wmn - hohesC

A beszélgetésen részt vevő férfiak közül a legtudatosabb apának és társnak Herczeg Zsolt bizonyult, aki egészen tragikus családi eseményeket élt át, mégis szépen emlékezik a szüleire, és a kapott szépet továbbépítve teljes erőbedobással koncentrál az apaságra és az azzal járó feladatokra is.

Természetesen D. Tóth András is egy igazi, segítő és tudatos apa, de most óriási izgalommal és egyben félelemmel is várja második gyermeke érkezését: szeretne ugyanúgy figyelni mindkét gyerekre, bár tudja, hogy ez szinte lehetetlen feladat. A célja viszont neki is a helytállás minden helyzetben. és legfőképpen a megfelelő mennyiségű és minőségű szeretet és törődés átadása az egész családnak.

Till Attila bizonyult az esten az úgynevezett ösztönös apának, akinek egyszerűen a szerelem hozta a három gyereket: nem készült, jöttek, és bevallása szerint minden jó volt. Ő nem tudatosan, de óriási lelkesedéssel és szeretettel vett és vesz részt a család életében.

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus véleménye szerint a mostani apák az első olyan generáció, amelynek tagjai tudatosan vállalják a közös, megosztott szerepeket. Megfelelnek egy új keletű kívánalomnak, de ezt sosem szabad természetesnek venni, igenis a nők feladata segíteni, biztatni őket, hiszen új feladataik lettek ugyan, de sem mintáik, sem komoly segítségük, támpontjuk nincs ebben. A cél pedig, hogy a most felnövő nemzedéknek az apák új szerepe a családban természetes és ne ennyire tudatos feladat legyen. Így egyelőre inkább szülőforradalomról beszéljünk, ne csupán szegény, egyre több helyen már nagyon igyekvő apák forradalmáról.