„Elképzelésem sincs, hogyan fogadnák a szüleim”– Beszélgetés egy meleg sráccal

–

X.: Van egy kedves barátom, együtt jártunk gimibe, az egyszerűség kedvéért nevezzük Y-nak. Első éves egyetemista, matek–kémia szakos tanár lesz. Nagyon intelligens, vicces, szereti a rockzenét, és rengeteget olvas. Sok mindenben hasonlítunk. Például mindketten a pasikat szeretjük. A barátoktól mindig megkapjuk, hogy úgy tudunk trécselni bármelyik bulin, „mint két vénasszony”. Az egyik utolsó beszélgetésünk talán titeket is érdekel.

X.: Mikor érezted először, hogy más vagy, mint a kortársaid többsége?

Y.: Alapvetően nincs két egyforma ember egy korosztályban, szóval sok szempontból lehet másnak lenni. Lehet, hogy valaki egy méterrel kilóg a tömegből, vagy a heavy metál elkötelezett híve, amíg mindenki más tuc-tucot hallgat, és van, aki a fiúkat szereti fiú létére. Amikor először elmondtam valakinek, az úgy tizedik végén lehetett, és utána indult el egy ilyen gondolkodási folyamat. Aztán végül is arra jutottam, hogy ez van.

Nem sokkal az első ilyen gondolat után már biztosan tudtam, hogy meleg vagyok.

X.: Mennyire okozott gondot beismerned saját magadnak, hogy a férfiakhoz vonzódsz?

Y.: Abszolút nem volt ilyen, ha már tudom biztosan, akkor onnantól ez van, ezt kell szeretni. Tehát fölösleges rágnom magam amiatt, hogy lehetne másképp is.

Lehet, hogy vannak ilyen „visszaváltoztató” terápiák is, és ha valaki nagyon sok erőt belefektet, akkor talán meg tudja magát győzni, és elnyomja magában, de úgy nem feltétlenül lesz boldog.

Szerintem abszolút nem érné meg. Semmi olyat nem tudok mondani, ami amellett szólna, hogy ne vállaljam fel magam.

X.: Milyen volt gyerekkorodban a hangulat a családban, hogyan viszonyultak a tőlük különbözőekhez?

Y.: Az ilyen jellegű másság nem nagyon volt téma otthon. Máshonnan tudtam meg, hogy létezik ilyesmi. Elsős-másodikos lehettem. 

X.: A családod tud róla, hogy meleg vagy?

Y.: A szüleim és a tesóim még nem, az unokatesómnak elmondtam. Rajta kívül csak a barátaim, illetve a gimis osztályfőnököm. Tizedik végén levelet kellett neki írni, valami olyasmi volt a feladat, hogy „Ha találkozom önmagammal, mit őrzök féltve a zsebemben, mi van a fejemben”. Az volt a válaszom, hogy „én úgy érzem, a fiúkat szeretem”. Utána mindenkinek írt egyenként választ. Nagyon elfogadó módon állt hozzá, felajánlotta a segítségét is, ha esetleg úgy alakulna.

Egyébként – de ezt nem tudom biztosra mondani – gyanús volt, hogy az osztály nagyon nagy része már tudja, amolyan nyílt titok. Lehet, hogy már azelőtt is tudták, mielőtt én rájöttem volna. Szerencsére, akiknek ezzel problémájuk volt, azok sem hangoztatták, tehát emiatt sosem kaptam semmilyen beszólást.

Meg akkor már ismertek jó néhány éve, és annyi intelligencia volt mindenkiben, hogy tudják, attól még ugyanaz az ember vagyok, akit nap mint nap láttak, és ez csak egy a sok közül, ami engem meghatároz.

Csomó emberre emiatt büszke is vagyok, legalábbis kellemes csalódás, hogy vissza tudták fogni magukat.

Ilyen „nagy bejelentést” nem akartam. Ugyanúgy, ahogy emiatt valakit csesztetni sincs értelme, magadat sem érdemes csesztetni. Ez van.

X.: Én is úgy álltam hozzá, hogy ez a helyzet, és majd, ha úgy alakul, akkor beszélgetünk róla.

Y.: Mikor végzősök voltunk, emlékszem, hogy beszélgettünk is, és öt perccel előtte odajött valaki, aki addigra már sejtette, és nem is azt kérdezte, hogy „tényleg így van-e”, hanem azt, hogy „elfogadom-e ilyennek magam? Azt válaszoltam neki, hogy „igen, ezzel semmi bajom”. Attól még, hogy nincs választásom, tépelődhetnék rajta. Nem mindegy, hogy hogyan éli meg az ember. Azt tapasztalom, hogy főleg lányok szoktak kérdezősködni, mert ők azok, akik tényleg nem látnak rá erre.

