–

Nyíregyházát elhagyva gurulunk a 38-as úton Nyírtelek felé. Az evangélikus templomot keressük. A napfényben megcsillan egy rakéta, mely az út szélén áll. Nem messze tőle klinkertéglás épület. Ez biztosan a templom, gondolom. A parkolóban kaktuszok  állnak a kövek közt, „bírják a telet is”– dörmögi Györfi Mihály lelkész, kilépve a templomból. Nem tudom, hogyan illik köszönni, a „dicsértessék” nem passzol a pulóveres, nadrágos férfihoz, a „jó napot”-ot meg én nem érzem illendőnek, hisz egyházi személyről van szó, még ha reverendát nem is hord, mint katolikus kollégái. „Erős vár a mi istenünk!” – köszönt ő, én meg bután nézek, mit is kéne erre válaszolni. Aztán kiderül, ugyanazt.

A templom egyik irodájába ülünk le, hogy megtudjam, hogyan keveredett erre a tájékra Györfi, és hogyan jutott el odáig, hogy cigány emberek bevonásával termesszen biozöldségeket- és gyümölcsöket.

Györfi Mihály lelkész

„A geodézia, geológia, teológia határozta meg az életem. Voltam térképész, és egyben lázadó fiatal, aki a szabadságeszményt kereste. Aztán húszévesen megnősültem, és rájöttem, hogy a magam életét, biztonságát kockáztathatom a szabadságeszményem miatt, de a feleségemet nem vihetem bele. Megszülettek a gyerekeim, és ez okozta végső soron azt a lelki defektust, ami közelebb vitt Istenhez. Mert

az akkori hitem szerint az életünk annyiból állt, hogy egy darabig itt vagyunk, aztán meghalunk, eltemetnek és széthordanak minket a kukacok, azonosak leszünk a teremtett világgal, és elindul egy új körforgás azáltal, hogy a növények felszippantanak. Ez nagy dilemmát okozott számomra, nem találtam rá megoldást. Ennyi lenne az élet?”

Györfi elvonult egy csendes hétre, és ez hozta meg számára a végső változást, legalábbis, ami a hitét illeti. Az esküvő után védőnő feleségével a Nógrád megyei Sámsonházára költöztek, kun létére a tótok közé, ahol jórészt evangélikusok éltek a faluban. Ehhez képest Györfiék nem jártak templomba, maximum esküvő és temetés idején, annyira, hogy még házassági áldást sem kértek az egyháztól. A helyi fiatal lelkész szeretett volna velük barátkozni, de Mihály lebeszélte róla, mondván, nem vallásos. Ennek ellenére bibliaórákra járt, ahol élénk vitákat folytatott a hitről a helyi lelkésszel. Kételyei ellenére a gyerekekkel való munkába azért bekapcsolódott, közösen tartottak foglalkozásokat a kicsiknek. „Ott találkoztunk a transzcendessel, Jézus Krisztus személyes megváltásával és életújításával” – meséli, és hozzáteszi: döntéseinek alapját változtatta meg az Istennel való találkozás. Ezzel együtt a házasságuk is megváltozott. Mihály – saját bevallása szerint – remek papucsférj volt, aztán felismerte, mi a férj szerepe a házasságban, és hogy lehet a házasságot ápolni, etetni, valamint olyan közeget biztosítani a gyerekeknek, ahol jól és biztonságban érzik magukat. 

„Egy kattanással az egész átállt, az operációs rendszerem Windowsról Linuxra váltott. Úgy tűnt, elérkeztünk a csúcspontra, és megkaptuk Isten áldását is a házasságra.”

Ekkor döbbent rá, mekkora felelősség, hogy gyerekeknek beszél a hit alapjairól, és ha nem jól csinálja, akkor a csalitosba viszi őket. 

Abban az időben az állami nevelőintézetbe hívták a lelkészeket, akiknek viszont nem volt rá idejük, így a Nógrádi Szénbányánál főfúrómesterként dolgozó Mihály ment be helyettük. Ugyanakkor szeretett volna papírt arról, hogy taníthat, így kapóra jött, hogy az evangélikus teológia épp elindított egy levelező képzést – jelentkezett. Közben újabb két gyermek érkezett a családba, így már négyre szaporodott a gyereksereg. 

Ezalatt kialakult egy csodálatos közösség Sámsonházán, felépült a Györfi család háza, nőttek a gyerekek, ment minden a maga útján. Egészen addig, míg egyszerre öt helyről nem kapott felkérést, hogy menjen hozzájuk gyülekezeti lelkésznek. Györfit ez meglepte, hisz nem jelezte a püspöknek, hogy helyet keresne, bár akkor már az egyház kötelékében tevékenykedett. Fél éves őrlődés eredményeként született meg a döntés, hogy ha menni kell, akkor mennek.

A család addig úgy imádkozott Istenhez, hogy azt kérték, zárjon be minden ajtót, ami nem az övék, és nyissa ki azt az egyet, amit nekik szán. 

