Te hogyan akarsz az unokáid szemébe nézni? – Párizstól Pittsburgig – filmajánló
A világ egyik legoptimistább embere vagyok, tényleg van egy velem született különleges képességem, hogy mindenben meglássam a jót, a reményt, a lehetőséget. Mégis, ha van valami, amivel kapcsolatban nem vagyok egyáltalán derűlátó, az a bolygónk jövője. Illetve nem is a bolygóé, mert a Föld túl fog élni minket, embereket, mi viszont abszolút abba az irányba haladunk, hogy kinyírjuk a fajunkat. Ha te is szeretnél látni egy kis biztató ösztönzést arra, hogy ez a folyamat még megállítható, akkor nézd meg a Párizstól Pittsburgig című ismeretterjesztő filmet. Pásztory Dóra írása.
–
Én hiszek a tudósoknak, hiszek a statisztikáknak, a globális felmelegedést ábrázoló görbéknek, hiszek David Attenborough-nak és Leonadro DiCapriónak, akik azt mondják, hogy „vagy nagyon gyorsan összekapjuk magunkat és leállítjuk, vagy legalábbis kicsit lelassítjuk az a környezeti rombolást, amit a bolygónkon végzünk, vagy a klímaváltozás hatására összeomlik az a globális társadalmi rendszer, amiben most élünk”. A nulladik órában vagyunk, nagyon sürgősen és nagyon drasztikusan kell csökkentenünk az üvegházhatást kiváltó gázok kibocsájtását, lassítani a sarki jégréteg olvadását és a globális átlaghőmérséklet emelkedését. Tényleg nem kell klímakutatónak lenni ahhoz, hogy a hírekben látható extrém időjárási jelenségeket összekössük a környezeti károkkal, amelyeket az ipari forradalom óta rendkívül felgyorsult mértékben okozunk a környezetünknek.
Talán mélyen legbelül még azok is érzik, hogy közeledik a baj, akik struccpolitikát folytatnak, és inkább nem merülnek el a részletekbe, maximum konstatálják, hogy több az eső, kevesebb az eső, melegebb van, hidegebb van, jobban fúj a szél, alacsonyabb a Duna vagy épp magasabb. Ha árvíz van, adakoznak, elborzadnak kicsit a hírek láttán, de komolyabb összefüggéseket nem keresnek.
A világvége nem úgy fog eljönni, ahogy a hollywoodi filmek ábrázolják, hogy egyik napról a másikra minden szürke lesz, sivár és sivatagos, vagy épp az özönvíz mossa el valamelyik kontinenst, aztán volt, nincs.
A világvége egyénenként jön, városonként, országonként. Annak, akinek épp elönti a házát az ár, mindenét elviszi a hurrikán, vagy porig égeti az erdőtűz. Akinek egész éves termése veszik oda az extrém időjárás miatt, vagy tönkremegy a vállalkozása, és el kell hagynia az otthonát. Vagy aki nem jut ivóvízhez, és ezért elindul oda, ahol még van.
Ha nem vagyunk hajlandók ezt észrevenni, amíg arcul nem csap minket a valóság, akkor bizony ne lepődjünk meg, ha azonnal padlóra küld minket a váratlanul jött tockos.
Ehhez az apokaliptikus világképhez adott egy lélegzetvételnyi optimizmust a National Geographic Londonban bemutatott produkciója, a Párizstól Pittsburgig címet viselő dokumentumfilm, aminek tévépremierje ma este lesz a hazai csatornán is.
A cím megértéséhez tudni kell, hogy Donald Trump beiktatása után szinte azonnal kilépett a 2015-ben, 195 ország által aláírt párizsi éghajlatvédelmi egyezményből, amelynek célja a globális szintű együttműködés volt a klímaváltozás megfékezésére és a károsanyag-kibocsátás visszaszorítására 2020-tól.
A frissen megválasztott elnök a kilépést azzal indokolta, hogy őt azért választották meg, hogy a pittsburgi embereket képviselje, nem pedig a párizsiakat.
