–

Nem új keletű

Az emberek nagy része élete során jóval több tárgyra tesz szert, mint amennyi a normál életvitelhez szükséges. Hajlamosak lehetünk emiatt a tömegtermelésen alapuló civilizációt hibáztatni. Tény, hogy a gyártók, forgalmazók folyamatosan vásárlásra buzdító üzenetekkel bombázzák a reménybeli fogyasztót, ezeknek a végkicsengése nagyjából ugyanaz: a különféle árucikkek birtoklása révén lehetünk vonzók, egészségesek, boldogok, meg úgy általában „valakik”. Még ha józan paraszti ésszel nem vesszük is mindezt szó szerint, a reklámnak megvan az a sajátossága, hogy a tudatalattiban is képes kifejteni a hatását – sőt az az igazi terepe.

A gyűjtögetés azonban nem új keletű jelenség – még ha bizonyára kevesebben is, de mindig voltak, akik a tulajdonlástól várták a boldogságot. A jelenségről többek között az ősi jógaszentírások is említést tesznek, de semmiképpen nem követendő példaként.

A gyűjtögetés destruál

A jóga alapvetően nem a különféle testtartások kivitelezéséről szól, valójában egy filozófiai és hitrendszer, amely elveket fogalmaz meg a testre, a beszédre, a gondolkodásmódra vonatkozóan. Az elvek követése igényel bizonyos fokú szabályozottságot a gyakorlótól, aki azonban „cserébe” gazdagabb életet élhet. Ez a fajta gazdagság azonban semmiképpen sem az anyagi javakban nyilvánul meg.

Jóga-szútra című művében Patandzsali, a Kr. e. IV–III. század között élt bölcs öt tiltást és öt előírást határozott meg az életvezetésre vonatkozóan. Nem véletlen, hogy a tiltások egyike pedig éppen az úgynevezett aparigraha, amit többféleképpen fordítanak, úgymint például birtoklásmentesség, szabadság a függéstől vagy a tulajdontól való tartózkodás.

A felhalmozott anyagi javak ugyanis növelhetik a kényelmet, adhatnak egyfajta biztonságot, akár a környezet elismerése is kivívható általuk – valójában azonban rendkívül destruktív hatásuk van.

Negatív spirál

Először is: a tárgyak menedzselése már önmagában is megterheli az életet. Beszerzésük, rendben tartásuk, megőrzésük bizony feladatot jelent a tulajdonosnak – minél nagyobb értékről van szó, annál inkább. Ráadásul az ember a gyűjtögetés során egyfajta negatív spirálba kerülhet: még többet, még jobbat akar, ám amint megszerzi, az átmeneti öröm után hamarosan újra vágyakozást érez valami más iránt.

Így az elégedetlensége nemhogy nem csillapodik, hanem folyamatosan nő, amihez a már meglévő tulajdon elvesztése miatti aggodalom is hozzájárulhat.

Ráadásul a saját maga által generált kötelezettségei miatt éppen a testi-lelki egészsége fenntartására nem tud kellő figyelmet fordítani.

Testi-lelki-mentális problémák

Az ily módon állandósult stressz levezetés híján a legkülönbözőbb módokon törhet utat magának, az alvászavartól kezdve az olyan, jellemzően pszichoszomatikus betegségekig, mint az allergia, az asztma vagy a szív- és érrendszeri megbetegedések. A stressz az emésztést is akadályozza, a felgyülemlett méreg- és salakanyagok pedig ugyancsak szerepet játszhatnak a különféle betegségek kialakulásában.

Mindemellett a gyűjtögető embernek a kapcsolatai is fellazulhatnak – holott az, hogy legyen kivel megosztanunk örömünket és bánatunkat, és legyen kitől visszajelzést kapnunk, szintén feltétele az egészségnek.

A túlzott mértékű ragaszkodás mentális szinten is megnyilvánulhat – például a felmenőktől „megörökölt” vagy saját megéléseken alapuló gondolkodási és viselkedési módokban. Ezek, mivel ismerősek, a kiszámíthatóság és az otthonosság érzését adják, valójában azonban akadályozzák a továbblépést az élet valamennyi területén, legyen szó kapcsolatokról, munkáról vagy tanulásról. 

„Tényleg szükségem van rá?”

Persze a XXI. századi ember nem vonulhat el az erdőbe, hogy aztán őzbőrön ülve, reggeltől estig meditálva próbálja feloldani a korlátait, ahogy az egykori jógik tették. Szerencsére az aparigraha a modern kori körülmények között is megvalósítható, ráadásul viszonylag egyszerűen.

Az első lépést a „jogos” vágy és a mesterségesen gerjesztett sóvárgás megkülönböztetése jelenti – leginkább a vásárlásaid során. Mielőtt valamit a kosaradba tennél, kérdezd meg magadtól:

„Tényleg szükségem van rá?” A gyakorlásnak hamarosan kézzelfogható eredményét láthatod majd a bankszámládon, ami motivációnak sem utolsó.

Szelektálj!

Amellett, hogy kevesebb új dolgot szerzel be, szelektálj a már meglévő holmijaid között is. Erre vonatkozóan számtalan tanács kering a neten, de általánosságban annak érdemes búcsút inteni, amit legalább egy éve nem használsz, illetve – a mostanában nagyon felkapott konmari szerint – amiben már nem telik örömöd. A feleslegessé vált tárgyaknak nem feltétlenül kell a kukában végezniük – azt, ami még jó állapotban van, el is ajándékozhatod. Így amellett, hogy jót teszel mással, a környezetet is véded, mivel nem termelsz szemetet.

Ezáltal az tered áttekinthetőbbé és kezelhetőbbé is válik, ami kevesebb kötelezettséget és kisebb stresszt eredményez, ami eleve javítja az életminőségedet, közvetve pedig az egészségedhez is hozzájárul. 

Szemléletmód és hozzáállás

Ahogy kint, úgy bent – tartja a sokszor idézett mondás, ami az aparigraha terén is igaz. Miközben tartózkodsz az anyagi javak halmozásától, érdemes lehet felülvizsgálni az esetleges berögződéseidet, beidegződéseidet is. A felismerés félsiker, hiszen ennek révén tudod kiiktatni a hiábavalóan ismétlődő cselekedeteidet, a végső soron ellened dolgozó szabályokat, és egy új, előrébb vivő szemléletmódot és hozzáállást kialakítani magadban.

Tedd le a „forró szenet”!

„Haragtartónak lenni olyan, mint forró szenet marokra fogni azzal a szándékkal, hogy valaki másra hajítjuk azt; mi fogunk elsőként megsérülni” – mondta Buddha. A sérelmek őrizgetésével végső soron magadnak ártasz, mivel az állandóan jelen lévő negatív érzések megint csak stresszt jelentenek, ami idővel fizikai szinten manifesztálódhat. A tiszteletlenségen, méltánytalanságon, bántáson persze nem könnyű túllépni, de gondolj arra, hogy a megbocsátás alapvetően nem a másik félről, hanem a te belső békédről és testi-lelki jóllétedről szól. Ahogy a múltbéli történések egyre veszítenek jelentőségükből, úgy válik majd az életed egyre harmonikusabbá és teljesebbé.

Mezei M. Katalin