Képtelenek voltunk másképpen tekinteni Monroe-ra, mint köztulajdonra – Mit tettünk veled, Marilyn?

 –

Imádom Marilyn Monroe-t. Kislányként is odavoltam érte: elsősorban nem a szépsége fogott meg, hanem a mimikája.

Oké, ez így talán viccesen hangzik, de nézzétek meg bármely filmje bármely jelenetében közelről az arcát: minden apró izmocskáját képes volt tudatosan használni, és még ha mai szemmel nézve ez túlzás is, egyszerűen képtelenség nem az arcára figyelni.

Mű, túljátszott – hallottam sokszor akár filmguruktól is Monroe-ról, és gyakran elgondolkodtam: vajon akkor is ugyanezt mondanák, ha csak az utolsó filmjét ismernék?

Akkor is a szexi mimika nagymestere lett volna a színésznő, ha komoly, kevésbé sztereotip szerepeket kap? Egyáltalán: láttuk-e valaha Marilyn Monroe-t, vagy csak a saját fantáziánkat vetítettük ki rá rendezőként, forgatókönyvíróként és nézőként?

Szerintem a válasz nem vidám. Ha csak a legismertebb szerepei között válogatunk, akkor is azt látjuk, hogy Hollywoodnak nagyon is konkrét elképzelése volt arról, hogyan fogja bevonzani Marilyn Monroe a nézőket. Mi pedig, ennyi évvel később is szinte logóként használjuk az arcot, amelyet szinte sohasem ismertünk valójában.

Hát tessék: ilyennek akartuk látni, így bántunk mi Marilyn Monroe-val.

Pénzéhes nőszemély

A legemblematikusabb Monroe-jelenet, amelyet Madonna is felidéz a Material Girl videoklipjében (a Moulin Rouge című filmben pedig Nicole Kidman ad elő kiválóan) a Diamonds Are a Girl’s Best Friend című dal az A szőkék előnyben című filmből.

Mit látunk? Egy dívát pazar ruhában, szemkápráztató ékszerekkel. Mit hallunk? Azt, hogy a nők többre becsülik a drága ajándékokat, mint a szerelmi gesztusokat. Aztán, miután jól kikuncogtuk magukat a női nem pénzsóvárságán, jön egy apró csavar:

„A férfiak egyre ridegebbek lesznek, ahogy a nők fölött eljár az idő”.

Nem véletlen, hogy ez a dal hangzik fel a Moulin Rouge-ban a mindenki által vágyott és ünnepelt, ámde örökké boldogtalan kurtizán szájából.

A buta kis szőke

Noha játékfilmről – azon belül is a végletekig sarkított vígjátékról – van szó, érdemes megnézni a Hogyan fogjunk milliomost? című film egyik legismertebb részletét.

A film témája pont az, amit a cím sugall: három kispénzű fiatal nő gazdag pasit akar fogni magának. Borzasztóan hímsovniniszta alapállás, ám a készítők javára legyen mondva, hogy a szép nők láttán teljesen meghülyülő férfiak is kapják az ívet benne rendesen.

Monroe karakterének egyik fő jellemzője, hogy bár az orráig sem lát, nem hord szemüveget, mert a közbeszéd szerint az nem szexi, és így senki nem fogja elvenni. Az ominózus jelenetben a repülőgépen mellé ültetett férfi meglepve látja, hogy Monroe fejjel lefelé „olvassa” a könyvet, majd megmagyarázza neki, hogy sokkal jobban néz ki szemüvegben, mint anélkül. Apró és nem önéletrajzi jelenet, ugyanakkor nem nehéz az önmagában bizonytalan Monroe-ra ismeri a szerepben.

Apuci kicsi lánya

A Lolita-kultuszra játszik rá elég súlyosan a Szeressünk! című, 1960-as mozi alábbi részlete, amelynek angol címe (Let’s Make Love) azért sokkal direktebb szexuális utalás, mint a magyar. Monroe a My Heart Belongs To Daddy című dalban arról énekel, hogy ugyan néha szórakozik a korabeli fiúkkal, de azért igazából a „daddyjét” szereti. (Ez az apa mellett az idősebb, gazdag pasikra is használatos kifejezés, ugye. Jaj.)

Aranykalitkába zárva

Marilyn Monroe 1952-ben kezdett randevúzni Joe DiMaggióval, a New York Yankees baseball-csapatának legendás játékosával, akit a mai napig a sportág legnagyobbjai között emlegetnek.

Két ekkora ikon frigye óriási szenzációnak számított, így egész Amerika legfontosabb eseménye volt, amikor az álompár 1953-ban összeházasodott.