X.: Szerintem a legtöbb embert a kíváncsiság hajtja, mert a mi korosztályunk azért már jóval elfogadóbb, de még mindig keveset tudunk a másságról.

Y.: Az egyetemi gólyatáborban – főleg a szaktársaimtól – azért hallottam egy-két megjegyzést, persze nyilván ők nem tudják rólam, hogy én is meleg vagyok. És azért nagyon más, ha egy hús-vér embert kell sértegetni, akiről tudod, hogy meleg, vagy csak úgy bele a vakvilágba, hogy „a buzik”.

X.: Milyen gyakran randevúzol, hogyan viszonyulsz a párkapcsolatokhoz?

Y.: 

Komoly párkapcsolatom még nem volt, ez nálunk kicsit nehezebben megy, mert ahhoz, hogy melegekkel ismerkedhess, tudni kell, hogy ki a meleg.

Ez pedig a legtöbb emberre nincs ráírva, nincsenek olyan külső jegyek, amik alapján egyértelműen meg lehetne ezt határozni. Tehát vagy olyan helyen kell lenni, ahol sok meleg van, például meleg szórakozóhelyek, vagy pedig online vannak meleg ismerkedős oldalak, illetve a Tinder is alkalmas ilyesmire.

X.: Gyakran jársz szórakozóhelyekre?

Y.: Melegbárban még nem voltam, ez a világ annyira nem vonz. Az egyikről hallottam, hogy van két nagy tánctér, nagyon sok ember, és dübörög a zene, ott táncolnak, de alapból ez a hering-pozíció nem túl szimpatikus nekem. Meg az ilyen helyeken általában csak alkalmi kalandra vevők az emberek. Jó, mondjuk, ez ugyanúgy megvan az interneten is. Nagyon ritka, hogy valaki – főleg a mi korosztályunkban – azt mondja, hogy akkor ő igenis, csak komoly kapcsolatot szeretne, és ha randizunk, akkor nem megyünk el rögtön utána lefeküdni egymással.

Úgyhogy szórakozni inkább barátokkal járok, bár egyébként egyszer már megígérték, hogy elmegyünk egy melegbárba, de eddig még nem jött össze.

X.: Tehát olyannal még nem is találkoztál neten, aki nem csak alkalmi kapcsolatot keresett volna?

Y.: De, egy csomószor volt, hogy beszélgettünk hosszabb ideig, sőt, az egyikkel még találkoztam is. Viszont a legtöbb ember nyilván titkolja a környezete előtt, és így elég nehéz összeegyeztetni, hogy otthon is elmondja, hogy miért jár el mindig ide meg oda. Szóval eddig maradt egy-két ilyen alkalmi, meg néhány hosszabb beszélgetés, de ott is kettőn áll a vásár. Tehát néha van olyan, hogy én akarok beszélgetni vele még tovább, aztán találkozni, de ha egy idő után egyszer csak nem válaszol…

Ennek ellenére arra bátorítanám a hasonló helyzetben lévőket, hogy tessék találkozni! Hiába beszélgetsz hosszabb-rövidebb ideig egy arctalan profillal, az azért valljuk be, elég személytelen. Hús-vér emberként találkozni a másikkal többet számít ezernyi csetnél.

X.: Akikkel beszélgetsz a neten, inkább korunkbeliek vagy idősebbek?

Y.: Idősebbekből van több, mert a korunkbeliek között már ahhoz is kell egy kis bátorság, hogy egy ilyen helyre felmenj, mert azzal is valamennyire vállalod a nyilvánosság előtt. Szóval az idősebbek inkább nyitottabbak az ilyesmire, idejük is több volt rájönni, meg ők már nyilván önállóbbak, nem kell beszámolni arról otthon, hogy merre mennek. Az elvárásaik is alacsonyabbak, egy csomó embernél már kész kapuzárási pánik figyelhető meg: „szedjünk össze valakit, mindegy, hogy kit, csak legyen valaki”. Olyankor boldog-boldogtalanra ráírnak, de én ezekre nem vagyok vevő.

X.: Amikor találkoztál valakivel, mit mondtál otthon?

Y.: Hogy kimegyek sétálni. Vagy valami mást, de valamit mindig kitalálok. Vagy csak annyit mondtam, hogy egy barátomhoz mentem este, és aztán… Hát, végül is ő is a barátom… Szóval a szüleim szerintem még csak nem is gyanakodnak.

X.: Tervezed, hogy elmondod nekik?

Y.: Előbb-utóbb szerintem igen, hogyha előáll egy olyan helyzet, hogy én párkapcsolatban vagyok, és ha lesz valaki komolyabb, akkor biztosan.