„A bemutatkozó szolgálatok során végiglátogattam a gyülekezeteket, köztük Nyírszőlősre is eljutottam. »Feltehetően ez lesz Isten akarata, mert az óemberem rettenetesen tiltakozik ellene, hogy ide jöjjek«- mondtam feleségemnek.” (Óember alatt feltehetően a régi énjét érti – a szerk.) Ráadásul nagyon kevés fizetést ajánlottak fel, mindössze tízezer forintot, ami nem lett volna elég a családfenntartáshoz. „Negyede volt a korábbi keresetemnek” – mondja. Úgy döntöttek, teszik a dolgukat, amíg lehet, a tartalékaik terhére gazdálkodnak, aztán ha az elfogy, akkor átgondolják, hogyan tovább. Szerencsére ez nem következett be, hála a jól gazdálkodó feleségének. 

Elkészül a templom

1992-ben indult el a misszió. Ekkor már három istentiszteleti hely és 64 település tartozott Györfihez. A gyülekezetnek Nyírtelken még nem volt temploma, a művelődési házban tartották az istentiszteleteket, amit lassacskán kinőttek. 

„Az első offertóriumot (gyűjtést – a szerk.) megáldotta az Isten, egy konyakos meggyes doboz méretű csomag érkezett a perselykosárba. Kérdezték is a pénzt számoló asszonyok, hogy »A tiszteletes úr tud-e róla?« Kérdeztem a kántort: »Nem jelezték, hogy ajándékot szándékoznak neked adni?« Senki nem tudott semmit.

Kinyitottuk a dobozt, amiben két ötezres köteg volt. Ránézek, gyors fejszámolás: mondom: „Testvéreim, ez százezer forint.” Mindenki elhűlt, én meg számoltam tovább, mondom: „Ez egymillió.” Nem volt köztünk nagyvállalkozó, tudtam, egy élet spórolása került a dobozba. Nem tudtuk meg, ki tehette oda.

Én pedig a következő vasárnap megköszöntem neki, hogy nem mondta meg, ki volt, mert így Istennek tudtunk hálát adni érte.”

2000-ben tették meg az első kapavágást. A pénz arra volt elég, hogy a templom pincerésze elkészüljön. Az volt az elképzelés, hogy katakomba keresztyének lesznek, amíg nem gyűlik össze a teljes templomra való.

Elkezdődött az építkezés, mindenki betonozott meg öntötte a szurkot, a gyülekezet sok tagja részt vett a munkában. Olyan ateista, kommunista háttérből érkező emberek találtak oda, akiknek házassági problémáik voltak, függőségük vagy más nehézségeik. „Ez nem az én kiváló lelkészi képességeim miatt volt, hanem azért, mert egy olyan ébredési folyamatot indított el az Úr, amit csak ő tud tenni. Rengeteg ilyen ember került közel a gyülekezethez.” 

Elindul a cigány misszió és a gazdálkodás

Önkéntes segítő szolgálatból szociális szolgáltató szervezetté vált a gyülekezet. Előfordult, hogy a büdzsé 150 millió forint volt, ami lehetővé tette, hogy számos szociális alapszolgáltatás ellátását átvegyék az önkormányzattól, majd ezt a feladatátvállalást kiterjesztették. 

Itt kapcsolódott be a Filadelfia közösség, ami a tanyagondnoki szolgálatot viszi, illetve a támogató, szenvedélybeteg-gondozó szolgálat és a házi segítségnyújtás is hozzájuk tartozik. 

„A közösség növekedett. Kiküldött minket Isten a világba, egy másik nyomorult helyzetben lévő ember megmentésére. Amikor a testvérek hitre jutottak, és megállapodhattak volna, akkor hozta az Úr a szemünk elé a Görögszállás településen élő roma testvéreinket. Az itt élők tovább akarták adni, amit kaptak.”

Közben már Görögszállás felé megyünk a szolgálati autóval. Pontosan látszik, hol kezdődnek a romák házai. Györfi jobbra-balra köszönget, láthatóan mindenkiről tudja, kiféle-miféle. A Biztos kezdet gyerekház mellett megyünk el, ahol egészen kicsi gyerekek számára folyik korai fejlesztés, szintén az egyház üzemeltetésében. 

Begördülünk az udvarba, ahol néhány ember, köztük két várandós nő üldögél egy padon. Mögöttük fóliasátor, és egy nagy víztározó, arrébb a komposzt. A fóliáról a tározóba folyik a lecsapódó pára és a víz, amit jól lehet használni az öntözéshez. A komposzt mellett egy szedett-vedett üvegház áll, ezt is ajándékba kapták, az üvegeket cserélik benne, műanyag kerül a tetőre. 

Csaba fogad minket, a kertészet „atyja”, ő irányítja az itt dolgozókat. A szinte újnak látszó fólia alatt sorakozik a hagyma, a mustármag, a sorok szélén a büdöske, arrébb eper. Néhányan kapálnak, más gereblyézik. Közmunkások. Naponta nyolctól délután négyig dolgoznak itt, ebből fél óra az ebédszünet. Meg-megállnak, sodornak egy cigarettát. Halad a munka, az asszonyok nevetgélnek, mindenórás ismerősükkel megbeszélik, hol született gyermek a faluban. „Két és fél óra alatt kint volt a baba” – meséli Györfi, amit a nők megfejelnek egy-egy szüléstörténettel. 

