg is él olyan egyedülálló anyuka, aki maga is gyerekként, a szüleivel lakott az otthonban először.

„Mindenáron ki akarunk törni”

A három gyerek a nappaliban sorakozik fel az érkezésünkkor, mosolygósan bemutatkoznak, kezet fognak – minden gesztusukból árad, mennyire jól neveltek. Édesanyjukkal, Fruzsinával fogadnak minket az otthonosan berendezett, másfél szobás lakásban, apjuk, Gyuszi még dolgozik.

Fruzsina háromévesen találkozott először Gyuszival, a gyerekkori ismeretségből pedig később tiniszerelem lett, és bár a lány nem így tervezte, 16 évesen teherbe esett. Abban az időben Fruzsina anyósáéknál laktak – egy 35 négyzetméteres önkormányzati bérlakásban összesen nyolcan, a lány sógornőjének családjával együtt. A helyzet hosszú távon tarthatatlan volt, így a fiatalok elindultak a saját útjukon, egyik albérletből a másikba.

Sosem azért kellett költözniük, mert nem tudták fizetni a lakhatást: hol a tulaj gyereke jött haza külföldről, hol a lakást adták el a fejük fölül. Az albérletkeresés pedig egy idő után egyre nehezebbé vált.

Fruzsina szerint a főbérlőknek kevésbé jelentett problémát az időközben háromgyerekessé duzzadt családjuk, sokkal inkább az, hogy romák. Nagy a kereslet az albérletekre, és a származásuk miatt ők a sor végén állnak. A sikertelen albérletkereséseket időről időre újabb CSÁO-k követték, végül így jelentkeztek be Csömörre, a Szérához is. Mivel a családgondozást illetően teljesen problémamentesnek számítanak, nagyon hamar, két hónap után költözhettek az otthonból az alapítvány Gvadányi utcai kiléptető lakásába, ahol kicsivel több mint két hete vannak már.

Lehetőségként tekintenek a kiléptető lakásra, és igyekeznek kihasználni az előttük álló időszakot, amit ott tölthetnek. „Kapom a gyerekek után a pénzt, egy másik alapítványnál pályáztam egy ösztöndíjcsomagra, onnan is van bevételünk. Emellett Gyuszinak bejelentett állása van, egy építőipari cégnél dolgozik, és hétvégente is sok munkát vállal, hogy minél többet félre tudjunk tenni. Volt már megtakarításunk, így most azt az összeget, amit albérletre költöttünk volna, igyekszünk okosan befektetni: Gyuszi elkezdte a jogosítványt csinálni” – meséli Fruzsina, aki korábban a Van Esély Alapítványnál pályázott képzési lehetőségre, és nemrég végzett gyermek- és ifjúságfelügyelőként. Amint a legkisebb fiuk, Martinka ősszel bölcsibe megy, ő is munkába szeretne állni. Mindent megtesznek, hogy kiléphessenek a rendszerből.

Ahogy mindenkinek a CSÁO-ban, úgy nekik is az az álmuk, hogy önkormányzati bérlakást nyerjenek. Évek óta áll bent a pályázatuk a XIV. kerületnél, de nem adták fel. Az sem lenne gond, ha egy felújítandót kapnának, a férje és a villanyszerelő öccse szépen rendbe tennék azt is. Van félretett pénzük, amiből megvásárolhatnák a szükséges eszközöket. Ha viszont nem jön össze az önkormányzati bérlakás, amíg a kiléptetőben vannak, akkor albérletbe mennek, más lehetőségünk nincs, mert a Csok nem nekik lett kitalálva.

Fruzsina szerint egyébként a családsegítő rendszer alapvetően jól működik, az viszont nagy probléma, hogy nem nyújt végleges kiugrási lehetőséget. „Segítenek is, meg nem is. Nem azt mondom, hogy helyettünk kell megoldani a problémákat, és azt sem, hogy az állam feladata, hogy teljes egészében átvegye a gondjainkat. De jó lenne, ha létezne olyan megoldás – akár, ha felújítandó lakásokhoz jutnánk –, ami örökre szólna, és nem egy újabb CSÁO-hoz vagy albérlethez vezetne.”

Hiányoznak a rendszerből a kivezető utak

A családok átmeneti otthonai országszerte teljes kihasználtsággal működnek. Ha azonban lennének kivezető utak a rendszerből, nem biztos, hogy a jelenlegi kapacitás kevés volna. Hiába épülnek dömpingszerűen a lakóházak Magyarországon, nem a lakásszegénységben élőknek, nem a rászorulóknak és nem erre a célra húzzák fel őket – így a probléma változatlanul megoldatlan marad.

„A szociális bérlakás lehetne elérhető alternatíva az ellátottjaink számára, csakhogy iszonyatosan kevés az ilyen ingatlan.

