wmn - hohesC

–

WMN: Fel tudsz idézni egy olyan közös élményt apukáddal, amelyért a mai napig hálás vagy neki?

D. Tóth András: Nem tudok egyetlen ilyen élményt felidézni. Inkább azt mondanám, hogy az egész kisgyerekkoromért hálás vagyok neki. Minden lehetőséget megteremtett ahhoz – természetesen édesanyámmal együtt –, hogy boldog lehessek. Kaptam szabadságot, időt és szeretetet. Erre az alapra lehetett építeni aztán bőven.

WMN: Mi az, amiben szeretnél hasonlítani az apádra, illetve miben akarsz, vagy akartál különbözni tőle?

D. T. A.: Szeretném, ha én is olyan jóindulatú, nagyszívű és mindig életvidám lehetnék, mint az apukám. A pénzhez viszont szerencsésebben és okosabban szeretnék viszonyulni, mint ő.

WMN: Meg tudod határozni azt a pillanatot, amikor úgy érezted, hogy igazán apává váltál?

D. T. A.: Egyértelmű behatárolható ez a pillanat. Abban a másodpercben apa lettem, amikor a kislányomat a szülésznő a kezembe adta, és belenéztem a szemébe. Éppen sírt, de ahogy rám nézett, megnyugodott és elcsendesedett. Akkor, ott kialakult az apa-lánya kapcsolat.

WMN: Mit érzel, amikor felfedezed önmagad, vagy néhány saját jellemvonásod a gyerekedben, gyerekeidben?

D. T. A.: Néha vicces, máskor ijesztő.

WMN: Szerinted mennyit változott az elmúlt tíz évben az apák szerepe Magyarországon?

D. T. A.: Én húsz–huszonöt évet néznék és azt mondanám, hogy sokat és semmit. Az apák feladata szerintem mindig is az volt, hogy ott legyenek a családjuk számára, és segítsenek, amiben csak tudnak. Erőt adjanak, figyeljenek, meghallgassanak, besegítsenek. Ez mindig így is volt. Manapság annyi változott, hogy erre még erősebb az igény, és sokszor fontos, hogy látványosan ki is mutassák ezt a férfiak.

Orvos-Tóth Noémi válaszait ITT olvashatjátok. Egy másik férfi- és apatárs, Herczeg Zsolt válaszait pedig ITT.   

Szeretettel várunk titeket március 4-én, a BMC-ben, a következő Hello, WMN! esten!

Képek forrása: D. Tóth András