4000 négyzetméter fóliás földművelés folyik itt, arrébb pedig még tíz hektári szabadföld várja a növényeket. Megszerezték a biominősítést, ám hiába a papír és a munka, helyben nincs, aki átvegye bioáron, így megy a többi áru közé. 

Édesburgonya, paprika, paradicsom, josta, uborka és rikő (ribizli és köszméte keresztezése) termesztése folyik. „Sajnos szervezet vagyunk, és nem magántermelők, ezért tartósítást nem lehet végezni, csak minősített üzemben, aminek a létrehozása borzasztó nagy befektetés, 35 millió forintba kerülne. Az asszonyok főztek be jostát, és lekvárt is készítettek nem hivatalos forgalmazásban, de csak adományt tudunk érte elfogadni” – teszi hozzá Györfi. „Felhívtam egy kereskedést, adtam nekik árajánlatot. Mondták, hogy »Te a csillagokban élsz«, majd elárulták, ők mennyiért adják el” – meséli Csaba, akit láthatóan megvisel, hogy nem becsülik meg a terményt. 

Akik itt dolgoznak, mindannyian közfoglalkoztatotti munka keretében vannak jelen, hivatalosan, a Filadelfia mintakert projektjében.

A cél nem az olcsó munkaerő, hanem alapvetően a szocializációs tevékenység. Csaba keze alól már sokan kijutottak az elsődleges munkaerőpiacra, ez is a célja az itteni munkavégzésnek.

„Rendszeres munkavégzésre kell az embereket szoktatni, hogy felkeljen, fél nyolcra idejöjjön, aláírja a papírt. Három évbe telt, míg egy csapatot össze tudtam állítani, és nem kellett veszekednem velük. Volt, akivel nem volt gond, aki megköszönte, hogy segítettem neki, de olyan is akad, aki nem hálálta meg. Ezt majd az Isten eldönti” – mondja Csaba, aki közben oda-odaszól a dolgozóknak, hogy mit csináljanak. 

Az ökotermesztés melletti elköteleződés tudatos döntés volt, mert egyrészt egészséges, másrészt pedig nagyon igényes munkával lehet csak létrehozni. Jelenleg hét ember dolgozik a fóliasátorban, a többiek inkább a szezonális konzervgyári munkát választották. A tiszteletes szerint:

„az itt dolgozók között vannak olyanok, akik nem tudnának kijutni az elsődleges munkaerőpiacra. A közmunka számukra az aktív élet megéléséhez szükséges. Nem otthon van, nem töri rosszon a fejét, hanem dolgozik.”  

Az ebédet a lakosok nagy része a népkonyhán eszi, Csaba meg Móni osztják ki fél három magasságában. A 370 lelkes településen 150 adagot osztanak ki. Ide csak felnőttek jöhetnek, de „a cigány ember gyerekszerető, ha meg kell vonni magától a falatot, akkor megteszi.” 

A dolgozók nagy része már gyerekkorában megtanulta, hogyan kell a földet művelni. 

„1986-tól–'94-ig dinnyét termesztettünk, a végére már a kamion sem vitte el. Drága volt a mag, a földet béreltük. A magot beleraktam a gyeptéglába, kiültettem, permeteztük, kapáltuk, aztán nem jött vissza még az ára sem. Utcáztunk kocsival, aztán kamiont raktunk, de a végén három forintért vitte vóna el a kamion, amikor 50 forint volt egy dinnye előállítása, úgyhogy két hektár kint maradt a földön. Akkor hagytuk abba” – meséli egyikük. 

A családokat igyekeznek a mélymulcsos technológiával megismertetni, ami egy ökológiai termesztési rendszer, és nincs is sok munka vele. Így a ház körül is lehet vetemény, ami mindenkinek segíthet extra élelmiszerhez jutni. Most még február 28-ig megy itt a munka, lehet fát vágni, ami ahhoz kell, hogy a talajfűtést beindítsák. Mert fűtés is van a fóliában, így hamarabb érik a hagyma, mint másutt. „Mire más eldobja a hagymát, mi már árulni tudjuk” – mondja Csaba. 

Közben kiderül, hogy Csaba és neje nemrég kirándultak egyet: református országos cigány missziós hétvégén voltak Berekfürdőn. „Sajnálhatja, lelkész úr, hogy nem volt itt vasárnap, tartottunk beszámolót, nagyon áldott állapot volt” – meséli Csaba lelkesen, az asszony meg bólogat mellette. Az emberek már mennének ebédelni, úgyhogy mi is indulunk. Csak a faluvégi kutyák szaladnak a kocsi után, ahogy a poros úton elhagyjuk a nagy magyar valóságot, és arra gondolok: egy csomó Györfi Mihályra lenne szükség ezen a bolygón. 

Zimre Zsuzsa

Képek: Chripkó Lili