Az önkormányzatoknak nincs pénzük a bérlakásállomány felújítására, de a lakáshiányt az is növelte, hogy a rendszerváltás éveiben sokat eladtak tulajdonosoknak. Zuglóban és a XIV. kerületben, amelyekkel a Széra ellátási szerződésben áll, például évi öt-hat önkormányzati bérlakásra pályáznak 300-an – beleértve a kerület lakóit. Így ez az alternatíva keveseknek elérhető az átmeneti otthonos családok közül, pedig az ellátottak jó része alkalmas lenne szociális bérlakás fenntartására” – magyarázza Kiss Ilona. Erre a problémára próbált a Széra egyik partnerszervezetével, a Habitat for Humanity Magyarországgal közösen alternatívát találni: az önkormányzati lakásokat vállalati adományozók bevonásával és önkéntesek segítségével újították fel, ami nagyon jó gyakorlat lehetne országos szinten is.

Már az is kilépésnek tekinthető az ellátórendszerből, ha valaki albérletbe kerül, mert függetleníti magát az intézményrendszertől – de ez az arány is elenyésző, évente csak tíz-tizenöt százalékuk tud ilyen formában lakhatást biztosítani magának. Az átmeneti otthonban élő családok még kisebb arányban tudnak saját lakásba költözni. Ők nem tudják igénybe venni a családosoknak járó állami támogatásokat – sem a Csokot, sem az autóvásárlási támogatást –, azok ugyanis a jómódú polgári réteg számára elérhetők: azoknak, akik tájékozottak, vannak kapcsolataik, és rendes jövedelmük, így megfinanszírozhatják az önrészt.

Ezt csak az értheti, aki egyszer már mindent elvesztett

Erika és Péter történetéhez hasonlóknál ritka a hepiend. A család néhány évvel ezelőtt mindent elvesztett – egymást is beleértve. Ami velük történt, szinte bárkivel megeshetett volna: bedőlt a lakásukra felvett svájcifrank-hitelük, és mivel nem tudták fizetni a törlesztőt, még azelőtt kellett eladniuk az ingatlant, hogy a végrehajtó vitte volna el. A belőle származó pénz tetemes része a banknak ment a hitelre, ami pedig maradt, azt felélték albérletre. A bajt csak tovább tetézte, hogy Péter teljesen összeomlott. „Erika sokkal erősebb volt, én magamat hibáztattam, hogy nem tudtam annyi pénzt előteremteni, ami biztonságban tartotta volna a családot. Alkoholista lettem, háromszor kíséreltem meg öngyilkosságot. Egy alkalommal hipót ittam, Zacher doktor úr azt mondta, ő olyat még nem látott, aki ezt túlélte volna.

Egy élet munkája úszott el, ezt csak az értheti, aki egyszer már mindent elveszített” – meséli Péter.

Erika három helyen dolgozott, de egy kisgyerek mellett a fizetése így sem volt elég az albérletre – a tartozásukat még akkor is törlesztette a főbérlőnek, amikor már Csömörön, a családok átmeneti otthonában éltek. A történtek teljesen felőrölték a házasságukat Péterrel, így szétmentek. Ezt követően külön utakon ugyan, de a család mindhárom tagja egy véletlen folytán a Széránál kötött ki: Erika a gyermekükkel a csömöri otthonba került, Péter pedig az Aporháza utcai, hajléktalan férfiakat segítő rehabilitációs intézménybe.

Két évet töltöttek az intézményrendszerben, mire újra talpra tudtak állni és egymásra találni. „Látogattam őket rendszeresen Csömörön, nem akartam elveszteni a családomat, csak velük tudtam elképzelni az életem. Azóta egy kortyot sem iszom, és magammal sem csináltam semmit” – mondja a férfi az öngyilkossági kísérletekre utalva. Péternek ma már három munkahelye van, Erika elmondása szerint harminc napból huszonhetet dolgozik, és közben együtt nevelik fiukat, aki a rajong a fociért, és erdészeti iskolába készül a ballagás után.

A családnak nagy szerencséje volt, mert az átmeneti otthonból egyenesen önkormányzati lakásba kerültek: a Széra és a Habitat for Humanity Magyarország programjának köszönhetően egy XIV. kerületi önkormányzati bérlakást újítottak fel a családnak önkéntesek segítségével. A lakást négy évre kapták az önkormányzattól, amiből már kettő letelt, de nagyon remélik, hogy hosszabbíthatnak majd.

„Nincs tartozásunk, minden számlát idejében fizetünk, nagyon vigyázunk a lakásra. Biztosítást is kötöttünk rá, sőt lakástakarékot is indítottunk, mert ha van rá lehetőség, szívesen meg is vennénk. De hitelt nem veszünk fel soha többé, egy hajszálnyit sem. Szerencse, hogy kibírtuk a sok rosszat, amit átéltünk. Hasonlót sem kívánnék senkinek” – mondja Erika. És hogy szoktak-e még gondolni a régi életükre? A válaszuk: nem. Az a múlt része, ők pedig nem tekintenek többé vissza.

Filákovity Radojka

Képek: Bielik István