X.: Szerinted hogyan fogadnák?

Y.: Elképzelésem sincs.

Éppen ezért nem mondom még el, mert nem akarok magamnak fölösleges konfliktust. Hogyha meg úgy hozza a sors, akkor muszáj lesz bevállalni, de már lesz egy támaszom is, és én is lehetek valakinek a támasza adott esetben.

X.: Szerinted mi a legnehezebb egy meleg fiatalnak a mindennapokban?

Y.: Az ismerkedés. Meg őszintének lenni ezzel kapcsolatban. Azért, hogy perspektívában lássuk, szerintem nincs annyira rossz dolgunk hazai téren. Egy csomó olyan hely van a világon, ahol azt sem mernénk megcsinálni, hogy kiülünk ide, és hangosan beszélgetünk erről. Szóval nem vagyok kitéve semmilyen üldözésnek, és ez jó. Egyébként a humor az jó stratégia, amikor már te röhögöd ki a homofóbokat. A sztereotípiákból viccet csinálsz, mint például én.

X.: Emlékszem, amikor egyszer megkérdeztünk, hogyan és mikor jöttél rá, hogy meleg vagy, mire faarccal rávágtad, hogy „megharapott egy buzi, aztán bebábozódtam és átváltoztam”.

Y.: Szerintem ez a legjobb válasz, mert egyébként fogalmam sincs, mit is mondhatnék erre.

X.: Ha üzenhetnél valamit azoknak, akiknek fenntartásaik vannak a mássággal kapcsolatban, mit mondanál nekik?

Y.: 

Gondolják meg, hogy bármikor kerülhetnek olyan helyzetbe, amikor ők vannak kisebbségben valakivel vagy valamivel szemben. És lehet, hogy egy nap ők is ugyanígy járnak, mint azok, akikkel szemben most intoleránsak.

X.: Mi a véleményed, itthon általánosságban milyen a megítélése az LGBTQ+ közösségnek, illetve mennyire nevezhetjük itthon közösségnek?

Y.: Szerintem nagyon sok értelme nincsen, hogy akkor most az összes meleget egy közösségbe tömörítsük. Ez nem lehet közösségszervező elv. Régebben, amikor a melegek a jogaikért küzdöttek, mert sok helyen voltak kimondottan diszkriminatív törvények, annak ott nyilván volt értelme, az egész PRIDE is innen indult. Mostanra sok országban ez már beteljesült, a melegek egyenlő jogokat élveznek.

X.: Mondjuk, itthon azt hiszem, még nem teljesen…

Y.: Olyan törvény nincs, ami konkrétan azt mondja, hogy a melegek ezt meg ezt nem csinálhatják. Olyan van, hogy a házasság egy férfi és egy nő kapcsolata. Tehát szó szerint itt sem mondhatjuk, hogy nincsenek egyenlő jogaink, mert azt nem mondja a törvény, hogy meleg férfiak nem házasodhatnak össze nőkkel…

X.: De azért a legtöbben inkább olyannal házasodnának össze, akit tényleg szeretnek.

Y.: Igen, itt ez a szépséghiba… De visszatérve, olyan, aki nemcsak elítéli, de tettlegességig is menne, szerintem szerencsére kevés van itthon. A legtöbb szélsőséges alak is csak beszél, tehát azt mondhatja bárki, hogy ezt vagy azt ki kéne végezni, de aki tényleg megtenné, az elenyésző. Nálunk úgy tudom, 1962 óta nem számít bűncselekménynek, azelőtt is csak a férfiak között volt büntetett a homoszexualitás.

X.: Úgy tűnik, mintha a férfiaknál ez súlyosabb megítélés alá esne, a nőknél kevésbé tekintik problémának, kevesebb a gyűlölködés.

Y.: Ez is csak egy sztereotípia, szerintem abból indulnak ki, hogy „aki meleg, az nőiesen viselkedik”, és ez nem jó, „mert egy férfi viselkedjen férfiasan”. Ezt még nem tapasztaltam, de hallottam róla, hogy gyakran megkérdezik a meleg pároktól: „az ő kapcsolatukban melyikük a férfi és melyikük a nő?”

De az, hogy valaki homoszexuális, azt jelenti, hogy a saját neméhez vonzódik, akkor tehát miért keresne a másik pasiban egy nőt?!

Sok embernek még mindig megvannak a skatulyái, és ebbe próbálnak belehelyezni mindenkit. Pedig n darab skatulyába n+1 elemet csak úgy lehet elhelyezni, hogy egy skatulyában legalább két elem lesz… Ez a primitív skatulya-elv.