Pittsburg korábban a szén- és acéltermelés egyik központja volt, ám a jelenlegi városvezetés teljesen új irányba terelné a metropolisz jövőjét, mert ők sokkal inkább a megújuló energiaforrásokban hisznek, és abban, hogy egy városképet nem a múltja határoz meg, hanem a jelene és a jövője. A jövő pedig kétségkívül a széndioxid-kibocsátás csökkentése és a tiszta energiára való átállás.
Éppen ezért a maguk módján azonnal hadat üzentek Trumpnak, és helyi szinten kezdtek el küzdeni a klímaváltozás ellen. Ebből mára egy mozgalom alakult ki: több száz amerikai nagyváros, polgármester, helyi képviselő, cégvezető csatlakozott hozzájuk, és vállalták, hogy igyekeznek akkor is eleget tenni a párizsi egyezmény követelményeinek, ha az országuk vezetése visszalépett attól.
Az „ellenállási” mozgalom egyik kulcsfigurája, Michael R. Bloomberg (az Egyesült Államok egyik legvagyonosabb embere, 11 évig volt New York polgármestere, elkötelezett környezetvédő) és az általa alapított Bloomberg Philanthropies, amely nemcsak a film finanszírozásában vett részt, de számtalan olyan projektet támogatott, amely hatékonyan veszi fel a harcot az éghajlat-változással.
Mike Bloomberg a londoni vetítésen is tiszteletét tette, jelenlétével erősítve elkötelezettségét a téma iránt, ő ugyanis azt vallja, hogy: „Az amerikaiak elkötelezettek a párizsi éghajlatvédelmi egyezmény betartása mellett, akár Washington segítségével, akár anélkül”.
Közvetlenül azután, hogy Donald Trump bejelentette az USA kilépését a párizsi éghajlatvédelmi egyezményből, Bloomberg és Jerry Brown kaliforniai kormányzó stratégiát dolgozott ki az ország az egyezményen belül tartására, amelynek keretében rendszeresen emissziós jelentéseket küldenek az ENSZ-nek. A film is ezt az összefogást hivatott bemutatni.
Tényleg szívderítő példákat láttunk a napkollektorok egyre szélesebb körű használatáról, a szélerőművekben rejlő lehetőségekről, a közösségi növénytermesztés népszerűsítéséről, a tömegközlekedés fejlesztéséről és arról, hogy az Egyesült Államok különböző tagállamaiban milyen eredményeket sikerült elérni a tiszta energiákra való átállásban.
Persze lehet legyinteni, hogy ez Amerika, ott sokkal nagyobb mozgástere van az államok vezetőinek, a polgármestereknek, a helyi képviselőknek, a civil szervezeteknek. Bennem is volt egyfajta kelet-európai szkepticizmus ezzel kapcsolatban, abban viszont látok reményt, hogy a jövőben szerte a világon fontos szempont lesz a politikusok megítélésében a környezetvédelemhez való hozzáállásuk.
És ha elég sokat beszélünk, írunk róla, ha egyre több film készül a témában, és egyre több olyan elkötelezett embert látunk, aki –akár a politikusokat is megkerülve – teszi a dolgát, akkor talán nem kell megvárni, míg mindenki a saját bőrén érzi majd a civilizációs rombolás eredményét.
Talán egy napon majd egy polgármester választást, vagy egy helyi önkormányzati választást sem lehet úgy megnyerni, hogy a jelölt nem köteleződik el a klímaváltozás ellen.
Persze lehet tagadni, bagatellizálni… és élni tovább a kényelmes, pazarló életünket, csak néha jusson eszünkbe, hogy milyen lesz az unokáink szemébe nézni, és bevallani nekik, hogy nem tettünk semmit, amikor még tehettünk volna. Nekem már attól is eszembe jutott, hogy a vetítésen megláttam a székemen egy fémdobozos ásványvizet, amit a moziélmény javítására készítettek be. Kortyoltam gyorsan egy nagyot a kulacsomból, és nagyon koncentráltam a filmre, hogy kiszívjak belőle minden optimizmust, amit lehet.
Pásztory Dóra
A Párizstól Pittsburgig című filmet Magyarországon 2018. december 12-én, szerdán 22.30-kor vetíti a National Geographic.
Képek: National Geographic