Álom helyett ekkor jött a rémálom: a sportoló úgy képzelte, Monroe otthon marad és gyerekeket szül majd, és felhagy a hollywoodi hívságokkal.

A filmsztárnak azonban esze ágában sem volt lemondani a karrierjéről, így hát folyamatosak lettek a veszekedések köztük. A tanúk szerint DiMaggio birtokolni akarta Marilynt, és tombolt, ha nem tudta irányítani.

Marilyn legkultikusabb mozdulata a Hétévnyi vágyakozás című filmből, a metró szellőzőnyílása fölött fellibbenő szoknya és a kacér-szemérmes terpesz szomorú mementója a házasságnak: a hollywoodi pletyka szerint DiMaggio ott volt ennek a jelenetnek a forgatásánál, és annyira kiborult, hogy elviharzott a helyszínről, este pedig kékre-zöldre verte a színésznőt.

Egy elmélet szerint Monroe azért néz többször is olyan furán félénken a jelenetben, mert a felvétel alatt összeakadt a tekintete a férjével. Monroe kilenc hónap után „lelki bántalmazás” indoklásával beadta a válópert.

Az igazi Monroe?

Sokan a mai napig vitatkoznak arról, tehetséges színésznő volt-e Marilyn Monroe. Ők talán nem látták a Kallódó emberek című, 1961-es mozit, amely a Monroe utolsó filmje. Különös, nyomasztó, de nagyon jó film ez, csodálatos színészek jutalomjátéka: Monroe mellett Clark Gable, Montgomery Clift és Eli Wallach játsszák a főszerepeket. Az alapsztoriban (a fafejű cowboy beleszeret az elvált bárénekesnőbe, és erőnek erejével ki akarja szakítani őt addigi életéből) nem nehéz fellelni a DiMaggio-féle birtoklási mánia történetét. A film alapjául szolgáló drámát Marilyn akkori férje, Arthur Miller írta – akivel épp a filmbemutató idejére esett a válásuk.

A színésznő mindenesetre soha sehol nem volt annyira lenyűgöző, mint ebben a filmben: a vadnyugati tájon élő zord emberek között maga volt a törékeny őszinteség. Az alábbi jelenetben arra döbben rá, hogy a szerelme által befogott vadlovakat a vágóhídra adják el.

Holtában sem volt nyugta

A Monroe-kultusz legsötétebb fejezete a színésznő halála és az azt követő néhány óra.

Ennél tökéletesebben semmi sem mutatja, hogy képtelenek voltunk másként tekinteni Monroe-ra, mint köztulajdonra, akinek még a legvégső tragédia esetén sincs joga a privát szférához.

A sok-sok gyógyszeres üveg mellett megtalált, meztelen holttestről készült rendőrségi fotók ma is fellelhetők a neten – sajnos mindig akadt valaki, aki az ilyesmit jó pénzért kiszivárogtatta.

Ez azonban nem volt elég a sajtónak: fotósok hada próbált betörni mindenhová, ahol a holttestet a temetésig tárolták. Egy fotósnak sikerült bejutnia a hullaházba, és némi alkohollal lefizette a két őrt, így készülhetett el az a Life magazin által le is hozott két fotó, amelyen Marilyn hűtőházból kilógó lábfeje, illetve a hullafoltokkal teli arc látható. Az pedig a végső tőrdöfés, amit a holttest kezelésével megbízott cég vezetője mondott a sajtónak csodálkozva:

„Az elhunyt semmiben nem emlékeztetett a szépséges színésznőre”.

Álljunk meg egy kicsit ennél a mondatnál: az a kifogás valaki ellen, hogy nem néz ki elég jól – holtan.

Ilyenkor nem kellene egy kicsit észbe kapnunk az elvárásainkat illetően?

Ennyivel tartoztak neki

Monroe-t 1961-ben pszichiátriai klinikán kezelték. Kiengedése után korábbi férje, Joe DiMaggio vette szárnyai alá – ezúttal azonban már ésszel. Jó viszonyuk a sikertelen házasság ellenére is megmaradt, és a férfi az utolsó időkben tényleg támogatta Monroe-t.

Az ismerősök szerint a férfi teljesen összetört a halálhír hallattán, és megfogadta, hogy legalább az utolsó útját nyugodttá teszi a színésznőnek. Épp ezért DiMaggio a temetésről kitiltotta saját celebbarátait, köztük például Frank Sinatrát is. Nem akarta, hogy a szertartás társasági eseménnyé váljék.

Azt mondta, tartozott ennyivel Marilynnek: életében szétszedett a média, legalább holtában hagyja nyugton.

Csepelyi Adrienn

Kiemelt kép forrása: Getty Images/Baron