Y.: Egyet sem tudnék kiemelni, de amit most mondtam, hogy „ki a férfi, ki a nő a kapcsolatban?” Meg hogy a melegek közül sokan nőiesek, női ruhát hordanak, affektálnak vagy nőiesen gesztikulálnak. Ahogy vígjátékokban is megjelenítették régebben ezeket a karaktereket. Egyébként az tény, hogy vannak ilyenek is, de azért nem mindenki.

A legtöbb sztereotípia a tapasztalatlanságból fakadhat. Például sokan csak akkor látnak meleget, illetve akkor látnak meleget úgy, hogy tudják is, hogy az, amikor a tévében nézik a közvetítést a PRIDE-ról. A tévében meg azt fogják mutatni, ami hatásvadász. Tényleg láttam, hogy két csávó ment, „ kis rózsaszín egyenbugyiban, és persze hogy csak ez került be. Mert ez az, amire felfigyelnek az emberek. Pedig nyilván nem erről szól az egész.

Szerintem a média általánosságban nem annyira elítélő, például valamelyik csatornán volt egy műsorvezető, aki már legalább tíz éve coming outolt.

Mondjuk, ő kicsit úgy viselkedik, mintha maga is sztereotípia lenne, a beszédstílusával is rájátszik, de ez az, amit nem kéne szerintem. Mert ha van egy ismert meleg, akkor az emberek gyakran azzal azonosítják, hogy „minden meleg valami ilyesmi lehet”.

X.: Szoktál-e megjelenni nyilvános rendezvényeken, és ha igen, milyeneken?

Y.: PRIDE-on egyszer voltam, idén nyáron, de annyira nem jött be. Nagy a tömeg, hangos a zene, és tényleg olyan sok értelmét nem láttam. Amiről a szervezők beszélnek, hogy mik a felvonulás céljai, azzal egyetértek, de pont amiatt, ahogyan a média ezt kezeli, nem tartom annyira jónak. A választások után közvetlenül volt két diáktüntetés, azokon ott voltam. Azok olyanok voltak, hogy a teljes ellenzék együtt vonult fel, láttam is egy olyan zászlórudat, hogy volt rajta vagy öt lobogó, magyar zászló, Árpádsávos, talán a székely, a cigány meg a szivárványos.

X.: Mivel szeretnél foglalkozni a jövőben? Mit választanál hivatásodnak?

Y.: 

Tanítani szeretnék, jelenleg is erre készülök az egyetemen. Eddig úgy látom, hogy teljesíthető lesz. Rögös útnak tűnik, de ez lesz az én utam.

Azt elmondták nekünk, hogy nagyon fel fog majd értékelődni a tudás, meg mondtak nagyon csúnya számokat arról, hogy hány tanár fog nyugdíjba menni tíz éven belül, és ehhez képest milyen kevés embert vettek fel tanár szakosnak az utóbbi időben. Sok helyen már most is akkora hiány van, hogy nem is végzett tanárt keresnek, hanem egyetemi hallgató is elég, akkor is, ha most vették fel. Tehát el is mehetnék akár tanítani, létezik ilyen álláshirdetés, de most inkább tanulni szeretnék.

X.: Szerinted mi a legfontosabb az életben?

Y.: Hogy legyenek az embernek barátai, egy párja, tehát legyenek, akikkel az idejét eltölti. Akihez tud fordulni, ha baj van, akivel osztozni lehet az örömökben, hogy ne egyedül élje le az életét.

X.: Ha lenne egy gyereked, és elmondaná neked, hogy a saját neméhez vonzódik, mit mondanál neki, illetve hogyan reagálnál?

Y.: Mivel én is ilyen helyzetben vagyok, így teljesen át tudom érezni, hogy egy gyereknek/tininek milyen lehet. Azt nyilván le kell szögezni, hogy nem utálom emiatt, semmi baj.

És azt is tudnia kell, hogy nekem bármikor elmondhatja, ha bármi problémája van, akár emiatt, akár más miatt. Fontos tudnia, hogy nyitott fülekre talál nálam.

(X. utóirata: Y-nak az interjú óta lett egy párja, az interneten ismerkedtek meg. Most randevúznak, azt tervezi, hamarosan bemutatja a barátainak.)

X

November 29-én adjuk át a 2018-as SzuperWMN-díjakat. A díjátadó gála alkalmával az UNICEF lánygyermekek oktatását, egészségét és védelmének megszervezését segítő programjára gyűjtünk adományokat. Ha gondolod, EZEN a linken te is hozzájárulhatsz e nemes célhoz. Adományodat előre is köszönjük az UNICEF munkatársai nevében is.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Getty Images/ Westend61